Best WordPress Hosting
 

Pénteki kultúrrandi Szeder Réka író-költővel

Az irodalmi alkotás elég korán, kamaszkorod elején, nyolcadik osztályos korodban csöppent bele az életedbe. Mi volt a motivációd akkor arra, hogy papírra vesd a gondolataid?

Nagyon szerettem a verseket egészen kiskoromtól fogva. Rengeteg könyvünk volt otthon, a szüleim gyakran fel is olvastak belőlük. Nem emlékszem pontosan a kiváltó okra, de szerintem pontosan amiatt kezdhettem el alkotni, mint mindenki más az életének abban az időszakában, amikor csak az érzéseivel foglalkozik. És a kamaszkorban a változó hormonok miatti hangulati hullámvasút is lehetett ebben indító dolog.

Te az a fajta kezdő költő voltál, aki a kötelező olvasmányokra támaszkodva kezdett írni rímelő-szótagszámláló módon, vagy pedig szabadon írtad, ami kikívánkozott?

A KMI 12 program sikereiről és terveiről – Interjú Szentmártoni Jánossal

A KMI 12 program 2020-ban indult, így a 2022-es év volt az első olyan, amely zavartalanul, a járvány miatti korlátozások nélkül telt el. Hogyan látja, sikerült az első két év hektikusságát ellensúlyozni?

Mindenképpen. De ahogy korábban is nyilatkoztam, a pandémia alatt sem tétlenkedtünk, szakmai partnereinkkel portréfilmeket, versmegzenésítéseket, versfilmeket, antológiát, hangoskönyveket készítettünk az első évad alkotóinak munkáiból, amely elemek azóta hagyománnyá váltak. Vagyis a 2022-es év kiemelt szerzőinek alkotásaiból is készültek hasonló művészi tartalmak, amelyek nemsokára kiegészülnek egy online pedagógiai segédlettel, amely kiváló magyartanároknak köszönhetően az első két évad szenior szerzőiről összeállított óravázlatokat tartalmaz.

Szentmártoni János a KMI 12 programigazgatója. Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu