Best WordPress Hosting
 

Amikor tűz és víz közt parázslik a levegő – Elemi

A Pixar legújabb filmjéhez lehengerlő és részletgazdag univerzumot épített fel, melyben mesél a bevándorló családok boldogulásáról, generációs szakadékról, kulturális különbségekről, az első szerelembe esésről és felnőtté válásról, mindezt úgy, ahogyan azelőtt még garantáltan senki nem tette. Az Elemi ékes példája annak, milyen az, amikor a Pixar a legjobbat hozza ki magából: áthatja a szellemesség és […]

The post Amikor tűz és víz közt parázslik a levegő – Elemi appeared first on Filmtekercs.hu.

Magyarok nyerték a legjobb rövidfilmzene díját Annecyben

A díjat a film rendezője vette át a világ egyik legjelentősebb animációs filmes mustráján a francia alpesi városban. A 27 című rövidfilm májusban a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a rövidfilmek versenyében elnyerte az Arany Pálmát, tíz nappal ezelőtt pedig a budapesti 11. Friss Hús fesztiválon megkapta a legjobb magyar animációs filmnek járó elismerést.

Buda Flóra Anna az MTI-nek elmondta: nagyon büszke a Mákó testvérekre, és nagyon örül, hogy a 27 megkapta ezt a díjat kapta, mert régóta szeretné, hogy a duó zenéjét felfedezze a nagyközönség is. 

„A 27 cannes-i premierje óta nagyon sokan mondták nekem, hogy mennyire fantasztikus a film zenéje” – hangsúlyozta.

Jelentős magyar részvétel az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon

Az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválra 103 országból több mint 15 ezer akkreditált vendég érkezett – közölték a szervezők.  

A fesztivál vezetősége a Franciaországot megrázó csütörtöki támadást követően közleményben fejezte ki a történetek miatti megdöbbenését, és együttérzését a késelés áldozatainak hozzátartozóval. A csütörtök reggeli támadásban négy kisgyerek és két felnőtt sérült meg, már mindegyikük túl van az életveszélyen. Tekintettel a támadás „elszigetelt jellegére”, a vezetőség úgy döntött, hogy az animációs filmek legjelentősebb világtalálkozóját a tervezettnek megfelelően megtartják „a mindig is képviselt értékek nevében, amelyek az osztozás, a szolidaritás és a testvériség” – írták a június 17-ig tartó seregszemle szervezői.

Az első nagy szabadtéri vetítést az Annecy-tó mentén húzódó parkban, ahol a támadás történt, azonban elhalasztották hétfő estére „az áldozatok és a hozzátartozók iránti támogatás jeleként”. A tavalyi fődíjas A kis Nicolas – Eljött a boldogság ideje! című francia-luxemburgi családi animációs film szabadtéri vetítését eredetileg vasárnap estére tervezték.

Két magyar film látható Ázsia legnagyobb filmfesztiválján

Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük kapcsán közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amely során a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le a babáról. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átitatott hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.

Szakonyi Noémi Veronika filmje a Filmintézet támogatásával a SPARKS gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült. Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon – élete első főszerepével – elnyerte a legjobb színésznő díját. Nagydíjat nyert a miskolci CineFesten, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját a Magyar Filmkritikusoktól. Összesen 8 kategóriában jelölték a Hat hét alkotóit a Magyar Mozgókép Díjakra, melyek ünnepélyes gáláját a hétvégén tartják Veszprémben. 

A film rendezőjével és írójával, Szakonyi Noémivel és Vincze Mátéval idén márciusban beszélgettünk.

Jön Hayao Miyazaki utolsó filmje, de nem sokat tudunk róla

A Ghibli Stúdió nem jelentet meg trailert, sem promóciós marketinget nem tervez a How Do You Live? megjelenése előtt, előzetes elképzelések nélkül hagyva a rajongókat. A film július 14-én jelenik meg Japánban, ahol egyértelműen az utóbbi évek egyik legjobban várt filmjének számít, és nagyon keveset lehet tudni róla. A nemzetközi megjelenés dátumáról még nincs hír. […]

The post Jön Hayao Miyazaki utolsó filmje, de nem sokat tudunk róla appeared first on Filmtekercs.hu.

