Best WordPress Hosting
 

A nyelvészek nem vonulhatnak elefántcsonttoronyba

Adamikné Jászó Anna a Magyar Nyelvőrnek adott nagyinterjúban pályájára visszatekintve elmondta, soha nem „hajtott” semmiféle állásra, mindig elfogadott valamilyen felkérést. 1966-ban végzett magyar–orosz– finnugrisztika szakon. Miután a Nyelvtudományi Intézetben ígért állást nem kapta meg, „felnevelő iskolája”, a rákospalotai Dózsa Gimnázium tanára lett. Eközben ledoktorált, disszertációja az osztják nyelv szigvai nyelvjárásának igeragozási rendszeréről szólt. „A védésen Bárczi Géza megdicsért, ezt sosem felejtem el” – emlékezett vissza. Ezt követte a Budapesti Tanítóképző Főiskola, ahol 23 évig tanított nyelvtant és beszédművelést, később gyermekirodalmat. 1998-ban pedig, Grétsy László nyugdíjba menetele után az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán lett tanszékvezető, a főiskola integrálása után, 2000-ben az ELTE-n habilitált, 2008-ban pedig megírta nagydoktori disszertációját Az olvasás múltja és jelene címmel.

Az interjút készítő Balázs Géza kíváncsi volt arra, alanya hogyan találta meg a hangot tanítványaival. Adamikné Jászó Anna pedagógiai módszerét így világítja meg: „Mindig sokat készültem az órákra. A gimnáziumi órákon szerettem felolvasni, remélhetőleg megkedveltettem az irodalmat, és elszórakoztattam a gyerekeket. Később a tanítóképzőben a nyelvtant igyekeztem világosan elmagyarázni, nem volt gond sosem. A helyesírást szigorúan bevasaltam, igazat adtam elődöm, Hernádi Sándor híres mondásának: egy professzor írhat hibásan a táblára, de egy tanító soha.”

A pálya főbb tematikus állomásai a grammatikaelmélet és annak története, a magyar nyelv történeti nyelvtana, majd a tanítóképző oktatójaként az olvasástanítás és a szövegértés, valamint a retorika voltak. Ennek kapcsán idézte fel Adamikné Jászó Anna Fulbright-ösztöndíjait, amelyek keretében két amerikai egyetemen olvasástörténet, olvasáspszichológia és gyermekirodalom mellett egy magyar kultúra és élet elnevezésű tárgyat is tanított. „Tanulságos idő volt” – jegyzi meg a tengerentúlon sem egyöntetűen elfogadott, Magyarországon csak egy rövid ideig alkalmazott szóképes, illetve hagyományos hangoztató-elemző-összetevő (egyszerűsítve szótagoltató) módszerünk összehasonlítása kapcsán.

A tanár, akitől kikövetelik a gyerekek a házit

Több mint harminc éve foglalkozik tankönyvírással. Miért választotta, és hogyan kezdte ezt a munkát?

Valójában nem én választottam a tankönyvírást, a tankönyvírás választott engem. Nem sokkal a rendszerváltás után, az 1990-ben alapított Apáczai Kiadó ügyvezetője, Esztergályos Jenő felkereste akkori munkahelyem, a Debreceni Tanítóképző Főiskola gyakorlóiskolájának vezetőit. Olyan pedagógusokat keresett, akik szívesen részt vennének alsó tagozatosoknak szóló helyesírási gyakorlófüzetek megírásában. Kiss Margit Sára kolléganőmmel vállalkoztunk arra, hogy másodikosoknak elkészítünk egy ilyen taneszközt, amely hatalmas sikert aratott.

