Best WordPress Hosting
 

Legendás szupersztárt jelentett be a Sziget

Hatalmas bejelentéssel indult a Sziget 2024-es programjait és újításait bemutató sajtótájékoztató. Eszerint a fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláért Grammy-díjat is bezsebelt legendás pop szupersztár, Kylie Minogue.  

[Dátum: 2024.04.27. 09:26]

Magyar együttes a világ legjelentősebb világzenei toplistáján

A decemberi listán a rangos 11. helyen szerepel a Napfonat lemeze, ebben a hónapban más hazai album nem került fel a toplistára. A Harmatcseppben él a világ bennem egyik különlegessége a tematikusság. Az album a Föld, Levegő, Tűz és Víz minőségeit próbálja énekhanggal közelebb hozni a hallgatóhoz, hogy érzékenyítse az életet adó elemekhez való kapcsolatát. A zenei egység az őselemeknek megfelelően négy részre osztható, mindegyikhez tartozik két-két dal és ráhangolódásként egy koshi harangos improvizáció.

A nemzetközi sikerekkel párhuzamosan pedig az ünnepekre már itt a formáció új albuma. A Napfonat adventi műsorát első formájában 2019-ben hallhatta a közönség. Ez a zenei anyag adta az alapját a most megjelent lemeznek, amelynek címe Égből, Fényből… A lemez különlegessége, hogy a lányok elrugaszkodva az eddigi a cappella koncepciótól hangszert ragadtak, és a megszokott perkusszív (cajon, keretes dob, darbuka) hangzás mellett citerával, ír buzukival, gitárral, fuvolával, furulyával és zongorával dúsították az albumon szereplő népdalok és ünnepi énekek megszólalását. 

Fotó: Veres Anita

Jön a Budapest Klezmer Band újévi koncertje

A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band a hagyományt követve január elsején ismét fergeteges muzsikával üdvözli az újévet és a klezmer zene kedvelőit. A tradicionális zsidó zenét játszó zenekar egyedi hangulatú, különleges, modern látványvilágú koncerttel köszönti az új esztendőt. A neves zenészek igazán lendületes, humorral átszőtt zenei produkciókkal szórakoztatják majd az érdeklődőket.

[Dátum: 2023.12.02. 00:06]

The Dead South a Budapest Parkban lép fel – Dalok a kanadai prérikről

A The Dead South két hazai telt házas koncert után ismét Magyarországon játszik, ezúttal pedig az ország legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, a Budapest Parkot veszik be. Őrületes bendzsózás, progresszív bluegrass, western, sötét humor és szabados történetmesélés a kanadai prérikről. Június 6-án a Live Nation elhozza a The Dead South-t a Budapest Parkba.

[Dátum: 2023.10.17. 01:04]

Zarina Prvasevda az Upbeat Best New Talent díj nyertese

A showcase fesztiválokat tömörítő Upbeat egész Európában zajló közönségszavazásán a balkáni énekes kapta a legtöbb szavazatot, így ő lett a Best New Talent. Voksolni tíz jelöltre lehetett, őket több száz feltörekvő előadóból választott ki a szakmai zsűri.

A nemzetközi konzorcium az európai zenészeket támogatja nemzetközi karrierjük kezdetén. Zarina Prvasevda győztesként további fellépéseket és kiemelt médiafigyelmet kap.

Az Upbeat Best New Talent díjat az európai szakma krémje és a kontinens közönsége közösen ítélte oda: a szakemberekből álló zsűri, köztük Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója tíz jelöltet választott, közülük nyilvános szavazással került ki a nyertes. A versenyen azok vehettek részt, akik az év során felléptek az Upbeat valamelyik tagfesztiválján, stílusbeli megkötések nélkül. Csaknem négyezer szavazat érkezett a jelöltekre.

A Quimby-vel zártuk a nyarat, ami még most is melegséget idéz a szívünkben

Kánikula, tikkasztó hőség, izzadt emberszag, gyöngyöző homlokok és borok. Egy hónap távlatából is minden emlék élénk a Quimby augusztus végi, Budapest Park koncertjéről. A közönség soraiban többen a tavaly októberi koncertet emlegették, amikor utoljára álltunk ugyanígy, ugyanitt. Vagy mégsem? Akkor eső, hideg, még a bor sem esett olyan jól, na de a zene…

[Dátum: 2023.10.05. 15:49]

Pénteki kultúrrandi Radisz Afrodité énekessel

Legutóbb a görög önkormányzattól megkaptad a Görög Fiatal Tehetségekért díjat, több zenekarban énekelsz, készül az első lemezed. Amikor gyerekként arról álmodoztál, hogy zenével fogsz majd foglalkozni, sejtetted, hogy itt fogsz tartani?

Olyan voltam, mint minden kicsi lány, aki elhatározza, hogy énekes vagy színésznő lesz, de ezek a vágyak később nem múltak el. Általános iskola óta támogattak is benne. Az ének előzménye a néptánc volt, amire ma már ugyan nem jut elég időm, de nagyon fontos része az életemnek nemcsak a mozgás, hanem a közösségi élmény miatt is.

Sok idő telt el, mire énekesként mutatkoztam be. Már így gondolok magamra, de furcsa még bemutatkozni. Olyan, mintha nagyzolás lenne, nem? Az én fejemben legalábbis annak hangzik. Pedig ez is egy szakma. Nem gondolom, hogy csak ez vagyok én, és nem is úgy kerültem be a zenész közegbe, hogy rögtön konziba mentem általános iskola után. Gimiben még abban sem voltam biztos, hogy zenei irányba fogok továbbtanulni. Mindig nyitott voltam egyéb területekre is, és a görög közösségbe se úgy kerültem be, hogy énekelek, hanem jártam a görög iskolába, elvittek táborozni, kiderült, hogy tudok énekelni, utána hívtak fellépni. De az éneklést művelem más aspektusból is: népi éneklést tanítok a tatabányai zeneiskolában és Tatán a Pötörke Művészeti Egyesületben.

Homonnay Zsolt: “A nagyapám emlékének játszom”

Alig két hét múlva a legfülbemászóbb operett slágerektől lesz hangos a Festetics-kastély mesés udvara. De nem csak a díszlet lesz lenyűgöző, hiszen az örökzöld dallamok sem úgy szólalnak meg ezen az estén, ahogy a színházban. Csillagfényes romantikára, rendkívüli zenei időutazásra számíthat az, aki július 29-én Keszthelyre látogat.

[Dátum: 2023.07.18. 09:51]

Pénteki kultúrrandi Babcsán Bence zenésszel

A klarinét, a szaxofon és a furulyák mellett brácsatamburán is kimagaslóan játszik számos együttesben, amelyek közül leginkább az egyre népszerűbb Babcsán Projekt hordozza magában Bence saját alkotói elképzeléseit. 

Mikor indítottad el a Babcsán Projekt nevű formációt? 

Az ős-Babcsán Projekt már a gimnáziumi időkben is létezett. Akkor már klarinétoztam, az iskolában működő drámatagozat révén pedig a színházhoz is közel kerültem, emellett néptáncoltam is, így népzenét már akkor is hallgattam. Az akkori Babcsán Projektnek nevezhető formáció világa ezekből az élményekből tevődött össze. Aztán a Zeneakadémián folytattam a tanulmányaimat, ami alatt nem volt aktív ez az együttes. Csak az egyetem elvégzését követően szedtem össze a bátorságomat, hogy újra belevágjak.

10+5 nyáresti koncert és zenei fesztivál júniusra és júliusra

Tíz koncert júniusra és júliusra, szabadtérre és koncerterembe, fiatalokkal és világsztárokkal

Bartók és Ligeti kamaraművei

június 17. Bartók Emlékház (Budapest)

A szerelem és a szenvedély áll a MÁV Szimfonikus Zenekar következő évadának középpontjában

A Szerelemet és a szenvedélyt állítja a középpontba 2023/2024-es évadának hangversenyein a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely szeptembertől új székházban kezdi meg működését a Ferencvárosban – hangzott el az évadot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.  

[Dátum: 2023.06.04. 11:37]

Több mint színház, Élmény a Margitszigeten!

A Margitszigeti Szabadtéri Színház gazdag és felejthetetlen élményt kínál az idei nyárra. A 2023-as évad az évfordulók és ünnepek éve. Idén 85 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, amit Bán Teodóra ügyvezető igazgató, művészeti vezető kerek 20 éve vezet.

[Dátum: 2023.05.29. 11:53]