Best WordPress Hosting
 

Polcz Alaine regényéről és olasz fordítójáról volt szó az idei első Juhász Anna Irodalmi Szalonon

Az esten Polcz Alaine 1990-ben kiadott, Asszony a fronton című megrendítő önéletrajzi regénye állt a fókuszban. Dr. Szörényi László irodalomtörténész a beszélgetésben, míg Tompos Kátya színművész a Seres Tamás rendezte, azonos című előadás kivonatán keresztül lépett közelebb az erőszakról való hallgatás tabuját megtörő, őszinte műhöz.

A 2010-ben alapított Irodalmi Szalon kulcsa a személyesség és a saját utak megtalálása az olvasmányokon keresztül, ezért a házigazda, Juhász Anna irodalmár fontosnak tartotta, hogy kitérjenek a kötet olasz fordítására és napokban elhunyt fordítójára, Pálmai Nórára, a Római Magyar Akadémia legendás kulturális munkatársára. Pálmai Nóra a szöveghez, majd idővel a szerzőhöz, Polcz Alaine-hez is közel került. Olaszországban doktori fokozatát a személyes traumák szövegtani, analitikus feldolgozása témájában szerezte meg. Munkásságát és emlékét kollégája, Komlóssy Gyöngyi, a Római Magyar Akadémia volt titkára idézte meg az esten. A szöveget alább közöljük.

Pálmai Nóra emlékére

Filmtörténeti kuriózumok az „átkosból”

Az egykori keleti blokk országainak „nemzeti mozijai” aligha ismeretlenek a világ filmkedvelői számára. A hidegháború idején kialakult kulturális megosztottság és konfliktusok ellenére Lengyelország, Magyarország, a volt Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia számos filmkészítője az 1950-es évektől az 1980-as évekig nemzetközi elismerésben részesült. Itthon és külföldön egyaránt kevésbé ismertek és ritkán láthatók a háború utáni Kelet-Európában a nagy állami játékfilmstúdiókon kívül zajló filmkészítés produktumai. A kiállítás bemutatja a háború utáni időszakban itthon létező filmkészítés és korai videós gyakorlat sokféleségét, és azon művészek és amatőrök, valamint profik munkáit, akik a korlátozások ellenére független és kísérleti alkotásokat készítettek mind önállóan, mind pedig kisebb, államilag finanszírozott amatőr filmklubok, fesztiválok és stúdiók támogatásával. A kiállításról Kigyós Fruzsina kurátor beszélt lapunknak.

Film a múzeumban?

Pontosan ez az a kérdés, mely foglalkoztatott bennünket a kiállítás létrehozása során. Mivel itthon ritkán lehet látni ilyen tematikájú tárlatokat, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a film is teret kapjon a kiállítóterekben.

A titok neve: Műút – Sikertörténet és viharfellegek

Amikor a Nagy Nyomozásba belekezdtem, még nem sejtettem, hogy a nyomozót mennyire meg fogják dolgoztatni. Azt sem, milyen jelentős mennyiségű lesz az iratanyag, és mekkora kihívásnak bizonyul a vallomások értelmezése, összeolvasása. Azt sem, hogy a jelentős önbizalom, amellyel a feladatnak nekivágok, a befektetett munkával egyenes arányban fog csökkenni. Ne lövöldözős krimire, hanem tárgyalótermi drámára gondoljanak; olyasféle, soha be nem fejezhető vizsgálódásra, amely során mindenki a legkészségesebben áll rendelkezésre, és semmit sem akar elhallgatni – a titok mégis titok marad, sőt mintha az idő előrehaladtával csak egyre titkosabbá válna.

*

Miskolcra indulásom előtt körülbelül két héttel ímélt írtam Jenei László főszerkesztőnek. Megkért, hogy hívjam fel, és elkezdtünk a miskolci terveimről beszélgetni. Segítőkészsége megható volt. Kidolgozott és átküldött egy általa javasolt tervet a város „feldolgozására”, amely azonban – ez csak utólag vált számomra világossá – egy hét alatt eleve teljesíthetetlen volt. De mintha éppen a Műútról és magáról nem akart volna túl sokat beszélni. Mivel újra meg újra a folyóiratra tereltem a szót, és interjút kértem tőle a témáról – a folyóirat alapításáról, koncepciójáról, korszakairól, működésének visszhangjáról és főleg a mai helyzetéről –, hamarosan újabb küldemény érkezett tőle: általa rövidnek nevezett, nyolcoldalas összefoglaló az elmúlt 16 évről – amely minden tényt tartalmazott ugyan, de azt egyáltalán nem, hogy a Műút 2007-ben hogyan lehetett Miskolc-Zeusz fejéből teljes fegyverzetben előpattanó Pallasz Athéné: mi volt az oka, hogy a folyóiratok küzdőterén szinte azonnal egyöntetű elismerést váltott ki.

„Átláttunk egymáson” – Szávai Gézával Mészöly Miklósról szóló kötetéről beszélgettünk

„Mészöly szemérmetlenül átlátott rajtam” – írja a közelmúltban megjelent Az élet és Mészöly Miklós – a templom és kilincse című kötetében. Mondana egy példát, milyen szituációban?

„Átlátni a másikon” azt is jelenti, hogy meglátom, mire képes az illető, hiszek és bízom vagy nem hiszek és nem bízom benne. Életbevágóan fontos jelenség ez bizonyos történelmi szituációkban. Emberi adottságról, vállalt megérzésről beszélek: 1983-ban, a tomboló romániai Ceausescu-diktatúra idején, a vidámabb magyar gulyásszocializmus világában kellett rövid idő alatt „megsaccolnunk” egymást. Ne feledjük: én erdélyi magyar íróként kétévente kaptam útlevelet két hét magyarországi tartózkodásra. Ennyi idő állt rendelkezésünkre: kétévente néhány nap.

Mészöllyel nagyon őszintén egymás szemébe nézve felmértük egymást, és megsaccoltuk a jövőnket. Barátságunk előtti futó ismeretségünk idején az írásaiból ítéltem meg őt. Olyasvalakinek tartottam – és reméltem –, akit olyan hatalmas nyelvi teremtőerővel áldott meg a sors, vagy talált rá ő maga „tehetségből” a nyelvi kifejezőerő lenyűgözően koncentrált, lényegi eszközeire, hogy feltehetően képes lesz – és hivatott – a nagy formátumú, súlyos magyar regény, regények megírására. Ha ez nem sikerül neki, ha ezt elszúrja, az bizony nagy emberi, nem csupán és nem egyszerűen írói mulasztás lenne… Látta rajtam, mondtam is neki, hogy kételkedem, de bizakodom. Ő nagyon bízott magában. Hiszen ezért élt.

Az Atyák tanításai, és a Tanítványok útjai

Az Atyák tanításai, és a Tanítványok útjai

A zsidó tradíció egyik fontos műve a Pirké Avot, magyarul Az Atyák tanításai, ami már rögtön az elején hangsúlyt helyez a tudás és a tanítványi lánc fontosságára, hiszen így kezdődik: Mózes a Szinájról kapott Tant, majd átadta Józsuának, Józsua átadta a bölcseknek, a bölcsek átadták a prófétáknak, majd a próféták átadták a Nagy Gyülekezet embereinek. Kellő súlyt ad tehát a könyv a témának már rögtön az elején. Tudás és átadás, bölcsesség és hagyomány, újragondolva generációról generációra.

Nádas Péter a tanítványi láncolatról egyszer így elmélkedett: