Best WordPress Hosting
 

Ezt gondolná Bob Marley a róla szóló filmről

Nagyon feldobná Bob Marley-t a róla szóló film, állítja a reggae-sztár fia, Ziggy Marley, a Bob Marley One Love egyik producere. „Biztos vagyok benne, hogy nagyot nevetne és büszke lenne ránk – árulta el Ziggy a People magazinnak adott interjújában. – Mindig is szeretett volna filmet készíteni. Nagyon kreatív ember volt, és volt is ötlete, hogy csinál egy westernt. Sok olyan tulajdonsága volt, amiről az emberek nem tudnak, ezeket igyekszünk megmutatni a filmben.”

A Marley-film ötletével a zenész családtagjai keresték meg néhány évvel ezelőtt a Paramount stúdiót, és ők is vállalták a munka oroszlánrészét. A film címszereplője Kingsley Ben-Adir, Ziggy, az édesanyja, Rita és nővére, Cedella a producerek, felesége, Orly pedig az executive producer. Ziggy szerint arra törekedtek, hogy megmutassák a bálvány mögött az embert, azaz átélhetővé tegyék a közönség számára Bob Marley érzelmeit és gondolatvilágát. 

(Bob Marley One Love – hazai bemutató: 2024. feburár 22.)

Nincs könnyű dolga Frankenstein kései követőjének

A Lisa Frankenstein főszerepe kezdetben túl nagy falatnak tűnt Kathryn Newton számára, mindjárt két okból is. Megijedt attól, hogy napjaink egyik legeredetibb forgatókönyvírója jegyzi a történetet (Diablo Cody, aki 2008-ban Oscart nyert a Junóért), és furcsának találta, hogy a férfi karakter egy életre keltett holttest, aki kissé oszlott állaga miatt tökéletlenül kommunikál.

„Amit Diablo ír, az maga költészet, Lisa karaktere pedig folyamatosan beszél, ezért meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy okosan végig kell dumálnom egy egész filmet – mondta Newton a The Hollywood Reporternek. – Ez hatalmas feladat, ezért tettem egy lépést hátra, hogy végiggondoljam, meg tudok-e birkózni egy ekkora elvárással. A másik probléma az volt, hogy milyen interakcióba tudok bocsátkozni a másik karakterrel, aki nem tud beszélni, mert 150 éve meghalt, de most feltámadt, és megmaradt neki az a fogyatékossága, hogy csak nyögni meg hadonászni tud. Szerencsére Cole Sprouse megoldotta, hogy a halott, akit játszik, ugyanolyan érzékletesen tudjon kommunikálni, mint bármelyik beszélő szereplő.”

A Lisa Frankensteinben egy meg nem értett kamaszlány találkozik élete nagy szerelmével – mégpedig egy különös véletlen folytán egy életre kelt halott személyében. Nem csupán az a feladat, hogy szót értsenek egymással, de pótolniuk kell a fiatalember hiányzó testrészeit is, ami törvénybe ütköző cselekedet, mivel a végtagokat élő egyedektől kell beszerezni.

Az elveszett magyar filmek tragédiáját tűzesetek, újrahasznosítás és politikai cenzúra is súlyosbította

Ingyenesen elérhetővé tette hivatalos YouTube oldalán a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum az Elveszett magyar filmek című dokumentumfilmjét, amely bemutatja a hazai filmipar elmúlt 120 évének viszontagságait, a megsemmisült filmek tragikus körülményeit és rég elfeledettnek vélt alkotások újra felfedezési lehetőségét.

A közel negyedórás dokumentumfilm bemutatja a magyar film történetének korai kihívásait, beleértve a nitrocelluloid filmtekercsek gyúlékonyságát, amelyek számos tragikus tűzesetet idéztek elő a némafilm korszakában. Az épségben megmaradt tekercsek sem voltak biztonságban: ezeket értékes ezüst tartalmuk miatt sokszor inkább újrahasznosították, ennek következtében szintén sok filmes remekmű elveszett. A filmek pusztulása a gépházban is folytatódott: sokszor maguk a gépészek vágták ki a nekik tetsző jeleneteket, emiatt különösen nagy veszélyben voltak a pikáns részletek.

