Oravecz élete is tele van megmagyarázhatatlan döntésekkel. Amikor világgá akart menni, nem érti, miért pont ott fordult vissza a pataknál. Olvass bele!
Archívum címkék: Oravecz Imre
Oravecz Imre megírta az öregedés kíméletlenül őszinte naplóját
Oravecz Imre Alkonynaplója a kortárs irodalom egyik legnagyobbjának megrázó távolodása, búcsúpillantása – Szombathy Pál Élményolvasója. Olvass bele!
Irodalom a könyvek lapjain túl
Oravecz Imre a hazai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1972-ben megjelent, Héj című első kötetétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett a nagy lírai megújulás részese volt. Az idén nyolcvanéves író november 28-án életművének legfontosabb állomásait veszi sorra kollégájával, Szilasi Lászlóval. Az est során Molnár Piroska, Fekete Ernő és Kaszás Gergő színművészek tolmácsolásában hangzanak el Oravecz-részletek, amelyek Balog József zongoraművész játékával egészülnek ki.
A tavalyi év egyik legnagyobb szépirodalmi szenzációja kétségkívül Visky András költő, író, dramaturg nevéhez fűződik. Kitelepítés című remekművében gyerekszemmel ismerjük meg egy szovjet mintára létrehozott román munkatábor hétköznapjait. Regényével nem csupán saját pályája eddigi legkiemelkedőbb alkotását, hanem a kortárs magyar irodalom időtálló, maradandó művét hozta létre. A decemberi Literárium-esten az idén Margó-díjjal jutalmazott szerző azon történeteit ismerhetjük meg, melyek a könyvbe nem kerültek bele – az elhangzottak Hegedűs D. Géza színművész és Darvas Kristóf zongoraművész közreműködésének köszönhetően új megközelítést is kapnak.
2024 első Literárium Extrájában a kortárs magyar kultúra egyik legtermékenyebb alkotópárosa, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert mutatja be vadonatúj műsorát. Az Időkirakó továbbra is koncert és felolvasószínház keveréke, zenekari versmontázsokkal, az új Grecsó-prózák és a hangszeres zene találkozásával.
Itt voltam köztetek – Oravecz Imre A megfelelő nap című kötetéről
Oravecz Imre a magyar kortárs irodalom egyik legegyedibb alakja. Ha művészetét nem, pusztán életútját nézzük, már az is kalandregénybe illene. A hevesi faluból elszármazott költő-író előbb Budapesten próbált szerencsét, dolgozott moziban, volt nevelőtanár és titkár is, majd megjárta Párizst és Londont, hogy végül az Egyesült Államokban kössön ki. A tengerentúlon aztán egyetemi tanárként dolgozott, később egy ideig Berlinben is élt, majd végül a rendszerváltozás után visszatért Magyarországra, 2001-ben pedig egyenesen a kezdőponthoz, azaz szülőfalujába, Szajlára költözött.
Ennek tudatában nem nehéz megrajzolni a világutazó, sokat látott hős költő képét Oravecz esetében, és ez a dús élményanyag – nem meglepő módon – életművében is markánsan jelen van. Kötetei közt megtalálható az indián kultúrához kapcsolódó versgyűjtemény (A hopik könyve), Amerikába címzett levelek formájában megírt prózakötet (Kedves John. Levelek Kaliforniába), de az amerikai emigrációt feldolgozó faluregény is (Ondrok gödre). Azonban a főművek kulcsát kevéssé az utazásélmény adja, sokkal inkább a távollét okán mindegyre felbukkanó és erősödő vonzás egy olyan fizikai és szellemi tér felé, amelytől a szerző élete során elsodródott, és amelynek képzete minden viszontagság, idő- és térbeli távolság ellenére is ott motoszkál benne.
Hogy miért kerülöm a honvágy kifejezést, arra a Halászóember című kötetének ajánlója adhat választ, amelyben Oravecz szülőfalujáról a következőket írja: „Szajla esztendők múltán egyetlen valóságos és pontosan feltérképezett pontja életemnek, ahol álmomban is kiismerem magam. A hely, amelyet halálunk órájáig újra meg újra felkeres a képzelet, ahol együtt van minden, amire az életben csak szükségünk lehet. Számomra ez a hely a képzelet kiapadhatatlannak tetsző forrása. Új képzeteimnek is az ottaniakkal kell először megbirkózniuk.”
A költő, aki úgy cikázott a magyar és amerikai egyetemek közt, mint senki más – 80 éves Oravecz Imre
Oravecz Imre Heves megyében, Szajlán született, édesapja gépkocsivezető volt, édesanyja pedig kevéske földjüket művelte. Oravecz 1962 és 1967 között az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma: Debreceni Egyetem) magyar-német szakon tanult, a diploma megszerzése után Budapestre költözött, ahol segédmunkásként, mozi-üzemvezetőként, nevelőtanárként, az Európa Könyvkiadó titkáraként is dolgozott, majd 1970-től az MTI számára fordított. 1972-ben egy szerelmi csalódást követően előbb Párizsba disszidált, majd Londonba utazott, onnan pedig az Egyesült Államokba vezette az útja. Iowa Cityben hónapokat töltött egy nemzetközi íróprogram tagjaként. 1973-ban hazatért, ám 1976-ban ismét az Egyesült Államokba utazott, hogy a chicagói Illinois Egyetemen nyelvészetet és kulturális antropológiát tanuljon.
A későbbiekben is kalandos út állt a költő előtt: a rendszerváltozásig megjárta az Élet és Irodalom szerkesztőségét, a német líráról oktatott a Kaliforniai Egyetemen, majd egy nyugat-berlini ösztöndíjprogramban is részt vett. A rendszerváltozást követően visszatért Magyarországra, a Pesti Hírlap és az Új Magyarország munkatársa is volt. 1995-től 2005-ben történt nyugdíjba vonulásáig Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen német irodalmat és amerikai őskultúrát tanított. 2001-ben visszaköltözött szülőfalujába, Szajlára.
Pályája nehezen indult: 1962-ben jelent meg első verse az Alföld folyóiratban, ám ezután egészen 1975-ig egyetlen hazai terjesztésű lap sem közölte munkáit. Ahogy egy interjúban elmondta, költészete „teljesen elütött attól, amit mások csináltak, ez már önmagában is hátrányt jelentett. Ezenkívül ellentétes volt a szocialista realizmus doktrínájával, amelynek a jegyében publikálni lehetett.” A határon túl, az újvidéki Híd című lapban 1968-ban több versét is leközölték. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy a verseiből kötetet is összeállíthatna, de a Szépirodalmi Kiadó visszautasította a kéziratát. Verseit végül a Költők egymás közt című antológiába válogatták be, amelyekről aztán Weöres Sándor méltatást is írt. Oravecz Imre első kötete 1972-ben jelenhetett meg Héj címmel.