Best WordPress Hosting
 

Kuroszava-filmek a Cinema MOM-ban

Jancsó Miklós után Kuroszava Akira klasszikusaiból hoz el hetet egyszeri megnézésre a Cinema MOM. Az Oscar-díjas japán rendező életműve szeptember 8. és 14. között kerül műsorra, minden este 18:00-ától.

A műsorhét szeptember 8-án, csütörtökön a Ran – Káoszszal (1985) nyit, amiért Kuroszava egyetlen, személyre szóló Oscar-jelölését kapta. A francia pénzből készült alkotás kacifántos úton maradt ki az idegen nyelvű mezőnyből és a rendezőibe is külön kampánnyal került. A 162 perces film sokat merített William Shakespeare Lear királyából, japán környezetbe adaptálva azt. Négy Oscar-jelöléséből egyet váltott aranyszoborra: a jelmeztervezést.

Pénteken, szeptember 9-én a Derszu Uzala (1975) kerül terítékre, melynek eredeti magyar premiere 1976-ban volt. A 136 perces szovjet produkció Vlagyimir Arszenyjev regényét dolgozza föl, amelyben az 1900-as évek elején próbálják feltérképezni Szibéria ismeretlen tájait. Orosz színészei és nyelve miatt a szovjetek nevezése lett az Oscarra, amit meg is nyert. Ez a 2. győzelme Kuroszava munkáinak a kategóriában, de az első, ahol más nominált is volt.

Távirányító rossz szülőkhöz

Mikola Péter: Bátorságpróba. Illusztrálta: Kőszeghy Csilla. Móra, 2022.

Mikola Péter eredetileg tanárként végzett, a nyolcvanas évek óta zenés műsoraival járja az országot, és már hat gyerekdalokat tartalmazó nagylemeze jelent meg az utóbbi évtizedekben. Mikola állandó eposzi jelzője a ’zenész játszótárs’, ami arra utal, hogy előadásaiban nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekek ne csak hallgatói, hanem aktív résztvevői legyenek a daloknak. Mikola a zenés gyerekműsorok világába véletlenül csöppent bele egy ismerőse javaslatára, és hasonló véletlennek köszönhető, hogy írásra adta a fejét: a városban sétálva találkozott egy könyvkiadó igazgatójával, aki ott helyben fel is kérte egy mesekönyv megírására.

A kísérlet jól sikerült, Mikolának 2009-ben jelent meg első mesekönyve, a Zorka szemével a világ, amit aztán jó pár további kötet követett. Az óvodás Zorka és testvére, Berci állandó szereplők Mikola Péter könyveiben, és idén a Móra Könyvkiadó úgy döntött, hogy új köntösben jelenteti meg a testvérpár korábban már megjelent kalandjait – a könyv végén pedig a történetekhez kapcsolódó foglalkoztató feladatok is vannak, ami egyébként egészen remek ötlet.

Park Chan-wook is Miskolcon versenyez

Nyilvános a szeptember 9. és 17. között megrendezett CineFest versenyprogramja. A korábban már bejelentett alkotások – a három magyar premier (Hat hét, Magasságok és mélységek, Nyugati nyaralás) és két Cannes-i film (Fiú a mennyből, Szent pók) – mellett olyan rendezőóriások legfrissebb filmjei kerültek a programba, mint Park Chan-wook, Lukas Dhont és Jerzy Skolimowski.   

Az Oldboy és A szobalány alkotója, Park Chan-wook idén Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó elismerést kapta A titokzatos nő című, klasszikus noirok hangulatát a dél-korai filmekkel, valamint természetesen Park saját stílusával megbolondító filmjéért. A történet főhőse, Hae-jun nyomozó egy mélybe zuhant hegymászó ügyén dolgozik, és az eset felgöngyölítése során megismerkedik a titokzatos és vonzó özveggyel, Seo-rae-val. A kihallgatások alatt egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

[…] Bővebben!

Jön az Arany Medve-díjas film is CineFestre

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díját, az Arany Medvét elnyerő Alcarràs, és Grosan Cristina, A legjobb dolgokon bőgni kell rendezőjének a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programjába beválogatott új filmje (Hétköznapi kudarcok) csak két kiragadott cím az idén szeptember 9. és 17. megrendezésre kerülő CineFest Kitekintő szekciójának filmjei közül.

