Best WordPress Hosting
 

Két költő egy testben – Vörös István: Nem ti kussoltok

Vörös István Nem ti kussoltok című könyvében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a magyar irodalom egyik, ha nem a legjelentősebb alakjának, József Attilának a jelenkori szócsöve lesz. És ez nem csalás és nem ámítás, pontosan úgy kell érteni, ahogyan olvassuk. Vörös fogta az egész József Attila-életművet, a közismert versektől azokig az írásokig, amiket csak egy igazi József Attila-rajongó ismer, kiválasztotta közülük azokat, amelyekkel a leginkább rezonáltak a gondolatai, majd a saját verseszközeivel újraformálta őket. És tette mindezt úgy, ahogyan bizonyára rajta kívül soha senki nem tenné – egy hasonló könyvötlet monumentalitása bárki mást elrémisztene a megvalósítástól Vörösön kívül.

Az, hogy miért is hatalmas vállalás költőként egy Nem ti kussoltok kaliberű műbe belekezdeni, talán nem is szorul különösebb magyarázatra: József Attila versei a magyar irodalom azon csúcsteljesítményei, amelyek mindörökre a kultúránk szerves részeivé, alappilléreivé váltak. Mint ilyenek, természetesen sok át-, újra- és félreértelmezésen estek át az idő előrehaladtával. Rengetegen próbálták másolni, arra méltónak vélt helyeken idézni őket, sokan próbáltak sajátosan rájátszani a költő soraira.

Vörös István könyve mégis egészen más, mint ami mindeddig a József Attila-recepció történetében valaha előfordult.

„Ki van a bőröm alatt?” – Kopriva Nikolett verseiről

A könyv négy ciklusba rendezett 48 versét egységbe foglalja a kialakulni látszó szerzői attitűd: hogy kifejező természeti képekben fogalmazza meg a lírai szubjektum helyét a világban. Kopriva Nikolett életkoránál fogva is kereső, vizsgálódó lélek. Azt kutatja, arra törekszik, hogy felfedezze, mi is tulajdonképpen a létezés lényege, és mi az, amit erről a „világban létről” csak ő tud elmondani nekünk.

A kötet nyitánya a Száradás című vers, amelyben így ír:

„Nevelünk magunkban egy fát. / A bőrünket átlyuggató ágak beleszakadnak a

A csend legmélyén – Légrádi Gergely: Alkalomadtán

Boldogtalan családról szól, és az utóbbi évtizedekben egyre inkább kibontakozó traumairodalom körébe tartozik. A könyv központi figurája a Fiú, az ő monológjával indul a mese. Utána kap szót az Apa, majd az Anya, de megszólal, ha csak egy levélben is, az apai Nagyapa.

A regény felütése a következő: „Azt kellene éreznem, hogy vége. Nincs tovább. Se a patológián, se a temetkezési vállalkozónál, se a ravatalozónál.” Ez a kezdet kissé elbátortalaníthatja a felületesen érdeklődő reménybeli olvasót, mert hát ha már mindennek amúgy is vége van, akkor mi értelme volna elolvasni a következő 272 oldalt? Aztán persze ha továbbhaladunk, kiderül, hogy az Anya haláláról, a temetés előkészületeiről esik szó. Ezzel a halálesettel mintha nagy kő esne le az életben maradottak szívéről, mivel az Anya meglehetősen rigorózus személyiségként van lefestve.

Ennyiben mintha különös szerepcseréről lenne szó. Az Anya viselkedett olyan passzív-agresszív módon, ahogy többnyire a „hideg-korlátozó” természetű apák szoktak. Vele ellentétben az Apa a „meleg-megengedő” típusba sorolható. Társas magányában vagy a vele tartó Fiú társaságában olvasni szeret a világon a legjobban, és csendes életre vágyik. Ezt a fúriaként rájuk telepedő anyai hatalom rossz szemmel nézi: ő maga sosem vett könyvet a kezébe. Mindezt a még gyerekkorú Fiú szemén keresztül mint napi gyakorlatot láthatjuk. A történet előrehaladtával azonban a Fiú felnőtté érik, s már nem a jelen pillanatban zajlik a regényépítő cselekvés, illetve ennek híján mondjunk inkább létezést, hanem a történteket lelkében őrző férfi emlékeiben pereg tovább végtelenítve.

