Best WordPress Hosting
 

A magyar könnyűzene privát arcai

Az 1970-es évek kulcsfontosságú magyar zenekarai, zenészei évtizedekre előre meghatározták a hazai könnyűzene útját. A nagy rockforradalom generációjának vállán állt a beatzene, a rock and roll, a blues rock, majd a dekád közepétől a progresszív rock, a pszichedelikus rock és a hard rock is. Néhány év alatt robbanásszerű fejlődést mutatott a szórakoztatóipar, és bár tartós nyugati exportot végül senki sem tudott felmutatni, az angolszász nyelvterületekhez felzárkózva azóta is ritkán tapasztalható pezsgés volt jellemző az ifjúsági kultúrára.

Szörényi Levente az Add a kezed (Illés Show) című zenés film forgatásán 1972-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A Beatles által csúcsra vitt beatzene egyik első hazai képviselője az Illés-együttes volt, akikről Add a kezed címmel rövidfilmet is forgattak Sándor Pál rendezésében, az azonos című albumukhoz kapcsolódóan, mely 1972-ben jelent meg. A felvételeket egy Práter utcai romos házban készítették. A szürreális hangulatú zenés film forgatását követően az épületet lebontották – munkálatait a mozi végén néhány jelenet erejéig meg is mutatták.

A hetedik sor közepe videói 2022-ből: Moziskola, Bozai 75, Soundtrash darabok…

Idén is próbáltunk videókkal kedveskedni nektek, ha már forgatni nem tudtunk, így többnyire vágtunk és újragyúrtunk. Tisztelegtünk Bozai József és a tanárok előtt, feltöltöttük teljes egészében angol felirattal a dokunkat, a Volt egyszer egy tékát, gazdagítottuk a SOUNDTRASH (ismert filmek/sorozatok merész zenei párosítással) rovatunkat és még új támogatóvideót is készítettünk. Idei leltár:

Apáca show vs. Zalatnay Sarolta – “Nem vagyok én apáca”

Zalatnay Sarolta 75. születésnapjára kap tőlünk ajándékot. A SOUNDTRASH (ismert filmek/sorozatok merész zenei párosítással) rovatunkban a Nem vagyok én apáca slágerét összeimádkoztuk az idén 30 éves Apáca show mozival. Whoopy Goldberg nagyon szép kiejtéssel énekel magyarul.