A Halandóság törékeny arcai című kiállítássorozat a múzeum fotógyűjteményéből mutat be mély merítésű válogatást. Olvass bele!
Archívum címkék: Esterházy Péter
Focitorna Esterházy Péter emlékére
A Fiatal Írók Szövetsége immáron ötödik alkalommal szervezi meg labdarúgótornáját, Esterházy Péter íróra emlékezve. Olvass bele!
Mintha mondatokkal rendeznénk be egy szobát
A sorozat keretében a tárgyakhoz való kötődés, az irodalmi művekbe beépülő tárgyak, az archiválási szokások és a múzeumi gyűjteményezés témaköreit járják körül a beszélgetők – ezúttal a költő (a PIM gyűjteményében található) fekete színű IKEA-s dohányzóasztala szolgáltatta az apropót. Az eseményről a múzeum szakmai blogja számolt be.
„Mi van most nálad?” – indította az eszmecserét a bevallása szerint igencsak megilletődött Simon Mártont faggatva Lévai Balázs. Mint kiderült, a szerző „utál dolgokat cipelni magával”, amit lehet, zsebben hord, a táskahordásra is csak az elmúlt pár évben szokott rá. Simon elmondta, nem hord (nem is hordott) magával tollat, jegyzetfüzetet ilyen esetekre, „mert ezt nagyon modorosnak éreztem, de lehet, hogy emiatt egy csomó tök jó dolgot elfelejtettem, amit aztán nem írtam föl”, bár hosszabb utazások alkalmára vesz egy-egy noteszt, jegyzeteléshez, még ha az ebbe kerülő feljegyzések inkább csak naplószerű, vázlatos rögzítések, nem kezdetleges művariációk. E dilemma azonban rögtön egy alkotáselméleti kérdést is magával vont: előfordulhat-e, hogy a telefonos piszkozatok adta, könnyebb/gyorsabb rögzítési lehetőségek okán, manapság a kész művek nem érlelődnek meg igazán? „Ez, sajnos, teljesen jogos. Én most igyekszem lazítani azon a szigorúságon, amivel a verseket írtam a legutóbbi könyvemben, úgy lehet, hogy a következőben lesz egy csomó nagyon rossz vers, előre szólok… de ez nem függ össze a telefonnal” – reagált rá jellemző öniróniával Simon.
Megtudhattuk, hogy Simon Márton gyerekkorában (melyet a kilencvenes években, Békés megyében töltött) sok generációtársához hasonlóan kosárlabdakártyákat gyűjtött, azonban, pénz híján, kreatív ötletekkel cserélve, sosem megvéve azokat. Gyűjteménye végül 500 darabosra bővült (és még mindig megvan belőle százvalahány darab). Gyűjtőszenvedélye, úgy érzi, többé-kevésbé még most is jellemző rá, igaz, manapság már elsősorban könyvgyűjteményére fókuszálva. „Vannak ilyen rögeszméiem, amik alapján elkezdek tárgyakhoz kötődni”– árulta el. Konkrét példaként egy fél bögrényi régi pénzérmét említett. Lévai híres írók gyűjtőszenvedélyeit is szóba hozta: Jókai ásvány- és kagylógyűjteményét, Tandori Dezső híres mackógyűjteményét, valamint Lázár Ervin nyakkendőkből levágott darabokból álló kollekcióját.
Esterházy: Olyan így a vármegye, mint étlapon a tikmony
Esterházy Péter, amikor egyszer élni kívánt grófi előjogaival…
“(Ők kezdték. Hát akkor legyen:) Mondják, lesz vármegye. Lesz ispán is? De, kedveseim, ispánban én jobb vagyok. Szó szót követ. Mert ha ispán van, nincs mese, gróf is kell. Na és akkor én végre visszavonhatom a „Földet vissza nem veszek!”-et, és grófi előjogaimnál és főleg hajlamaimnál fogva elzavarok mindenkit hatfele korpára malacnak, mindenkit, ispánostul, hitvallásostul, és persze, ne tévedjünk, Lúdas Matyistul – hát a bánatba. Ezzel az új szomorúsággal üdvözlöm herceg, őrgróf, gróf, báró és lófő (nem, Zsozsóka, ez nem egy csúnya szó) honfitársaimat, a többiek nem számítanak, servustok, kérlek: Répavár és Salátakatáng grófja, Petrezselyemvár, Hagymafok és Murokháza örökös ura, a szuverén Macskagyökér-Rend lovagkeresztese, az Arany Uborka-Rend nagykeresztese, valóságos belső és titkos satöbbi, stb., stb.
Tévedések elkerülése végett: vármegye, ispán, hitvallás, ennek így semmi köze a tradícióhoz vagy mondjuk a nemzet múltjának tiszteletéhez, ez csak dagály és fuszekli, olyan, mint az étlapon a tikmony, miközben a konyhában a mangalica-levespor az úr.”
Megrendült sorok Esterházy Péter halálakor
Ezeket a sorokat vetettem megrendültségemben papírra, amikor értesültem arról, hogy néhány perccel azelőtt elhunyt Esterházy Péter.
Vállaira omló ősz hajkorona, gyönyörű, finoman metszett arc, fehér zakó, égszínkék ing,
fehér nadrág, és cipő. Egy fikarcnyi tökéletesség, fény, fikarcnyi örökkévalóság ebben a
Esterházy Péter utolsó interjúja Szegő Andrással
Utolsó interjú Esterházy Péter íróval 2016 könyvnapján, avagy mementó egy géniuszhoz mind fájóbban
– Mondd, Péter!
– Mit? Mit mondjak?
Esterházy Péter szigligeti napjai
Stekovics Gáspár: A fasírtos fiú (2016)
Július 14.
Akkor ment el, amikor, amúgy Szigliget rendesen „kezdődni” szokott.
Esterházy Péter 72 éve született
Esterházy Péter író 72 évvel ezelőtt, 1950 április 14-én látta meg a napvilágot, és hat évvel ezelőtt, 2016 július 14-én súlyos rákbetegségben hunyt el. Hasnyálmirigynapló című könyvében élete utolsó hónapjait dolgozta fel, élete utolsó pillanatáig a nyelv, a kimondható határa, határtalansága foglalkoztatta.
Esterházy Péter írót többen a magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alakjaként értékelik. Most Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát miséjével emlékezünk rá, amely Gannán hangzott el 2016. augusztus 2-án.
„Családunk nevét az Esthajnalcsillagról nyerte.” – mondja Esterházy Péter lapidáris egyszerűséggel a Harmonia coelestis családregény elején. Erről a családról mondotta az Úr a Mercedes Benz történeti revü első részében: „Van egy magyar család. Laktak itt is, Bécsben, de magyarok. Te ismered a magyarokat?” – kérdezi az Úr Lucifert. – Mindegy. Szóval szeretem ezt a családot, már évszázadok óta. Jó emberek. – Lucifer ellene veti: „Nincsenek jó emberek, csak szerencsések.” – Az Úr válasza: „ezek elég szerencsések, mondom, szeretem őket. Hát vedd el a szerencséjüket, fogadjunk, akkor sem fordulnak ellenem, akkor sem árulják el a jót.”