Best WordPress Hosting
 

Átadták a Méhes György-díjakat

A  több mint ötmillió forint értékű díjakat szombaton a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át a három alkotónak és a két irodalmi körnek. Az ünnepi eseményen Méhes György fia, Nagy Elek köszöntötte a vendégeket. Elmondta: az alapítvány létrejöttével a család régi terve valósult meg: alapítványon keresztül gondozni édesapja életművét, és támogatni a magyar, kiemelten a határon túli magyar kultúrát, különösen az irodalmat.

Temesi Ferenc műfajteremtő költői, írói munkája, valamint műfordítói tevékenysége elismeréseként részesült a Méhes György Életműdíjban. Az írót Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója méltatta.

„Sajnálom, hogy nem vagyok Temesi Ferenc, aki már megírta a magyar szótárregényt, de hát mit csináljak, előbb született, mint én.  Ráadásul olyan elsőzős-fajta. Megírja az első szótárregényt (Por), az első újságregényt (Kölcsön idő), az első Bartók-regényt (Bartók) és az első Temesi Ferenc-életművet. Ezt díjazzuk ma. Temesi megmutatta: írónak lenni nem tudományos kérdés, hanem életprobléma. Ha meg akarod írni a szótáradat, az úgy nem megy, ha folyamatosan megalkuszol. Ki kell tartanod a saját életedben, nem hajolhatsz be az éppen divatozó közízlésnek, nem élheted mások életét. Dolgoznod kell még akkor is, ha a munkád éppen nem nemesít. Mi kell tehát ahhoz, hogy Temesi Ferenc lehessünk? Idézem őt: tehetségesnek kell lenni és magyarnak. Temesi Ferenc tehetségesnek született, megmaradt magyarnak. Ezért vagyunk ma itt. Példakép. Így is lehet élni. Vagy csak így érdemes. Isten éltesse Temesi Ferencet!“ – mondta.

Kalandra fel! – Átadták a KMI 12 harmadik évadának okleveleit

Szentmártoni János írta egyszer, hogy azt szeretné, ha a politikusok nemzetstratégiai ágazatként kezelnék az irodalmat. Emlékszem, akkor mosolyogtam a nemzetstratégiai ágazat kifejezésen, mert szinte gyermeki hitet, már-már naiv bizakodást éreztem belőle kicsendülni. Annak reményét, hogy az irodalom a művelői körén túl is igazán fontos lehet. Noha – ki tudja, mióta már – állandóan azt halljuk, hogy nem fontos. Valamikor talán az volt, de az sok évtizede lehetett. Az író és a költő pedig még sokkal nagyobb embernek számított, akinek magas helyekről kérdezték a véleményét, és biztos lehetett benne, hogy komolyan is veszik, amit mond. Úgy érezhette, hogy érdemben hozzászólhat a világ dolgaihoz, és hatással lehet rájuk.

A hangoló zenészeket, a kivetítőn pergő irodalmi klipeket, a gyülekezőket és a színpad előtt készülődő közreműködőket figyelve körülbelül öt perce ülhetek a Petőfi múzeum dísztermében, amikor egyszer csak rájövök, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei igazgatósága, az élén éppen Szentmártonival „nyilvános összeesküvésbe” von be ma este, és éppen az „irodalmi nemzetstratégia” ügyében. Minden erre utal: az, hogy komolykodva gálaestnek nevezik a mai alkalmat; az, hogy idén először rendeznek ilyet; az, hogy műsorral körítik az oklevelek átadását; és főleg az, hogy itt ma minden az alkotókról és az irodalomról szól. Bármilyen szerényen, izgulósan várakoznak is, ez az este az övék, és a nagyra hivatottságukat akarja a lelkünkbe vésni.

Pilinszky annak idején egy interjúban elárulta: fiatalon azt hitte, hogy a költők általában éhen halnak. Később aztán nagyon meghatotta, hogy neki nem ez a sors jár: egyre elismertebb lett, kedvére írhatott-pihenhetett a szigligeti alkotóházban, utazhatott, időről időre nemzetközi költőfesztiválok vendége volt, fordítani kezdték a verseit külföldön. Megtapasztalta, hogy költőnek lenni nem magányos bolyongás, hanem szellemi körhöz kapcsolódás, valahova tartozás, valami társadalmi értelemben is helyeselt és fontosnak tartott tevékenység, amelynek képviselőit becsben tartják.

A KMI 12 program sikereiről és terveiről – Interjú Szentmártoni Jánossal

A KMI 12 program 2020-ban indult, így a 2022-es év volt az első olyan, amely zavartalanul, a járvány miatti korlátozások nélkül telt el. Hogyan látja, sikerült az első két év hektikusságát ellensúlyozni?

Mindenképpen. De ahogy korábban is nyilatkoztam, a pandémia alatt sem tétlenkedtünk, szakmai partnereinkkel portréfilmeket, versmegzenésítéseket, versfilmeket, antológiát, hangoskönyveket készítettünk az első évad alkotóinak munkáiból, amely elemek azóta hagyománnyá váltak. Vagyis a 2022-es év kiemelt szerzőinek alkotásaiból is készültek hasonló művészi tartalmak, amelyek nemsokára kiegészülnek egy online pedagógiai segédlettel, amely kiváló magyartanároknak köszönhetően az első két évad szenior szerzőiről összeállított óravázlatokat tartalmaz.

Szentmártoni János a KMI 12 programigazgatója. Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu