Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: Portugália

Bánki Éva portugál útinaplója 4. – Tengerész Henrik a történelemben és a művészetben

Közzétette szerző

Tengerész Henrik zárkózott alkat lehetett, álmait, vágyait, terveit nem tárta művészi eszközökkel a nyilvánosság elé.

Henrik herceg igazi „Spare”, azaz tartalék volt, életerős bátyjai mellett nem sok esélye volt a portugál trónra. Mivel foglalja el magát egy herceg, akit sem a nők (állítólag szűz volt), sem a versek nem különösebben érdekelnek? Portugália kicsi ország, itt nincsenek a mi Erdélyünkhöz hasonló, a központtól távoli, nagy tartományok, ahol „kitombolhatják” magukat a hercegek. Henrik a testvéreitől a „tengert” kapta meg, vagyis a délre vezetendő hadjáratok szervezésének jogát.

Mi hajtotta Henrik herceget előre? Talán önálló királyságot akart magának Afrikában vagy a Kanári-szigeteken? Alkati nyugtalanság űzte-hajszolta, mint lovagregények hőseit, a Grált kereső lovagokat? Le akarta verni az iszlámot? Keresztes hadjáratot akart szervezni az Afrikában élő, titokzatos János pap bevonásával? A mesés Kelet kincseire fájt a foga? Henrik herceg rengeteg expedíciót szervezett, kézben tartotta a portugál felfedezőutakat, de ő maga nem utazott sokat, ellentétben a testvérével, Péter herceggel, aki aztán tényleg nyakába vette a világot, és Bizáncba, Angliába, Luxemburgi Zsigmond magyar udvarába is eljutott.

PostPin It!

Bánki Éva portugáliai útinaplója 3. – Mánuel-stílus, atlanti művészet

Közzétette szerző

A XV-XVI. század az ókorhoz való visszatérés lázában égett, a humanizmus szinte mindenütt diadalt aratott Nyugat-Európában. A „diadalt arat” kifejezés persze nem valamiféle ideológiai kontrollt, csak valamiféle trendet jelez. Köztudott, hogy Leonardo da Vincit például a múlt és az antikvitás szinte teljességgel hidegen hagyta, ám ez az attitűd azért elég kivételes lehetett a reneszánsz Itáliában.

Portugáliában viszont teljesen megszokott volt: ott a XV. században a humanizmustól eltérő stílus és életérzés uralkodott, amit jobb híján „atlanti stílusnak” vagy Manó király nevéről manuelizmusnak nevezünk. A felfedezések lázában égő országban nem az antik példaképek, hanem a tenger, az utazások inspirálták a művészeket. Még a templomokban is tengeri motívumokkal, megfeszülő hajókötelekkel, dagadó vitorlákkal, kagylókkal, rákokkal, mindenféle „tengeri csudákkal”, trópusi gyümölcsökkel és virágokkal találkozunk.

A Mánuel-stílus nemcsak tematikájában különbözik az európai reneszánsztól. A portugál királyi család a szellemi életre is meglehetősen erős hatást gyakorolt. Ebben a szegény és kicsi országban nem léteztek „polgári mecénások”, így aztán a királyok és királyi hercegek megrendelőként, alkotóként és eszményképként is nagy hatást gyakoroltak a korszak művészetére. Dom Duarte király az atlanti korszak egyik legjobb prózaírójaja volt, a globalizmus megszállottja, Tengerész Henrik herceg igazi példakép, aki minden időben megmozgatta a művészek fantáziáját, a testvére, Dom Pedro herceg pedig nemcsak legendás utazó és egy meglehetősen különös lovagregény hőse, hanem maga is író és fordító.

PostPin It!

Bánki Éva portugáliai útinaplója 2. – Hogy fogjunk hozzá a világ meghódításához?

Közzétette szerző

Középkori költeményeikből tudjuk, hogy a portugálok mindig is érzelmes viszonyban voltak a tengerrel. De miért épp a XV–XVI. században jutottak el oda, hogy úgy érezzék, nekik a „tengeren túl” valamiféle küldetésük van? Az arabok kiűzése után a portugálok nyilván cél és tennivaló nélkül maradtak. De a keresztes eszme, a keresztény rokonok feltalálásának vágya továbbra is mélyen gyökerezett a lelkükben.

Apa, fiú, testvér, rokon – a középkori ember hajlamos volt családi kapcsolatok mentén gondolkodni a világról. A középkori magyar királyság legnagyobb felfedező útja, Julianus expedíciója is a „rokonok” megtalálására irányult. Képzeljük csak el, több mint háromszáz éven át nem felejtődött el, hogy élnek keleten maradt testvéreink! A Kárpát-medencében élők többsége úgy érezhette, „tartozunk” nekik valamivel.

A „rokonkeresés” láza a portugálokat sem hagyta nyugodni. Ők János papot és az ő titokzatos országát keresték égen-földön. Égen-földön, tengeren és szárazföldön. Nemcsak a portugálok keresték őt, hanem szinte mindenki Európában – viszont a portugálok voltak azok, akik rá is akadtak: az abesszin (etióp) uralkodóban „ismerték fel” a középkori mesék legendás papkirályát.

PostPin It!

Bánki Éva portugáliai útinaplója 1. – Tengerre!

Közzétette szerző

Porto felé utazva eltöprenghetünk, milyen a magyar tenger. Hiszen a mi tenger szavunk nem hasonlít a nyugati nyelvek tengerére. A tenger török eredetű jövevényszó, azt sugallja, hogy valami irdatlanul nagy, megszámolhatatlan. Magyarul nemcsak a tenger „tengernyi”, hanem a gond, a bánat, a tennivaló.

A portugál tenger, a mar is végtelen. De ebben a szóban ott villódzik a szerelem (amor) és a halál (morte) is. Hány és hány portugál költő játszott el ezekkel a hasonló alakú szavakkal! De ez a végtelenség egészen másféle, mint a Földközi-tenger, a mare nostrum langyosabb, barátságosan villódzó kékje. Az Atlanti-óceán hidegebb, ellenségesebb, veszedelmesebb – nem véletlen, hogy a portugál tenger (a francia és spanyol nyelvvel ellentétben) hímnemű szó. O mar. Rövid, szinte kattogós. Senkinek sem jutna eszébe ezt becézgetni.

Ennek ellenére a portugálok is vágyakozással fordulnak a tenger felé. A portugál költészetben is gyakori saudade jelzi azt a sóvárgó lelkiállapotot, amikor úgy érezzük, vonz a végtelen, szinte magával ragad a látóhatár. Amikor szinte beleszédülünk az óceán már-már túlvilági ragyogásába.

PostPin It!