Best WordPress Hosting
 

A bércre esett fa – Bölöni Farkas Sándor életregénye

Középiskolás, nyurga kamasz voltam, amikor Tocqueville nevét először hallottam, és a mai napig fel tudom idézni bizonyos mondatait, amelyeket a történelemtanárunk magvacskákként plántált a fejünkbe – hogy ha aznap a sovány talajon még nem is csíráznak ki, később bizonyára szárba szökkennek majd. Például hogy „[h]a egy nemzet nem kíván többet a kormányzatától, mint hogy fenntartsa a rendet, a szíve mélyén már rabszolga: tulajdon jólétének rabja, s csak a személy hiányzik, aki láncra veri”, vagy hogy „[a]hol az állam erős, ott a társadalom gyenge, és ahol a társadalom gyenge, a demokrácia még nem eresztett mélyen gyökeret”. Úgy kellett kántálnunk ezeket a mondatokat, mint az aradi vértanúk nevét vagy Deák Ferenc egy-egy bölcsességét: akkor is hibátlanul, ha épp álmunkból vertek fel.

Tocqueville aztán felbukkant a főiskolai tanulmányaimban, újságok hasábjain és televíziós beszélgetésekben is. Megkerülhetetlen klasszikus a társadalomtudományokkal foglalkozók számára. Ő volt az, aki Franciaországból Amerikába hajózott, hogy részletesen beszámoljon a demokráciáról, a demokratikus intézmények működéséről, és ezt úgy tette, hogy miközben a demokráciát üdvözölte, a lehetséges buktatókra is felhívta a figyelmet. Érvelése kristálytiszta, gondolatai egyedülállók, és az idő őt igazolta.

Az amerikai demokráciát bemutató műve 1835-ben jelent meg, és villámgyorsan terjedt; olyannyira, hogy a reformkori olvasók az 1840-es évek elején már magyarul is kézbe vehették. Kevesen tudják – az én időmben egyáltalán nem esett róla szó az iskolában –, hogy nem a francia Tocqueville volt az egyetlen, aki a tudást szomjazva vágott neki Észak-Amerikának, és még csak nem is ő volt az első. Hiszen az erdélyi születésű Bölöni Farkas Sándor – akinek nevéhez a Kolozsvári Gondoskodó Társaság, a Kolozsvári Casino, a Vasárnapi Újság, az Asszonyi Olvasó Egylet megalapítása és jó pár kéziratban maradt Goethe- és Schiller-fordítás fűződik – szintén útnak indult, hogy Nyugat-Európát és Észak-Amerikát felfedezze, és tapasztalatait a honfitársaival megossza. 1831 őszén érkezett meg, és bár ott-tartózkodása idejét a magyarországi kolerajárvány miatt lerövidítette, 1834-ben megjelent az Utazás Észak-Amerikában. Azonnal szétkapkodták, második kiadás követte, és az 1836-ig tartó pozsonyi országgyűlés tagjai kézről kézre adták. Széchenyi így írt róla: „Kezembe véve a drága könyvet, többé nem tehettem félre. Hála a mindenhatónak, hogy ezen könyv napvilágra jött; haszna honosinkra felszámíthatatlan.” Bölöni Farkas Sándort tagjául választotta a Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia). 

„Gyöngéd, magasztos hölgyszellem”– Női szerepek a reformkorban

A gyöngéd, magasztos hölgyszellemként méltatott bárónő adománnyal támogatta a Magyar Tudományos Akadémia felállítását, és a Jóltevő Asszonyi Egyesület elnökeként a jótékonyságnak szentelte az életét.

Az 1815 és 1817 közötti, a kedvezőtlen időjárás által okozott európai éhínség Pest-Buda lakosságát sem kímélte. József nádor második felesége, Hermina főhercegnő a lakosság helyzetének javításán munkálkodó asszonyi egyesület létrehozását kezdeményezte. A korabeli bürokrácia történetében valószínűleg rekordnak számított, hogy a kérelemre már nyolc nap múlva királyi engedély érkezett – sőt, egyszerre két egyesület számára is, mert Pesten és Budán is bejegyeztek egy-egy Jóltevő Asszonyi Egyesületet. Hermina hercegnő 1817-ben belehalt ikergyermekei szülésébe, és idővel a nádor harmadik felesége, Mária Dorottya vette át az egyesület tiszteletbeli elnöki tisztét.

