Best WordPress Hosting
 

Debrecent nézte és Debrecen visszanézett rá: hazatalált Térey hagyatéka

Négy év telt el halála óta, azóta hagyománnyá nemesedett, hogy szeptember közepén az író, költő előtt tisztelegnek, s művein keresztül kiemelten foglalkoznak azzal, mit is jelent debreceninek lenni, mit jelent a debreceniség, hogyan kötődnek a városhoz, a hagyományokhoz. Ezek azok a kérdések, amelyek az írót is rendkívüli módon foglalkoztatták: műveiben és magánéletében is, és ez a kettő ért össze az idei Térey Könyvünnepen emlékhelyének átadásával.

Június végén érkezett a hír, hogy az özvegy, Harmath Artemisz úgy döntött, a budapesti, Viza utcai írólakás tárgyi hagyatéka teljes egészében költözik a cívisvárosba. (A döntés hátteréről Harmath Artemisszel készített interjúnk itt olvasható.) Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának javaslatára Harmath Artemisz Debrecen kultúrájáért felelős alpolgármesteréhez, Puskás Istvánhoz fordult tanácsért, aki hamarosan megoldást is talált az állomány elhelyezésére. Azt biztos kezekbe, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár gondozására bízta, akik a legmegfelelőbb hajlékot, Térey fiatalkorának legkedvesebb kiskönyvtárát jelölték ki a személyes tárgyak otthonául. Egy emlékhelyet hoztak létre, ami a jövőben egy kis kulturális központtá nőheti ki magát: lehetőséget teremt a kutatóknak elmélyedni a személyes tárgyakon keresztül is az életműben, és otthont ad a helyi irodalmi szcénának is rendezvényeik lebonyolítására.

Harmath Artemisz, az író özvegye gyermekeivel