Grosan Cristina Hétköznapi kudarcok című filmjének a világpremierje az ’A’ kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztivál rangos versenyprogramjában, a Giornate degli Autori (Venice Days) szekcióban lesz, ezt követően érkezik egyenesen a CineFestre, ahol a fesztivál zárófilmjeként láthatja Magyarországon először a közönség. A történet kiindulópontja egy megmagyarázhatatlan természeti jelenség, amely félbeszakítja a különc tinédzser, a szorongó anya, és a nemrég megözvegyült nő átlagosnak induló napját. Miközben a környezetükben eluralkodik a káosz, a három nő próbálja átvészelni a napot, és megtalálni helyét a világban. A film egyik szereplője Kerekes Vica (Apró mesék, Hab), aki Grosan Cristinával és a többi alkotóval közösen természetesen jelen lesz a miskolci premieren.

Carla Simón filmje, az Alcarràs Arany Medvét kapott a Berlinalén. A katalán rendezőnő ezúttal a címadó falu földműveseinek mindennapjait mutatja be, az előző rendezésére jellemző őszinteséggel, melegséggel és visszafogott humorral. A Solé család generációk óta őszibarack termesztésével foglalkozik. A mezőgazdasági munka azonban évről-évre nehezebb, a megélhetés egyre lehetetlenebb. Az idei termés az utolsó lehet, mivel a környéken új beruházást terveznek, a területre vonatkozó tervek között pedig az őszibarackfák kivágása is szerepel. A család gyerekeinek középpontba állítása lehetővé teszi a rendező számára, hogy a triviális, látszólag egyszerű eseményeknek rendkívüli jelentőséget adjon. A főhősöknek a szemünk láttára kell választaniuk a pragmatizmus és az idealizmus között.

Szeptemberben újra Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 13–18. között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a Budapesti Klasszikus Film Maratont.

A frissen felújított, népszerű klasszikusokat és ritkaságokat bemutató fesztivál hat napja alatt mintegy száz filmet láthat a közönség a világ filmtörténetének legjavából. A Budapesti Klasszikus Film Maraton célja, hogy hazai és nemzetközi fókuszba állítsa a magyar film értékeit, és bemutassa az európai filmarchívumok legféltettebb kincseit a magyar közönségnek. A program fénypontjaként öt estére ismét ingyenes szabadtéri mozivá alakul a Szent István Bazilika előtti tér. 

A Filmmaraton idén is gazdag programmal várja az érdeklődőket. A szeptemberi fesztivál alaptémája Hollywood közép-európai gyökerei lesznek. A program gerincét azon alkotók művei adják, akik Budapestről gyakran Bécsen és Berlinen keresztül jutottak Hollywoodba, és ott tettek szert világhírre. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről származó, közép-európai műveltséget Amerikába exportáló személyeknek az életútja sokszor legalább annyira izgalmas, mint az alkotásaik – ezért a hollywoodi magyarokról szóló előadások is lesznek a programban.

Hat ingyenes film vasárnapig a FILMIO-n

A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasainak – Udvaros Dorottya, Rófusz Ferenc, Szakács Györgyi és Hildebrand István – emlékezetes filmjeiből ingyenesen látható válogatás a Filmintézet streaming platformján vasárnap (június 19.) estig. A Te rongyos élet!, A légy, a Napszállta, és a Katonazene mellett a 100 éve született Pécsi Sándor főszereplésével készült Kár a benzinért vígjáték és Kertész Mihály A tolonc című klasszikusa is ingyenesen nézhető a FILMIO-n.  

Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a filmes mellett a magyar színházi életnek is megkerülhetetlen alakja. Olyan legendás rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jancsó Miklós, Sándor Pál vagy Szabó István. Bacsó Péter Te rongyos élet! című szatírájában kitelepített dívaként egy falu életét bolygatta fel. A film 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

[…] Bővebben!

A játszmával kezdődik a 2. Magyar Mozgókép Fesztivál

Három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak a filmbarátok június 9. és 12. között. Füreden az Egészséges erotika vetítésével a fesztivál megemlékezik a nemrégiben elhunyt színészóriásról, Haumann Péterről. A közönség idén is szavazhat, hogy melyik mozifilmet találja a legjobbnak. A közönségdíjat a Magyar Mozgókép Díjakkal együtt vasárnap a veszprémi Petőfi Színházban adják át

Június 9-én, csütörtökön 21 órakor a veszprémi Malomkertben A játszma díszbemutatójával kezdődik a négynapos Magyar Mozgókép Fesztivál, ahol az alkotók közül többek között jelen lesz Nagy Zsolt, Staub Viki és Hámori Gabriella is. Június 10-én 15 órakor a balatonfüredi Balaton moziban az Egészséges erotika vetítésével a fesztivál megemlékezik a nemrégiben elhunyt színészóriásról, Haumann Péterről.  Utána 17 órakor ugyanott lesz látható Lőrincz Nándor és Nagy Bálint megrázó drámája, a Legjobb tudomásom szerint, majd közönségtalálkozó következik az alkotókkal, Hámori Gabriella főszereplő részvételével.

