Best WordPress Hosting
 

AZ „ESSZENCIÁK ÉVE” A BUDAFOKI PINCEJÁRAT TÖRTÉNETÉBEN

A 8 éve töretlenül népszerű Budafoki Pincejárat 2023-ban közel 13 ezer látogatót vonzott Budapest Bornegyedébe. Folytatva a nagy sikerű eseménysorozatot, 2024-ben március első szombatjától ismét várják a bor és kultúra szerelmeseit. A méltán népszerű programsorozat az idén arra az üzenetre és tematikára fókuszál, hogy Budapest borászatának esszenciáját Budafok jelenti. A programsorozat hivatalos megnyitójára idén rendhagyó online sajtótájékoztató és borkóstoló keretében került sor.

Idén formabontó módon online sajtótájékoztató formájában zajlott a Budafoki Pincejárat 2024-es eseménysorozatának hivatalos megnyitója. Az eseményen a szokásokhoz híven Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc köszöntötte a résztvevőket Rókusfalvy Pál bormarketingért felelős kormánybiztos ajánlásával. Karsay Ferenc hangsúlyozta, már a „Budapest Bornegyede – Budafoki Pincejárat” projekt indulásakor is kivételes közösségi összefogásra volt szükség, amely az elmúlt 8 évben tovább erősödött. A jól bevált recept alapja valami igazán izgalmas és egyedi létrehozására: a jó ötlet, lelkes csatlakozók, a megfelelő szakmai, illetve anyagi háttér. A programhoz már indulásakor számos borász csatlakozott, hogy az önkormányzattal összefogva mutassák meg az érdeklődőknek, milyen egyedülálló kincset rejt a Budafok-Tétény alatti pincerendszer.

„Célunk azóta is változatlan: Budapest Bornegyedének, a kerület történelmi hagyományainak, művészeti értékeinek, egyedülálló pezsgő- és borkultúrájának, pincerendszerének, színes gasztronómiai kínálatának bemutatása, Budafok-Tétény turizmusának fellendítése. Nagy örömünkre szolgált, hogy a tavalyi évben a színes kulturális programok tízezerszám vonzották a látogatókat” – foglalta össze a polgármester.

Rekordszámú kiállító az idei Badacsony New Yorkban eseményen

A Badacsonyi borvidék színe-java egy emberként megmozdulva március 23-án, szombaton egy napra ismét Budapest egyik legimpozánsabb épületébe, az 1894-ben épült pazar szépségű New York Palota Róma termébe költözik. A számos borászatot, kiállítót és magas színvonalú szakmai programot felvonultató rendkívül népszerű Badacsony New Yorkban esemény idén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre. A komoly múltra visszatekintő borvidéki seregszemlén idén rekordszámú borászat vesz részt.

A Badacsonyi borvidék legnagyobb presztízsű és legnagyobb szabású eseménye

nem véletlenül fontos pillére a Badacsonyi borvidék egész évet átölelő programsorozatának, hiszen az exkluzív sétálókóstolón a rekordszámú, harmincnyolc borászat a legjobb előre kiválogatott, díjnyertes boraival várja a látogatókat. A kiemelkedő borvidéki kóstolón, amelynek legnagyobb értékét és hitelességét a szoros összefogás adja, a borászatokon kívül helyi turisztikai szolgáltatók, termelők, programszervezők is részt vesznek, így az érdeklődők első kézből kaphatnak hasznos információkat a borvidékkel kapcsolatban.

Több százezer forintos borokat kínál utasai számára az Emirates

  A légitársaság francia prémium borokkal bővíti borkínálatát

Jövőre több százezer forintot érő burgundi fehérbort is kóstolhatunk az Emirates járatain, hiszen a légitársaság a legrangosabb francia borminősítéssel ellátott pincészetek boraival bővíti kínálatát. A fajták és évjáratok utasosztályonként eltérőek, de a minőség állandó, hiszen minden egyes palacknak a közel 355 milliárd (!) forint költségvetésű borászati program szigorú kritérium-rendszerének kell megfelelnie.

