Best WordPress Hosting
 

„Csak akkor kerülöm a kísértést, ha ellen tudnék állni neki” – Mae West 130 éve született

Mary Jane West New York Brooklyn nevű városrészében jött a világra. Gyermekkorában táncolni tanult, ötévesen már revükben, zenés-táncos darabokban szerepelt, tizennégy évesen „Baby Vamp” volt a revüszínpadokon. Formális színészképzésben soha nem részesült, mert ahhoz túl elfoglalt volt, inkább a saját maga által írt darabokban lépett fel, amíg tehette. 1926-ban ugyanis a Szex című színjátéka miatt meggyűlt a baja a hatóságokkal, és obszcenitás miatt tíz nap elzárásra ítélték. Két évvel később a Diamond Lil viszont már igazi Broadway-siker lett, ennek címszerepében Londonban is bemutatkozott 1928-ban.

Filmezni 1932-ben, 38 évesen kezdett, ami egy szexszimbólum esetén meglepően későnek tűnik, igaz, valódi életkorát gondosan titkolta. Első szerepét a Night After Night című filmdrámában George Raft oldalán alakította. Nem volt főszerep, de szabadszájú humorát megcsillogtathatta, a mozik jegypénztárait pedig ostromolták a nézők, a bevétel rekordokat döntött. Mary Jane befutott, nevét Mae-re változtatta, és ezzel megszületett az 1930-as évek amerikai nőideálja, korának egyik – egyáltalán nem karcsú – szexbombája, aki alig volt másfél méter magas, platinaszőke hajához világítókék szem és fátyolos mély hang párosult.

A producerek főleg vígjátékokhoz és kalandfilmekhez szerződtették, de a saját színdarabjából 1933-ban készült A nő okozta vesztét (She Done Him Wrong) Oscar-díjra jelölték, és a főszereplő Cary Grantet ez a film tette sztárrá. Harmadik filmjét, a Nem vagyok angyalt még abban az évben bemutatták, és ez volt az a pillanat, amikor a producerek a konzervatív közvélemény nyomására úgy érzeték, közbe kell lépniük. 1934-ben életbe léptették az öncenzúrán alapuló, úgynevezett Hays-kódexet, amely a nézők és a jóerkölcs védelmére hivatkozva tételesen meghatározta, hogy mit lehet és mit nem lehet mondani, illetve mutatni a filmvásznon. Mae-n nem fogtak ki, kialakította saját módszerét: a továbbiakban nem szabadszájúan, hanem kétértelműen beszélt, és mindenki érthette, ahogy akarta.

Az amerikai filmlegenda, akinél több Oscart soha senki nem kapott – Katharine Hepburn

Az 1907. május 12-én a connecticuti Hartfordban született Katharine Houghton Hepburn nyitott, minden újra fogékony gondolkodásmódját, a testedzés iránti szenvedélyét és a néha a becsületsértés határát súroló szókimondását orvos apjától és szüfrazsett anyjától örökölte. Az egyik leghíresebb amerikai női főiskola, a Bryn Mawr hallgatójaként döntötte el, hogy színésznő lesz, első, apró szerepeit huszonegy évesen kapta a Broadwayn. Már néhány perces színpadi jelenléte felkeltette a figyelmet, de szókimondó viselkedése miatt több szerepet veszített el, mint ahányat megkapott.

Az áttörést 1932-ben A harcos férje című darabban az atletikus megjelenéséhez tökéletesen illő amazon királynő szerepe hozta meg számára. Alakítása után Hollywoodból is kapott ajánlatokat, és egyik próbafelvételére felfigyelt George Cukor is. „Ott volt ez a furcsa lény, aki senki emberfiához nem hasonlított, akit addig láttam” – emlékezett vissza később a rendező. Rögvest szerepet ajánlott neki Búcsú a szerelemtől című filmjében, még a kezdő színésznő által kért elképesztő gázsira is rábólintott. Hepburn a bemutató után egyik napról a másikra sztár lett, Cukorral életre szóló barátságot kötött, a későbbiekben tíz filmet forgattak együtt.

Hepburn már harmadik filmje, az 1933-ban készült Ébredj velünk után kiérdemelte első Oscar-díját; a lehetőségért körömszakadtáig harcolt, mert úgy érezte, erre a szerepre született. Diadalmenete a következő évben a Kisasszonyok című filmmel folytatódott, amely a kor egyik legsikeresebb darabjának bizonyult. A színpadon is bizonyítani akart, ezért elvállalta a Broadway egyik színházában A tó című dráma főszerepét, de – nem kis részben a bizonytalan rendező miatt – lesújtó kritikákat kapott. Megrendült önbizalommal tért vissza Hollywoodba, ahol folytatódott vesszőfutása: filmjei sorra megbuktak, kivétel csak az 1935-ben készült Alice Adams lett, amelyért Oscar-díjra jelölték.