[…] Bővebben!

Mozgóképes meditálás Tilda Swintonnal

Először kerül itthon mozikba három vetítés erejéig a kortárs szerzői film méltán körülrajongott, Arany Pálma-díjas (Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire) thaiföldi rendezőjének, Apichatpong Weerasethakulnak Tilda Swintonnal közös új mozgóképes meditációs kísérlete, a Memoria. Budapesten kettő, a pécsi Apolló moziban egy alkalommal vetítik.

A filmről a tavalyi cannes-i premier kapcsán így írt a Filmvilágban Gyenge Zsolt:

“Apichatpong Weerasethakulnál oly mértékben hiányzik a hagyományos történetben való gondolkodás, olyannyira a kép és a hang egyszerre kinematografikus és szoborszerű jelenlétére épülnek filmjei, hogy szinte lehetetlen róluk írni.

Jön a 17. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál

A Magyar Képregény Szövetség 17. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét június 3. és 5. között. A vásárra június 5-én, vasárnap 11 és 17 óra között kerül sor az új Dürer Kertben, ahol képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket. 

Június 3-án, pénteken 18:00-kor képregény-kiállítás nyílik a Restro Puskinban, Átváltozások címmel. Kiállítanak a 2020-ban és 2021-ben díjat nyert alkotók: Benczédi Anna Júlia, Fintor Gréta, Koska Zoltán, Németh Gyula, Oravecz Gergely és Sarlós Endre.

Június 3-án Walter Venturi, a Bonelli kiadó rajzolója tart mesterkurzust az Olasz Kultúrintézetben, június 4-én pedig Ronan Toulhoat, francia képregényszerző- és rajzoló várja az érdeklődőket a Francia Intézetben egy gyerekworkshoppal és egy interaktív előadással a digitális rajzolásról. 

A Margitszigetre költözik az Irodalom Éjszakája

Idén az Irodalom Éjszakája programsorozat június 1-3. között lesz a Margitszigeten, erről a rendhagyó irodalmi programról a Cseh Centrum igazgatónője, Adéla Gálová igazgatónő, valamint Gál Róbert és Segesdi Móni programszervezők meséltek.

Irodalom Éjszakája, 2022. június 1-3., Margitsziget. Információk az esemény hivatalos honlapján és facebook-oldalán.

Az Irodalom Éjszakája

Online is nézhető az Úton – Hét nap a magyar Caminón

Május 16. óta online is elérhető az „Úton – Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő road movie. A 42 perces filmben három főszereplő 7 napos zarándoklatát követhetjük végig Magyarország festői, Balaton-felvidéki tájain a 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokúton. A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. Az egyik zarándok egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért – reméli, gyermekének is példát tud ezzel mutatni.

A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő filmjének célja, hogy visszaadja a Camino-élményt: a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket, és további hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon. A Szent Jakab zarándokút 170 km-es magyar szakasza Tihanyból indul, és a Magas-Bakonyon át vezet egészen a román kori lébényi templomig. Az út olyan látnivalókat érint, mint például a tihanyi őslevendulás, a vászolyi Szent Jakab-forrás, a nagyvázsonyi pálos kolostorrom, a bakonybéli bencés monostor, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa.

[…] Bővebben!

Horrorral és sporttal jön a X. Friss Hús

Minden eddiginél több film, minden eddiginél változatosabb programot ígér a X. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztivál. A nemzetközi és a magyar versenyprogram mellett idén is tematikus blokkok színesítik a fesztivál programját. A horror műfajú, valamint queer témájú válogatások mellett a június 2. és 8. között rendezett eseményen a sportfilmek kapnak kiemelt szerepet. A X. Friss Hús vetítéseire elkezdődött a jegyelővétel a Toldi mozi honlapján.

