Az Én vagyok a kapitány Olaszország idei Oscar-jelöltje a nemzetközi film kategóriában, ami két szenegáli fiatal útját mutatja be Európa felé. A téma nagyon aktuális, a megvalósítás pedig sokáig hatékonyan egyensúlyoz a mese és a kőkemény realitás között. A film belső logikája viszont nem teszi lehetővé, hogy érdemben reagáljon a ma emberének élményére, ezért bár […]
The post Korai öröm – Én vagyok a kapitány appeared first on Filmtekercs.hu.
Tengerész Henrik zárkózott alkat lehetett, álmait, vágyait, terveit nem tárta művészi eszközökkel a nyilvánosság elé.
Henrik herceg igazi „Spare”, azaz tartalék volt, életerős bátyjai mellett nem sok esélye volt a portugál trónra. Mivel foglalja el magát egy herceg, akit sem a nők (állítólag szűz volt), sem a versek nem különösebben érdekelnek? Portugália kicsi ország, itt nincsenek a mi Erdélyünkhöz hasonló, a központtól távoli, nagy tartományok, ahol „kitombolhatják” magukat a hercegek. Henrik a testvéreitől a „tengert” kapta meg, vagyis a délre vezetendő hadjáratok szervezésének jogát.
Mi hajtotta Henrik herceget előre? Talán önálló királyságot akart magának Afrikában vagy a Kanári-szigeteken? Alkati nyugtalanság űzte-hajszolta, mint lovagregények hőseit, a Grált kereső lovagokat? Le akarta verni az iszlámot? Keresztes hadjáratot akart szervezni az Afrikában élő, titokzatos János pap bevonásával? A mesés Kelet kincseire fájt a foga? Henrik herceg rengeteg expedíciót szervezett, kézben tartotta a portugál felfedezőutakat, de ő maga nem utazott sokat, ellentétben a testvérével, Péter herceggel, aki aztán tényleg nyakába vette a világot, és Bizáncba, Angliába, Luxemburgi Zsigmond magyar udvarába is eljutott.
Porto felé utazva eltöprenghetünk, milyen a magyar tenger. Hiszen a mi tenger szavunk nem hasonlít a nyugati nyelvek tengerére. A tenger török eredetű jövevényszó, azt sugallja, hogy valami irdatlanul nagy, megszámolhatatlan. Magyarul nemcsak a tenger „tengernyi”, hanem a gond, a bánat, a tennivaló.
A portugál tenger, a mar is végtelen. De ebben a szóban ott villódzik a szerelem (amor) és a halál (morte) is. Hány és hány portugál költő játszott el ezekkel a hasonló alakú szavakkal! De ez a végtelenség egészen másféle, mint a Földközi-tenger, a mare nostrum langyosabb, barátságosan villódzó kékje. Az Atlanti-óceán hidegebb, ellenségesebb, veszedelmesebb – nem véletlen, hogy a portugál tenger (a francia és spanyol nyelvvel ellentétben) hímnemű szó. O mar. Rövid, szinte kattogós. Senkinek sem jutna eszébe ezt becézgetni.
Ennek ellenére a portugálok is vágyakozással fordulnak a tenger felé. A portugál költészetben is gyakori saudade jelzi azt a sóvárgó lelkiállapotot, amikor úgy érezzük, vonz a végtelen, szinte magával ragad a látóhatár. Amikor szinte beleszédülünk az óceán már-már túlvilági ragyogásába.
Nagyon sokat vártam erre a könyvre a könyvtárban, talán 7. voltam az előjegyzési listán, de azt mondom, nagyon megérte a várakozást. Bár amikor hazahoztam és megnéztem a borítóját, akkor elfogott némi bizonytalanság, hogy nem-e valami könnyű nyári limonádé. Amivel amúgy nincsen semmi baj, de nem mindig van hozzá kedvem, és mostanában sajnos több könyvet is abbahagytam, mert egyszercsak jött egy mondat, vagy egy cselekmény, ami kiverte nálam a biztosítékot, vagy egyszerűen csak azt éreztem, hogy unom, nem köt le.