Kathy Bates, aki tökélyre vitte a reménytelenség megjelenítését

A Tennessee állambeli Memphisben született három lánytestvér közül a legfiatalabbként, egyik Írországból kivándorolt őse Andrew Jackson elnök orvosa volt. Bár Kathleen néven anyakönyvezték, Kathynek vagy Katnek szólították, mert éppúgy, mint a macska (angolul cat), minden helyzetben mindig a talpára esett. A dallasi Southern Methodist Egyetemen angol irodalmat tanult, majd hirtelen elhatározással drámaszakos lett. A diplomaosztó után New Yorkba költözött, de a nagyvárost gyűlölte, rövid időre ott is hagyta. Eleinte pénztárosként, pincérnőként tartotta fenn magát, a filmvásznon 1971-ben Milos Forman Elszakadás című komédiájának egyik nyúlfarknyi szerepében debütált. Színpadi áttörését 1976-ban a Vanities című darabnak köszönheti, amely három texasi lány felnőtté válását követi nyomon.

Folyamatosan dolgozott, de karrierje döcögve haladt előre, mert ahogy ő maga mondta: „soha nem voltam természetes szépség, mindig súlyproblémával küszködtem”. 1981-ben jelölték először a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjra, az évtized végére egyre több kedvező kritikát kapott színpadi alakításaiért. A kamera előtt tévés szappanoperákban szerepelt, majd 1978-ban a Dustin Hoffman főszereplésével készült Próbaidőben láthatta a közönség. A színésszel később 1990-ben a Dick Tracy című gengszterfilmben is együtt játszott. Partnere biztatást jelentett számára, mint később mondta: „Arra gondoltam, hogy ha Dustin Hoffmant, aki nem igazán szívtipró típus, főszerepekkel keresik meg, akkor a nők között akár még én is megtörhetem a jeget.”

Karakterszínészként lett ismert, aki az átlagtól elütő, különös jellemek alakítására szakosodott, szinte tökélyre vitte a reménytelenség megjelenítését, talán mert korai éveiben ő is hajlamos volt a depresszióra. Eggyé vált a szereppel, saját érzéseivel és tapasztalataival töltötte meg. Nem ijed meg saját érzéseitől, még akkor sem, ha azok kellemetlenek, hanem elemzi és felhasználja őket.

Helen Hunt, aki névrokona elől hozta el az Oscart

A Kaliforniában született Hunt első színészi óráit rendező apjától vette, kilencévesen már keresett gyermekszínész volt. Eleinte tévésorozatokban (Pionír) foglalkoztatták, a filmvásznon 1985-ben a szintén pályakezdő Sarah Jessica Parker társaságában debütált egy habkönnyű komédiában. Ezután a Francis Ford Coppola rendezte, Előre a múltba című vígjátékban Nicolas Cage és Kathleen Turner lányát alakította – érdekesség, hogy filmbéli anyjától csak kilenc évvel volt fiatalabb, apjánál pedig egyenesen idősebb volt egy évvel.

A figyelmet 1992-ben a Tánc a vízen című drámában hívta fel magára, négy évvel később már főszerepet játszott a Twister című katasztrófafilmben. Karrierjén nagyot lendített, hogy megkapta a Megőrülök érted (Mad About You) című tévésorozat női főszerepét. A válogatáson végső riválisa Teri Hatcher volt, aki később a Született feleségek című, nálunk is nagy sikerrel vetített sorozattal vigasztalódott. Az 1992-től hét évig futó szituációs komédia egy fiatal, csetlő-botló New York-i házaspár mindennapi életéről szólt. Az utolsó évadban Hunt gázsija már részenként egymillió dollárra rúgott, a hét év alatt emellett négy televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjat és három Golden Globe-díjat is begyűjtött.

