Philip Barantini brit filmrendező 2019-es Forráspont (Boiling Point. Philip Barantini, 2019) című rövidfilmjének cselekménye egy széthullás határán álló séf (Stephen Graham) és hektikus munkahelye, egy étterem körül bonyolódik. A 22 perces, a karácsonyi időszakban ezerrel pörgő személyzet kálváriáját lefestő fesztiváldíjas alkotásból a rendező két évvel később azonos címmel egysnittes, egészestés játékfilmet készített, amelynek főszerepét szintén […]
Hónap: 2022 december
“Irigylik a semmit, meg a papírkoronát” – Beton.Hofi – BAGIRA
Beton.Hofi rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és Playbania című lemeze egy új folytonosságot indított el a magyar könnyűzenében. Léte ugyanúgy posztmodern, mint a szcénájának többi előadója. Az egyetlen hagyomány, amit tetten érhetünk nála, az a nyilvánossággal járó viszontagságok feldolgozásának nehézsége. Elsőre, felületileg talán még nem is ismerhető fel, de a BAGIRA című dal egy ilyen olvasatot váj az egyes ember lelkébe.
Az a.dal.szöveg rovatban írtunk korábban a 30y, a Punnany Massif és a Mmamt daláról is.
Íme a Netflix minden idők 15 legtöbbet streamelt sorozata
A 2022-es év legnagyobb sorozatai közül néhányan felkerültek a Netflix 15 legtöbbet streamelt sorozatának listájára. Köztük van az óriási sikert arató Wednesday sorozat is, amely az első négy hétben több mint egymilliárd órányi megtekintést könyvelhetett el a platformon, ezzel a harmadik helyre katapultálva magát a minden idők listáján. Ryan Murphy sorozatgyilkos sorozatát, a Dahmer – More
The post Íme a Netflix minden idők 15 legtöbbet streamelt sorozata appeared first on Fess.hu.
Read More
Kiss László innovatív, modern, de tradíciótisztelő szakember volt
Csendes megemlékezést tart a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Emlékmű Alapítvány csütörtökön 17 órától Kiss László, a két szervezet egykori alapító elnöke halálának évfordulóján Budapesten, a Rózsák terén, az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban.
A Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, közművelődési szakember végső nyughelyénél, az urnatemetőnél várják az emlékezni vágyókat egy-egy szál fehér rózsával.
Kiss László 2019. december 29-én, 72 éves korában hunyt el. A Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Szín-Játékos Szövetség alapítója és az Országos Diákszínjátszó Egyesület egyik életre hívója volt, és elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban. Alapító főszerkesztője volt a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak.
„Mindenkit úgy kell leültetni, hogy benne legyen a gépben” – Az erdélyi némafilm tableau-esztétikája
Benne lenni a „gépben”, vagyis jól látszani a képen – tapint rá akaratlanul is a filmkép komponálásának, a kamera számára színrevitt jelenet elrendezésének aranyszabályára Az utolsó éjszaka forgatásáról tudósító névtelen újságíró 1917-ben. A kolozsvári némafilmekből alig maradt fenn néhány, és azok sem mind hiánytalan, teljes változatban, nem véletlen tehát, hogy ritkán értekezünk Janovics, Korda, Kertész, Garas, Mérei vagy Fekete Mihály itt készült műveinek stílusáról vagy vágástechnikájáról. Ebben az írásban mégis arra teszek kísérletet, hogy az erdélyi némafilmet a korabeli európai film stílustrendjeinek kontextusában helyezzem el, és a téma további, filmek híján is megvalósítható kutatására tegyek javaslatot.
Ezek voltak a nagy amerikai stúdiók sikerfilmjei és bukásai 2022-ben
Két évvel a mozik világjárvány miatti tetszhalott állapota után magához térni látszik a hollywoodi filmipar.
A hegyek szerelmesei – Felix Van Groeningen, Charlotte Vandermeersch: Le otto montagne / Nyolc hegy
Két és fél órás, gyönyörű tájképekkel teletűzdelt alkotás apákról és fiúkról, hegyekről és tehenekről, városról és természetről, célokról és céltalanságról. Szép élmény, szép képekkel és szép történettel.
Február közepéig várja a nevezéseket a 10. Savaria Filmszemle
A fesztivált 2023. május 10. és 12. között rendezik meg Szombathelyen.
