Idén két kiváló szerző, Kovács András Ferenc és Dobai Péter mellett Önt jelölték Prima Primissimára irodalom kategóriában. Foglalkoztatják a díjak?
Fiatalon, amikor írni kezdtem, nem tudtam felmérni, milyen óriások közé kerülök a magyar irodalomban, Balassitól József Attiláig. Tudatlanság és kalandvágy kellett hozzá. Akkoriban az volt a díj, hogy az általam tisztelt költők: Csoóri Sándor, Kormos István és Nagy Gáspár befogadtak, biztattak. Az első elismerésemet, a legjobb első kötetesnek járó díjat az irodalmárszakma szavazta meg nekem. Nem kaphattam meg, mert éppen pár nappal korábban írtam alá egy nyilatkozatot, a Charta ’77 prágai aláírói mellett kiálló szöveget. 1979 volt, és a „nagymacskák”, a birodalmak már akkor sem szerették, ha belecincognak a vitáikba.
József Attila-díjra is akkoriban jelöltek először, de 1980-ban Szentendrén egy fiatal írók által tartott fórumon megemlítettem a hozzászólásomban Kádár János szerepét. 1956 és hazánk orosz csapatok általi megszállása 45 évig olyan tabu volt, hogy az iskolában nem is tanították. Elengedtek a New York-i nemzetközi költőfesztiválra – gondolom, abban reménykedtek, hogy nem jövök vissza –, de a József Attila-díjat csak a rendszerváltás után hat évvel, 1995-ben kaptam meg. Akkor már az elégtétel érzése sem volt meg bennem, hiszen úgy gondoltam a díjakra, hogy szinte szégyen, ha „ezek” valakit kitüntetnek.