Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: vita

Érződik valami vihar előtti csend – beszélgetés Gál János költővel

Közzétette szerző

Gál maga is ott volt Tokajban, a tábor egyik díjazottja volt, s bár a kerekasztal-beszélgetésen nem vett részt, volt alkalma találkozni Zalán Tiborral és Turczi Istvánnal, akikkel személyesen is szót válthatott az ott elhangzottakról. Egy újabb érdekes nézőpont és néhány fontos, új adalék a témához.

Az Írószövetség egyik fiatal díjazottja voltál az idén. Mit váltott ki belőled Kukorelly mester azon kijelentése, hogy a tokaji írótáborban nincsenek írók? Pályakezdőként milyen megélni ezt?

Elhiszem, hogy a tábort szervező egyesület vezetőségének sértő volt ilyen sorokat olvasni, de sajnos valahol tudtam Kukorelly szavaival rezonálni. Nem olyan alapon, hogy hány meg mekkora író gyűlt össze Tokajban idén augusztusban, ez az én nézőpontomból majdnem indifferens. Engem a tábor résztvevőinek zárt és utánpótlás nélkülinek tűnő közössége töltött el kétségekkel. Mi néhányan mint fiatal díjazottak nagy örömmel és köszönettel fogadtuk a meghívást, de a rendezvény egésze alatt nézőnek, nem pedig résztvevőnek éreztük magunkat.

PostPin It!

Értékrelativizmus és nemzedékek – Beszélgetés Regős Mátyással

Közzétette szerző

Érdemes-e ma poétának lenni Magyarországon?

Ma teljesen más jellemzőkkel és indíttatásokkal lépnek be a fiatalok az irodalmi életbe, mint korábban. Orbán János Dénes mondta egyszer, hogy szerinte van bennünk egyféle szellemi restség, léhaság, és azok a vezérfigurák is hiányoznak közülünk, akik az ő generációjában még megvoltak, hogy a fontos ügyek élére álljanak. Én ezzel nem egészen értek egyet – szerintem ez kortünet, tulajdonképpen minden közösséget elhagyni látszunk. Ráadásul úgy látom, ez a jelenség még azokra is igaz, akik a múlt században szocializálódtak. Szép lassan mindenkit átjár a magány iránti vágy, aztán nem lesz semmi.

Te személyesen miben látod ennek az okát?

PostPin It!

„Van irodalom, és van az irodalom látszatát keltő tevékenység” – beszélgetés Szörényi Lászlóval

Közzétette szerző

Farkas Wellmann Endrének az irodalmon belüli tendenciák rendszerváltás előtti, illetve azt követő változására vonatkozó kérdésére az irodalomtörténész elmondta:

„Az irodalompolitika azelőtt, mivel ott volt a cenzúra és a pártirányítás, titkosan folyt. Én rettenetes megtiszteltetésnek éreztem például, hogy az intézetünk akkori párttitkára, a kiváló tudós, Tverdota György megkérdezte tőlem, hogy Aczél elvtárs fog jönni az intézetbe, te mely napokon vagy Szegeden? Mondom, miért kérdezed? Mert akkor ő nem akar jönni. Mármint, hogy ne legyen semmi balhé. Ezt nagyon kedvesnek tartottam, és megmondtam, hogy mikor jövök Szegedre, és Aczél elvtárs, akivel soha az életben nem találkoztam, hála a Jóistennek, tényleg így látogatta meg az intézetet, hogy ez az alak, aki én vagyok, akkor biztos távolságban tartózkodott egy másik városban.

Szóval, akkoriban volt egy mindenki által ismert, de természetesen csak részleteiben ismert és nem nyilvános cenzúra, ezért az ember vagy tudott róla, vagy nem, ezzel igyekeztek kordában tartani az értelmiséget. Viszont szerencsére a filoszság hosszú lejáratú szakma, és aki akkor vezető pozícióban volt, akár párttag volt szegény, mint maga Sőtér, Szauder vagy Klaniczay, ezek a régi iskolához tartozó Eötvös-kollégisták voltak, akik tudták azt, hogy van egyrészt tudomány, másrészt van politika, az utóbbit le kell szarni, és át kell verni a rendszert, a tudományt pedig művelni lehet. Kell, kötelező, mert különben elvisz minket az »eördög«. Ugye?

PostPin It!

Szekértáborok, értékrendek – beszélgetés Száraz Miklós Györggyel

Közzétette szerző

Ha arra kérlek, mondj három fontos mondatot a kortárs magyar irodalomról, melyek lennének azok?

Nem örülök, ha erre kérsz. Fontos mondatokat mondani nem könnyű. Ráadásul olyan dolgokról, amik erősen szubjektívek.

Fontos az, hogy eltűntek a tekintélyek? Illyés, Németh László, Babits tekintély volt. Visszafelé nem megyek tovább. Esterházy. Talán tekintély volt Kertész Imre vagy Csoóri is. Másként, de talán mégis. Ma vannak elég jó írók, jó írók, nagyon jó írók, még nagy írók is, de tekintély nincs. Nem tudom, fontos-e, ha egyáltalán így van, és nem tudom, hogy ha így van, akkor az rossz-e vagy jó. És az is igaz, hogy nem feltétlenül a legjobb író a tekintély.

PostPin It!