A X. Friss Húson a hagyományokhoz híven a közelmúlt horror rövidfilmjeinek legjavából válogattak a szervezők. Az @Midnight című, hat filmet tartalmazó blokkban egy bébiszitter furcsa árnyakat lát az éjszakai villában (Safe and Sound), egy fiatal lány nagymamáját idegen erő keríti hatalmába (They’re Here), egy házaspár pedig túléli ugyan a zombiapokalipszist, de a házasságuk megsínyli a kataklizmát (The Last Marriage). 

[…] Bővebben!

Magyar filmrendezők portréi a 2B Galériában

Lucinda Douglas-Menzies brit fotóművész négy éven át fényképezett magyar filmrendezőket, egy világjárvánnyal is dacolva. A most kiállított tablót megelőzte 2009-ben brit csillagászokról, 2015-ben pedig dél-ázsiai írókról készített sorozata. A három témának semmilyen kapcsolódása nincs egymáshoz, hacsak az nem, hogy az ember identitásának legfontosabb kérdéseire keresi a választ: ki vagyok, és miért lettem az, aki? Közös bennük, hogy szereplői megtalálták önmagukat, tudják, miért teszik azt, amit, ráadásul jelentős tudósként, alkotóművészként maguk is hozzájárulnak a világ megértéséhez. Ez a tabló Lucindáé. A képeken azok a filmrendezők szerepelnek, akik bizalmukba fogadták, és nemcsak portrét ültek neki, de megosztották vele gondolataikat arról, miért választották ezt a pályát. Meglehetősen szubjektív összeállítás született, amely ennek ellenére mégis reprezentálja a kétezerhúszas évek magyar filmrendezőit egy portrégaléria időmetszetében.

A kiállított rendezők: Almási Tamás, Cakó Ferenc, Elek Judit, Enyedi Ildikó, Fekete Ibolya, Fliegauf Bence, Forgács Péter, Gothár Péter, Gyarmathy Lívia, Hajdu Szabolcs, Herendi Gábor, Horvát Lili, Janisch Attila, Jankovics Marcell, Kis Hajni, Kocsis Ágnes, Mátyássy Áron, Medák Péter, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Nemes László, Pálfi György, Reisz Gábor, Sopsits Árpád, Szabó István, Szomjas György, Török Ferenc, Vranik Roland.

[…] Bővebben!

Testközelben – Érzékiség az új német filmekben

Testközelben címmel szervez filmnapokat április 21-24. között a Goethe Intézet. A rendezvénnyel a kamerák előtt és a kamerák mögött dolgozó nőkre szeretnék irányítani a figyelmet: sajátos látásmódjukra – a „női tekintetre” -, a női elbeszélések ritmusára, és olyan történetekre, amelyek arról szólnak, milyen érzés nőnek lenni, és hogyan élik meg a testiséget és az érzékiséget a nők a 21. században. 

A Kokon (2020) a 14 éves Nóráról szól, aki pubertáskorral küzd, s eközben ráébred, hogy a lányokhoz vonzódik. Leonie Krippendorf rendező egy interjúban elmondta: “olyan filmet akartam készíteni, amely kifejezetten közvetíti a test érzetét, és amely a szokásosnál reálisabban mutatja be a például az első menstruáció témáját. Ez volt a kiindulóötlet, és az egyik első jelenet a Nóra és Romy közötti jelenet volt a wc-n.”

[…] Bővebben!

Indul a 12. Frankofón Filmnapok

 

A legnagyobb francia színészek főszereplésével, a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok versenyprogramjából, valamint a César-díj jelöltjei és nyertesei közül több is megtekinthető lesz március 17-27. között a 12. Frankofón Filmnapokon. A Francia Intézet szervezésében a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón – francia, belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai – alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Az esemény műfajilag is sokszínűnek ígérkezik. Történelmi filmek, drámák, vígjátékok, horrorfilmek, családi film, thriller, krimi, zenés film és több dokumentumfilm is található a programban.