A dokumentumfilm kiemeli olyan filmstúdiók kulcsszerepét, mint Janovics Jenő kolozsvári műhelye, ahol világhírű rendezők, többek között Kertész Mihály és Korda Sándor kezdték pályafutásukat. Annak ellenére, hogy alkotásaik világsikert arattak, számos korai munkájuk eltűnt az idők során.

Gőzerővel keresik az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjének főszereplőjét – az Árva című alkotást a rendező családjának története ihlette

Az Oscar-díjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László a magyar Pioneer Pictures gyártócéggel forgatja Árva című új filmjét, melyet családjának története ihletett. Budapesten már javában folyik a szereplőválogatás, melyet hamarosan kiterjesztenek vidékre, valamint Erdélyre és Kárpátaljára is. Az Árva forgatása várhatóan 2024 nyarán kezdődik, a film magyar-francia-német-brit koprodukcióban készül.

A produkció minden követ megmozgat, hogy megtaláljon egy 10–13 éves fiút a főszerepre és kiemelt szereplőnek egy 10–13 éves lányt.

Nemes Jeles László rendező kiemelte:

Jacob Elordi napi fél kiló szalonnát evett, míg Elvis szerepére készült

Sofia Coppola legújabb filmjében a nő szemszögéből ismerhetjük meg Priscilla és Elvis Presley viharos kapcsolatát.

A Priscilla a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol a főszerepet játszó Cailee Spaeny elnyerte a legjobb színésznőnek járó Voli Cup díjat. Spaeny a játékáért Golden Globe-jelölést is kapott filmdráma kategóriában.

Amikor a tinédzser Priscilla Beaulieu egy bulin találkozik az akkor már szupersztár Elvis Presley-vel, a közösen töltött, intim pillanatokban az énekes egy teljesen más emberré válik: izgalmas szerető, szövetséges a magányban, és gyengéd legjobb barát.

Kiderült, mi az Argylle, a szuperkém titkos fegyvere

Nagy reményeket fűz új filmjéhez, Mathhew Vaughn rendező, aki az Argylle, a szuperkémmel arra vállalkozott, hogy új fénytörésbe helyezze a kémfilmek műfaját. Szerinte a produkció azért lett olyan ütős, mert a közönség legalább olyan jól fog szórakozni, mint a válogatott csapat, amely elkészítette. „Ennek a filmnek a titkos fegyvere az, hogy hatalmas buli volt elkészíteni, és ez biztosan át fog jönni a moziban is – mondta Vaughn a ScreenRantnek. – A Traveling Wilburys nekem mindig is a tökéletes supergroupnak számított, és a mi csapatunk is pont ilyen: összejött csupa A-listás színész, bedobták, amijük van, és ezzel magasabb szintre emelték egymást.”

Henry Cavill (Superman) játssza Argylle-t, Bryce Dallas Howard (Jurassic World) pedig Elly Conway írónőt, akinek kémregényei túl közel kerülnek a valósághoz, ezért üldözőbe veszi őt egy titokzatos szervezet, amely világuralomra tör. Ekkor avatkozik közbe egy valódi kém, Aidan (Sam Rockwell), és Ellyvel ketten menekülnek országról országra. A történetből nem hiányozhat a rejtélyes végzet asszonya, Lagrange (Dua Lipa) sem, a háttérből pedig a mindentudó nyugdíjas kém, Alfred Solomon (Samuel L. Jackson) támogatja a hősöket.

Vaughn elárulta, az is volt a célja a filmmel, hogy jóvátegye „bűneit”, amiket a korábbi kémfilmjeivel elkövetett (Kingsman-franchise), de odaszúr egy kicsit a James Bond-univerzumnak is, miközben tiszteleg olyan akciófilm-klasszikusok előtt, mint a Halálos fegyver és a Drágán add az életed!.

A tavalyi év legsokkolóbb horrorja tavasztóla magyar mozikban

Demián Rugna legújabb rendezése rendesen felkavarta a nézőket. Az Amikor a gonosz leselkedik egyszerre gyomorforgató és lenyűgöző képei tavasztól a magyar mozik vásznán is láthatók.