Az asszonyi egyesület hamarabb megalakult, mint az akadémia vagy a kaszinó, és elsőként juttatta társadalmi szerephez a nőket – ráadásul arisztokratákat és polgári származásúakat egyaránt. A különböző indíttatású hölgyek együtt jártak „családlátogatásokraˮ, és döntöttek a rászorulók segélyezéséről, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Mészáros Johanna az egyesület elnöke volt. Javaslata nyomán iskolát alapítottak rászoruló asszonyok számára, ahol szakmák kitanulására nyílt lehetőség, és az előállított kézműves termékek értékesítéséről is gondoskodtak. Ehhez telket, épületet vásároltak, és az iskola fenntartásának biztosítását is magukra vállalták.

Finomságok, ahogy reformkori költők, írók szerették

Pápa, 1842. április – a tizenkilenc éves Petőfi Sándor megírja A borozó című költeményét. „Gondűző borocska mellett / Vígan illan életem; / Gondűző borocska mellett, / Sors, hatalmad nevetem” – szólal meg a bor mámorában úszó lírai én. Két évvel később a Szomjas ember tűnődése című versben pedig azt olvassuk: „Ejnye, mi az istennyila! / Üres már a ládafia? Üres ám / Jaj pedig be ihatnám!” Nem csoda hát, hogy a gyanútlan olvasó azt gondolná, hogy Petőfi bizony „nem a csizmájába töltötte a borát”.

A csárdák költője azonban nem tartozott sem a nagyivók, sem a nagyevők közé. Tompa Mihályhoz címzett versében azt írja „Egyébiránt ne gondold, barátom, / Hogy én valami vad fickó vagyok, / Mihelyst a bor szinét meglátom; / Nem én! csak úgy csendesen vígadok.” Juhász Gyula is hasonlókat ír róla az Alkohol és irodalom című tanulmányában: „Ami pedig Petőfit illeti, róla csak a hazai legenda terjesztette, hogy szerette az italt. A legnagyobb magyar lírikus igen ritkán és igen mértékletesen élt a borral, amire két meggyőző példával szolgálhatunk. Az egyik saját nyilatkozata, amelyben igen erélyesen visszautasítja egyik pesti lapnak híresztelését, mintha ő az éjjel a Pilvax kávéházban mulatott volna, a másik egy kortárs közlése, amely szerint az ifjú költő nagyon különösnek találta, hogy Vörösmarty előtt boros üveg állott, amikor valamelyik délutáni irodalmi ügyben fölkereste a magyar költők akkori királyát.”

Ami pedig a költő étkekhez fűződő viszonyát illeti, legtöbbször négy fogás képezi a szóbeszéd tárgyát: a bakagombóc, a tejfölös torma, a túrós tészta, valamint a bivalytejes és túrós puliszka.

Petőfi a fesztiválok Mona Lisája

Néhány évvel ezelőtt egy ukrán grafikus, Alekszej Kondakov híres reneszánsz festmények szereplőit helyezte a kijevi tömegközlekedés helyszíneire. A hat évvel ezelőtt készült képsorozat bejárta a világot. A Petőfi-bicentenárium kapcsán a Petőfi Ügynökség rendhagyó fotósorozat elkészítésére kérte fel Neményi Márton fotóst. A sorozat alapját a Petőfi Irodalmi Múzeum fotótárában található festmények és dagerrotípiák adták. A reformkor ismert alakjait helyezték a Művészetek Völgyébe. Vajon hogy érezte magát az összművészeti fesztiválon Petőfi, Szendrey Júlia, Kossuth, Széchenyi és a többiek? Kiderül a különleges, kapolcsi életképekből.

József nádor Kapolcs főutcáján

Liszt Ferenc és barátai fellépnek a Kaláka Versudvarban