Best WordPress Hosting
 

A bűn anatómiája – Mellékszereplők

Sopsits Árpád legújabb filmje, a Mellékszereplők őszintén beszél bűnről és bűnhődésről, és több kortárs, magyar közéleti problémáról, miközben a fotográfia segítségével tár fel egy régi titkot. Sopsits Árpád A martfűi rém után rendez újra nagyjátékfilmet, mely alacsony költségvetéssel és elenyésző állami támogatással készült. Mindez azonban nem válik kárára, sőt számos olyan szükségszerű megoldást is hordoz […]

The post A bűn anatómiája – Mellékszereplők appeared first on Filmtekercs.hu.

Életjáték – Sopsits Árpád: Mellékszereplők című filmjéről

Hogy a fotók mennyit mutatnak meg az igazi valónkból, arról megoszlanak a vélemények. A korábbi munkahelyem fotóriportere szerint mindenkiről lehet jó portrét készíteni. Bizonyára így van, de előtte sok rossznak is készülnie kell – és annak idején éppen ez a bölcs, igényes kollégám készített rólam a sajtóigazolványomba vállalhatatlan fotót, amit aztán évekig néztem bosszankodva. Nem szánt rá elég időt és figyelmet, mert aznap már túl volt legalább húsz igazolványképen, és ezt a munkát amúgy is méltóságán alulinak, széklábfaragásnak érezte. Én pedig grimaszoltam, egyrészt hogy őt bosszantsam, másrészt mert így akartam tiltakozni „a lelkem ellopása”, a hanyag fotózás ellen. Az ellen, hogy egyáltalán nem próbálta figyelembe venni: a kép sokak számára én magam leszek, engem fog reprezentálni. Hogy erre alkalmas legyen, ahhoz – bármilyen nehéz feladat is ez – konszenzusra kellett volna jutnia velem. Legalább néhány pillanatra össze kellett volna csengenünk, mert csak akkor tudott volna másoknak megmutatni, ha előtte neki is sikerül meglátnia. Az igazán jó portréhoz a fotós őszinte érdeklődésére van szükség, amelynek a másik oldalon a feltárulkozás hajlandóságával kell találkoznia. Ha nem ez történik, a kép nem bemutatja, hanem elárulja a fotó alanyát, merénylettel ér fel. Ez olyan „baleset”, amely túl sokszor, napjainkban pedig egyre többször történik meg, sőt hovatovább ez lesz a megszokott, a norma. A bulvárról beszélek, amely egyszerre felületes és gonosz.

Sopsits Árpád filmjében egyfolytában fotóznak (az egyik hőse fotós), ezért a kép gyakran kimerevül, az arcok elevenségét, változékonyságát, folyamatszerűségét megszünteti az időt megállító döntés, és a portrék, amelyek ily módon létrejönnek, olyasmit láttatnak, ami a valóságban nem létezik. Hiszen – ezzel itt egyfolytában szembesülünk is – minden arc pillanatról pillanatra változik, mintha nem akarna engedelmeskedni a karanténba kényszerítésnek, a definiálásnak, az egyértelműsítésnek, a „tetten érésnek”. És ez a Mellékszereplők legnagyobb erényére világít rá: hogy nem ítélkezik, noha mentegetni sem akar semmilyen bűnt. Hogy arra figyelmeztet: semmiféle nyomozás nem képes a teljes igazság feltárására.

Az ember bűnös: ez olyasféle alapadottság, amellyel mindannyian már eleve tisztában vagyunk. Az a – nem mellesleg szintén bűnös – vágyunk azonban, hogy másokat a bűneik miatt elítéljünk, megbélyegezzünk, a bűnöző kategóriába utaljunk, elemi erejű. Ítélkezni kéjes érzés, és ha másokat elítélek, attól jobbnak érezhetem magamat (hiszen ezzel az erkölcsösségemet bizonyítom). Úton-útfélen: munkahelyen, kocsmában és buszon ítélkező embereket hallunk, és a nemzeti sportnak számító eszmecserékben mi magunk is nagy kedvvel veszünk részt. Szomszéd, kolléga, családtag és barát egyaránt megkapja a magáét, és az ítélet ellen nincsen helye fellebbezésnek. Rámutatunk a bűneikre, aztán pszichologizálni kezdünk, hogy miért válhattak ilyenné; csak úgy röpködnek a „nárcisztikus”, a „bipoláris” és a „borderline” szavak.

Mellékszereplők (2023)

Eredeti cím:MellékszereplőkMűfaj:magyar film, drámaRendező:Sopsits ÁrpádZene:Farkas Dániel, Pásztor MihályJátékidő:120 percA film forgalmazója:Pannonia EntertainmentHazai mozi bemutató:2023. október 19.

Mellékszereplők film leírása

A film három család párhuzamos történetét meséli el napjaink vidéki Magyarországán. Egy gazdag üzletember és felesége, kislányuk, egy kiállítás-rendező fotográfus és keramikus felesége, és egy börtönpap története bontakozik ki a vásznon. Sorsuk összefonódik: többen ugyanabban a városban élnek, vagy éltek, s életüket alapvetően borítják fel a film folyamán feltáruló titkok és bűnök.