Az Emirates büszkélkedhet a légitársaságok közül a „legnagyobb” borospincével – a franciaországi helyszíneken jelenleg mintegy 6 millió palackbor található, amelyek között 2003-as évjáratú és annál fiatalabb borok találhatók, de olyan is van, amelyet csak 2037-ben fognak felszolgálni. Az Emirates 17 év alatt több mint 1 milliárd dollárt – átszámítva közel 355 milliárd forintot – fektetett be borászati programjába, tavaly pedig 18 milliárd forintnak megfelelő összegből frissítette borkészletét. Járatain jelenleg 36 különböző francia bor- és pezsgőfajtát kínál, amelyeket most újabb prémium francia borokkal egészít ki.

DEBRECEN VÁROS BORA 2024

Kiválasztották a Debrecen Város Bora 2024 címmel kitüntetett borokat

A város hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában találkozhatunk velük

A minőségi magyar borkultúra fejlesztése és támogatása érdekében Debrecen Városa példaértékű módon sokat tesz. Ezt a célkitűzést támogatja a Debrecen Város Bora cím is. A 2015 óta meghirdetésre kerülő borverseny elsődleges célja, hogy kiválasztásra kerüljenek azok a legkiválóbb magyar borok, amelyek Debrecen hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában, illetve reprezentációs ajándékként méltón képviselik Kárpát-medence borkultúráját.

Az Év Bortermelője 2023

Az „Év Bortermelője 2023” cím öt jelöltje bemutatkozik a Borest a Bor Akadémián rendezvényen – Melyikük lesz az Év Bortermelője 2023-ban Magyarországon?

Az év végéhez közeledve a borász szakma és a magyar bor iránt érdeklődő közönség egyaránt nagy izgalommal várja, hogy kiderüljön, ki nyeri el Magyarország legrangosabb borászati elismerését, az „Év Bortermelője” címet 2023-ben. Október végén lezárult a díj jelölési szakasza, ahol közel 800 megszólított borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és séf véleményének összesítése után a Magyar Bor Akadémia kihirdette azt az öt legtöbb szavazatot kapott termelőt, akik esélyesek a végső győzelemre.

Az idei évben is személyesen ünnepelhetünk a jelöltekkel, valamint boraikkal a Borest a Bor Akadémián rendezvényen, november 25-én a Pesti Vigadóban. A kóstolót a borászok bemutatkozása előzi meg, valamint a borokhoz és az alkalomhoz illő büfévacsorával is kedveskednek a szervezők.

Borgőzös évszázadok: 500 éves utazás hat országon át

Miért féltek annyira a férfiak a nőktől a 20. század elején? Hogyan indította el a Jacqueline Kennedy és egy bunyó az amerikai borokat a fejlődés útján? Mi köze a monogámiának a borfogyasztáshoz? Vagy hogyan járult hozzá a meztelen fürdőzés az ausztrál borok sikeréhez? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatunk Kovács Tibor és Kupa Enikő Borgőzös évszázadok – Az újvilági bortermelés szórakoztató története című könyvéből.

Kovács Tibor

A könyv szerzői nem csak a munkában, az életben is egy párt alkotnak. Enikő és Tibor már 24 éve, a megismerkedésük óta borkedvelők. Akkoriban borkóstolókat és borvacsorákat szerveztek, aztán elkezdtek együtt bortúrákat tenni Európa különböző országaiba. A könyv ötlete azonban nem egy külföldi borvidéken, hanem idehaza született meg.

Borparádé Budapest 2023.

