Best WordPress Hosting
 

Népzenét klasszikusan – a Góbé új dalában a komolyzene és a népzene találkozik

A Góbé már nagyon sokszor bizonyította, hogy számukra a zenei műfajok egy nagy játszóteret jelentenek, és noha a kiindulási alap mindig a népzene, szívesen merítenek más műfajokból is. Különösen, ha a klasszikus zenei kincsről és Bartók Béláról van szó – a zeneszerző 44 hegedűduóját feldolgozó lemezükért Fonogram-díjat is kaptak –, de több nagylemezükön is tetten érhető a klasszikus zenei hatás vagy akár a konkrét művekre való utalás. Ennek köszönhetően többször leptek már meg bennünket koncerteken is vonósokkal kiegészülve, mint például a zenekar 15. születésnapján, a Müpában. A nagyszabású koncertre a zenekar az elmúlt 15 évből hívott vendégeket, a különleges fellépést pedig rögzítették is, amely hamarosan Góbé 15 – Müpa live címen bakeliten is megjelenik. Most ebből kaphatunk ízelítőt, pontosabban az Azért se című daluk klasszikus átdolgozásából, amelyben az Anima Musicae oktettje csatlakozott a zenekarhoz, a dal pedig Vizeli Máté hangszerelésében szólalt meg.

„Nagy dolog ez a zenekar életében. Először kerül fel a streaming platformokra élő felvételünk. Már a próbákon éreztük, hogy nagyot fog szólni a születésnapunk, szuper vendégekkel és egy jól megszerkesztett műsorral, úgyhogy úgy döntöttünk, felvesszük, aztán meglátjuk, mi lesz belőle” – beszél az új felvétel kapcsán Czupi Áron, a zenekar dobosa. Nos, a felvételekből született a most megjelenő Azért se – live is, amit már csak az október 9-i koncert miatt szerettek volna megmutatni a közönségnek, és ízelítőt adni a hamarosan érkező lemezből.

A MOMKultban a KamaraSzólistákkal természetesen ez a dal is megszólal majd, de a Müpához képest egy egészen más koncertélmény várható, ahol Bartók Béla lesz a középpontban. A KamaraSzólisták egy frissen alapított, fiatal magyar tehetségek alkotta formáció, a Góbé tagjaival még a Zeneakadémiáról ismerik egymást.

Magyarországon lép fel a botrányfilmes John Waters

John Waters, a legendás amerikai filmrendező, képzőművész és író először lép fel élőben Budapesten. Már kaphatók a jegyek a MOMKultban, április 4-én tartott estre. Az amerikai underground filmes nevéhez tizenhat rendezés fűződik, többek között a Hajlakk, a Poliészter, a Titkos gyilkos mama és a Trash-trilógiaként is emlegetett Rózsaszín flamingók, Csajos bajok és Desperate Living. Műfajilag […]

The post Magyarországon lép fel a botrányfilmes John Waters appeared first on Filmtekercs.hu.

Mitikus energiák a MOMkult kertjében

A „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 irodalmi beszélgetősorozat 2022-ben minden hónapban várja a közönséget. Alkalmain egy-egy irodalmár, színművész vagy zenész szakmai és személyes nézőpontból is bemutatja a Nemes Nagy Ágneshez való viszonyát. A centenáriumi sorozatban a film, a színház, a gyerekirodalom, a háború, a szerelem és a barátság témaköre kap helyet. 

A sorozat ötödik alkalmát 2022. május 19-én, csütörtökön este héttől rendezték a MOMkult kertjében. A házigazda, Juhász Anna irodalmár vendégei Schein Gábor irodalomtörténész, Molnár Piroska és Rudolf Péter színművészek, valamint Járai Márk zenész, énekes voltak.

Rudolf Péter

Deák Kristóf anyukája könnyekig megható dalt adott elő a Nemes Nagy Ágnes 100 – Viszonylagos öröklét esten

A bennünk lakó gyermek – „Viszonylagos öröklét”

A „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 centenárium egyik jelentős eleme az a havonta jelentkező beszélgető-sorozat, mely során minden alkalommal egy-egy irodalmár, költő, alkotó, színművész, zenész szakmai és személyes aspektusokból mutatja be kapcsolódását Nemes Nagy Ágneshez. A centenáriumi sorozatban helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök: film, színház, gyerekirodalom, háború, szerelem és barátság, valamint mindezek vagy bármelyek elegye.  A centenáriumi sorozat negyedik, a MOMkult Kupolatermében sor került rendezvényéről számolunk be.

Vegyél két olyan fajsúlyos költőt, mint Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, akik mindketten tudtak szólni nem csak a felnőttekhez, hanem a gyerekhez is – bár az ember azt gondolná, hogy nem, de hozzájuk nehezebb, felnőttként legalábbis –, majd tegyél hozzá öt olyan alkotó embert, akik más-más területen alkotnak, merőben más az egyéniségük, de egy valami közös bennük: a KÖLTÉSZET. Tedd őket egy színpadra, hogy beszélgessenek, és egy olyan sokdimenziós egyenletet kapsz, hogy azt sem tudod, honnan kezd a megfejtést…

„Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100

„Viszonylagos öröklét” #4. – Nemes Nagy Ágnes – FILM 2022. április 20. 19.00, MOMKult 

2022. április 20-án negyedik estjéhez érkezik a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes tiszteletére indított irodalmi rendezvénysorozat, ezúttal egy Oscar-díjas film lesz a középpontban.

2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulójának tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi eseménysorozatot indított. Ennek keretében valósul meg a „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 irodalmi beszélgető-sorozat Juhász Anna irodalmár vezetésével, a MOMkult partnerségében 2022 során minden hónapban.