A történet, amely a korabeli világválság közepette, az ókor és a középkor határán játszódik, egyben a regénybeli elbeszélő, a Zerkó nevű berber törpe életkalandjainak a meséje is. A több mint négyszáz oldalas, testes könyv megírása, ahogy a szerző lapunknak adott interjújában elárulta, könnyen ment, igazából a szükséges kultúrhistóriai ismeretek összeolvasása volt embert próbáló feladat. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Zerkó kalandos útja szülőföldjétől, a Római Birodalom Afrika tartományából, Hippo Regiusból kiindulva, az ókor megannyi híres helyszínét érintve jut el végül Ciprus szigetére, egy tavernába, hogy ott aztán báránycombot falatozva, hűs ikarioni bort szürcsölve mondja el történetét a szájtáti kocsmatöltelékek unszolásának engedve.
Zerkó tehát sztorizik, rejtélyes születésétől kezdve mindent elmesél, amit látott, hallott életében. A legnagyobb jóindulattal se mondhatjuk, hogy mindezt fennkölt irodalmi nyelven tenné, az ékesszólás nem tartozik a fő erényei közé, azt azonban kijelenthejük, hogy a kocsmai közönség által használt szlenggel kitűnően megbirkózik. Itt hívjuk fel a figyelmet arra a tényre, hogy ez a sajátos nyelvezet szellemes trágárságokkal, bizonyos négy és több betűs kifejezésekkel és ezek legkülönfélébb kombinációival van telitűzdelve, szóval a kényesebb ízlésű olvasók számára kevéssé ajánlhatjuk a könyv forgatását.
Zerkónak már a születését, származását is sűrű homály fedi, csupán annyi biztos, hogy azon a helyen, egy nyilvánosház hátsó ablaka alatt, ahova kidobták „forró homokot kavart a langyos szél”. Itt talál rá egy kirágott dinnyehéjban későbbi nevelőanyja, egy a szeméthalmok közt guberáló koldusasszony, aki első pillantásra romlott sült csirkének nézi a mozdulatlanul heverő kisdedet. A kisded neve is innen származik, a Zerkó dinnyét jelent. A nyomornegyedbeli kunyhóban, datolyaárus, agresszív alkoholista apja által rendszeresen elnáspángolt Zerkó csak pár évig maradhat a család tagja, mert aztán a rabszolgapiacon túladnak rajta, mondván, hogy túl sokat eszik.