A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói egyetemi tárgyuk keretein belül egy társadalmi felelősségvállalású rendezvényt kiviteleznek. Projektcsapatuk tagjai, név szerint Varga Nikolett, Nasinszky Jázmin Eszter, Virth Vivien és Király Barbara ennek okán borkóstolót rendeznek Budapesten. Ennek céljául a magyar kistermelő borászatok megismertetését tűzték ki, illetve az érdeklődők ösztönzését a hazai (kistermelői) termékek vásárlására.

Borkóstoló rendezvényük,

a Borparádé Budapest 2023 nevet viselve 2023. november 9-én 18:00 órától várja a kedves érdeklődőket a Bálna Terasz & Bisztró Budapest (Budapest, Fővám tér 11-12, 1093) belterén.

98 pont. Világklasszis.

„Világklasszis” A történelem legmagasabb magyar száraz vörösbor pontszámát kapta az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok csúcsbora.

98 PONTOS A ST. ANDREA SZŐLŐBIRTOK BIKAVÉRE, AZ AGAPÉ

A legismertebb nemzetközi borszakíró, James Suckling rendkívül magas, 98 ponttal jutalmazta a 2018-as évjáratú AGAPÉ Nagy-Eged-hegy dűlő Egri Bikavér borát. A most közzétett pontszám alapján az AGAPÉ 2018 Magyarország legjobb száraz vörösbora. Suckling 98 pontja nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szakmai elismerés, ahogy a szakíró fogalmaz, a St. Andrea Szőlőbirtok Agapéjának „a világ legjobb vörösboraihoz hasonlítható.”    

Franc & Franc nyolcadik kiadás – Villányra figyel a borvilág!

Nyolcadik alkalommal szervez a cabernet franc fajtára fókuszáló szakmai tanácskozást és közönségkóstolót a Villányi borvidék. Legdélebbre eső hazai borvidékünkön ezúttal stílusosan a mediterrán életérzés hangulatában zajlik a kétnapos Franc & Franc esemény.

A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első Franc & Franc nemzetközi konferencia és kóstolónap, amikor elsőízben a Loire-menti cabernet franc termelőket és boraikat látta vendégül a Villányi borvidék.

A korábbi években minden jelentősebb európai és újvilági franc-termelő régió bemutatkozhatott a fajtát központba helyező szakmai eseményen, olyanok, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort.

Milyen lesz az idei badacsonyi bor?

Az őszi időszak talán a legfontosabb egy borászat életében. A Badacsonyi borvidéken is nagy gőzerővel folytak idén a szüreti munkák, de vajon milyen terméssel áldotta meg a természet a borászokat, milyen volt a 2023-as évjárat, illetve milyen lesz az idei badacsonyi bor? Ezekkel kapcsolatban Borbély Tamást, a Borbély Családi Pincészet fiatal borászát, az Év Bortermelője cím birtokosát, illetve Málik Zoltánt, az 5 hektáron gazdálkodó Málik Pince tulajdonos-borászát kérdeztük.

Hogyan sikerült szőlőművelés szempontjából az idei nyár?

Borbély Tamás:

A Nivegy-völgyi Borpiknik tapasztalatai

„A rendezvény mostanra elérte a célját és a célközönségét is”

Ragyogó napsütés, mesés panoráma, izgalmas borok és ízletes ételek várták a borkedvelőket október első hétvégéjén a Balaton-felvidéki Dobosi Birtokközpontban a Nivegy-völgyi Borpikniken. Az idén harmadik alkalommal megrendezett esemény mostanra elérte a célját és a célközönségét is. A borászok teljes mértékben át tudták adni a Nivegy-völgyi életérzést: a borokat, a vendégszeretetet, a gyönyörű völgy látványát, a szőlő tiszteletét. Azt az összefogást, aminek itt évszázados hagyománya van.

Szakmailag is igazán eredményes volt a rendezvény, sok közös gondolat elindult a nap során.

