Best WordPress Hosting
 

Egy kis Szicíliát találtunk

Nem túlzás azt állítani, hogy egy kis Szicíliát találtunk, Budapest egyik gyönyörű külső részén, Máriaremetén- ez a Ciuri- Ciuri Bistro, ami a dél- olasz vidék ikonikus daláról kapta a nevét. 2023 októberében nyitottak, előtte a szomszédban szeletes pizzákat árultak, amit nagyon szerettek az itt élők, de érdemesnek találták, hogy a szicíliai életérzést ne csak a pizzákon keresztül közvetítsék, hanem legyen egy igazi, klasszikus trattoria is.

 

A ‘ciuri’ olaszul virágot jelent, ez a motívum erősen jelen van az étterem logóján és a berendezésben is. Képzeljetek el egy igazi szicíliai trattoriát, ami pékség, csemege bolt, kávézó és étterem is egyben: a Ciuriban szintén mindent megtalálsz finom olasz borok, sörök és persze a kávé mellett. Utóbbinál kiemelten fontos, hogy megemlítsük: 80%-ban arabica, 20%-ban robusta fajtától lesz tökéletes a kávé a tulajdonos szerint, csak ez az arány biztosítja a megfelelő ‘cremát’. Minden reggel 8.30 körül nyitnak, a délelőtti időszak inkább a pékségről szól, ebéd időben és onanntól számítva pedig egy igazi olasz bisztróvá válik a hely (és ne felejtkezzünk el a csemege részlegről sem!) : pizza, pasta, tiramisu minden mennyiségben! Az étlapon szinte minden klasszikus, egyszerű itáliai remekmű megtalálható és ezek a legkedveltebbek is: tészta fronton a krémes carbonara (szigorúan tejszín nélkül), az aromás szicíliai paradicsomos tészta (szardellával, kapribogyóval) és a pasta al’ la norma ami egy paradicsomos tészta, sült padlizsánnal és ricotta sardival (sós, kemény sajt fajta).

A csizmaország ízei és életérzése egy helyen – egy budaörsi deliüzletben, a Sorriso-ban jártunk

A Sorriso 2022 nyarán nyitott Budaörsön, mellyel a Torti család régóta dédelgetett álma vált valóra. Claudio és Krisztina, a svájci olasz-magyar házaspár sokat utazott, elsősorban Claudio munkája miatt, így a család sokfelé megfordult a világban és jó néhány országban éltek is rövidebb – hosszabb ideig. A gondolat már korábban megfogant, miszerint szívesen nyitnának egy olasz deliüzletet, melyhez a világlátott házaspárnak fejben már megvolt az elképzelése a nemzetközi gasztro inspirálódások és élmények nyomán, hogy milyen is lenne az az ideális hely, amit szívük szerint létrehoznának. A külföldi hatások, élmények és ötletek mentén született meg a budaörsi Sorriso, mely üzlet megvalósításába végül barátaik, családtagjaik bíztatására vágtak bele.

 

 

Autentikus olasz ételek lelőhelye

„Két számmal arrébb költöztünk és két számmal nagyobbak lettünk” – bisztró étlappal bővült a Ristorante Impasto

Aki a Mester utca környékén él vagy dolgozik, annak bizonyára nem kell bemutatni a Haller és a körút felénél található kis egységet, ahol az isteni pizzák mellett olyan fantasztikusan fagyik készültek, hogy áprilistól októberig állt náluk a sor. A mindössze pár asztalból álló teraszon kívül azonban nem volt lehetőség beülni hozzájuk – mostanáig!

 

Sarah Winman: Csendélet

Évekkel ezelőtt teljesen véletlenül akadtam a szerző Amikor isten nyúl volt című könyvére és azonnal nagy kedvencem lett. Éppen ezért meglepett, hogy a Bádogember című regénye miért nem okozott ugyanolyan hűha érzést. Tetszett, jó volt, de nem rabolta el a szívemet.

Sokáig nem is esett le nekem, hogy a Csendélet írója ugyanaz a Sarah Winman, aki az Amikor isten nyúl volt történetet írta, de mindig gyönyörködtem a borítójában, a nagyszerű kivitelezésében. Fantasztikusan szép, ahogyan a lapok külső élén kirajzolódik a gyönyörű grafika, és ugyanilyen jó volt azt nézni, hogy olvasás közben, amikor a lapok széthúzódtak egymástól, akkor elhalványult. Ez a könyv olyan, hogy egyszerűen örömet okoz a nézése is. 

Az olvasása pedig még annál is nagyobb örömet okozott. Ebbe a könyvbe jó volt belefeledkezni. Sőt, nem is belefeledkeztem, hanem úgy éreztem, hogy beköltöztem a könyvbe és ott éltem a szereplőkkel, osztoztam velük jóban, rosszban, szépségben és örömben. Micsoda életet éltek, micsoda egy csapat voltak ők mindannyian! És mindez egy véletlen találkozásból indult ki.