Nekünk írták a dalt! – egyedülálló poptörténeti kiállítás a Magyar Zene Házában
Januárban nyitotta meg kapuit minden idők legátfogóbb magyar poptörténeti kiállítása a Magyar Zene Házában. Az 1950-es évek rock’n’roll-korszakától az első Sziget-színpadig tartó zenei időutazás játékosan és izgalmasan mutatta be a hazai popzene első évtizedeit, legnagyobb legendáit és persze az egészet körbeölelő sajátos politikai és társadalmi környezetet.
Visszavonult a Middlemist Red
A hazai rockzenetörténet legfontosabb eseményeit és szereplőit, valamint a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenéjét mutatja be a Képes Krónikák kiadásában és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most megjelenő Magyar Rocktörténet első kötete. A képregény Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila szakmai irányítása mellett, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla szakmai lektorálásával született.
Mészáros János, a Képes Krónikák Kiadó vezetője kiemelte, több mint száz zenész elevenedik meg a képregény lapjain, s közülük sokan meg is jelentek a bemutatón. A képregény következő része jövőre várható, amelyben a nyolcvanas és kilencvenes évek ikonikus alakjai elevenednek majd meg. Minden évtized bemutatásáért más rajzoló a felelős, változnak a színek és formák, ahogyan a zenei stílusok is.
Németh Levente, a kiadó munkatársa színpadra hívta a rajzolókat, Szabó Csabát és Fritz Zoltánt, Kántor Mihályt, aki a képregény szövegéért felelt, valamint Pénzes Máté zenészt, aki rengeteget inspirálódott a korszakból. Nem teljes a leltár az ötletgazda, Futaki Attila nélkül, aki nem tudott jelen lenni az eseményen. Futaki Attila nemcsak a hazai, de a nemzetközi képregényvilágnak is megkerülhetetlen rajzolója. Ő kérte fel Kántor Mihályt a képregény történetének megírására.
Batta Andrással, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatójával találkoztunk.
A szüleim „civilek” voltak: édesapám vezető jogtanácsos, édesanyám a születésemig minisztériumi tisztviselő. Nem muzsikáltak, de művészkörökben mozogtak; koncertekre, operaelőadásokra jártunk. Egy vékonyka örökletes szálat mégis felmutathatok, az anyai ágon egy nagybácsit: abszolút hallású, nagyon jó zenei képességű férfiút. Tehetségesen hegedült, az anyagi körülményei miatt nem válhatott profi zenésszé. Néha játszottam neki, meg együtt is cincogtunk valamit hegedűvel és csellóval.
Miért a csellót választotta?
Támogató és inspiráló művészcsaládból származol.
Anyukám textiltervező, apukám belsőépítész; csodálatos, tartalmas gyerekkort köszönhetek nekik. Nagyon aktív életet élnek; kiskorom óta a mindennapjaink része, hogy kiállításokat, koncerteket, kultúreseményeket szerveznek, csodálatos alkotóközeg alakult ki körülöttük. Ilyen kezdet után nem is tudnám az életemet művészet nélkül elképzelni!
Már négy-öt évesen is vonzott a zongora. Szerinted miért éppen ez a hangszer keltette fel az érdeklődésed? Felnőtt fejjel mit szeretsz benne a legjobban?
A Ligeti Györgyről készült 1993-as portréfilmből származik az idézet: „Ma még a művelt emberek is, akik operába, szimfonikus koncertekre járnak, nagyon kevéssé járatosak a zeneszerzésben. A szakadék a közönség és a zeneszerzők alkotásai között már Wagner és Debussy idején kialakult, majd Stravinsky, Bartók és Schönberg idején elmélyült, és még mélyebbé vált a 2. világháború után. (A zeneszerzők) (…) egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy megértik-e a műveiket.” Ligetit viszont ez alapján foglalkoztatta a kérdés, és interpretátoraiként bizonyára önöket, az október 13-ai és ráadásul pénteki Magyar Zene Háza-beli koncert előadóit: önt, Borbély Lászlót és Palojtay Jánost is foglalkoztatja. Sőt ezentúl még az is, hogy hármuk értése miben tér el és hogyan fésülhető össze. E körülmények ismeretében szerencsésnek remélt napként tekint-e előre október 13-ára?