Itt a szüret: jótanácsok borkedvelőknek a séftől

Szüreti időszakban több szó esik szőlőről, borról, és sokan keresik fel történelmi borvidékeinket vagy látogatnak el egy borfesztiválra. Az elfogyasztott nedűről azonban gyakran keveset tudnak, nem ismerik a különféle fehér-, vörös- vagy rozé bor legfontosabb jellemzőit, tulajdonságait, és talán azzal sincsenek tisztában, milyen kedvező élettani hatásai vannak a szőlőnek, sőt mértékletes fogyasztás mellett a bornak is. Az egyik legrégibb borvidékünkön található soproni Fagus Hotel séfje ad most rövid áttekintést és néhány hasznos tanácsot elsősorban borkedvelőknek.

Hazánk huszonkét történelmi borvidékén 65 ezer hektáron 223 fajta borszőlőt termesztenek. Mindegyik vidék más-más borról nevezetes, ugyanakkor egyiken sem kizárólag egy szőlőfajta terem, és nem egyféle bortípus készül. Hacsak a soproni régiót nézzük, a híresneves kékfrankos mellett kitűnő fehér- és rozé borokat is találni a kínálatban – emlékeztet rá Tóth Barnabás, a soproni Fagus Hotel executive séfje, aki szerint érdemes tisztában lenni azzal, melyik bort milyen hőmérsékleten fogyasszuk, és melyik fogáshoz melyik bor illik. Hasznos tudnivalók és tanácsok következnek most borról, szőlőről a szüreti időszak alkalmából, és egy borkorcsolya recepttel is gazdagabbak lehetünk.

Így tároljuk a bort!

Gasztrohegy Badacsony: Elindítják az igazi balatoni gasztro-szezont

Izgalmas tematikákkal érkezik a Gasztrohegy 6. évada: ősztől tavaszig 10, egész évben nyitva tartó vendéglátóhely dolgozik azon, hogy egyedülálló gasztrotúra keretében mutassa be Badacsony legjavát. A vendéglátók vallják: ősztől tavaszig a Balatonon lenni életérzés, érdemes kipróbálni!

A Balaton-imádók számára az igazi balatoni szezon már jó ideje szeptemberben kezdődik: szellős strandok és utcák, az indián nyárral vegyülő szüret után ráérős ebédek, vacsorák és borkóstolók – amikor a vendég mellett a vendéglátónak is jobban van ideje a szó szoros értelemben vendéget látni! Nem véletlenül ilyenkor – októbertől áprilisig – zajlanak a Gasztrohegy hétvégéi. Az új „évadot” most másodszorra fejelik meg egy szeptemberi tapas hétvégével, hogy megmutassák: a mediterrán életérzésért nem kell Badacsonynál messzebbre utazni!

„Augusztus 20. után kezdődik számunkra az év talán legizgalmasabb időszaka, ami teret ad a különlegesebb programoknak. Amikor végre van idő kitalálni az eseményeket, a séfeknek az ételeket, a vendégek pedig kiélvezhetik az igazi, kompromisszum mentes nyaralást. Ősszel a szüret izgatottsága, a színes táj, az újborok hoznak mindig valami újat, télen pedig egy nagy séta után beülni egy vendéglő melegébe: ez az igazi kizökkenés a hétköznapokból. Mi is kizökkenünk és kizökkentünk, mert a vendéglátók ezekre a hétvégékre extra ételekkel készülnek: a szeptemberi tapasozás után jönnek a vadak, lesz világkonyha hétvégénk, de a strandos klasszikusokat is kicsit kipofozzuk, tányérra rakjuk majd. Decemberben pedig az időben is utazunk: megnézzük mit főzhettek a badacsonyi nagyik régen, vagy mi lehetett Kisfaludy tányérján” – mondja Budavári Dóra kommunikációs vezető.

Borász a kanapén – innovatív wine- és life coaching Söptei Zsoltival

Gondoltál már arra, amikor megbontasz egy palack bort, hogy abban a palackban a tiszta borkémián túl mi minden bújik meg? Ki készítette a bort, kit és mi vezetett a borkészítés irányába, mi határozza meg a gazdasági döntéseit, mi motiválja a mindennapokban? Hiszek abban, hogy minden bor egy-egy különálló alkotás, minden évjárathoz, minden palackhoz külön energiák párosulnak. A bornak arcot a lelkével a borász rajzol.

