Lehet-e túlzásba esni a szeretettel? Lehet-e úgy szeretni a gyermekedet, hogy az már sok? Lehet-e, hogy ezt te nem veszed észre?
Ezekkel a kérdésekkel szembesül Beth, a gyermekét egyedül nevelő fiatal anya, aki egy rosszul kezelt hiszti következtében hirtelen abban a helyzetben találja magát, hogy a gyámügyesek elveszik tőle a kisfiát és ideiglenesen nevelőszülőknél helyezik el.
Régebben úgy véltem, hogy felesleges egy könyv borítójáról írni, mert nem az határozza meg a könyvet és egy fantasztikusan jól sikerült borító néha félrevezethet, esetleg nem azt kapjuk, mint amit az alapján várnánk, esetleg túl nagy elvárásokkal indulunk neki a könyvnek és a végén kicsit csalódottan tesszük le, mert szerintünk a borító mást ígért.
Ezt a régi állításomat már sokszor felülvizsgáltam, és azóta tudom, hogy igenis fontos egy könyv borítója. Ha nem tudsz egy könyvről semmit, de elmész egy könyvesbolt kirakata előtt, vagy éppen bent vagy egy könyvesboltban és a rengeteg könyv között próbálsz meg keresgélni, akkor nagyon fontosak a jó borítók, mert azok szólítanak meg először és hívják fel a figyelmünket, hogy kézbe vegyük, közelről megcsodáljuk a könyvet, ha pedig már a kezünkben van, akkor elolvassuk a fülszövegét.
A Család a dombon című könyvvel éppen így jártam én is. Már kölcsönzés után, szinte kifelé tartottam a könyvtárból, amikor az újdonságok polcán megpillantottam ezt a színes, hangulatos, vidám, tele élettel borítót, a címe is megtetszett, a fülszöveg is kedvemre való volt, így ismét beálltam a sorba, ugyanis, mióta a könyvtárak nyitvatartási idejét korlátozták, előfordul, hogy sor áll a kölcsönzőpultnál, bármennyire találékonyak, gyorsak és ügyesek a könyvtáros hölgyek. De a könyvtárban én még sorban állni is szeretek. Szeretem nézni, hogy milyen könyveket kölcsönöznek ki az emberek, vagy éppen miket hoznak vissza.
Ha egy izgalmas thrillerre vágysz, akkor ez a könyvet bátran ajánlom olvasásra. Azonnal megragad a történet, elültetődik a kétely a fejünkben és oldalról oldalra haladva változik a véleményünk. Hol erre, hol arra. Legalábbis én így voltam ezzel a könyvvel.
Anna rövid időn belül mindkét szülőjét elvesztette, először az édesapját, majd néhány hónap múlva az édesanyját is. Ez még nem is volna annyira különös és szokatlan, de az már igen, hogy mindketten öngyilkosok lettek, az pedig, hogy mind a ketten ugyanúgy vetettek véget életüknek, az már annál inkább meglepő és hátborzongató.
Anna megpróbálja élni tovább az életét a szüleitől örökölt lakásában, ahol most már nem egyedül él. Nemrég született kisbabájával és annak édesapjával próbálta normális mederbe terelni az életét, ugyanis szülei halála után pszichológus segítségét vette igénybe, aki viszont beleszeretett a lányba és hamarosan közös gyermekük született.
Mindig örülök, amikor egy olyan új szerzőt találok, akitől még addig nem olvastam, de egy jó olvasmányélmény után boldogan fedezem fel, hogy van még jó néhány könyve.
Így vagyok most Kate Hewitt-tal, nagy lelkesen már elő is jegyeztem két további könyvét a könyvtárban.
A Szerelem a múltból a már jól bevált két idősíkon játszódik, van a jelen és volt a múlt, amelynek a szálai a történet végére összeérnek, és így előfordulhat, hogy a múlt egy kicsit vagy nagyon, megváltoztatja a jövőt. Azoknak az embereknek a jövőjét, akiket megismerhetünk ebben a könyvben, és bizony nagyon rájuk fér egy kis változás, mert mindannyian küzdenek a múlt démonaival.