Világmegváltástól a rókaröptetésig – Animációk a Friss Hús magyar versenyprogramjából

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a kortárs, magyar animáció egyik legnépszerűbb, hazai bemutatkozó platformja, számos nemzetközi díjat learató, fiatal alkotó művei kerültek már be a versenyprogramba –, miként történt ez idén is Buda Anna Flóra 27 című animációs filmjével, amely elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó elismerést a 76. Cannes-i Filmfesztiválon. Nemrégiben tették közzé annak […]

The post Világmegváltástól a rókaröptetésig – Animációk a Friss Hús magyar versenyprogramjából appeared first on Filmtekercs.hu.

Az év legjobb blockbuster…ének első fele – Pókember: A pókverzumon át

A Pókember: A pókverzumon át nagyobb, hangosabb és több, mint az előzménye. Miközben épp ugyanolyan kreatív és friss. Még az sem tudja igazán elrontani, hogy nem lett befejezve. Az első, egyetlen és legfontosabb dolog, amivel tisztában kell lenni a Pókember: A pókverzumon át megtekintése előtt, hogy ez valójában csak egy fél film. Ami nem feltétlenül […]

The post Az év legjobb blockbuster…ének első fele – Pókember: A pókverzumon át appeared first on Filmtekercs.hu.

Magyar siker Cannes-ban: Buda Flóra Anna Arany Pálma-díjas

A 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhetett az Arany Pálmáért.

A díj átvételekor Buda Flóra Anna köszönetet mondott a film teljes alkotógárdájának és a finanszírozónak azért, hogy támogatták filmje létrejöttét, valamint a fesztiválnak a meghívásért Cannes-ba, ahol „élete legcsodálatosabb hetét töltötte”. A rendezőnő az Arany Pálmát a magyar tanároknak és diákoknak, valamint a Clermont-Ferrand-i Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak ajánlotta.

A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecy-ban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet. Ám ezt megelőzően a hazai nézők is láthatják az alkotást a június 1–7. közötti Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

Ingyenesen látható a Macskafogó a Filmión

A válogatással a 80. születésnapját ünneplő Ternovszky Béla előtt tiszteleg a Filmio, amely Ternovszky alkotásai mellett rajz- és ifjúsági filmeket is kínál gyereknap alkalmából az egész családnak.

A számos nemzetközi koprodukcióban – a többi között a Pumukli című népszerű rajzfilmben – is közreműködő Ternovszky Béla első önálló rajzfilmje az 1970-ben készült Modern edzésmódszerek, amely számos magyarországi és nemzetközi fesztiváldíjat is nyert. Az abszurdba hajló kisfilm a versenysportban eluralkodó szadisztikus edzéseket figurázza ki, forgatókönyvét a sziporkázó Nepp József írta.

1986-os bemutatásakor több mint négy és fél millióan nézték meg, a következő évben Oscar-delegált lett és azóta is az egyik legnépszerűbb rajzfilm korosztálytól függetlenül a Macskafogó, Ternovszky Béla első egész estés alkotása. A film története szerint Grabowskinak, a 007-es egérügynöknek ki kell menekítenie Pokyóból egy szuperfegyver titkos tervét, amelynek segítségével az egerek le tudnának számolni a létüket fenyegető macskaszindikátussal. A macska-egér civilizáció közegébe helyezett akcióvígjáték a Csillagok háborúja és a James Bond-szérián ironizál, legendás figurái, gyakran idézett párbeszédei hivatkozási alappá váltak.

Ternovszky Béla: „A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is”

A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett festő szakon 1961-ben, akkor még képzőművészi ambíciókat is dédelgetett. Csaknem harminc évig, 1995-ig dolgozott a Pannónia Filmstúdió, majd Filmvállalat munkatársaként. Néhány év fázisrajzolói munka után a hatvanas évek végétől a Gusztáv-filmekben, illetve az első Mézga-sorozatban lett animátor, 1972-ben nevezték ki rendezőnek.

