A festmény címe: Így jöttem el, Baska József munkája. Ez az erőteljes üzenet a feltámadásról, újrakezdésről, a sejtszintű magyarságtudatról és annak mindenáron történő megtartásáról mindenki számára üzenet.
„Itt élt és alkotott Baska József érdemes művész, a XX. századi magyar festészet kiemelkedő alakja” – olvasom az emléktábla szövegét, miközben a József Attila utcai ház előtt Baska Barbara grafikusművészre, filmoperatőrre várok, hogy sétáljunk egyet a kisfiával, a kilenc hónapos Lexszel, és közben múltat idézzünk. Baska József családjának 1947-es kényszerű menekülése a Felvidékről ugyanazt az üzenetet hordozta, mint amit lányának, Barbarának a közelmúltban megélt autóbalesete és kálváriája. Ez pedig nem más, mint az elmúlás közelségének és az ezt követő újjászületés élményének megélése.
Barbarával most először találkozunk, mégis mindkettőnknek olyan érzése van, mintha már korábbról ismernénk egymást. Elindulunk a Vörösmarty tér felé, Lex a babakocsiban gőgicsél. Barbara Deus ex machina című verseskötetével kint volt a könyvünnepen: ezzel mutatkozott be szépíróként. A könyvben haikuk és Barbara fotói vannak, amelyeket a kórházban készített. A verseket tavaly írta, amikor a második terhessége alatt covidos lett, majd autóbaleset következtében epehólyagműtétre szorult. Aggódott az akkor még a pocakjában lévő Alexanderért, ám közben ihletet merített egy verseskötethez, melyet végül hálából az életét megmentő és őt áldozatosan kezelő orvosoknak ajánlott. „Egyetértesz velem abban, hogy az orvosok olyanok, mintha nem halandó lények lennének, hanem sokkal közelebb vannak az Úrhoz, mint mi? Az ember éli az életét, történik valami, akár egy betegség vagy egy baleset, jönnek az orvosok, és »megszerelik«, aminek köszönhetően tovább él, akár évtizedekig, lehetnek gyerekei, folytatódik az élet” – mondja Barbara, miközben leülünk az egyik nagy múltú cukrászda teraszán.