„A gyorsabb vég megoldás lenne” – Jánoki-Kis Viktória elbeszélései

A tizenkét elbeszélést tartalmazó, a Magyar Napló kiadásában napvilágot látott kötet lenyűgözően gazdag, színes, szerteágazó élettapasztalatokra utal. Hőseit, olykor antihőseit többnyire egyes szám első személyben szólaltatja meg a szerző, így már első olvasásra is feltűnik, hogy Jánoki-Kis narrációs bázisa szivárványszerűen sokszínű megoldásokat tartalmaz. Találkozhatunk megcsalt, középkorú férfival, Amerikából hazalátogató, sikeres szakértelmiségi hölggyel, a nyomorból kiemelkedett cigányasszonnyal, antidepresszánsokon és nyugtatókon élő fiatalemberrel vagy éppen nyolcéves kisfiúval, és még sorolhatnánk.

A novellák javarészt realisztikus, különösebb megerőltetés nélkül dekódolható élethelyzeteket jelenítenek meg,

ez alól talán csak a könyv záró darabja, a 2053 című vérbeli, remekbe szabott antiutópisztikus sci-fi a kivétel. Ez az elbeszélés az emberi civilizáció brutális bukása után következő rémvilágba vezet el, ahol a föld alá kényszerült élelmiszer-termelés a legfontosabb feladat. Ebben a manapság nagyon is közelinek vélhető univerzumban nincs elég orvosság a rengeteg beteg kezelésére, ezért „az embereket ki kellene vinni a szabadba. Mintha a gyorsabb vég megoldás lenne a problémára.” De még ebben az elborzasztó disztópiában is (ahol a romokba dőlt Budapesten kiszáradt a Duna) megcsillan annyi emberi gyengédség, hogy a főhős szívügyének tekinti egy elsatnyult kőrisfácska megmentését.

Van, akinek a szívét kell kitépni – Izer Janka Ezért nem alszom nálad című kötetéről

Amikor a legújabb szerzőket felfedezni vágyó olvasó belép a könyvesboltba, és a kínálatra tekint, elsőként a kötetek borítólapját veszi szemügyre a polcokon. Feltehetően hamar a szemébe ötlik Izer Janka könyve, és ez nem véletlen. A novelláskötet borítója ugyanis talányos, elgondolkodtató, szinte kirí a sok egyéb könyv közül.

Már mielőtt belelapoznánk, átfutnánk a tartalomjegyzéket, megragadja a figyelmünket az élénk színű, kissé ijesztő kép, Szentes Zágon munkája. Női portré látható a címlapon, illetve portrénak esetleg mégsem nevezhető, amit látunk. Vastag szőrmegallérba burkolózott hölgy néz ránk, azaz dehogyis néz, hiszen a szokatlan formájú fejfedő alatt műanyag álarc vehető ki, ami a szemeket is eltakarja. Ezen a maskarán a festett ajkak fölött halványkék maszk fokozza a bizonytalanságunkat, s ha még ez sem volna elég, az elfedett szemek alatt a pofacsont ívét követő, hosszú, aranyszínben csillogó tüskék meredeznek. Céljuk nem lehet más, mint hogy távol tartsák, elriasszák a tolakodón közel hajolni vágyó pernahajdereket.

Hogy ki bújik meg az álca és a dúsan hullámzó prémgallér mögött, ennek találgatása kis túlzással legalább annyi időt vesz igénybe, mint magának a karcsú kötetnek a végigolvasása. Hiszen a tizenöt, javarészt ötoldalnyi terjedelmű elbeszélések többnyire sodró lendületű, lebilincselő tartalmú kisprózák, tehát nem igényelnek erős odafigyelést, megfeszített koncentrációt a befogadótól.

Kisember a történelem forgatagában. Cserna-Szabó András: Zerkó, Attila törpéje

A történet, amely a korabeli világválság közepette, az ókor és a középkor határán játszódik, egyben a regénybeli elbeszélő, a Zerkó nevű berber törpe életkalandjainak a meséje is. A több mint négyszáz oldalas, testes könyv megírása, ahogy a szerző lapunknak adott interjújában elárulta, könnyen ment, igazából a szükséges kultúrhistóriai ismeretek összeolvasása volt embert próbáló feladat. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Zerkó kalandos útja szülőföldjétől, a Római Birodalom Afrika tartományából, Hippo Regiusból kiindulva, az ókor megannyi híres helyszínét érintve jut el végül Ciprus szigetére, egy tavernába, hogy ott aztán báránycombot falatozva, hűs ikarioni bort szürcsölve mondja el történetét a szájtáti kocsmatöltelékek unszolásának engedve.

