Best WordPress Hosting
 

Aki a kamera mindkét oldalán jelentőset alkotott – Lord Richard Attenborough 100 éve született

Cambridge-i értelmiségi család legidősebb fiaként született, David öccse, aki természettudósként és nagysikerű természetfilmek alkotójaként vált híressé, a lovagi rangig és a vele járó Sir megszólításig vitte. Richard kora gyerekkorától a színjátszás szerelmese volt, és 1941-ben felvételt nyert a világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai Művészeti Akadémiára (RADA). Bár tanárai szerint túl zömök és alacsony volt ahhoz, hogy romantikus szerepeket játsszon, még abban az évben Eugene O’Neill egyik darabjában szerelmes tinédzsert alakítva debütált a színpadon.

Filmes karrierje 1942-ben a Rendületlenül című háborús filmmel indult, a második világháború alatt a Királyi Légierő Filmgyártó Egységének több propagandafilmjében szerepelt. Igazi sztárrá Graham Greene A brightoni szikla című regényének filmváltozata tette, ezután egy időre beskatulyázták a nehezen beilleszkedő, munkásszármazású karakterek szerepkörébe. Az 1950-es évektől aztán már olyan, sikerrel futó vígjátékokban is szerepet vállalt, mint a Private’s Progress vagy az I’m All Right Jack.

1959-ben Bryan Forbes rendező-producerrel Allied Film Makers néven produkciós vállalatot alapítottak, együttműködésük eredménye volt többek között a Forbes rendezte Seance on a Wet Afternoon, amelynek főszerepéért Attenborough megkapta a legrangosabb brit filmes kitüntetést, a BAFTA-díjat. A hatvanas években főként háborús filmekben vállalt szerepeket: 1963-ban A nagy szökésben Steve McQueen oldalán remekelt, majd 1966-ban egy forrófejű hajómérnököt játszott a Homokkavicsokban, ezért Golden Globe-díj lett a jutalma a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Egy évvel később ugyanebben a kategóriában a Doktor Dolittle című filmben nyújtott színészi alakításáért ismét átvehette a kitüntetést.

Az állampolgárságért állt katonának, kommandósból lett színész – Jean Reno 75 éves

Juan Moreno y Herrera-Jiménez néven született Casablancában, andalúziai spanyol szülei a Franco-rezsim elől menekültek Marokkóba. A spanyol az anyanyelve, arabul és franciául az utcán, barátaitól tanult meg. Anyját tizenkét évesen veszítette el, a család öt évvel később Franciaországba költözött. A színészet iránt már gyerekkorában élénken érdeklődő fiú a középiskola elvégzése után katonának állt, hogy megszerezze a francia állampolgárságot. Szolgálatát Németországban töltötte, ahol kommandós kiképzésben részesült és egy különleges alakulat tagja volt. Leszerelése után visszatért Párizsba és beiratkozott René Simon drámaiskolájába.

Kezdetben színházi fellépéseket vállalt, vándorszínészettel is próbálkozott, majd tévéjátékokban és sorozatokban szerepelt. Nevét ekkor változtatta Juanról Jeanra, Moreno vezetéknevét pedig Renóra rövidítette.

Első filmszerepét Costa-Gavras Női fény című filmjében kapta 1979-ben. Luc Bessonnal 1981-ben a L’Avant dernier című film forgatásán dolgoztak először együtt, ettől kezdve szoros baráti és szakmai kapcsolat fűzte össze őket. Besson 1983-ban egy harcos szerepét osztotta rá Élethalálharc című fekete-fehér, szöveg nélküli, kis költségvetésű sci-fijében. Az elsivatagosodott Földön a túlélésért küzdő emberek drámai története több neves európai filmfesztiválon aratott sikert, a kritikusok különösen Reno alakítását dicsérték. Következő közös filmjük, a Metró 1985-ben került a mozikba Christopher Lambert főszereplésével. Ezt követte 1988-ban A nagy kékség – Renót a hallgatag mélytengeri búvár, Enzo Molinari megformálásáért César-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában. 1990-ben újra Besson instruálta a Nikita című akciófilmben.

