Best WordPress Hosting
 

Belezúghat-e Juli Sándorba?

Az Abszolút töri időutaztatós sorozatának hűséges olvasói (a sorozatban eddig megjelent kötetekről lásd ITT) már egy bejáratott márkához és alaphelyzethez nyúlnak, így szájbarágós magyarázat nélkül is megértik Tempi Borbála kapuőr megfelelő szendvicsalapanyag beszerzése körül forgó gondolatait, amivel először válik igazán plasztikus alakká az egyetlen állandó szereplő, ráadásul négy teljes fejezeten át. Pedig ha nem az oldalas jár a fejében, akkor nem okoz felfordulást 1844-ben, amit – sok teendője miatt – a Vitéz János Gimnázium diákjainak kell helyrehozniuk. 

A Szélvésztől kergetve alaphelyzete a kalandjátékos problémamegoldásból indul, amely egy többé-kevésbé ismert irodalomtörténeti adatot – Petőfi 1844-ben induló sikereit – felhasználva úgy vonja be az olvasót a cselekménybe, hogy a befogadót képviselő és helyettesítő tizennégy éves főszereplőkre látszólag egyszerű, de saját és mások döntéseik miatt bonyolulttá váló feladatot bíz. A kapuőr a szerző meghosszabbított kezeként lendíti be az önálló logikájú cselekményvezetést.

A 12 kötetnyire tervezett regényfolyam kétharmadánál tartva már felmerül a kifáradás és önismétlés veszélye, ezért egyre nagyobb a különböző szerzők felelőssége a megújítás kimunkálásában. Az ifjúsági írók és a kiadói ötlet bejáratott márkáinak találkozása is egyfajta kihívás, hiszen egyrészt felmerülnek olvasói igények egy-egy történelmi korszak megjelenítésére, másrészt korlátozza a lehetőségeket a korosztály számára befogadható történelmi környezet kiválasztása. Ahogyan nem lenne könnyű az elvárt megnyugtató befejezésnek eleget tenni egy 1945 elején a német és szovjet katonák által porig rombolt Budapest ábrázolásával, ugyanúgy Petőfi és a szabadságharc jeleneteiből is ki kell hagyni az életveszélyeseket. Eközben meg kell felelni a sorozat kereteinek, az életkori sajátosságoknak, a történelmi és életrajzi hitelességnek is. És persze úgy kell átadni új ismereteket, hogy ne váljon tankönyvízűvé.

Bár még csak novembert írunk és egy hónap van még karácsonyig, de nem árt idejében beszerezni a karácsonyi témájú könyveket sem, mert már december elején nagyon jólesik olvasgatni, így hangolódhatunk a gyerekekkel az ünnepekre, megélhetjük együtt a mikulásra és a karácsonyra várás szépségeit és izgalmait. Három könyvet ajánlok ebben a bejegyzésben, melyek a december esték kellemes kiegészítői lehetnek.

Pásztohy Panka: Pitypang és a Mikulás

Pitypang és Lili

„Miközben dedikáltam, a táskájából előkerült egy gyönyörű kis angyalka” – Berg Judit könyvheti emlékei

Mikor járt először a könyvhéten?

A szüleim gyerekkoromban gyakran magukkal vittek a könyvhétre. Az első alkalomra nem emlékszem, de arra igen, hogy milyen izgalommal vártam minden évben az anyukám által gyűjtött sorozatok bővülését. A Szép versek, a Körkép és a Rivalda köteteit anyu minden évben a könyvhéten szerezte be.

Emlékszik, milyen kötetet vitt haza? Kitől kért dedikálást?