Zerkó tehát sztorizik, rejtélyes születésétől kezdve mindent elmesél, amit látott, hallott életében. A legnagyobb jóindulattal se mondhatjuk, hogy mindezt fennkölt irodalmi nyelven tenné, az ékesszólás nem tartozik a fő erényei közé, azt azonban kijelenthejük, hogy a kocsmai közönség által használt szlenggel kitűnően megbirkózik. Itt hívjuk fel a figyelmet arra a tényre, hogy ez a sajátos nyelvezet szellemes trágárságokkal, bizonyos négy és több betűs kifejezésekkel és ezek legkülönfélébb kombinációival van telitűzdelve, szóval a kényesebb ízlésű olvasók számára kevéssé ajánlhatjuk a könyv forgatását.

Zerkónak már a születését, származását is sűrű homály fedi, csupán annyi biztos, hogy azon a helyen, egy nyilvánosház hátsó ablaka alatt, ahova kidobták „forró homokot kavart a langyos szél”. Itt talál rá egy kirágott dinnyehéjban későbbi nevelőanyja, egy a szeméthalmok közt guberáló koldusasszony, aki első pillantásra romlott sült csirkének nézi a mozdulatlanul heverő kisdedet. A kisded neve is innen származik, a Zerkó dinnyét jelent. A nyomornegyedbeli kunyhóban, datolyaárus, agresszív alkoholista apja által rendszeresen elnáspángolt Zerkó csak pár évig maradhat a család tagja, mert aztán a rabszolgapiacon túladnak rajta, mondván, hogy túl sokat eszik.

Pátkai Marcell: Aki megette a Mona Lisát

Te érted a kortárs képzőművészetet? Pátkai Marcell Aki megette a Mona Lisát regénye már az első pillanatban provokál és arcátlanul az olvasónak szegezi ezt kérdést. Már tengernyi szakirodalom született az elmúlt száz év alatt arról, hogy mi a művészet és ki a művész. Azonban a kérdés sosem veszít érvényességéből. Sőt: az emberek ma talán még bizonytalanabbul közelítenek a műalkotások felé, és egyre gyakrabban kérdőjelezik meg az érvényességüket.

Mitől válik valami műalkotássá? Mi teszi a művészt? És mi fán terem kortárs művészet?

Az Aki megette a Mona Lisát alapötletét egy izgalmas geg adja. A történet főhőse, Gúla úgy érzi, hogy képtelen egyszerre sikeres és autentikus lenni. Görcsösen próbál megélni a művészetéből, a karakterét azonban nehezen fogadja be a művészeti szcéna. Fontossága azonban ugrásszerűen megnő, amikor egy spontán hazugsággal egy hontalan munkásból, Albertből jordán performanszművészt csinál.

Társadalmi egyenlőtlenségek ábrázolása a kortárs rendezői filmben

Kalmár György (szerk.) Representations of Social Inequality in 21st Century Global Art Cinema. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2021. Az elmúlt néhány évben a társadalmi egyenlőtlenségek témája rendkívüli figyelmet kapott a tudományban és a politikában egyaránt. A kérdés kulcsfontosságú szerepet játszott az olyan társadalmi mozgalmakban is, mint az amerikai Occupy Wall Street, a francia sárga mellényes tüntetések és […]

A halszem mindent lát – Mezei Gábor Száraztenger című verseskötetéről

A kecses külsejű verseskönyv címét mindaddig paradoxonként értelmezhetjük, míg bele nem gondolunk, hogy a Kárpát-medence területén a miocén kortól kilencmillió éven át a Pannon-tenger hullámzott, amelynek ma három kilométer vastagságú üledékréteg őrzi az emlékét. Embermentes korszak volt, ahogy ez a kötet is szinte néptelen, zord világot vetít elénk, a mesterséges, épített vagy a természeti környezet tárgyainak, jelenségeinek árnyalatokban bővelkedő, szuggesztív lajstromozását végzi el.

Az [öt_tél] című nyitókölteményben így:

végig út, sín, pózna, ég. a kerék sípolása, fekete kő, barna föld,