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-val és Sophie Marceau-val a főszerepben. Jacques Audiard legújabb filmje, a Cannes-i versenyprogramban debütált Ahol a nap felkel Párizsban négy önmagát kereső fiatal felnőtt szerelmi kalandjait ábrázolja Párizs ázsiai negyedében, a 13. kerületben. A tavaly szintén Cannes-ban debütált Amíg lehet – Catherine Deneuve-vel és az idén ezért az alakításáért a legjobb férfi színész César-díjával méltatott Benoît Magimellel a főszerepben – merész alkotás a betegség elfogadásáról és a halállal való szembenézésről. Ugyancsak a Cannes-i versenyprogramban szerepelt az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven valós történeten alapuló romantikus, erotikával átszőtt történelmi drámája, a Benedetta, Virginie Efirával, Charlotte Ramplinggal és Lambert Wilsonnal a főszerepben. Szintén 2021-ben, Cannes-ban mutatták be az Intenzív találkozások című vígjátékot, mely társadalmi-politikai témát tárgyal tragikomikus hangvétellel, csakúgy, mint a bipoláris festő küzdelmeit bemutató belga szerelmesfilmet, a Nyughatatlanokat.

Pasolini-filmek a MOM-ban

2022. március 5-én lesz Pasolini születésnek 100. évfordulója. Ez alkalomból a Pannónia Szórakoztató Kft. által üzemeltetett Cinema MOM ünnepi retrospektív vetítéssorozatot rendez a Budapesti Olasz Kultúrintézet közreműködésével.

Ki is volt ez a XX. századi, meg nem értett zseni? Tanár, költő, esztéta, aki csak harminckilenc évesen kezdett filmezni. Saját személyes kérdéseit szublimálta, így kerek, gazdag, sokoldalú hagyaték maradt ránk. Sokan máig nem értik művészetét, szarkazmusát.

Az Élet trilógiája Pier Paolo Pasolini 1970 és 1974 között forgatott három filmjének összefoglaló címe: Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai. Mindhárom alkotás a középkorban keletkezett klasszikus mese- és novellagyűjteményeken alapul. Az olasz cenzúra a Dekameront és a Canterbury meséket egy időre be is tiltotta. A trilógia zenei konzultánsa Ennio Morricone volt. A filmek erőteljes atmoszférája jelentős részben az autentikus forgatási helyszíneknek és a zömmel amatőr szereplőknek köszönhető.

Márciusban újra Frankofón Filmnapok

 

Catherine Deneuve és lánya, Chiara Mastroianni, Gérard Depardieu, Sophie Marceau, Audrey Tautou, Charlotte Rampling, Béatrice Dalle, Virginie Efira, Xavier Dolan, André Dussollier és a nemrégiben elhunyt Gaspard Ulliel – mind láthatóak lesznek március 17-27. között a 12. Frankofón Filmnapokon. A Francia Intézet szervezésében a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón – francia, belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai – alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat. Amikor a 85 éves André (André Dussollier) agyvérzés következtében kórházba kerül, a lánya, Emmanuelle (Sophie Marceau) azonnal hozzá siet. Az apa megrázó kéréssel fordul a lányához: segítséget kér a méltó lezáráshoz.

Kurosawa, szumó és előadás

Február 14-én kezdődik az ingyenes Online Japán Filmfesztivál, de már február 8-tól izgalmas bemelegítő programokat kínál a rendezvény.

Február 8-án 18.30-kor a fesztivál nyitóakkordjaként A vihar kapujában című Kurosawa Akira klasszikusról Varró Attila filmelmélet és filmtörténet oktató és Vihar Judit, a film alapjául szolgáló A bozótmélyben című Akutagawa Ryūnosuke novella fordítója tart ingyenes online előadást. A világ filmművészetének egyik csúcsa, az 1950-es alkotás anno elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját. Varró Attila a filmet filmelméleti szemszögből vizsgálva illeszti be a Kuroszava életműbe, illetve filmes utóéletére, a különféle remake-ekre is kitér majd. Vihar Judit irodalmi oldalról közelít majd a témához, két Akutagawa novellát – A vihar kapujában és A bozótmélyben – véve górcső alá. Saját fordítói tapasztalataival gazdagítja az előadást, mindemellett kitér az „igazság” nehezen megfogható fogalmára is. Az előadást követően a nézők online tehetnek fel kérdéseket az előadóknak.

Február 8-tól szinte az összes, 18 film – A nyár filmje, a Szabad levegőn, a Mio szakácskönyve, a Maszkos kórterem, az AWAKE, az Arisztokraták, az Ito, az EVE idő, a Fordított Patema, A szumó útja – Akik a szamurájok nyomdokába léptek, az Ami még a rámennél is fontosabb, az Ozland – Varázslat a mosolyfakasztásra, a ReLife, a Szeretete felmelegíti a fürdővizet, a Médium, A boldogság kenyere, A Déli-sark szakácsa és a Happy Flight alkotóinak videóüzenete is elérhető lesz az esemény honlapján.