Demián Rugna argentin-amerikai koprodukcióban készült Amikor a gonosz leselkedik (When Evil Lurks) című filmjének világpremierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt tavaly szeptemberben, a szintén neves spanyolországi Sitges Filmfesztiválon pedig a legjobb alkotásnak választották a fantasztikus filmek versenyében.

A film egy távoli faluban játszódik, ahol két testvér egy démon által megszállt férfit talál egy szegény családnál. Az ördögűzőt még a szertartás előtt rejtélyes módon megölték, a gonosz pedig épp azon van, hogy megszülessen a férfi testéből. A testvérpár megpróbál megszabadulni a felismerhetetlenségig torzult testtől, a démon ereje viszont fizikai jelenlét nélkül is követi őket.

Csütörtöktől mozikban a Smoke Sauna Sisterhood

A legjobb dokumentumfilm Európa Filmdíjával és a Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon a kategóriájában legjobb rendezés díjával kitüntetett Smoke Sauna Sisterhood az elmúlt év egyik legkülönlegesebb filmélménye, amely bejárta a világ filmfesztiváljait, hogy végre a Mozinet forgalmazásában február 1-től a hazai közönséghez is eljusson.

Az északi országokban úgy tartják, hogy a szauna több kikapcsolódásnál: az önmagunkkal való szembenézést segíti. Anna Hints rendezőnő lenyűgöző operatőri munkával elkészített filmje egy összetartó női közösség szemszögéből tárja fel a tradicionális észt szaunázás legintimebb pillanatait. Az erdőben felállított izzasztókamrában összegyűlő nők teljesen kitárulkozva beszélnek a legféltettebb titkaikról, vágyaikról, traumatikus emlékeikről, miközben a szemünk láttára mosódnak el a test és lélek határai.

A hipnotikus erejű dokumentumfilm a Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol elnyerte a World Cinema szekció legjobb rendezésnek járó díját, majd az Európai Filmdíj-átadón a legjobb európai dokumentumfilm kategóriában jutalmazták.

A holokauszt emléknapján tartották az EGY ÉLET (12) első hazai vetítését

2024. január 27-én, szombaton, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartották az EGY ÉLET (12) című angol film első magyarországi vetítését. Az Anthony Hopkins főszereplésével készült dráma Nicholas Wintonról szól, aki az 1930-as évek végén több száz, javarészt zsidó gyermeket menekített ki Csehszlovákiából a nácik fenyegetése elől. Évtizedekkel később, 1988-ban a BBC egyik műsorának köszönhetően került személye a reflektorfénybe. Hopkins mellett a filmben feltűnik Johnny Flynn, Helena Bonham Carter, Lena Olin és Jonathan Pryce is.

A hétvégi vetítés a Bálint Ház szervezésében zajlott, partnerei Az Élet Menete Alapítvány, a BZSH, Izrael Állam Nagykövetsége, a MAZSIHISZ, a MAZS Alapítvány és a ZSIFI – Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál voltak. A nézők között holokauszt-túlélők és családjaik is helyet foglaltak, valamint az izraeli nagykövet is. A közönség körében a film nagy sikert aratott.

Az EGY ÉLET február 15-től látható a magyarországi mozikban. Csatolva találod a film magyar plakátját, közösségi médiára optimalizált verziókban is. A film előzetese ide kattintva tekinthető meg.

Hatalmas siker volt Amerikában a Lefkovicsék gyászolnak, megérkezett a film mozielőzetese

A kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál után a New York-i Zsidó Filmfesztiválon és a Miami Zsidó Filmfesztiválon vetítették telt házas közönség előtt Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmjét. Az alkotás február 22-től a Mozinet forgalmazásában végre a hazai mozikban is látható lesz. Most megérkezett a dramedy mozielőzetese.

Breier Ádám rendező (balra) és Szabó Kimmel Tamás főszereplő (jobbra) a New York-i Zsidó Filmfesztiválon

A frissen hazatért Breier Ádám rendező úgy emlékszik vissza, a nézők ezúttal is nagyon jól szórakoztak mindkét vetítésen, és mint az egyik közönségtalálkozón kiderült, volt egy Lefkovics vezetéknevű résztvevő is. Az egyik néző Miamiban lelkesen elmesélte Ádámnak, hogy a Lefkovicsék gyászolnak tulajdonképpen az ő története, mivel a filmben megjelenő sporttal és minden részlettel együtt a saját családjában hasonlót kellett átélnie. A vetítésekre a rendezővel tartott Ausztrics Andrea producer, Csaba Bálint társforgatókönyvíró és Szabó Kimmel Tamás főszereplő is.

Darth Vader hangján szólal meg a Sonic, a sündisznó 3. főgonosza

Az amerikai animációs filmek hatalmas sikerének egyik titka a karakterek hangja: rendre a legnépszerűbb színészek szólaltatják meg a hősöket. A legújabb hír az, hogy Hayden Christensen lesz Shadow Sonic hangja a Sonic, a sündisznó 3-ban. Shadow Sonic a legendás tüskéshátú gonosz alteregója, ezért volt kézenfekvő, hogy a Darth Vaderré változó Anakin Skywalkert alakító színész kölcsönözze a hangját a karakternek. Christensen ráadásul nem csupán a Csillagok háborúja-előzménytrilógiában alakította Darth Vadert, hanem a Disney égisze alatt készült egyéb Star Wars-produkciókban, az Obi-Wan Kenobiban és az Ahsokában is, tehát élénken él a célközönség emlékezetében. Egyébként a különféle produkciók szívesen folyamodnak régi Star Wars-os színészekhez, Mark Hamill (Luke Skywalker) több Batman-projektben volt Joker hangja, Vader régi megszólaltatója, James Earl Jones pedig Az oroszlánkirályban rezegtette meg a dobhártyákat mint Mufasa.

(Sonic the Hedgehog 3. – hazai bemutató: 2004. december 26.)

A Darth Vader hangján szólal meg a Sonic, a sündisznó 3. főgonosza…. Mozi, Film Online Magazin – MoziNéző jelent meg.

Motorosfilmet forgatni a legnagyobb csoda

Már most kultfilmként emlegetik a Motorosok című drámát, amely egy tipikus amerikai mítoszt vesz górcső alá, megmutatva, hogy a hatvanas évek motorosklubjai hogyan váltak veszélyes bűnbandákká. A két Oscar-jelöltet – Austin Butler, Tom Hardy – is felvonultató filmet Jeff Nichols írta és rendezte, akit Berlinben és Cannes-ban szeretnek kitüntetni (Éjféli látomás: Arany Medve; két cannes-i Aranypálma-jelölés: Loving, Mud).

Amikor a mindig a saját forgatókönyveiből rendező Nicholst a Motorosokkal kapcsolatban megkérdezték, melyik szerep a fontosabb számára, szépen összefoglalta a lényeget. „Elsősorban forgatókönyvíró vagyok, mert mindig ez a feladat jön először, és olyankor van ideje az embernek mindent átgondolni – mondta a Daily Texannek. – Rendezőnek lenni kész őrület, harcolni kell a költségvetéssel, versenyt futni az idővel, és az embernek folyton az az érzése, hogy ő tartja össze a világot, ami készül ráomlani. Íróként meg csak ücsörögsz és rágódsz a témán. A forgatáson ezért sem agyalok sokat: már mindent átgondolt az az ember, aki megírta a forgatókönyvet, vagyis én, és már csak át kell ültetni filmre a rendezőnek, aki szintén én vagyok. Imádom, hogy rengeteg munkát rakok bele a forgatókönyvbe, és meg is van az eredménye. Csak azért nem mondom azt, hogy forgatókönyvet írni a legnagyobb csoda, mert hatvanas évekbeli motorosfilmet forgatni a világ legjobb színészeivel legalább akkora csoda.” 

(Bikeriders – hazai bemutató: 2024. június 20.)

Az Oscar-esélyes esete a hamburgerekkel

Nagyot ment Paul Giamatti a minap, amikor a Téli szünet főszerepéért elnyerte az Arany Glóbuszt, és utána nem az elegáns afterpartyra sietett ünnepelni, hanem beült egy gyorsétterembe hamburgermenüt enni. Az aranyozott szobrot kirakta maga elé az asztalra az üres kajásdobozok közé, egyik munkatársa lőtt róla egy fotót, ami fölkerült az Instára, és az egész világ derülhetett rajta. Giamatti egy hétre rá még mindig a Téli szünetért elnyerte a kritikusok díját is (Critics Choice) – és ez valószínűleg a többi díjjal is így lesz majd a mostani szezonban –, a rendezvény után pedig azt mondta a riportereknek, hogy úgy tervezte, megint benyom egy menüt, de meggondolta magát, marad a kocsiban.

