Best WordPress Hosting
 

Nyáry Krisztián: sok embernek az érettségi az utolsó pillanat az életében, amikor szépirodalmat olvas

Nyáry Krisztiánt szokták irodalomtörténésznek, kommunikációs szakembernek, írónak, könyvkiadónak titulálni, de a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójaként és a Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetőjeként tevékenykedő szakember az utóbbi években podcastszerkesztőként is ismertté vált – Buksó című irodalmi-könyves podcastja egyszerre segíti a hallgatót a kortárs irodalmi trendekben való tájékozódásban, értékes ismeretterjesztő tartalmat kínál, és valóban az irodalom terepén maradva szólaltat meg írókat, költőket és a könyvszakma meghatározó alakjait. Ő maga is egyike a legtekintélyesebb hazai szakembereknek, aki nemcsak irodalmi vagy kiadói körökben ismert, hanem a széles olvasóközönség is figyel rá. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló, dokumentumok és művek alapján feltárható történeteit, amelynek hatására nagy népszerűségre tett szert – ma már több mint nyolcvannyolcezer ember követi, Kárpát-medence szerte telt házzal várják az előadásait, nyilvános beszélgetéseit.

Az olvasók számát illetően milyen a magyar könyvkiadás helyzete? Nemzetközi viszonylatban sokat vagy keveset olvasnak a magyarok?

A legutóbbi nagy olvasáskutatásból, amelyet a Tárki Társadalomkutatási Intézet végzett 2020-ban, egy félig teli vagy félig üres pohár képe rajzolódik ki: a magyar felnőttek többsége, 53 százaléka egyáltalán nem olvas könyvet, 47 százaléka viszont igen – ez nemzetközi összehasonlításban nem olyan nagyon rossz, de nem is túl jó. Viszont ha az olvasási tendenciákat hosszú időtávon nézzük, akkor azt is láthatjuk, hogy elképesztő fejlődés van, ma sokkal több ember engedheti meg magának az olvasást, mint száz évvel ezelőtt.

550 éves a magyar könyvnyomtatás – Magyar Kultúra lapszámbemutató az OSZK-ban

A rendezvényen Heinczinger Mika, a Liszt-díjas Misztrál együttes alapító tagja is közreműködött.

Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója köszöntőjében elmondta: az idén 550 éves Budai krónika kultúránk gazdagságára, a magyar könyvnyomtatás történetére mutat rá és alkalmat ad arra, hogy számot vessünk kultúránk helyzetével. A Magyar Kultúra magazinról hangsúlyozta: a rendszeresen megjelenő tematikus magazin értékközvetítő, a könyvet fókuszba helyező lapszámában pedig a nemzeti bibliotéka is helyet kap. (Rózsa Dáviddal a témában készült interjú a Magyar Kultúra 2023/5. számában itt olvasható.)

Farkas Gábor Farkas, az Országos Széchényi Könyvtár művelődéstörténésze