Az irodalmi élet mint az irodalom provokációja – 2. rész

Közzétette szerző

 Az előző részben tárgyalt jelenségekkel párhuzamosan erősödött fel az a tendencia, amelynek mentén az irodalomtudomány mintha kisajátította volna az irodalmat, mintha elvenné az olvasóktól a szépirodalmi szövegeket. Belehelyezi ezeket a saját nyelvi regiszterébe, értékítéleteket és döntéseket hoz az egyes művekről, az egyszeri olvasónak érthetetlen nyelvezetet használ. Nem olyan ez, mintha a tudomány szándékosan teremtene szakadékot a mű és az olvasó között?

Bezeczky Gábor szerint ott a senki földje van, de az én műhelyemnek, a Kulcsár Szabó-iskolának eléggé erőteljes állítása, hogy a művek nem magukban állnak, soha nem mi vagyunk az első olvasójuk, hanem már mindig úgy találkozunk velük, hogy azok olvasva voltak. És megolvasva is, ehhez tartozik a tudományos recepció. Tehát a mi munkánk – és ebben igazad van – valóban elitistának tekinthető, de mégiscsak egy olyan közvetítői munka, amely arra irányul, hogy a művek teljesebben vagy máshogy legyenek megérthetők, mint addig. És persze lehet minket ennek az empirikus oldalával szembesíteni, hogy ugyanakkor a mi nagyszerű elemzéseinket hány olvasó olvassa.

Amit manapság irodalomkritikának nevezünk, annak két válfaja van. Az egyik, amikor körbecsókolgatjuk egymást céhen belül, és semmitmondó dicséreteket írunk a haverról, a másik pedig a tudományosabb elemzőmunka, ami viszont már egy akadémiai szint, de ez a közönséges olvasó számára biztos, hogy nem értelmezhető.

PostPin It!

Az irodalmi élet mint az irodalom provokációja – Beszélgetés dr. Smid Róberttel

Közzétette szerző

A gondolat folytatása: „Elborzaszt az, hogy különböző alapítványok meg figurák különböző pénzeket osztogatnak maguknak, a saját embereiknek. Hogy egy fiatalnak, ha jelen akar lenni, akkor csatlakoznia kell valamelyik táborhoz. Két nagyon erős tábor diktál, a mögöttük lévő pénzek – vagy nem pénzek – diktálnak, nagy szervezetek irányítanak, és nem az irodalom, nem a minőség vagy a termék határozza meg, hogy ki vagy.” Ez a kijelentés önmagában véve semmi újat nem jelent, de az, hogy ott és akkor hangzott el, úgy tűnik, a témáról való érdemi beszéd kezdetét is jelenti. Az Index több interjút is közölt, az L. Simon László által vezetett beszélgetés megszólalóit kereste fel, Kukorelly Endrét, Petőcz Andrást és Turczi Istvánt.

Farkas Wellmann Endre véleménye szerint az irodalom igazi történései egy másik szinten zajlanak. A felszínen politikailag egymással szemben álló szekértáborokat hagyunk vitázni, és hogy az egésznek a gyökere nem ott kapaszkodik, ahonnan a levele kihajt, mintha senkit sem foglalkoztatna: nem a pénz, nem a jobb- vagy a baloldaliság, hanem az irodalmi élet állapota tűnik aggasztóbbnak. Erről is faggatta Smid Róbertet.

Az irodalomtudós, egyetemi oktató, kritikus úgy látja: nagy változás van, és ezt jól jelzi a Forrás folyóirat nyári dupla száma, amely Metamodern címmel a fiatal lírát állította a középpontba. Nagyjából 20-25 éves, legfeljebb harmincéves szerzők vannak egy  hosszú szépirodalmi blokkban, utána következik egy-két tanulmány, majd pedig két kritika az André Feri és Horváth Benji által szerkesztett Címtelen föld antológiáról, melyet az erdélyi metamodern költészetről állítottak össze. Pál Sándor Attila a kritikájában megfogalmazza: úgy tűnik, hogy a fiatal irodalom mára egy márka lett. Ezt pedig a kiadók manapság szívesen képviselik, és a folyóiratoknál is sikk lett az ide sorolható szerzőket közölni.

PostPin It!

Hogy is van Tokajjal? – beszélgetés Zalán Tibor költővel

Közzétette szerző

„Amit ma látok az irodalomban, az engem elrémiszt, elborzaszt, ijeszt. A 80-as évek sem volt jó, de ez legalább olyan rossz, ha nem rosszabb, amiben most élünk”, mondta Zalán Tibor, majd így folytatta: „Elborzaszt az, hogy különböző alapítványok meg figurák különböző pénzeket osztogatnak maguknak, a saját embereiknek. Hogy egy fiatalnak, ha jelen akar lenni, akkor le kell csatlakoznia valamelyik táborhoz. Két nagyon erős tábor diktál, a mögöttük lévő pénzek – vagy nem pénzek – diktálnak, nagy szervezetek irányítanak, és nem az irodalom, nem a minőség vagy a termék határozza meg, hogy ki vagy.”

Felelevenítette: a Ceausescu-diktatúra idején Szőcs Géza erős ellenzéki figurának számított, emigrációja és az ellene irányuló gyilkossági kísérlet okán is misztikus figurává vált, akit akkor a teljes ellenzék elfogadott.

„Amikor szétvált az ellenzék és kétféle nagy táborra szakadt a társadalom, a politika és az irodalom is, akkor azzal, hogy Géza felvállalta az Orbán-kormányt, tehát az akkor – és később ismét – regnáló hatalmat, és abban tisztséget vállalt, úgy gondolhatták, hogy ezzel nemcsak a közös eszme elárulója, hanem olyanként is áruló, aki az irodalomban képviselheti a minőséget. Ez máig van, ez máig megvan a magyar irodalmi közéletben.

PostPin It!