Majd utána látjuk meg, szerencsés nap volt-e. A koncert létének biztosan örülök. Olyan művészekkel játszhatom együtt, akik valamikor, valameddig a diákjaim is voltak. Akik valamikor tőlem hallhattak először Ligetit – pár évtizede kezdtem játszani az Etűdöket, elsőként idehaza. Ami a szakadékot illeti: Ligeti ezt nem mélyítette, sőt rendkívül kommunikatív zenei alkata révén a maga részéről csökkentette. Az 1945 utáni zeneszerzők többségéhez képest befogadóbb közönségre lelt – végül még az igen konzervatív Magyarországon is. Anélkül, hogy kompromisszumokat kötött volna a népszerűség kedvéért.
Ami bennünket, a 13-ai koncert előadóit illet, a kérdésben említett összefésülés talán szükségtelen. Hárman háromfélék vagyunk, és ez így jó. Egyfős szólistakoncertnél valószínűleg érdekesebb lesz a miénk. „Összeszokó” próbát azért tartunk. Kissé tartunk egymástól.
A második alkalommal megrendezett Intermezzo Fesztivál a MOME és a Magyar Zene Háza együttműködésében lehetőséget kínál a kortárs progresszív vizuális művészetek és a kísérletező attitűdből építkező zeneművészet találkozására. A művészeti egyetem hallgatói által szervezett eseményen fiatal tehetségek mutatkoznak be a médiadesign, a mozgóképművészet és a fényművészet területéről, összhangban dolgozva az elektronikus- és gitárzene képviselőivel.
A zenei felhozatal eklektikusságát jól példázzák a szerteágazó műfajokban alkotó előadói lista: így például a Zene Háza belső és külső tereiben képviselteti magát az Acideal képében az acid techno műfaja, felcsendülnek a közel-keleti motívumvilágot pszichedelikus rockkal és jazzel ötvöző Nasip Kismet dallamai. De fellép az énekes-dalszerzői intim hangvételt kiindulópontjául választó Bárány Judit, az improvizatív pszichedelikus jazzben utazó hari_drama zenekar, az indie rock mezőnyéből pedig a Henri Gonzo és a Papírsárkányok teszi tiszteletét a színpadon, emellett egymást váltják a DJ-szettek is.
Ebbe az eleve sokszínű zenei miliőbe érkezett meg Eötvös Péter és a MOME közreműködésével egy új fényinstallációs vetítéssorozat is, amely a világhírű kortárs komponista egyik leghíresebb művét, az 1968-ban megalkotott Mese című darabot dolgozza fel. A Mese egyfajta hangkollázs, kísérleti hangjáték, amely száz magyar népmese hangzó részletéből áll össze. Eötvös a felolvasó, Molnár Piroska színésznő hangját modulálta úgy, hogy a szövegek csak részleteikben érthetőek valóban szövegekként: a hangsávok egymásra helyezése és különböző mértékű torzítása egy folytonos zenemű érzetét kelti, melynek részletei időről időre, egy-egy szókapcsolat erejéig értelmes beszéddé állnak össze.
Kilenc évvel ezelőtt láttak hozzá az első koncepció felvázolásához, aminek alapján meghirdették a nemzetközi építészeti tervpályázatot.
Az elsőre 168 pályamunka érkezett, a második fordulóra kettőt választott ki a nemzetközi zsűri, végül Sou Fujimoto japán építész terve mellett döntöttünk. Három és fél évig dolgoztunk Fujimotóval a belső terek alakításán. Nagyon izgalmas folyamat volt, mert egyrészt szem előtt kellett tartanunk azt az erős építészeti elképzelést, amit ő ide, a Ligetbe kitalált, másrészt fontos volt, hogy funkcionálisan is teljesítsen a ház. Ezzel párhuzamosan foglalkoztunk a tartalmi fejlesztéssel, hiszen nem volt mindegy, hogy milyen a látogatói élmény, vagy például, hogy majd hányan és milyen terekben dolgozunk. Közösségi teret szerettünk volna, amely nemcsak múzeum, hanem szabadon bejárható, sokszínű és befogadó épület.