Napok romjai
Stevens, Darlington Hall főkomornyikja hosszú útra készül. Új munkaadója, egy gazdag amerikai üzletember kérésére – aki Lord Darlington kastélyával egyetemben, mint egy patinás, ódon bútordarabot, szolgálataival együtt őt is “megvette” – a régi szolgálóhad helyére keres kevesebb számú, de annál rátermettebb személyzetet. Így esik választása Miss Kentonra, a nem is olyan rég még teljes fényben csillogó kastély […]
A Bounty
1789. áprilisában az elviselhetetlen bánásmód miatt lázadás tört ki a brit királyi haditengerészet Bounty nevű hajóján. A pártütők vezetője Fletcher Christian hadnagy volt, aki az embertelen Bligh kapitányt koronahű embereivel – egy iránytű és a gondviselés sorsára bízva – mentőcsónakba ültette a nyílt tengeren. A maradék legénység a világ szeme elől elrejtőzve a Tahiti melletti apr […]
Az elefántember
A történet a múlt század végén játszódik Londonban. Az álomjelenetek, melyek az elefántember születését magyarázzák (John Merrick anyját terhességének nyolcadik hónapjában ledöntötte egy elefánt), a gépek mellett dolgozó munkások testéről felismerhetetlen közelségből készült képekbe tűnnek át. Egy formátlan anyag önmozgásából a kozmikus szörnyűség sz […]
A mágus
A csak felnőtteknek szóló, nyers, időnként trágár és a meztelenséget leplezetlenül bemutató horror egy hasbeszélő mágus és egy gyönyörű nő furcsa és rémisztő szerelmi történetét mutatja be. Anthony Hopkins, a varázsló, nehezen viseli a hirtelen jött sikert és nézeteltérése van bábujával is, akinek saját véleménye van. Különos kapcsolatban áll lányával, aki középiskol […]
Papírról a valóságba – Amandine Fredon, Benjamin Massoubre: A kis Nicolas: Eljött a boldogság ideje!
A kis Nicolas nem egy klasszikus animációs gyerekfilm. Bár a címe alapján úgy tűnik, hogy egy kisfiú a főszereplője, de igazából az alkotók, az író és az illusztrátor kerülnek a középpontba. Elbűvölően szép és érzékeny film sok humorral és némi komorsággal, amely a felnőtteket is mélyen megérintheti.
Éves mérleg 2022: A legjobb filmek (20-11.)
Az évzárást megelőzi a visszatekintés: a Filmtekercs.hu szerkesztősége összegyűjtötte, mi volt a húsz film, amire érdemes volt idén jegyet váltani. 2022 volt az év, amikor igazán visszatértek a mozik, és erről húszas listánk első fele is árulkodik. A most következő helyezetteket a filmszínházak sötétjében tudták megtapasztalni a nézők – és évzáró gyűjtésünkben mindössze egyetlen volt, […]
The post Éves mérleg 2022: A legjobb filmek (20-11.) appeared first on Filmtekercs.hu.
Román film is szerepel a Berlinale Fórumában
Sebastian Mihăilescu új filmjének főszerepét Téglás István játssza.
Nyolc hegy
Pietro városi gyerek. Tizenegy éves, amikor szülei nyáron házat bérelnek az Alpok rejtett szegletében, az Aosta-völgyben. Ott összebarátkozik Brunóval, a vele egykorú tehénpásztorral. Fáradhatatlanul róják „királyságuk”, az erdők és a meredek hegyi legelők ösvényeit. Eközben megismerik a szerelmet, a veszteséget, származásukat és sorsukat, de mindenekelőtt egy életre szóló barátságot kötnek. A nyár elmúltával útjaik szétválnak. Míg Bruno hűséges marad hegyeihez, Pietro bejárja a világot. Húsz évvel később tér vissza Granába, hogy ott menedéket találjon, és megpróbáljon megbékélni múltjával.
Elveszve New Yorkban – James Gray: Armageddon Time
Van abban valami elmondhatatlanul szomorú, ha alkonyodik a gyermekévek felett, hiszen egy kicsit nekünk is meg kell halnunk, hogy megszüljük a bennünk készülődő felnőttet. Unalomig ismert tanulság, és az Armageddon Time nem is szeretne ennél többet mondani, csendes melankóliája azonban szívközépig hatol.
Kis Hajni és Szakonyi Veronika a Berlinale Talents programban
A két fiatal magyar rendező bekerült a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál tehetséggondozó programjába. A 204 tételes listán öt román filmes is szerepel.
Megvan a 2023-as Oscar-rövidlista 10 kategóriában!
Az amerikai filmakadémia közzétette tíz Oscar-kategória shortlistjét, köztük a nemzetközi nagyjátékfilmes kategóriáét is.
A látszat néha rossz értelemben is csal – Mike White: The White Lotus S2 / A Fehér Lótusz, második évad
A Fehér Lótusz második évada megismétli az első szezon meglepő sikerét, és a most már igen magasan lévő lécet is játszi könnyedséggel ugorja meg.