Az igazi Oscar-díjat kolléganőjének, Holly Hunternak „köszönheti”, aki 1997-ben túl sokat kért a Lesz ez még így se című romantikus vígjáték főszerepéért. A producerek ezután Huntot keresték meg, akit eredetileg A bárányok hallgatnak folytatása, a Hannibal izgatott, de miután a szerepet Julianne Moore kapta meg, igent mondott. A színészkeringőből Hunt jött ki a legjobban: a beteg gyermekét egyedül nevelő pincérnő megformálásáért 1998-ban átvehette a legjobb női főszereplőnek járó aranyszobrocskát. A kitüntetést Hunt partnere, az írót alakító Jack Nicholson is megkapta, aki már harmadik Oscarját gyűjtötte be. A színésznő abban az évben a Golden Globe-díjat is megkapta, s mivel a Megőrülök érted sorozatért az Emmy-díjat is átvehette, Liza Minnelli után ő lett a második, aki egy évben mind a három nagy szakmai kitüntetést elnyerte. Hunt a díjeső közepette is két lábbal állt a földön, csak ennyit mondott: „Szakmai szempontból az Oscar azt jelenti, hogy az ember fizetése hirtelen megnő pár milliócskával, és egy csomó olyan filmszerepet ajánlanak fel neki, amelyek forgatókönyvének elolvasásáért a múltban csak könyöröghetett.”

„Az aktivizmus adott értelmet az életemnek” – Randevú Jane Fondával Cannes-ban

Jane Fonda másfél órán át beszélt a karrierjéről, életéről, miközben a világ különböző problémáiról is markáns véleményt mondott. A Cannes-i Filmfesztivál utolsó előtti napján zajló, könnyed színpadi beszélgetésen mi is jelen voltunk. Tavaly Tom Cruise-zal találkozhattunk Cannes-ban, idén pedig az életműdíjat kapó Michael Douglas, az új kisfilmmel jelentkező Pedro Almodóvar, a meglepetésfilmet levetítő Quentin Tarantino […]

The post „Az aktivizmus adott értelmet az életemnek” – Randevú Jane Fondával Cannes-ban appeared first on Filmtekercs.hu.

Marina Vlady, a hatvanas évek szexikonja

Marina Catherine de Poliakoff-Baidaroff néven született a Párizshoz közeli Clichyben. Orosz nemesi családból származó szülei az első világháború és a polgárháború elől menekültek el, apja operaénekes, anyja balett-táncos volt, de a férfinak munkásként is dolgoznia kellett. Négy lányuk közül hárman választották a filmes pályát (a negyedik tévérendező lett), s mindhárman más néven lettek ismertek. A legfiatalabb, Marina apja, Vlagyimir tiszteletére lett Vlady, Tania nővére az Odile Versois, Militza pedig az Hélene Vallier nevet választotta – a V betű mindegyiküknél a győzelem (victoire) szóra utal. A testvérek időnként együtt is felléptek, 1967-ben nagy sikerrel játszották egy párizsi színházban Csehov Három nővérét.

Marina gyerekként balettozott, tagja volt a párizsi opera balettkarának. A filmvásznon először tizenegy évesen, statisztaként tűnt fel (a főszerepet Odile nővére alakította egy francia-olasz filmben), majd az 1950-es évek elején Olaszországban is dolgozott. Itt forgatott filmjeiben inkább küllemén, mint színészi tehetségén volt a hangsúly, de olyan csillagok partnere lehetett, mint Marcello Mastroianni és Gina Lollobrigida.

Vlady első férje a szintén orosz származású Robert Hossein francia színész-rendező volt, akivel még tizenhét évesen kötött házasságot, s akitől két fia született. Több filmet is forgattak együtt. 1963-ban másodjára is férjhez ment, ezúttal egy pilótához, akitől szintén fia született.

Toni Collette ausztrál színésznő 50 éves

Sydney-ben látta meg a napvilágot háromgyerekes családban. Már kiskorában kiderült, hogy van tehetsége a színjátszáshoz: tizenegy évesen olyan hitelesen szimulálta a vakbélgyulladást, hogy – jóllehet a vizsgálatok semmit sem mutattak ki – az orvosok megműtötték, és kivették a vakbelét. Első szerepét a Godspell című musicalben alakította még tinédzserkorában, és tizenhat évesen szülei jóváhagyásával otthagyta a középiskolát, hogy beiratkozzon az ország legnevesebb drámaiskolájába.

A televízióban 1988-ban debütált a Blah Blah Blah című vígjátékban, ezt követte 1990-ben egy epizódszerep az A Country Practice című sorozatban.

Egy évre rá, 1991-ben Anthony Hopkins és Russell Crowe oldalán játszott a Mokaszin című filmben, amelyért az Ausztrál Filmintézet legjobb női mellékszereplő díjára is jelölték. Csatlakozott a Sydney Theatre Company társulatához, ahol többek között Cordeliát alakította a Lear királyban, illetve Szonyát Anton Csehov Ványa bácsijában, utóbbi megformálásáért elnyerte a legjobb új tehetségnek járó színházi díjat.