Nem az történt, ami általában szokott, hogy tessék, itt van egy épület, csináljatok vele valamit…
Tíz koncert júniusra és júliusra, szabadtérre és koncerterembe, fiatalokkal és világsztárokkal
Bartók és Ligeti kamaraművei
június 17. Bartók Emlékház (Budapest)
„A Magyar Zene Háza 2022 januárjában robbant be a hazai kulturális életbe, azóta több mint egymillióan látogattak el az intézménybe, a koncertprogramok többnyire telt házzal futnak, a zenepedagógiai foglalkozásokon több mint 350 osztály vett részt, a ház kiállításaira pedig már negyedmilliónál is többen voltak kíváncsiak” – tekintett vissza az MZH csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Batta András ügyvezető igazgató.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint 2023 második féléve is számos kiemelkedő és izgalmas zenei programot tartogat. Nyáron több mint 50, többnyire ingyenes családi program és fesztivál várja a látogatókat, a koncertteremben pedig fellép mások mellett Laurie Anderson, Lakatos Mónika, Mansur Brown és Alfa Mist, emellett beszélgetős esten lehet találkozni a magyar popzene olyan meghatározó alakjaival, mint Bródy János vagy Szörényi Levente. 2023 végéig tart nyitva a Zene Házában a magyar popkultúra történetét bemutató, nagy sikerű időszaki kiállítás, ennek helyére Londonból terveznek majd elhozni egy utazó tárlatot.
Nyáron a nagyrészt ingyenes szabadtéri koncerteké a főszerep. Az egyedi formációk és műfajhatárokat feszegető események mellett számos jól ismert, illetve feltörekvő zenész kap lehetőséget, sőt a kínálatban filmvetítések, DJ-szettek és ingyenes családi programok is helyet kapnak. A Szigettel együttműködésben fellép például a német Lakvar, a kubai Jorge Luis Pacheco, a malawi Madalitso Band és a réunioni-francia Ti’kaniki is.
Több énekesnőt, Koncz Zsuzsát, Bódy Magdit és Hazel O’Connort is kísértétek, vagy éppen dalokat szereztetek nekik. A KFT-ben négy erős egyéniség zenél, nem okozott gondot a kísérő zenész státusz?
Magdival 1981-ben szimbiózist terveztünk, de az ő színpadi elképzelései annyira messze álltak a miénktől, hogy elbúcsúztunk tőle. Azóta is nagyon meg van sértődve ránk. Zsuzsával 1983-ban azt beszéltük meg, hogy külföldön fellépünk, de itthon soha nem áll majd a KFT mind a négy tagja mögötte. 1985-ben Hazel kísérése ellen tiltakoztunk, mert féltünk az akkoriban az újságírók részéről felénk áradó rosszindulattól. Aztán üzletet kötöttünk. Ha megjelenhet egy Hazel–KFT közös kislemez, belemegyünk a dologba. A koncertek sikeresek voltak, a lemez viszont nem. Ebben nyilván benne volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) keze, mert eredményesen eltitkolták a kiadvány létét.
Koncz Zsuzsát 1983-ban Kubában is elkísértétek, akkor, amikor az Üzenet a liftből című problémás, a falra utalós lemezetek megjelent. (A lemezről itt írtunk.) Előfordult, hogy úgymond bevédett benneteket Bors Jenőtől, Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójától vagy Erdős Pétertől, a Kádár-korszak popcézárától?
Mitől él tovább egy költő a halála után? És mi okozza, hogy új meg új arcokat ölt? Feltehetőleg az, hogy a következő nemzedékek más- és másmilyennek látják, más-más vonásai ragadják meg őket. Hogy a költő az utókorának bizonyos értelemben ki van szolgáltatva, természetes. Ha valóban tovább él, ha tíz, húsz, negyven év múlva is sokakat megérint a mondanivalója, és ezért „divatban marad”, a saját korától való elszakadása és újraolvasása, -interpretálása szinte újra fogja szülni a verseit. Sci-fi-szerű a dolog, mivel ily módon átléphet a jövőbe, és olyasmikhez is hozzászólhat, amikhez annak idején nem volt köze. Ám ennek az átváltozási folyamatnak azért megvannak a korlátai, és nem kizárt, hogy az utóélete méltatlan lesz a költőhöz; ahhoz, aki valójában volt. Hogy az „eredeti kiadás” már senkit nem fog érdekelni, és elhal a rekonstruálására, az utólagos megértésére való törekvés.
Hogy az időgép meghibásodik, és a jövőbe teleportálás során maradandó károsodást szenved a költői profil.
Hogy címke, „matrica”, klisé, szlogen, közhely, szólam lesz belőle. Olyasféle jolly joker, mint Váci Mihálytól a „nem elég” vagy Petőfitől a „repült felém anyám”. És hogy alig marad belőle más, mint sokak számára mondjuk van Goghból a napraforgók.