Füle Lídia, az In Vino Lidia márka tulajdonosa, és az In Vino Lidia Lakásbor(étterem)kuckó háziasszonya a saját otthonában fogadja borász „sztárvendégeit”. A színes programkínálat – In Vino Lidia Instant Wine School, Yoga & Bubbles, Italiana Marina – közül a keddi programsorozat a Wine & Soul – Rólad szól! nemcsak a bor kémiájába, de a borász lelkébe is betekintést engedett.

Lídia Duna parti otthonának kanapéján ezúttal a balatonfüredi borász – Söptei Zsolt – foglalt helyet, akinek mind szakmai mind magánéletébe bepillantást nyertünk. Amíg a borértő háziasszonyunk Fül Lídia a borokat, addig a life coach Dorozsmai Laci az életünk egy-egy kihívását töltötte a pohárba.

A Pannonhalmi Főapátság borászata nyerte el az „Év Pincészete” 2023 díjat

A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére két évtizede alapították meg az „Év Pincészete” vándordíjat, amely az idei évben jelentős átalakuláson ment keresztül. Az újjászervezést követően elsőként a Pannonhalmi Főapátság pincészete nyerte el ezt a megtisztelő szakmai elismerést.

A Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, valamint a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben alapította a díjat. Az „Év Pincészete” vándordíjjal egy olyan bortermelő gazdasági társaság kollektív teljesítményét jutalmazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért tartósan kimagaslóan teljesít. A Pannonhalmi Főapátság borászata már 2010-ben már egyszer elnyerte az „Év Pincészete” címet. Ezúttal  egy széleskörű szakmai jelőlés követően került kiválasztásra a három javasolt pincészet, amelyek pályázati anyagot készítettek. A villányi Gere Pincészet, a szekszárdi Takler Pincészet és a Pannonhalmi Főapatásági Pincészet pályázati anyaga alapján a díjat kiíró szervezetek tisztésviselőiből álló 24 tagú zsűri döntött.

A Pannonhalmi Apátságot  Géza fejedelem 996-ban alapította

Folly borsikerek Berlinben

Európa legnagyobb borászati versenyén nyertek aranyérmet a Folly Arborétum borai

Két aranyérmet szerzett Németország legrangosabb nemzetközi borversenyén a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat. A 2023-as nyári Berliner Wein Trophyn a 400 fős szakmai zsűri a Kéknyelűt, valamint az arborétum meghatározó növényéről elnevezett, olaszrizling és szürkebarát házasításával készült Cédrus Cuvée-t is a legjobbak közé választotta.

A Folly borai már több alkalommal kaptak komoly elismerést a Berliner Wein Trophyn. Rajnai rizlingjük 2021-ben és 2023 márciusában is aranyérmes lett.  Európa legnagyobb nemzetközi borversenyén minden évben több mint 14 ezer tétel közül választja ki a legjobbakat a 400 tagból álló szakmai zsűri. A verseny augusztus elején tartott nyári fordulójában két újabb Folly-bort soroltak a legkiválóbbak közé. Aranyéremmel ismerték el a 2022-es Kéknyelűt és a 2022-es Cédrus Cuvée-t.

PANNON BORPIKNIK SVÉT 13.0 | 09.09. – 10.

A Pannon Bormíves Céh tagjai idén is a tatai SVÉT esemény keretén belül tartják meg éves piknikjüket.

A helyszín ezúttal is lélegzetelállító lesz: a tatai Esterházy-park, az Öreg-tó partján, közvetlenül a Platán Bisztró mellett.

BORÁSZATOK, AKIKKEL EGYÜTT KÓSTOLHAT