Grafikus, taxisofőr és tűznyelő, aki végül James Bond lett: Pierce Brosnan

Brosnan az északkelet-írországi Navanban nőtt fel. Gyermekkora hányattatások sorozataként telt: egyéves sem volt, amikor apja kilépett a család életéből, majd teljesen magára maradt, amikor anyja ápolónőként keresett munkát Londonban. A magányos kisfiú egyik rokontól a másikig vándorolt, mígnem 11 évesen anyja, aki időközben ismét férjhez ment, magához vette. Az iskolát 16 évesen hagyta abba, ezután volt grafikus, taxisofőr, sőt még tűznyelő is, ő azonban színész akart lenni.

1973-ban beiratkozott a londoni Drama Centerbe, ahol elsajátította a színészmesterség alapjait. Miután végzett, egyre nagyobb színpadi szerepeket kapott. Ezek révén fedezte fel a BBC, majd az amerikai televíziók is. A tengerentúlon egy minisorozat főszereplőjeként lett kedvelt, majd az NBC televízió rábízta romantikus detektívsorozata, a Remington Steele címszerepét. Brosnan és felesége, Cassandra Harris ausztrál színésznő ekkor Los Angelesben telepedett le. Brosnant 1985-ben legjobb mellékszereplőként Golden Globe-díjra jelölték az első brit képviselőnő, Nancy Astor életéről készült tévéfilmben nyújtott alakításáért.

James Bond szerepe 1987-ben került számára karnyújtásnyi közelségbe – a lehetőségre tizenegy éves kora óta vágyott, amikor életében először volt moziban, és éppen a Goldfinger című Bond-filmet látta. A producerek Brosnant szemelték ki a szereptől megváló Roger Moore utódának, és mivel ekkor már a Remington Steele utolsó évadát forgatták, ő boldogan mondott igent. Az NBC azonban váratlanul még egy évvel meghosszabbította a sorozatot, Brosnant pedig kötötte a szerződés, így lett a 15. James Bond-film hőse Timothy Dalton.

Frank Sinatra: Csak egyszer élsz, de ha úgy csinálod, ahogy én, akkor az is épp elég

Francis Albert Sinatra 1915. december 12-én a New Jersey állambeli Hobokenben látta meg a napvilágot szicíliai bevándorlók gyermekeként. Írástudatlan apja bokszolóként, tűzoltóként, majd bártulajdonosként kereste kenyerét, anyja bábaasszony volt, aki – ha kellőképpen megfizették – tiltott beavatkozásokat is vállalt. Sinatra több mint hatkilós baba volt, s amikor az orvos speciális fogóval a világra segítette, átszúrta a dobhártyáját, és sérülést okozott a bal arcán.

Nagyravágyó anyja sztárnak nevelte, nem csoda, ha kora gyermekkorától meg volt győződve arról, hogy nagy dolgokra hivatott. A jóképű fiú gyakran énekelt apja bárjában, s már ekkor hatalmas sikere volt, főként a nők körében. A befutásig még sok mindent kipróbált, volt pincér és újságíró is, mígnem a Hoboken Four együttessel megnyert egy rádiós tehetségkutató versenyt, szerződést kaptak, és országos turnéra indultak. Pályája egyre meredekebben ívelt felfelé, mind gyakrabban lehetett hallani a rádióállomásokon.

Eleinte Harry James, majd Tommy Dorsey zenekarával lépett fel, végül 1943-ban önállósította magát. Amerika hadba lépése után – átszúrt dobhártyája miatt – szolgálatra alkalmatlannak minősítették, otthon kellett maradnia. Ontani kezdte a slágereket, 1952-ig nyolcvanhat dalt vitt sikerre, világhírű lett. Tizenéves lányok és felnőtt nők egyaránt odavoltak érte, Frankie Boy telt házas koncertjeinek sikerében érzelmes, magával ragadó előadásmódja is szerepet játszott, s elkezdték „A Hangnak” nevezni.