Bálint Tibor születésének 90. és halálának 20. évfordulója számvetésre késztette a kolozsvári író emlékét, munkásságát gondozó irodalomtörténészeket. A Helikon folyóirat, a Bálint Tibor Baráti Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bukaresti Egyetem több tematikus beszélgetést, tudományos tanácskozást szervezett, és született egy, az író életútját bemutató tárlat is. Demeter Zsuzsa irodalomtörténész, a Helikon folyóirat szerkesztője négy éve kutatja az író hagyatékát. Ennek a munkának az eredményeképpen született meg az értelmező írásokat, esszéket tartalmazó kötet, amely közelebb hozza az olvasókhoz „a világ abszurditására érzékeny” Bálint Tibort. A szerzővel beszélgettem.
Nemrég jelent meg a Bálint Tiborról szóló könyved a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában. Mi motivált abban, hogy feldolgozd Bálint Tibor életművét?
Úgy is fogalmazhatnék, nem én találtam meg a hagyatékot, a hagyaték talált meg engem. A kolozsvári Helikon szerkesztőjeként magunk is őrzünk írói hagyatékokat (vagy azok egy részét), amelyeket valamilyen formában feldolgozunk, archiválunk. Illetve nemrégiben a lap jogelődjének, az Utunknak is előkerült az írásos és fotóhagyatéka, már ami megmaradt belőle ’89 után, ennek most zajlik a feldolgozása. De egy-egy írói évforduló kapcsán gyakran forgatom az Utunk folyóiratot. Így tudtam arról, hogy Bálint Tibornak, aki a lap állandó szerzője volt, számos olyan írása olvasható akár az Utunkban, akár az Utunk Évkönyvben, amelyek végül nem kerültek be a köteteibe. Egy idő után érdekelni kezdett ez a láthatatlan, folyóirat-irodalomként fennmaradt életmű – s abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Bálintné Kovács Júlia, az író özvegye rendelkezésemre bocsátotta a teljes kéziratos hagyatékot, így olvashattam a levelezését, láthattam a kéziratait.