Ha egy film úgy kezdődik, hogy Mucsi Zoltán és Thuróczy Szabolcs beszélget, én már meg is vagyok véve. Azért viszont kissé megneheztelek, ha Mucsi ezután nagyjából eltűnik, vagyis kiderül, hogy csalinak használták. Hálás vagyok jelentős színészek (Básti Juli, Kovács Patrícia, Pálmai Anna, Elek Ferenc) mellékszerepekben való brillírozása láttán, de zavar a gyengébb teljesítmény fontos poszton (Tasnádi Bence). Végül pedig mindent visz egy olyan csodalény, mint a szerepe szerint hatéves Pásztor-Várady Mór színre lépése, aki kis túlzással mindenkit lejátszik a vászonról.
Talán már e néhány sorból is kitűnik, hogy a Szia, Életem! nem egyszerű eset.
Akárhová nyúlunk, egyenetlenségekbe ütközünk. Időnként lelkendezünk nagyszerűen időzített és szellemdús poénjain, és az év filmjének gondoljuk, máskor viszont még az ügyben is elbizonytalanodunk, hogy az alkotóknak sikerült-e a filmmé szerkesztés feladatával megbirkózniuk. Pálmai Anna például kétszer lép be a cselekménybe, de második, kurta-furcsa jelenete mintha csak véletlenül maradt volna benne a végső változatban. A fantasy szál roppant eredeti és sokat ígérő, ám nehezen tudnám megmondani, miről szól, és hogy a különböző jelenetei egyáltalán összeolvashatók-e valamilyen történetté. Pedig bizonyára fontos, és az első, a reális szint eseményeit magyarázó szerepet szántak neki. Küzdelmekkel teli, baljós, átváltozós, csak néha vicces cselekményelemekről van szó, amelyeknek szerintem követhetőbbnek és élvezhetőbbnek kellene lenniük ahhoz, hogy a szerepüket betöltsék.