Best WordPress Hosting
 

Így olvasnak az írók

Molnár Ferenc csak éjszaka tudott írni. Jókai Mór egész életében hajnal és délelőtt tíz között dolgozott – ha határidőre kellett befejeznie egy könyvet, a felesége gyakran rázárta az ajtót, hogy biztosan elkészüljön. Az irodalmi pletykagyár csak úgy hemzseg a hasonló – igaznak hitt – anekdotáktól, a kulisszatitkokra kíváncsi közönség pedig kapva kap minden apró morzsán, ami kicsit is közelebb hozza a szentként tisztelt klasszikusokat. A feltörekvő irodalmárok más célból űzik „bulvárkutató” tevékenységüket: ők a jó íróvá válás receptjét keresik; olyan tippeket és trükköket szeretnének megismerni, amelyek révén fejlődhetnek.

De mi a helyzet a másik oldallal? Hogyan olvastak nagy magyar szerzőink, és mit gondolnak erről a kérdésről a kortárs írók?

Egyszerre lehet hihetetlenül nehéz és megdöbbentően egyszerű feladat íróként az olvasásról beszélni. Hihetetlenül nehéz, mert teljes nézőpontváltásra van szükség: a szerzőnek le kell választania magáról az alkotói énjét, ki kell lépnie elsődleges szerepéből, és mintegy kívülről szemlélnie saját és pályatársai tevékenységét. Mint amikor egy filmrendező filmet néz, de katarzist ígérő alkotás helyett párhuzamos vágásokat és késleltető szerkezetet lát. Vagy mint amikor a színész nézőként megy színházba, és az előadás alatt csak az jár a fejében, hogy ő hogyan játszaná valamelyik szerepet. Adódik a kérdés, hogy tud-e egy szakmabeli nem szakmabeliként viszonyulni területének tárgyához, laikusként élvezni azt, aminek egyébként a mestere – és az is, szükség van-e egyáltalán ennyire éles határ húzására?

A metaverzumban is fogunk olvasni?

„Szoktam csodálkozni, amikor a Gutenberg-galaxist siratják. Azt mondják, mindent elönt a képi kultúra, új a paradigma, az emtíví a jövő a klipjeivel. A történelemnek vége, mondják, mintha nem várna ránk sok-sok helyi meg világháború és világbéke még. (…) Mintha nem az volna az egyik legnagyobb történelmi tapasztalatunk az elmúlt pár ezer évben, hogy ami egyszer kialakult, azt semmi erő később meg nem tudta szüntetni” – fogalmazott Spiró György író több mint 25 évvel ezelőtt. És valóban, a Gutenberg-galaxist azóta is sokan siratják. Ám a statisztikák szerint töretlen a nyomtatott könyvek hegemóniája. Még akkor is, ha a TÁRKI három évvel ezelőtti, átfogó felmérése azt mutatja: folyamatosan csökken az olvasók száma. Ma ellenben már alig akad, aki megkérdőjelezi a digitalizáció fontosságát.

A Digitális Irodalmi Akadémia ötlete 1997 őszén merült fel, majd több mint kétéves előkészítés után 2000 májusában indult el az eleinte javarészt kiemelkedő kortárs szerzők teljes életműveit összegző, ingyenesen elérhető online könyvtár. Az induláskor az akkor Kossuth-díjas és Babér-koszorús szerzők váltak a szervezet alapító tagjaivá, amely a jogszerű digitális felhasználásért cserébe rendszeres alkotói támogatásban részesíti a tagjait. Az online adatbázis a világ bármely pontjáról elérhető, és mára klasszikus sorozatokkal is kiegészült, valamint számos posztumusz tagot számlál.

– A 25 éves Digitális Irodalmi Akadémia bőven felülmúlja legszebb álmainkat, reményeinket, várakozásainkat – fogalmaz Tószegi Zsuzsanna egyetemi docens, aki az alapításnál a program vezetőjeként bábáskodott. – A digitális bennszülöttek el sem tudják képzelni az induláskori helyzetet – jegyzi meg – , ahogy az én generációm sem az áramszolgáltatás előtti világot. – 1997-ben maroknyi ember ismerte és használta az internetet. Alig volt még személyi számítógép, nem voltak okostelefonok, táblagépek. Így csak erős hittel lehetett bízni abban, hogy a magyar nyelvterületen a kortárs szépirodalom online elérése iránt lesz érdeklődés, fogadókészség. Tószegi Zsuzsanna hangsúlyozta:

Spiró György: Magyar írónak lenni azt jelenti: bármit megírhatok, mert az egész világ az enyém

Az írót, irodalomtörténészt életének és munkásságának lengyel vonatkozásairól Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, címzetes egyetemi tanár kérdezte.

A beszélgetés kezdetén Spiró György felidézte, hogyan került kapcsolatba a lengyel nyelvvel és kultúrával. Mint elmonda, gyermekként nehezen ment neki a nyelvtanulás – szülei német nyelvtanfolyamra járatták –, ezért sokáig azt gondolta, sosem fog tudni megtanulni egy idegen nyelven sem. Ám amikor édesapját a Csepel gyárból Belgrádba helyezték, hogy gazdasági együttműködéseket hozzon tető alá, viszonylag rövid idő alatt sikerült megtanulnia szerbül. Mivel magyar–orosz szakra vették fel egyetemre, fél év alatt megtanult oroszul is, emellé felvette a szerbhorvát szakot. „Nagyon nagy élmény volt nekem a jugoszláv irodalom. Az volt az első, amit idegen nyelven olvastam. Kinyílt nekem a világ” – mesélte.

Ez idő alatt az Eötvös Kollégiumban lakott – Kiss Gy. Csabával is ott ismerkedett össze –, és elkezdett a Lengyel Intézetbe járni a legendás Varsányi Istvánhoz lengyel nyelvórára, hogy még egy szláv nyelvet elsajátítson. Egyetem után évekig a Corvina Kiadó kelet-európai szerkesztőjeként dolgozott. Onnan küldték ki 1972 februárjában Krakkóba, amely aztán élete egyik legemlékezetesebb utazása lett.

Spiró György lengyel kalandjairól mesélt

Teltház előtt beszélgetett Spiró György író és Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, c. egyetemi tanár a Felczak Műhely 19. rendezvényén.

Kiemelt érdeklődés mellett zajlott a Felczak Műhely 19. beszélgetése, amelyen Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, c. egyetemi tanár Spiró György írót kérdezte.

A beszélgetésen szó esett többek között az író “lengyel kalandjairól”, fordításairól, de szóba került az is, hogy hogyan tanult meg a szerb és az orosz után lengyelül, valamint, hogy milyen fogadtatása volt az Ikszek vagy például a Messiások című könyvének.