A dekoratív – a filmplakát arculati elemeit idéző – lemeztasak valóságos műtárgy; ha nagyon élénk a fantáziánk, afféle hazavihető emléktáblának is láthatjuk, hiszen a szemet gyönyörködtető, füstösüveg-hatású korongról a márvány is eszünkbe juthat. Az album az 1978 és 1981 közé tehető korszak emlékezetét is őrzi; ezeket az éveket a magyar rockzene második aranykorának hívjuk, ekkor tetőzött az ifjúsági probléma, és ennek már nemcsak a Budai Ifjúsági Parkban voltak városképileg is látható jelei, hanem az összes vidéki gimnáziumban, a vasútállomásokon és a nagyközségek presszói előtt is. Már nem pusztán azok a fiatal értelmiségiek jutottak szóhoz, akik az irányított disputákban modorosan cigarettázva, kulturáltan vitatkozva mondták el, hogy a KISZ-nek támogatnia kéne a fiatalok szórakozását. Szóhoz jutott a szakadtak generációja is. Ők már nemcsak Budapest látképéhez tartoztak hozzá, nemcsak a Bem rakpart 6. előtt ücsörögtek, hanem a falusi presszók előtti műkő virágládákon is. A Kopaszkutya ezt a korhangulatot ragadta meg, egyszerűen azért, mert a korszak csúcsévében forgott. Egyik nagy jelenetét 1980. október 6-án, másfél hónappal a magyar rocktörténet egyik legemlékezetesebb fesztiválja, a Fekete Bárányok demonstrációja után rögzítették. A filmben a dressz, a miliő, az atmoszféra, a szleng autentikusan hozza 1980-at, és hiába szól egy képzeletbeli zenekarról, túl sok a közös nevező a Hobo Blues Banddel, hogy a közönség el tudjon vonatkoztatni tőlük.
Schuster Lóránt – aki ekkoriban a P. Mobil újjászervezésével volt elfoglalva, hiszen a forgatás idején kellett megtalálnia Bencsik Sándor és Cserháti István utódját – a filmben menedzsert játszik, ahogy a P. Mobilban is elsősorban zenekarvezető volt.
A film egy hosszú, kimerevített pillanat rögzítése: íme itt van 1980 kora ősze, amikor többek között a Kisstadionban fellépett a Beatrice az Omega és az LGT társaságában. Láthatunk is jelenetet e koncertből, hogy bepillantást nyerjünk a szupersztárok világába.