Giamatti és a hamburgerek kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. Két éve mesélte el egy beszélgetős műsorban, hogy amikor reklámklipet forgatott a Burger King csirkeszendvicse kapcsán, annyira elégedett volt magával, hogy azt mondta az ügynökének, ezért talán jár neki egy örökkártya, amivel élete végéig ingyen kajálhat a cég bármelyik üzemegységében. Az ügynök intézkedett, és hamarosan küldemény érkezett a gyorsétteremlánctól, benne egy koronával díszített mágneskártya. A színésszel madarat lehetett fogatni, hiszen örökkártyát csak a legnagyobbak kapnak, például George Lucas, a Csillagok háborúja atyja. Aztán beütötte az ajándék sorszámát a cég honlapján, és kiderült, hogy csak egy 100 dolláros kártyáról van szó, amilyet gyerekek kapnak a szülinapjukra.

Az Arany Glóbusz után, a Brit Filmakadémia díjának (BAFTA) jelöltjeként természetesen Oscar-várományosnak is tartják Giamattit, aki szerényen azt mondta a Sky Newsnak, fél a sok megtiszteltetéstől. „Rettegek, hogy nagy tömeg előtt kell felszólalnom – mondta a csatornának. – Csak az vigasztal, hogy tényleg szeretem ezt a filmet, így mégsem lesz akkora megpróbáltatás.”

Lisa Frankenstein – Jóképű halott új testrészt érdemel

A Frankenstein-mítosz újraértelmezésére vállalkozik a Lisa Frankenstein című horrorvígjáték, amelyben nem őrült tudós kelt életre és told meg friss testrészekkel egy holttestet, hanem egy meg nem értett kamaszlány. A címbeli Lisa (Kathryn Newton) a közmondásos különc lány az osztályban, csak a temetőben érzi igazán otthon magát, ahol letűnt korok szerelmeiről ábrándozik. Egészen addig, míg a véletlen folytán életre nem kel egy 1847-ben elhunyt jóképű fiatalember teteme (Cole Sprouse), akiből a lány igyekszik embert faragni, jobban mondva eszkábálni megfelelő donorok segítségével, akik a hiányzó végtagokat szolgáltatják akaratuk ellenére.

A rövid összefoglalóból is látszik, hogy nem hétköznapi romantikus történet kerül a mozikba Valentin napon. Az eredeti fordulatokról Diablo Cody gondoskodik, aki 2007-ben Oscart kapott a Juno forgatókönyvéért, aztán olyan filmekkel öregbítette hírnevét, mint a Pszichoszingli és az Ördög bújt beléd. „Akármiről is írok, a hős drámai változáson megy át, démon szállja meg vagy gyökeres fordulatot vesz az élete – mondta Cody az Entertainment Weeklynek. – Mindig azt vizsgálom, mennyire tud ugyanaz maradni a hős a változás után, melyik része cserélődik ki teljesen. A mostani filmben a részek cserélődését kivételesen szó szerint kell érteni.”

Kathryn Newton számára az Ifjú Frankenstein című klasszikus horrorvígjáték jelentette az egyik ihletforrást, abban is a legendás komikus, Gene Wilder alakítása. „Hihetetlen színész volt, aki két szélsőség között lebegett valahol a hipertérben: teljesen elszállt figurákat alakított, de közben olyan normális fazon is volt, akivel mindig lehetett azonosulni, ezért maradt meg szinte minden filmje az emlékezetben.”

Jubileumi Pet Shop Boys koncerttel fordul a január februárba a mozikban

Az év első hónapjának végén, valamint a második kezdetén a Pannónia Mozihálózat újabb zenei anyagot hoz el hazánkba limitált futással.

A brit duó első kislemezük 40. évfordulójára időzítette a Dreamworld című koncertjükről készült filmváltozat mozibemutatóját, melyet tavaly július elején rögzítettek Koppenhágában. Az előadás során legnagyobb slágereik válogatását adták elő, így is erősítve a „West End Girls” 1984-es megjelenésétől számított négy évtizedre való megemlékezést. A premier január végén, az egyetlen ismétlés február elején kerül mozikba.

