Spinoff készül a Hang nélkül (A Quiet Place) filmek történetének kiegészítéseként. A főszerepet a 12 év rabszolgasággal Oscar-díjat nyert kenyai-mexikói színésznő kapta.
Hónap: 2022 november
A nép fia, nemzeti irodalmi ikon és baloldali osztályharcos? – 120 éve született Illyés Gyula
Illyés Gyula életpályája átívelte az egész 20. századot, háromszor kapta meg a Kossuth-díjat és kétszer terjesztették fel irodalmi Nobelre. Miközben irodalmi munkássága a mai napig gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen tekintéllyé teszi, vonzódása a baloldali rezsimekhez a kor ellentmondásosságait is jól tükröző alakká formálja. Hiszen ő írta meg az Egy mondat a zsarnokságrólt, de ő közölte osztályharcos hevülettel Nemes Nagy Ágnessel azt is, hogy a polgári költők akasszák fel magukat. Születésének 120 éves évfordulóján emlékezünk rá.
Gábor Pál filmrendező 90 éve született
Pedagóguscsaládban született Dunaföldváron. Már a pannonhalmi bencés gimnázium diákjaként verselt, színdarabot rendezett, nyaranta Csók Istvánnál tanult festészetet. Érettségi után egy ideig segédmunkás volt Sztálinvárosban (a mai Dunaújvárosban), majd a szegedi egyetemen tanult. Innen Budapestre, az ELTE magyar–történelem szakára került, a diploma megszerzése után egy évig a mosonmagyaróvári gimnáziumban tanított.
1956-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Máriássy Félix osztályába. Rendeződiplomáját 1961-ben kapta meg, ezután hosszú évekig asszisztensként dolgozott Kósa Ferenc, Mészáros Márta és Szemes Mihály mellett, miközben maga is készített néhány rövid játékfilmet a Balázs Béla Stúdióban.
Gábor Pál 1969-től volt Máriássy Félix tanársegédje a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1972-től tanszékvezető, 1977-ben főiskolai docens lett. A rendező
Star Trek Prodigy: Supernova – játékteszt
Megy a szekere a szélesvásznon túli Star Trek világnak: négy jelenleg is futó tv-sorozatukból a Prodigyhez érkezett egy Supernova alcímű akció-kalandjáték, melyben az ismert karaktereit irányítva fedezhetünk fel új világokat.
A Diótörőt foglalja díszkötetbe a Libri
A Libri az elmúlt évek során megjelent díszkötet-sorozatában több hasonlóan fontos és értékálló gyerekkönyvet mutatott be. Ilyen volt Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg és Charles Dickens Karácsonyi ének című műve, továbbá Hans Christian Andersen meséinek gyűjteménye is. Idén a könyvkereskedő visszanyúlt ehhez a hagyományhoz és E. T. A Hoffman 1816-ban megjelent, Diótörő és Egérkirály című könyvével bővítik ünnepi könyveik sorát.
A Diótörő a világirodalom
egyik legismertebb alkotásaként számos feldolgozást, átiratot megélt. Készült
Egy kötetben jelent meg az Egri csillagok négy szövegváltozata
Gárdonyi híres regényének többféle szövegváltozata létezik, melyek közül az első négyet maga az író írta. Most össze lehet hasonlítani őket.
Nem kúrták el
A Blokád a felszínen kurzusfilmnek tűnik, de a sorok közül kőkemény politikai kritikát olvashatunk ki, amely ha nem is maximális…
A Nem kúrták el bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.
Ai Weiwei memoárjában gyerekkori száműzetéséről, művészi felemelkedéséről és titkos letartóztatásáról is mesél
Ai Weiwei memoárjában gyerekkori száműzetéséről, művészi felemelkedéséről és titkos letartóztatásáról is mesél
Itt a novemberi Filmvilág!
JEAN-LUC GODARD
„Egy zseni, aki széttépte a szabálykönyveket, anélkül, hogy az elolvasásukkal fárasztotta volna magát.” Godard minden snittjét úgy forgatta, az eisensteini maxima szellemében, mintha az utolsó volna. Ezért minden filmje olyan, mintha az első lenne: mintha épp akkor és ott találná föl a mozgóképet.
