Adamikné Jászó Anna a Magyar Nyelvőrnek adott nagyinterjúban pályájára visszatekintve elmondta, soha nem „hajtott” semmiféle állásra, mindig elfogadott valamilyen felkérést. 1966-ban végzett magyar–orosz– finnugrisztika szakon. Miután a Nyelvtudományi Intézetben ígért állást nem kapta meg, „felnevelő iskolája”, a rákospalotai Dózsa Gimnázium tanára lett. Eközben ledoktorált, disszertációja az osztják nyelv szigvai nyelvjárásának igeragozási rendszeréről szólt. „A védésen Bárczi Géza megdicsért, ezt sosem felejtem el” – emlékezett vissza. Ezt követte a Budapesti Tanítóképző Főiskola, ahol 23 évig tanított nyelvtant és beszédművelést, később gyermekirodalmat. 1998-ban pedig, Grétsy László nyugdíjba menetele után az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán lett tanszékvezető, a főiskola integrálása után, 2000-ben az ELTE-n habilitált, 2008-ban pedig megírta nagydoktori disszertációját Az olvasás múltja és jelene címmel.
Az interjút készítő Balázs Géza kíváncsi volt arra, alanya hogyan találta meg a hangot tanítványaival. Adamikné Jászó Anna pedagógiai módszerét így világítja meg: „Mindig sokat készültem az órákra. A gimnáziumi órákon szerettem felolvasni, remélhetőleg megkedveltettem az irodalmat, és elszórakoztattam a gyerekeket. Később a tanítóképzőben a nyelvtant igyekeztem világosan elmagyarázni, nem volt gond sosem. A helyesírást szigorúan bevasaltam, igazat adtam elődöm, Hernádi Sándor híres mondásának: egy professzor írhat hibásan a táblára, de egy tanító soha.”
A pálya főbb tematikus állomásai a grammatikaelmélet és annak története, a magyar nyelv történeti nyelvtana, majd a tanítóképző oktatójaként az olvasástanítás és a szövegértés, valamint a retorika voltak. Ennek kapcsán idézte fel Adamikné Jászó Anna Fulbright-ösztöndíjait, amelyek keretében két amerikai egyetemen olvasástörténet, olvasáspszichológia és gyermekirodalom mellett egy magyar kultúra és élet elnevezésű tárgyat is tanított. „Tanulságos idő volt” – jegyzi meg a tengerentúlon sem egyöntetűen elfogadott, Magyarországon csak egy rövid ideig alkalmazott szóképes, illetve hagyományos hangoztató-elemző-összetevő (egyszerűsítve szótagoltató) módszerünk összehasonlítása kapcsán.