A vizuálisan látványosra feltuningolt shown többek között felcsendül a már említett dalon kívül a „Suburbia”, az „Opportunities (Let’s Make Lots of Money)”, a „Left to My Own Devices”, a „Rent”, a „Domino Dancing”, a „Love Comes Quickly”, az „Always on My Mind”, a „What Have I Done to Deserve This” és az „It’s a Sin”, szóval az énekes Neil Tennant és a billentyűs Chris Lowe tényleg törekedtek legnagyobb számaik legjobbjait előadni a teltházas közönségnek.

Az Oppenheimer kapta a legtöbb jelölést, ismét van magyar jelölt

Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a legtöbb, 13 jelölést az idei Oscar-díjakra. A látványtervezői kategóriában ismét van magyar jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című filmért.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket.

    A több mint 20 filmes kategória jelöltjeit a Jokerből ismert Zazie Beetz és Jack Quaid, Az éhezők viadala sztárja olvasta fel, az eseményt a filmakadémia élőben streamelte a honlapján és az ABC televízió reggeli műsora is közvetítette.

Argentin-spanyol koprodukció január végétől a mozikban!

A Pannónia Entertainment újabb spanyol bemutatója ezúttal Dél-Amerikába kalauzol minket.

Bár az interkontinentális koprodukció többnyire Argentínában forgott, témája és stábja miatt erős a spanyol, pontosabban a baszk behatás, így az alkotók végeredményben a 60-40-es megoszlást vélik reálisnak a földrajzi egyveleg kapcsán. Ez nézőként azért lehet előnyös, mert megjelenik benne mind az ibériai, mind a latin-amerikai filmnyelv velejárói, így akár több embert tud megszólítani. Igaz, Magyarországról nézve a személyes hangvételű kulturális megközelítést nem feltétlen lehet úgy átélni, ahogy az alkotók szánták, de a mondanivaló és a történet maga kellőképp univerzális, a szülőföldről való kivándorlás pedig már ismerős elem lehet a mi hétköznapi életünkben is.

A Baszkföldön élő Mikelnek (Joseba Usabiaga) nem alakul mesésen az élete. Barátnője épp szakított vele és munkanélküliként mivel már elege van Spanyolországból, másodunokatestvérének, Chelónak (Joseba Usabiaga) hívására Argentínába költözik. A kisváros lakói azonban szinte mind baszk felmenőkkel rendelkeznek, akik már ott születve sosem jártak szüleik és nagyszüleik szülőföldjén, ugyanakkor mélyen őrzik hagyományaikat, melyek a település mindennapjait meghatározzák. Ráadásul az online ígért munkalehetőség is tovaszállni látszik akkor, amikor Mikelben tudatosul, hogy Chelo valójában egy álmodozó típus és a vállalata még nem is létezik. Ekkor viszont évek óta vegetatívan élő nagynénje, Dolores (Itziar Aizpuru) hirtelen magához tér, de nem túl stabil elmeállapotban. Az öreg hölgy Mikelről azt kezdi képzelni, hogy ő valójában az öccse, aki amúgy Mikel nagyapja volt. Főhősünk innentől gondozni kezdi rokonát, miközben Argentína kellős közepén, az Isten háta mögött se tud szabadulni Baszkföld dolgaitól, amikből olyannyira ki szeretett volna szakadni környezetváltásával. Viszont a felsejlő új szerelem miatt hajlandó beilleszkedni a város életébe.

Az Oppenheimer és a Szegény párák vezeti a BAFTA-jelöléseket

Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét 13, Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmjét pedig 11 BAFTA-díjra jelölte a brit filmakadémia – számolt be róla a BBC News.

A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) csütörtökön hozta nyilvánosságra jelöléseit. Az atombomba atyjaként emlegetett elméleti fizikusról, Robert Oppenheimerről szóló életrajzi dráma címszereplője, Cillian Murphy is esélyes a brit filmes díjra a legjobb színész kategóriában. De Christopher Nolan rendezése többek között a legjobb film-, rendező- és adaptált forgatókönyv-mezőnyben is elviheti a díjat. Robert Downey Jr. a háromórás film férfi mellékszereplőjeként kapott jelölést.