Báron György: Kifulladásig (Jean-Luc Godard 1930-2022)
Nem engedik meg, hogy létrejöjjön a világ legnagyobb kiadófúziója
Az amerikai igazságügyi minisztérium arra jutott, hogy Penguin Random House és Simon & Schuster fúziója sértené a piaci versenyt és a szerzők díjazásának sem tenne jót.
A Sárkányok házáról viccesen őszintén és számokban összehasonlítva a Trónok harca 1. évadával
A Hatalom Gyűrűi után kijárt a konkurenciának, a Sárkányok házának is a Screen Junkies őszinte összegzése. Itt még társul mellé egy másik videó is, ahol számokban (szexjelenetek… azok hosszúsága, gyilkosságok, hazugságok) is összevetették a Trónok harca 1. évadával. Persze ezek is csak a széria megtekintése után ajánlottak!
Ezzel a dallal – Alexandru Belc: Metronom
Alexandru Belc első egészestés fikciós filmje egyenesen Cannes-ig jutott, ahol joggal nyerte el az Un Certain Regard szekció legjobb rendezőjének járó díjat. Belc valamelyest követi a román újhullám hagyományait, de szakít is velük, miközben érzékenyen és kompromisszummentesen beszél az egyén és a hatalom viszonyáról.
Metronom
Románia, 1972. Ana megtudja, hogy a pasija meg fog szökni az országból. Eldöntik, hogy együtt töltik az utolsó napokat.
Nádas regénye első lett a német SWR irodalmi sikerlistáján
Nádas regénye első lett a német SWR irodalmi sikerlistáján
Márquez fiainak közreműködésével készül az első Száz év magány-sorozat
Negyven éve nyerte el Márquez az irodalmi Nobel-díjat a könyvért, ennek a tiszteletére készül a feldolgozás.
Henry Cavill Vaják-rajongása lehet az ok, amiért otthagyja a sorozatot
Henry Cavill Vaják-rajongása lehet az ok, amiért otthagyja a sorozatot
Év elején érkezik A felnőttek hazug élete-sorozat, Ferrante is részt vett a munkálatokban
A felnőttek hazug életéből hatrészes minisorozat készül.
Vámos Miklós megemlékezése a Mindenszentekről
Mi más járhatna a fejemben Mindenszentek napján? A halottaim. Sokan vannak – írja Vámos Miklós a Facebook-oldalán.
Mégis elsők az egyenlők között a szüleim. Íme édesapám és édesanyám, kevéssel a Rajk-per előtt. Szerintem gyönyörű emberek.
Szépséghibák:
Élni a veszteségben – A nulláról kezdve
A Netflix Tembi Locke bestseller emlékiratai alapján készült romantikus minisorozat, A nulláról kezdve (From Scratch) a melodramatikus családi történetek és Olaszország szerelmeseinek lehet kedves – azokat viszont, akik rosszul viselik a vetyengést, Zoe Saldaña és Eugenio Mastrandrea románca inkább idegesíteni fogja. Az egyébként színésznőként ismert Tembi Locke és Attica Locke kreálta minisorozat a szerző From Scratch: A Memoir of […]
The post Élni a veszteségben – A nulláról kezdve appeared first on Filmtekercs.hu.
Könyvek gyerekeknek
Három könyvet szeretnék ebben a bejegyzésben ajánlani, kettőt a kisebbeknek, egyet pedig a már olvasni tudó, alsó tagozatos gyerekeknek. Bár ez utóbbit is lehet közösen olvasni, a szülő felolvashatja akár esti meseként is a már kisiskolás gyerekeknek, vagy ez fordítva is lehet, az olvasni most tanuló, vagy frissen megtanult iskolás gyerekeknek nagyon jó gyakorlási lehetőség a kisebb gyerekeknek írt mesék olvasása, mert biztosak lehetünk abban, hogy a szöveg egyszerű és könnyen olvasható.
Vadadi Adrienn: Barkamesék
Az erdei születésnap