Néhány év múlva – éppen Kata lányom születésekor – újra megjelent az életemben Esztergályos Jenő. Ekkor az 5. évfolyamos Nyelvtan és helyesírás munkatankönyv megírására kért fel. Azonnal igent mondtam, hiszen életem nagy álmát valósíthattam meg. Egyrészt szerintem a nyelvtantanításhoz a legjobb taneszköz a munkatankönyv, másrészt tanítóként és magyartanárként segíthettem az alsó és felső tagozat közötti átmenet megkönnyítésében. A mai napig vallom, hogy az ötödikesek még alsósként viselkednek és tanulnak az 5. évfolyamon. Nagy biztonságot jelent számukra, növeli az önbizalmukat, ha az új tankönyvükben eleinte az alsó tagozatban megszokott módszerekkel – például a játékosítás –, feladattípusokkal és utasításokkal találkoznak. Ez a munkatankönyv volt az első lépés azon az úton, amely oda vezetett, hogy a kiadó egyik legsikeresebb tankönyvírója lettem.

Az irodalom az a tantárgy, amelyből a leginkább megismerhetjük az életet

Bizonyára elfogult vagyok, de szerintem az összes tantárgy közül az irodalom a legfontosabb. Ön miért választotta az irodalomtanári hivatást?

Az irodalom az a tantárgy, amelyből a leginkább megismerhetjük az életet. A szépirodalmi művek segítségével élményszerűen tapasztalhatjuk meg a világot, megsokszorozhatjuk önmagunkat. A Háború és béke elolvasásához csak két hét kell, de az felér tíz év élettapasztalattal – mondta erről a nagy német író, Daniel Kehlmann. Hogy én miért lettem irodalomtanár? Egyrészt nagyon szerettem olvasni. Másrészt első generációs értelmiségiként csak a tanári pályát ismertem közelebbről. A legfontosabb ösztönzést itt gimnáziumi osztályfőnököm és a magyartanárom, Csapó Gyula jelentette. Lebilincselően tudott beszélni a művekről. Ő volt az első tanári példaképem, aki aztán később kiegészült másokkal, mindenekelőtt Lőrinczy Hubával és Németh G. Bélával.

Az Ön szívéhez melyik irodalmi korszak, illetve irányzat áll a legközelebb és miért?

Átadták az első Magyartanárdíjakat

Az első Magyartanárdíjakat Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója adták át.

Az eseményen Rátóti Zoltán köszöntötte a résztvevőket. Kányádi Sándort idézve elmondta, hogy egyetlen hazánk van, a magyar nyelv, amellyel sokszor könnyelműen bánunk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy „ahogy a haza, úgy a nyelv is kötelezettségeket ró ránk”. Köszöntőjét szintén Kányádi gondolataival zárta, aki Apáczai című prózaversében mondta, hogy „egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv. Batyu, amelyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. A bot, amire támaszkodhatunk, és amivel védekezni is lehet. És a fegyverrel is védekezünk”.

Rátóti köszöntőjét követően bejelentették, hogy a mai naptól kezdve Sátoraljaújhely Balázs Géza javaslatára a Magyar Nyelv Városa címet viseli. Szamösvölgyi Péter, a település polgármestere elmondta, hogy a cím annak a pozitív örökségnek is köszönhető, amely Kossuth óta meghatározta a város pezsgését. A legjobb politikai szónok itt töltötte a gyermekkorát, itt járt iskolába, egyetemi évei után is ide tért vissza ifjú pályakezdőként. Andrássy Gyula gróf, akit szintén kiváló rétorként tartunk számon, ugyancsak szorosan kötődött a településhez, akárcsak Kazinczy Ferenc, aki utolsó éveiben Sátoraljaújhelyen, Zemplén vármegye levéltárában (a mai városháza épületében) dolgozott, a levéltári iratok rendezésével foglalkozott, sírhelye is a városban található. Szamosvölgyi Péter ugyanakkor hozzátette, hogy nemcsak a múlt, de a jelen is hozzájárult a címhez, hiszen jelenleg is sok olyan kulturális és irodalmi tevékenység zajlik a városban, amely a magyar nyelv megőrzését és ápolását célozza.