Felsőiszkázon született, eredetileg Nagy Istvánnak hívták, de első írói megjelenése, 1958 óta Ágh néven publikál. Bátyja a szintén Kossuth-díjas költő, műfordító Nagy László. 1956-tól a pesti egyetem bölcsészkarán magyar-könyvtár szakon tanult, a diploma megszerzése után az Építők Szakszervezetében, majd a Népművelési Intézetben volt könyvtáros, ezt követően a Munka című lap kulturális rovatát vezette. 1967-68-ban Jugoszláviában, Macedóniában járt tanulmányúton. 1971 óta gyakorlatilag szabadfoglalkozású író, de 1975-ben vezette az Új Írás versrovatát, 1985-90 között a Magyar Nemzet publicistája volt, 1997-től a Hitel főmunkatársa.
Irodalmi pályájának kezdete szorosan kötődik a hatvanas évek közepén indult Hetek költőcsoporthoz. Első verseskötete, a saját költői hangjának keresését dokumentáló Szabad-e énekelni? 1965-ben jelent meg. Ezt követő köteteiben szinte állandóan visszatérő motívum a szülőföld, a gyermekkor világa utáni vágyakozás, illetve a nagyvárosba, az idegen világba csöppenő lírai hős elbizonytalanodása. A két világ határán mozgó én szomorú, kesernyés-elégikus hangú költeményekben nyilvánul meg. A hetvenes évek elején megjelent kötetek (Jóslatok az újszülöttnek, A tündér megkötözése) középpontjában az egyén és múlt, az egyén és közösség viszonya, a költői szereptudat kérdésköre áll. Később a személyesség fokozódik, a versek formájában is bizonyos klasszicizálódás, letisztultság figyelhető meg. Válogatott verseit tartalmazó kötetei közül igen jelentős a Boldog vérem és a Mivé lettél című kötete. A kétezres években is sorra jelennek meg verseskötetei, legutóbb 2020-ban Szélcsend címmel publikálta hat ciklusból álló versgyűjteményét.
A hetvenes évek elejétől a próza is jelen van Ágh István életművében,