Régen nem tudtam könyvet abbahagyni, de ma már simán megteszem. Pláne úgy, hogy tudom, mennyi könyv van még a várólistámon, amit el szeretnék olvasni. De ennél a könyvnél szó sem volt ilyesmiről.
Már az elején nagyon a szívemhez nőtt a felállás, miszerint három generáció, anya, lánya, unoka története olvasható ebben a könyvben, és ami még kívánatosabbá tette, hogy mindhármójuk szemszögéből olvashattam az eseményeket.
Ez egy csodálatos könyv, nagyon szép történet. Miközben egy idő után már végig sejtettem,mi várja Szatorut és Nanát az út végén, mégis nagyon jó érzéseket keltett bennem a könyv, olyan volt, mint egy szép ajándék, nap mint nap.
Mert megajándékozott azokkal az érzésekkel, amelyeket Nana és Szatoru átéltek egymás társaságában, mindazzal a szeretettel, amit egymástól kaptak és egymásnak adtak, és mindazokkal az élményekkel és szépséges visszaemlékezésekkel, amelyeket Szatoru a meglátogatott barátaival felidézett.
Nana egy talált macska, kóbor macskaként élte a napjait, amikor elütötte egy autó és tulajdonképpen Szatorutól kért segítséget, akivel már a baleset előtt is ismerősök voltak valamelyest.
Az amerikai álom, egy kommunizmusban felnőtt, álmodozó kisgyerek szemével
“Hány embert ismersz, aki azt fontolgatja, hogy egyszer majd ír egy könyvet? Én is közéjük tartoztam. Mostanáig. Azt javaslom, hogy ha bármikor az életedben ezt fontolgattad, akkor kezdd el MOST.” – hangzik a könyv szerzőjének tanácsa a könyv bevezetőjében.
Sárándi Nagy Péter könyve olyan, mint egy hosszú, baráti levél. Levél egy olyan baráttól, akivel rég nem találkoztunk és beszámol élete elmúlt évtizedeiről, beleszőve gyermekkorát, kamaszéveit, azokat az eseményeket, amelyek elvezettek odáig, hogy elhagyja az országot. Közvetlen, szívből jövő és legfőképpen inspiráló.
A Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg Kasie West legújabb ifjúsági romantikus regénye, a Helyek, ahol még sosem jártunk. A könyvben Norah és Skylert történetét ismerhetjük meg, akik gyerekkorukban legjobb barátok voltak, ám egy költözés elszakította őket egymástól. Most azonban egy közös családi utazás során lehetőségük van ott folytatni, ahol abbahagyták, ám Norah legnagyobb csalódására úgy tűnik, Skyler másképp vélekedik erről.
Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket, tartsatok velünk és játsszatok a könyv egy példányért.
Könyv adatai
Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség
“Vannak, akik hajléktalannak nevezik őket, de az új nomádok elutasítják ezt a címkét. Hajlékkal és közlekedési eszközzel is rendelkeznek, így másik szót találtak magukra: háztalanoknak nevezik magukat.”
Ezt a könyvet már a megjelenésekor felfedeztem magamnak, nagyon kíváncsi voltam rá, és tervezem majd a filmet is megnézni. Először azt gondoltam, hogy majd azután írok róla bejegyzést, ha megnéztem, de mégsem, mert nem akarom, hogy befolyásoljon és nem akarom összehasonlítgatni sem a könyvet és a filmet.
Régen olvastam ennyire kalandos és mozgalmas történetet, mely egy egyszerű családtörténetként indul, de az események fantasztikus alakulásának köszönhetően egyszer csak Afrikában találjuk magunkat és ott további szédületes eseményekben és izgalmakban van részünk.
A történet az 1800-as évek végén kezdődik, majd a szereplőkkel együtt lépünk át a 20. századba és leszünk tanúi a világ változásainak.
Charlotte tízévesen egy hajószerencsétlenségben elveszíti testvérét és szüleit, ezért a nagyszüleinél nevelkedik tovább, ahol legfőbb bizalmasa és támasza Klara, az unokatestvére.