Ismét egy gyöngyszemre bukkantam. Sem a címből, sem a regény fülszövegéből nem gondoltam, hogy egy ennyire szép és megrázó történetet fogok olvasni. Melyben fontos szerepet játszott a szeretet, a szerelem és a család egysége is, de a legfontosabb az anyaság és a veszteségek.
Két idősíkon futó cselekményt olvashatunk a könyvben, az egyik 2009. szeptember 04-én kezdődik, a másik 1943. szeptember negyedikén, mindkét esetben Párizsban járunk. 2009-ben Caroline, a fiatal nő balesetet szenved, néhány napra kórházba kerül, ahonnan amnéziával távozik. Fogalma sincs ki lehet ő, miért él egyedül, és miért él éppen ott, ahol.
Először azt gondoltam, hogy könnyen kideríthetné a telefonjából, a leveleiből, a számláiból, de rájöttem, hogy nem is akarja kideríteni. Azt az első oldalakon megtudjuk, hogy a múlt fájdalmai miatt Párizsba menekült, afféle búvóhelynek tekinti a várost, örül annak, hogy már sokan nézik franciának. Pedig ő nem francia, de nem is amerikai. Valójában még nem áll készen a mindennapokra.