Ezeket a magyar filmeket várjuk még idén

Mellékszereplők

Sopsits Árpád társadalmi drámája a nyáron megrendezett Magyar Mozgókép Fesztiválon debütált. Személyes indíttatású filmjét egy barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fényképész ihlette. A mozi nemcsak a történeten keresztül – amelyben fontos szerepet kapnak a Telek munkamódszerében is megjelenő műtermi vallomások, gyónások – állít neki emléket, ugyanis a fotós testvére (Telek Zoltán Tibor) és kislánya (Telek Babita) is játszik az alkotásban.

A martfűi rém rendezője egymással párhuzamosan három vidéki család életét mutatja be. A börtönpapot, a gazdag üzletembert, feleségét és lányát, illetve a fényképészt és keramikus párját a film során fokozatosan kiderülő, múltbéli titkok kapcsolják össze, melyek lehetőséget nyújtanak a bűn lélektanának feltérképezésére. A rendező különleges képi világot álmodott meg, amelyben a fekete-fehér és a színes részek egymást váltják – épp, ahogy az idősíkok. Farkas Franciska, Dömök Edina és Jászberényi Gábor mellett feltűnik a filmben Sopsits Árpád is, aki a rendezői és színészi feladatok mellett a forgatókönyv megírásában szintén részt vett.

Önreflexív rasszizmus

Császi Ádám Háromezer számozott darabja a burkolt rasszizmus fojtogató metafilmje, ahol a hírnév iránti vágy a bántalmazás ki nem mondott…

A Önreflexív rasszizmus bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Háromezer számozott darab – kritika

Menő az egyenjogúság? Jövő a rasszizmus? Vagy fordítva? Ezek divatos kérdések, ezért adja magát, hogy sok film készüljön belőlük. Készül is, de annyira egyedi, kiszámíthatatlan, kendőzetlenül kreatív, mint a Háromezer számozott darab, még egy sem született. Itt volt az ideje.

Holnaptól mozikban a Háromezer számozott darab

A telt házas vetítésen természetesen részt vettek a film alkotói, többek között Császi Ádám rendező, Lengyel Balázs forgatókönyvíró, Balázs István Balázs operatőr, Bodzsár István producer, Kollányi Tamás és Kővári Szabolcs vágók, valamint Horváth Kristóf, Oláh Edmond ‘Mizo’, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Varga Norbert, Wieland Speck, Elek Ferenc, Sena Dagadu, Sütő András és Vilmányi Benett színészek.

A díszbemutatón a nézők soraiban feltűnt Robert Lantos producer (többek között David Cronenberg és Atom Egoyan filmjei köthetők a nevéhez), valamint Benedek Ágota, Beton.Hofi, Fekete Giorgio (Carson Coma), Herendi Gábor, Jakab Juli, Miki357, Pataki Ági, Szabó Simon és Závada Péter is.

A díszbemutatón a Corvin mozi előterében látható volt Oláh Norbert kortárs festő 1,5×2 méteres alkotása, amelynek létrejöttét a film inspirálta. Oláh Norbert 2021-ben bemutatott A cigány művész szorongása című installációjának parafrázisaként tekint a most elkészült műtárgyra, és a Háromezer számozott darabban szereplő színészeknek ajánlja. Az est során rendhagyó módon fotófalként használt festmény április 8. és május 6. között a Bura Károly Galériában (1085 Budapest, Kőfaragó u. 5.) látható.

Füst és moslék – Háromezer számozott darab

A Háromezer számozott darab című filmben öt halmozottan hátrányos helyzetű roma fiatal ad elő egy színházi darabot a saját életéből. S bár számos magyar film készült már a romákról, ez a film most egészen más. Ugyan ki ne látott volna már cigányokról szóló filmet? Ha mást nem, hát rendőrségi tudósításokat drogdílerekről, kábszerfüggőkről, prostikról vagy cigány […]

The post Füst és moslék – Háromezer számozott darab appeared first on Filmtekercs.hu.

Premier előtt: Háromezer számozott darab

Április 6-tól látható országosan a mozikban Császi Ádám új rendezése, a Háromezer számozott darab (16). Az érdeklődőknek közönségtalálkozóval összekötött vetítéseken már a premier előtt lehetősége lesz megnézni a filmet.

A többek között Farkas Franciska és Horváth Kristóf főszereplésével készült Háromezer számozott darab elnyerte a Tallinni Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a „Rebels with a Cause” szekció különdíját. Az alábbi időpontokban és helyszíneken látható a film premier előtt:

– 2023.03.29. 18:00, Székesfehérvár, Barátság mozi. Vendég a vetítés után: Császi Ádám rendező.

Háromezer számozott darab (16): itt a mozielőzetes

A hazai mozikban április 6-tól látható Császi Ádám új rendezése, a Háromezer számozott darab (16). A többek között Farkas Franciska és Horváth Kristóf főszereplésével készült film elnyerte a Tallinni Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a „Rebels with a Cause” szekció különdíját. Most megérkezett a film mozielőzetese:

A film tartalma:

Egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük valós történetét, vagyis: a nyomorukkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal, és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiákkal.