Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: műkereskedelem

Ezek voltak a hazai művészeti aukciók csúcsárai 2023-ban. II. rész – élő művészek

Közzétette szerző

Az élő művészek TOP 10-es listáját a korábbi évekkel összehasonlítva – a 2022-es listát lásd itt, a 2021. évit pedig itt – hasonló megállapításokra juthatunk, mint a néhány napja közölt abszolút toplista (lásd itt) esetében. Azaz a tavalyi év legjobb árai a kortárs piacon is lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a megelőző két esztendőben, ráadásul megállt a kortárs művészek árainak az utóbbi időben tapasztalt közeledése a XX. századi festészet nagyjai által tartott abszolút rekordokhoz. Míg 2022-ben Keserü Ilona csúcsárat elért munkája az abszolút TOP 10-be is bekerült, idén még a TOP 30-ban sem találjuk élő művész alkotását. Míg 2021-ben a TOP lista tételei 28,9 milliós átlagár mellett 16-55 millió forint, 2022-ben 45,2 milliós átlagár mellett 20-110 millió forint között mozogtak, addig tavaly már 11 millió forinttal fel lehetett kerülni a listára, az átlagár 17,5 millió volt és a legmagasabb leütési ár sem haladta meg a 38 millió forintot. A fenti árak és az a tény, hogy a tavalyi TOP 10-ben mindössze egy életmű-rekord született, inkább a csúcskínálat szűkülését mutatják; a kereslet továbbra is élénk voltát jelzi ugyanakkor, hogy jó néhány tétel a becsértéke feletti áron talált gazdára.

Míg az abszolút toplistákon szereplő 10 mű rendszerint 8-9 művész műhelyéből kerül ki, az élő művészeknél a kiemelkedő árakat elérők köre szűkebb, többnyire négyen-hatan szerepelnek a listán. Idén öten, ami átlagosnak mondható, az viszont még sosem fordult elő, hogy a művek nagyobbik fele egyetlen művész alkotása. Idén Keserü Ilonának hat munkája is bekerült a legdrágábbak közé, a dobogón pedig kizárólag az ő festményei szerepelnek.

A hazai árveréseken egyelőre csak néhány, az idős nemzedékhez tartozó alkotó ér el toplistás árakat; az idei rangsorban szereplők átlagéletkora 82 év. Ugyan számos, náluk jóval fiatalabb művész árai mutatnak ígéretes fejlődést, de egyelőre – legalábbis aukciókon – még nem kerülnek a vezető idős mesterek árainak közelébe.

PostPin It!

Ezek voltak a hazai aukciós csúcsárak 2023-ben – I. rész

Közzétette szerző

A bevezetőben képzőművészeti alkotásokat említettünk, valójában azonban a TOP 10-ben a korábbi évekhez hasonlóan kizárólag festmények vannak. Más műfajokban – szobor, grafika, stb. – idehaza nagyságrendekkel alacsonyabb árak születnek. (Persze a globális piacon is a festmények dominálnak, de azért ott előfordulhatott például az, hogy – igaz, csak rövid időre, 2015-ben – egy Giacometti-szobor számított a világ legdrágább műalkotásának.)  Nincs változás abban sem, hogy – szerencsére – magas azon – zömmel XX. századi – művészek száma, akiknek művei versenyben lehetnek a TOP 10-es helyekért. Erre a listára idén nyolcan kerültek fel, azaz mindössze két művésznek, Rippl-Rónai Józsefnek és Gulácsy Lajosnak sikerült dupláznia. (Rippl-Rónai esetében ez gyakran előfordul, Gulácsynál azonban az életmű lényegesen kisebb mérete miatt szinte sosem.) Nincs változás abban sem, hogy a legmagasabb ársávban lényegében csak a két vezető művészeti aukciósház, a Virág Judit és a Kieselbach Galéria rúghat labdába és ez még a kortárs kategóriában is így van. Korábban időnként más házaknak is sikerült egy-egy tétel erejéig felkerülniük a TOP 10-es listákra, tavaly erre nem akadt példa.

Az a hazai piacon szinte forradalminak mondható 2022-es fejlemény, hogy egy élő művész alkotása is szerepelt az összesített toplistán, tavaly nem ismétlődött meg; sorozatunk második részéből látható lesz majd, hogy erre ezúttal esély sem volt; egyelőre nem folytatódott a kortárs csúcsárak közeledése az abszolút rekordokhoz. 

A nemzetközi piac egyik érdekes tavalyi fejleménye volt, hogy miközben az alacsonyabb árkategóriákban a tételszám és a forgalom is bővült, a csúcskategóriában kevesebb tétel került kalapács alá és azok alacsonyabb áron is keltek el. Ugyanez a jelenség idehaza is megfigyelhető volt; míg 2021-ben 460 millió forint volt a legmagasabb leütési ár (ez máig abszolút rekordnak számít, lásd itt) és 206 millió a TOP 10-es művek átlagára, addig ez a két szám 2022-ben már 300, illetve 163,5 millióra (lásd itt), tavaly pedig 220, illetve 143 millióra csökkent. És bár, ahogy az előzetesen kommunikált becsértékekkel való egybevetés mutatja, néhány vezető tétel leütési ára elmaradt a várakozástól, ebből és a fenti számokból nem törvényszerűen adódik – igaz, nem is zárható ki – az a következtetés, hogy a gyűjtők óvatosabbá váltak és kevésbé mélyen hajlandóak csak a zsebükbe nyúlni. Már csak azért sem, mert a TOP 10-es listán szereplő művek nagyobbik feléért, egészen pontosan hatért, az érintett művészek korábbi csúcsárait meghaladó szintig tartott a licitcsata. E tekintetben külön érdekesség, hogy Gulácsy Lajos mindkét, a listán szereplő alkotásával új életműrekordot állított fel; közülük az első mindössze egy napig élt.

PostPin It!

Mona Lisák és „magyar Mona Lisák”

Közzétette szerző

A „nagy” Mona Lisát bizonyára senkinek sem kell bemutatni. A festőgéniusz Leonardo da Vincinek a XVI. század elején készült remekműve a képzőművészet egyetemes történetének egyik legnagyszerűbb alkotása, amit évente sok millió ember keres fel a párizsi Louvre-ban. Pénzbeli értékét nehéz meghatározni, de amikor Leonardo egy korábban született festménye, a Salvator Mundi a korábbi árrekord két és félszeresét jelentő 450 millió dollárért cserélt gazdát egy 2017 novemberi árverésen, egy művészeti folyóiratnak arra a neves gyűjtőkhöz intézett körkérdésére, miszerint van-e olyan festmény, amiért gondolkodás nélkül adnának egymilliárd dollárt, ha piacra kerülne, többen is a Mona Lisát jelölték meg. Az összeg amúgy nem légből kapott; a festmény mai áron számolva már 1962-ben ilyen becsértéket kapott, amikor biztosítást kötöttek rá.

Leonardo da Vinci: Mona Lisa, 1503-1517 (vagy 1519), olaj, nyárfa tábla, 77 x 53 cm, Louvre, Párizs, forrás: Wikipedia

Mint később látni fogjuk, a „magyar Mona Lisa” címkét több festményre is ráaggatták már, de számos művészettörténész úgy látja, hogy Leonardo sem csak egyszer festette meg a rejtelmes mosolyú hölgyet, aki minden bizonnyal nem más volt, mint Lisa del Giocondo, egy, a maga korában ismert selyemkereskedő, Francesco del Giocondo felesége. A mű ezért ismert La Gioconda címen is, amit épp úgy nem maga Leonardo adott a festménynek, mint a Mona Lisát; az utóbbi cím a híres festőtárstól, egyben sok itáliai mester életrajzírójától, Giorgio Vasaritól származik és néhány évtizeddel fiatalabb, mint maga a mű.  

PostPin It!

Szokatlan dolog történhet a Christie’s november 9-i New York-i árverésén      

Közzétette szerző

Persze látott már a világ olyat, hogy egy tételt az utolsó pillanatban visszavontak, itt azonban egészen másról van szó, nevezetesen a művek beadója és az aukciósház közötti, ebben a formában szokatlan együttműködésről.

De nézzük meg konkrétan, miről is van szó.