Az Oppenheimer és a Szegény párák nyomában kilenc jelölést kapott Martin Scorsese Megfojtott virágok című alkotása, az Egy zuhanás anatómiája című produkció pedig hét díjra esélyes. Andrew Haigh Paul Mescallal és Adrew Scott-tal forgatott All of Us Strangers című romantikus filmje hat kategóriában lett jelölt, a Barbie és a Saltburn pedig 5-5 kategóriában nyerheti el a díjat.

Kilenc BAFTA-jelölést kapott az Érdekvédelmi terület

Nyilvánosságra hozták az idei BAFTA-jelölteket: Jonathan Glazer cannes-i nagydíjas Érdekvédelmi terület című filmje kilenc kategóriában versenyez, Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém című alkotása pedig a legjobb animáció díjára esélyes.

A legrangosabb angol filmes esemény, a Brit Film- és Televíziós Akadémia által szervezett BAFTA-gála jelöltjei között szerepel a 2023-as Cannes-i Filmfesztivál nagydíjas alkotása, az Érdekvédelmi terület, méghozzá az egyik legtöbb, kilenc jelöléssel. A Martin Amis angol író 2014-es regényén alapuló filmben Auschwitz parancsnoka, Rudolf Höss (Christian Friedel) és felesége, Hedwig (Sandra Hüller) egy haláltábor melletti házban és kertben igyekeznek áloméletet teremteni a családjuknak.

Jonathan Glazer mozija a legjobb brit film, a legjobb nem angol nyelvű film, a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb női mellékszereplő, a legjobb operatőri munka, a legjobb vágás, a legjobb díszlet és a legjobb zene kategóriákban esélyes díjra.

Meghatározó személyiségekről készült filmek a magyar kultúra napján az Urániában

Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén portrékkal és életrajzi filmekkel ünnepli a magyar kultúra napját. Január 22-én kilenc olyan filmalkotást tűz műsorra, amely jelentős személyiségeket mutat be, akár dokumentumfilm, akár játékfilm formájában. Nádas Péter, Cseh Tamás, Bereményi Géza, Víg Mihály, Keleti Ágnes, Semmelweis Ignác és a Kemény Dénes-vezette vízilabda válogatott történetei, illetve általuk a magyar kultúra legkülönfélébb területei elevenednek meg a kiválasztott alkotásokban. Újra látható lesz Erőss Zsolt özvegyének, Sterczer Hildának játékfilmben elbeszélt története, a Magasságok és mélységek, valamint Ljasuk Dimitry öngyógyító portréja, a Jóreménység-szigete.

Cseh Tamásra, a huszadik század nagy magyar dalnokára, aki történetesen épp január 22-én született 1943-ban, Fonyó Gergely rendezésével, a Cseh Tamás filmmel emlékeznek. A 2000-ben készült dokumentumfilmben a zenésszel együtt keressük fel életének, pályafutásának legfontosabb helyszíneit, személyeit. Köztük állandó alkotótársát, Bereményi Gézát is, akit pedig egy másik dokumentumfilmből, Papp Gábor Zsigmond játékos portréjából, a Bereményi kalapjából (12) ismerhetünk meg közelebbről.  Az ő kísérője-kérdezője egyébként Tóth Barnabás színész-rendező, aki tízévesen Bereményi önéletrajzi ihletésű mozidarabjában, az Eldorádóban a még gyerek Gézát alakította.

Két másik alkotó műhelyébe is ellátogathatunk. Kácza András Víg Mihály-portréjában egy sokoldalú zenei alkotó világába nyerünk betekintést. Az Ott torony volt (12) megidézi a nyolcvanas évek elejének alternatív, underground világát, a Balaton és a Trabant együttes akkori koncertjeit, de bemutatja az alkotó filmzeneszerzői munkásságát, ezen belül a Tarr Bélával való együttműködésének történetét is. Kárpáti György Mór Saját erdő című esszéisztikus filmje (16) Nádas Péter író alkotói környezetébe, egy Zala megyei kis településen található, természetközeli művészlak világába enged bepillantást. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy elmélyült gondolkodó határozott üzenetét tárja elénk.