Best WordPress Hosting
 

Mi lehet a titok az Avalonban?

Valamit nagyon jól csinálnak Miskolctapolcán!

Évről évre egyre erősebb a mezőny a hazai csúcsgasztronómiában, így óriási sikernek számít, hogy az Avalon három étterme is bekerült a legjobbak közé a tegnap rendezett Dining Guide Év Étterme Gálán. Az Avalon Michelin-ajánlott étterme, a Ristorante, és a nemrég teljes felújításon és koncepcióváltáson átesett The Club Avalon Grill & Experience étterem is TOP100-as lett. A szintén az Avalon által üzemeltetett Il Baffo gyorsétterem pedig egyenesen a legjobb lett az Alternatív vendéglátóhelyek között, így a legtöbb elismerést a miskolctapolcai Avalon Resort szálloda létesítményei hozták el a rangos gasztro díjátadón. Mindezeken túl maga a hotel is helyet kapott a Top 10 Ötcsillagos Luxushotel között.

A tegnap este a Várkert Bazárban megtartott esemény a hazai vendéglátó szféra legjobbjainak részvételével zajlott, így a hármas siker a borsodi régióban tevékenykedő Avalonnál óriási eredménynek számít. Vajon mit tudnak az Avalonosok a vendéglátásban és a konyhában?

Gourmet: új lendület a gasztronómiában

Míg tavaly az „örökség” témáját járhattuk körül a hazai gasztronómia legátfogóbb eseményén, idén az „új generáció” kerül a középpontba június 2-4. között a Millenárison, az MBH Bank Gourmet Fesztiválon. A magyar vendéglátás legismertebb képviselőinek bemutatása, és a több mint száz kiállító változatos étel-, desszert- és italkínálata mellett – a programok sűrűjében – a különböző művészeti ágak és a gasztronómia közös metszéspontjainak világában is elkalandozhatunk.

A rendezvény névadó szponzora idén az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésével létrejött MBH Bank.

A hazai gasztronómiában ma egyre nagyobb teret nyer egy markáns, magas szakmai színvonalat képviselő új generáció, legyenek séfek vagy cukrászok, borászok, baristák vagy akár bartenderek. Az idei Gourmet tematikájában ők kerülnek fókuszba, tágabb értelemben pedig a megújulás, az újdonságok, legyen szó új trendekről, technológiákról, alapanyagokról vagy akár stílusról.

Elindult a Badacsonyi borvidék online magazinja

Badacsony, Magyarország egyik legkedveltebb és legismertebb borvidéke, igazodva az erősödő olvasói online jelenléthez, elindította online magazinját. Ez szervesen kapcsolódik a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület, badacsony.com weboldalához. A felület színes és változatos témákkal, magazinos cikkekben, riportokban számol be a borvidéken lévő legfrissebb újdonságokról, a helyi eseményekről. Praktikus és hasznos információkkal látja el az olvasókat és a borvidékre látogatókat.

A kötetlen hangnemű, olvasói igényekre hangolt borvidéki online magazin gondolata múlt évben fogalmazódott meg. Célja, hogy tartalmain keresztül bemutassa a Badacsonyi borvidék sokszínűségét, az itt készült kiváló borokat, borászatokat, szállás- és vendéglátó szolgáltatókat, attrakciókat, programokat, valamint azokat a kulturális, épített és természeti kincseket, amelyek a térséget több ezer éve aktívan formálják. A badacsony.com weboldalán található online magazin tartalmával még láthatóbbá szeretnék tenni a borvidéket egyrészt a nagyközönség, másrészt a szakmai érdeklődők számára. Érdemes tehát felkeresni és rendszeresen olvasni. Mindig aktuális információkkal, interjúkkal és sok más egyéb érdekes témával várja a badacsonyi borok és a gasztronómia iránti érdeklődőket.

A projektben igénybe veszik Németi Sándor borszakértő, borszakíró külső szakmai segítségét is

Magyar sikerek Szingapúrban

Hazai termékek mutatkoztak be a világkiállításon

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Food & Hotel Asia (Food&HotelAsia – FHA) szakkiállítást Szingapúrban, ahol nyolc hazai cég mutatta be világszínvonalú termékét. A magyar vállalkozók ismét nagy lendülettel képviselték az innovatív magyar élelmiszereket az Agrármarketing Centrum által működtetett, magyar közösségi standon.

A látogatók megismerkedhettek a Lourdes Honey mézeivel, az 1945 óta a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán fogalommá vált MIRELITE Mirsa Zrt. termékeivel. A kiállítók között szerepelt továbbá a Kecskeméti Konzerv Zrt., a Botész – Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete, ami több mint hetven termelőt képviselt, és jó példája a vidék összefogásának. A szingapúri 33 fokban mindenki nagy örömmel fogadta a Tutti Élelmiszeripari Kft. fagylaltjait vagy a nagyszerű jégbehűtött tokaji borokat.

Merülj el a pillanatban! 

Lassíts le és éld meg a pillanatot! – biztat legújabb kampányában a Gösser

Hűsítő kortyokkal és magával ragadó képsorokkal indul május 15-én a Gösser új kampánya. Fejet hajt a tradíciók előtt, mégis elrugaszkodik a megszokott reklámoktól. A sörmárka arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy tartsanak bátran szünetet és adják át magukat az értékes pillanatoknak. Az élet így lehet:

Gut. Besser. Gösser.

Csokoládészobrok a kis betegeknek

Különleges csokoládészobrokat adományozott a MATE a Bethesda Gyermekkórház kis betegeinek

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete egyedülálló csokoládészobrokat adományozott a Bethesda Gyermekkórháznak. Ezeket 14 óra alatt készítettek el a csokoládé-artisztika kurzus hallgatói.

Az átadás során a MATE képviselőinek alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetés révén bepillantást nyerni a kórház életébe. Ennek kapcsán megtudtuk, a finomságokat a kórház a mentális gondokkal küszködő fiatal ápoltjai kezelése során fogja tudni leginkább hasznosítani. Mint kiderült, ezek a páciensek betegségük okán gyakran magukba fordulnak. Igen nehezen kommunikálnak, ami a kezelésüket jelentősen megnehezíti. A MATE édességei az alapítvány vezetője szerint motivációként szolgálhatnak majd számukra. A kórház tapasztalata az, hogy a gyerekek könnyebben megnyílnak egy kis finomság reményében.