A svájci Baden városának talán legfontosabb nevezetessége a Museum Langmatt, ami egykor egy neves nagyiparos házaspárnak, Sidney és Jenny Brownnak, illetve az ő, zömmel a múlt század első két évtizedében felépített kivételes gazdagságú impresszionista gyűjteményüknek adott otthont. A brit és svájci felmenőkkel rendelkező Sidney W. Brown neve elsősorban a Badenben székelő egykori jelentős elektrotechnikai vállalatcsoport, a Brown, Boveri & Cie révén lehet ismerős, melyben a gyáros évtizedeken át vezető funkciót töltött be. Az épületet 1900-1901-ben emelték a kor egyik legnevesebb svájci építésze, Karl Moser tervei alapján, és akkor még tulajdonosai sem gondoltak arra, hogy egyszer még múzeum lesz belőle. Igaz, 1906-ban, amikor a gyűjtemény már kezdett komolyabb méreteket ölteni, Moser tervei alapján a házhoz hozzáépítettek egy, kifejezetten a művek bemutatására szolgáló termet, a gyűjtemény azonban továbbra sem volt nyilvánosan hozzáférhető.

PostPin It!

Milyen lesz az idei Vienna Contemporary?

Közzétette szerző

Az elmúlt évek többszöri, jelentős átalakulásai után a legnagyobb bécsi kortárs művészeti vásár, a Vienna Contemporary (VCT)  idén változatlan tulajdonosi struktúrával és menedzsmenttel, az eddigi névvel és a tavaly először „belakott” helyszínen vág neki az idei kiadásnak. A helyzet persze mégsem ugyanaz, mint tavaly, egyrészt az – első félévi tapasztalatok alapján – romló piaci hangulat miatt, másrészt pedig azért, mert a vásár 2021-ben felbukkant és első két kiadásával figyelemreméltó sikert elért új vetélytársa, a Spark Art Fair Vienna az idei évet – némiképp váratlanul – kihagyta. (Visszatérésüket a jövő évre ígérik.)

ORLAN: Self-Hybridation Masques de l’Opéra de Pékin című 2014-es munkája a bécsi Galerie Ernst Hilger standján szerepel a Vienna Contemporary-n. A Galerie Ernst Hilger és a Vienna Contemporary jóvoltából

A VCT részvételi számai a konkurencia kiesése mellett is a tavalyi évhez hasonlóan alakulnak; míg tavaly 17 országból 62, idén 19 országból 61 galéria standját láthatják a látogatók. Boris Ondreička, a vásár művészeti vezetője már a rendezvényt értékelő tavalyi interjújában elmondta az artportálnak, hogy mennyiségi értelemben nem kívánnak terjeszkedni; a hangsúlyt a színvonal további emelésére helyezik. Másfelől a helyszín, azaz a patinás Kursalon Wien adottságai nem is tennék lehetővé lényegesen több stand elhelyezését. Ha a résztvevők számában nincs is érdemi változás, földrajzi eltolódások megfigyelhetők. Ez a házigazda ország galériáit érinti a legkevésbé; számuk lényegében változatlan maradt és a vezető galériák többségét a szervezők ezúttal is meg tudták nyerni a részvételnek. Annak ugyanakkor nyilván nem örülnek, hogy a Galerie Eva Presenhuber, melynek első ízben történt részvételét tavaly nagy sikerként könyvelték el, idén a VCT-vel párhuzamosan megrendezendő Frieze Seoul-t választotta. A VCT elsősorban regionális, a közép- és kelet-európai régiót középpontba állító vásár, idén azonban éppen ebből a régióból csökkent a résztvevők száma. Ebben a kevésbé aktív magyar részvétel is szerepet játszik: míg tavaly a bécsi székhelyű, de Budapesten is működő Knoll Galerie mellett négy további hazai galéria is eljött Bécsbe, idénre közülük – a Knoll mellett – csak az acb Galéria és a Kisterem maradt. Ők a leginkább elkötelezettek az osztrák főváros mellett, hiszen tavaly a VCT mellett mindketten részt vettek a Spark Art Fairen is. A szerény idei részvétel azért is kissé meglepő, mert tavaly a Spark-on több más hazai galéria részt vett; közülük senki sem ”nyergelt át” a VCT-re. Ennek aligha lehet az az oka, hogy a bécsivel párhuzamosan több más nagyobb vásár is zajlik majd a világban, hiszen a már említett Frieze Seoul-nak nincs magyar résztvevője, a New York-i The Armory Show egyetlen magyar szereplője viszont – Nemes Márton szóló show-jával – az az acb Galéria, mely az újabb amerikai bemutatkozás mellett is ott lesz Bécsben. Az ok inkább részben abban keresendő, hogy a hazai galériák egy része idén általában is visszafogottabb a nemzetközi vásárokon való szereplést illetően, részben pedig abban, hogy üzletpolitikájukban ma már kisebb szerepet játszik a nemzetközi piac Bécsből jól belátható szelete. 