Erről így mesélt a Kultúra.hu-nak adott interjújában: „A képzőre bekerülni akkoriban elsőre szinte senkinek nem sikerült, sokat számítottak a felmenők, az pedig nem annyira vonzott, hogy mondjuk ipari segédmunkásként jó pontokat szerezzek a felvételihez, és évekig próbálkozzak. Aztán a Pannónia igazgatója, Matolcsy György mondta, hogy véglegesítenének, de itt évekig tartó produkciókra kell számítani, az nem megy, hogy csak beletanulok és továbbállok, ígérjem meg, hogy maradok, és rászánom az életemet erre a hivatásra. Én pedig elég könnyen rá is mondtam erre az igent.”

Első önálló rajzfilmje, az 1970-ben készült hétperces Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert díjat. Ezt követte a Tartsunk kutyát!, valamint a Mindennek van határa című rövidfilm. Társszerzője volt a nagysikerű Mézga család televíziós rajzfilmsorozatnak és 1975 nagy sikerének, a Romhányi József és Nepp József társaságában létrehozott 26 részes Kérem a következőt! – közismertebb nevén dr. Bubó – című rajzfilmsorozatnak is. Vezető munkatársa volt az első magyar egész estés rajzjátékfilmnek, a Jankovics Marcell által rendezett János vitéznek.

Romhányi József, aki rímben nem ismert tréfát

Nagytétényben született 1921. március 8-án. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte, ahol brácsázni tanult, a zene szeretete élete végéig éltető eleme maradt. A második világháború végén, 1944-ben szovjet hadifogságba esett, a hároméves kényszerű távollétet zenével és humorral vészelte át.

Hazatérése után a Magyar Rádióhoz került, ahol 1949-ben részt vett az első magyar rádióoperett, a Májusfa megírásában. 1951-től dramaturgként dolgozott, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságnál volt művészeti vezető, innen 1960-ban a Magyar Televízióhoz került művészeti vezetőnek a szórakoztató rovathoz. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályán dramaturgként dolgozott, évtizedekig vezette a szórakoztató zenei szerzeményeket elbíráló ún. sanzonbizottságot is.

Pályája során több komolyzenei mű, így Hajdú Mihály: Kádár Kata, Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond, Ránki György: Muzsikás Péter című operájának, illetve Sugár Rezső: Hunyadi című oratóriumának szövegkönyvét írta meg. Lefordította Gluck Orfeusz, Rossini Ory grófja, Orff Az okos lány című operájának, Johann Strauss A denevér című operettjének librettóját, és az ő nevéhez fűződik a T.S Eliot költeményei alapján készült világhírű Macskák című musical magyar fordítása is.

Megvan a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja

Hét európai tévéspeciál, 18 európai és 13 magyar tévésorozat, 19 magyar rövidfilm, 26 magyar alkalmazott animáció és 28 magyar diákfilm versenyez június 21–25. között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén. A versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítik majd a fesztivál kínálatát, melyen a részvétel ingyenes.

A háromtagú egész estés előzsűri tagjai Csákovics Lajos rajzfilmes, rendező, Elsässer Klaudia, a Pannonia Entertainment művészfilm-forgalmazó alapítója és Tóth László István animációs szakember voltak. A 27 nevezett munka közül 23 már több rangos fesztivált megjárt, Annecyban, Bucheonban, az Európai Filmdíjon és a Tokyo Anime Awardon elismert film.

A felhívás nem zárta ki, hogy AI, azaz mesterséges intelligencia hozzon létre filmalkotást, a nevezések között olyan is volt, melynek elkészítésében segített az AI.

Rekordszámú magyar premier az animációs filmek világelső szemléjén Annecy-ban

A fő versenyprogramban az Annecy Kristályért indulhat a Kojot négy lelke, míg a Contrechamp versenyben lesz látható a Műanyag égbolt, a Toldi és a magyar koprodukcióban készült Tomi, polli és a ház szelleme című bábanimáció. A rövidfilm-válogatásokat Buda Flóra Anna, Mira Kristóf Zénó és Tóth Luca alkotásai gazdagítják. 

