Best WordPress Hosting
 

Hét karácsonyi klasszikus kicsiknek és nagyoknak

Visky András: Betlehemi éjszaka

Szeretem, amikor a jól ismert bibliai történeteket valamelyik mellékszereplő szemszögéből meséli újra valaki. Így tett Visky András is, aki Betlehemi éjszaka című meséjében Bari ben Bárányt és Bence ben Juhot szólaltatja meg. Párbeszédüket a feláldoztatástól való félelem árnyékolja be, ám egyszer csak megjelenik egy angyal. A Messiás születésének örömhírét hozza, aki számukra is szabadítást hoz: többé nem kell attól tartaniuk, hogy valaki feláldozza őket. Az evangélium mintegy „alulnézetből” fogalmazódik meg itt, a gyerekek számára is érthető, befogadható módon, de nem szájbarágósan. Különösen tetszik, hogy az alapvetően komoly hangvételt a szerző a bárányok humoros névadásával oldotta. A rövid mese ezen kívül is sok apró felfedeznivalót kínál – mindenkinek ajánlom, nálunk karácsonyi „kötelező” lesz.

Visky András: Betlehemi éjszaka

Minden eddiginél több külföldi szerzővel és a Túl a Maszat-hegyen folytatásával jön az őszi Margó

A Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban megvalósuló eseményen életművéből készült versgyűjteménnyel ünnepli 70. születésnapját Parti Nagy Lajos, a jelenről fest tragikomikus képet új könyve bemutatóján Bödőcs Tibor és a 20 éve megjelent Túl a Maszat-hegyen folytatásával érkezik Varró Dániel. Itt mutatja be harmadik verseskötetét Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a Férfiidők lányregénye folytatásával érkezik F. Várkonyi Zsuzsa, új könyvét hozza el a Margóra Benedek Ágota és Pető Péter is. Babarczy Eszter néhány szabályt írt a boldogsághoz, Nagy Gabriella a cinkotai bádoghordós sorozatgyilkosságot beszéli el. Tisza Kata könyvbemutatóján a társ- és kapcsolati függőségekről, a szabadulásról és a pszichológia lehetőségéről is szól lesz.

Új könyvvel jelentkezik az őszi Margón mások mellett Áfra János, András László, Babiczky Tibor, Baráth Katalin, Bíró Szabolcs, Bódis Kriszta, Bognár Péter, Csalár Bence, Harag Anita, Hartay Csaba, Hatos Pál, Huszti Gergely, Iványi Orsolya, Jánossy Lajos, Jordán Ferenc, Kiss Ottó, Kordos Szabolcs, Mészöly Ágnes, Száraz Miklós György, Tóth Kinga, Szilasi László, Ughy Szabina és Vágvölgyi B. András.