PostPin It!

Visszaesett a nemzetközi aukciós piac forgalma az első félévben

Közzétette szerző

Az ArtTactic néhány napja nyilvánosságra hozott első félévi számai nem az aukciós piac teljes forgalmát, hanem csak három vezető nemzetközi árverőház – a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips – adatait mutatják. A globális forgalmi adatok teljes körű összesítése hosszabb időt vesz igénybe, ezért ezek rendszerint csak éves szinten hozzáférhetőek, de mivel a „három nagy” a teljes aukciós forgalom közel kétharmadát generálja (korábban részesedésük ennél is nagyobb volt), elég megbízható képet adnak a piac egészének tendenciáiról. A nyugati világ többi aukciósháza túl kicsi piaci részesedéssel rendelkezik ahhoz, hogy érdemben módosítson a „nagyok” számaiból kibontakozó trendeken; erre legfeljebb az évről évre az átlagosnál jóval nagyobb ingadozást produkáló kínai házak lehetnek képesek, ám ők is csak korlátozottan, hiszen az ottani piac bizonytalanságai részben már a „nagyok” adataiba is beépülnek, tekintve, hogy a Christie’s és a Sotheby’s forgalmában Kína komoly szerepet játszik.

A Sotheby’s, a Christie’s és a Phillips 2023. I. félévi forgalma (USD), © ArtTactic

A három ház együttesen 5,8 milliárd dolláros forgalmat produkált az első félévben – 18,2%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban.  Ez viszonylag jelentős visszaesés, de, mint ahogy az az ArtTactic által összeállított grafikonon jól látszik, a hasonló nagyságrendű változások – akár pozitív, akár negatív irányban – a korábbi években is rendszeresek voltak. A műtárgypiac mindig is érzékenyen reagált a világban végbemenő folyamatokra, márpedig az utóbbi évek bővelkedtek a nem ritkán drámai mértékű, részben váratlan, részben előre megjósolt változásokban, így az említett közel 20%-os visszaesés nem lepte meg a megfigyelőket, inkább megerősítette előzetes várakozásaikat. Az 5,8 milliárd dolláros összforgalomból a legnagyobb szeletet 2,76 milliárddal a Sotheby’s hasította ki magának, visszaszerezve ezzel az első helyet legnagyobb riválisától. A Christie’s egyrészt azzal vigasztalhatja magát, hogy elmaradása a 24%-os visszaesés ellenére is alig több 100 millió dollárnál – ennyit akár egyetlen csúcsmű is megérhet –, másrészt pedig azzal, hogy náluk tavaly is a második félév volt az erősebb. Igaz, ebben akkor meghatározó szerepet játszott egyetlen magángyűjtemény, Paul G. Allen kollekciójának piacra kerülése, ami jóval több mint másfél milliárd dollárral dobta meg a cég forgalmát; hasonló „trófeára” ebben az esztendőben nincs kilátás. A két megaház forgalma mellett valósággal eltörpül a Phillips 396 milliója. Százalékosan ez utóbbi ház szenvedte el – az előző év kiugró teljesítménye után – a legnagyobb visszaesést, míg a relatíve legjobb teljesítményt a Sotheby’s könyvelhette el. A nagy házak a nyilvánosságnak szóló kommunikációjukban persze igyekeznek a pozitívumokat előtérbe helyezni; a százalékos visszaesést mutató számok nem az első sorokban szerepelnek közleményeikben. Inkább a következőkre hívták fel a figyelmet:

PostPin It!