Összesen 112 országból beérkezett 3370 nevezésből választották ki az animációs filmek legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztiváljának idei versenyprogramjait. A június 11–17. közötti nagyszabású szemle válogatását most jelentették be a szervezők. A meghívottak között rekordszámú magyar film szerepel, mely a hazai alkotócsapatok kiemelkedő tehetségének és szaktudásának elismerése. 

Gauder Áron új filmje, a hazai mozikban jelenleg is látható Kojot négy lelke a fő versenyprogramba kapott meghívást. (A rendezővel készült interjúnk itt olvasható.) Gauder pályafutása 2005-ben éppen Annecy-ban indult, ahol elnyerte a fesztivál fődíját, a Annecy Kristályt a Novák Erikkel közös Nyócker! című vígjátékért. A Kojot négy lelke nemzetközi premierje az Egyesült Államokban lesz a napokban, két nagy amerikai fesztiválon, Arizónában és Floridában párhuzamosan debütál. A klímaválság kérdéseit feszegető, különleges látványvilágú indián történetben az olajvezetékek fektetése miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok. Az otthonukért tüntető közösség felidézi az indiánok mágikus teremtéstörténetét, amely Kojot kalandjain keresztül hozza közel a mai nézőhöz az indián bölcsességet és megmutatja, hogy a múlt tapasztalataira hallgatva könnyebb a jövőt jó irányba állítani. 

Mégis lesz magyar film Cannes-ban :)

A rövidfilmek szekciójában versenyez Buda Flóra Anna 27 című alkotása. Habár úgy tűnt, hogy idén nem méreti meg magát magyar alkotás a Cannes-i Filmfesztiválon, örömünkre mégis rábukkanhatunk egy címre: Buda Flóra Anna 27 című műve is ott szerepel a rövidfilmek versenyszekciójában. Négyezer-kétszáz film közül választották ki azt a tizenegyet, amelyik a versenyprogramba kerül; tizenkét ország […]

The post Mégis lesz magyar film Cannes-ban :) appeared first on Filmtekercs.hu.

Suzume (Suzume no tojimari) 2022

Eredeti cím:Suzume no tojimariMűfaj:japán animációs filmRendező:Sinkai MakotoZene:Jinnocsi Kazuma, RadwimpsJátékidő:122 percA film forgalmazója:InterComHazai mozi bemutató:2023. április 13.

Suzume film leírása

Suzume átlagos 17 éves diáklány egy japán kisvárosban. De egy nap találkozik valakivel, és attól kezdve semmi sem átlagos, ami vele történik.

Homály által élesen – a rotoszkóp animáció és a valóság

A rotoszkóp technikája több évtizedes viszonylatban újra és újra kétségbe vonja a valóság ábrázolhatóságának gondolatát, mindezt pedig egy erősen medialitás-fókuszú dialektikában teszi. Március 30-ától látható a mozikban Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta animációs filmje, a Műanyag égbolt. A film a különleges rotoszkóp technikával készült, amely nem csak hazánkban párját ritkító. Ebben a tanulmányban a technikát vizsgáljuk, […]

The post Homály által élesen – a rotoszkóp animáció és a valóság appeared first on Filmtekercs.hu.

„Ez a történet nem arról szól, hogy megmentjük a világot és mostantól minden jó lesz” – Interjú Bánóczki Tiborral és Szabó Saroltával, a Műanyag égbolt rendezőivel

Március végén került a mozikba a Műanyag égbolt, egy száz évvel későbbi, klímakatasztrófa sújtotta Magyarországon játszódó párkapcsolati dráma. A különleges, rotoszkóp animációs technikával, magyar-szlovák koprodukcióban készült egészestés animációs film rendezőivel, Bánóczki Tiborral és Szabó Saroltával a film világpremierje után, a Berlinalén interjúztunk. A beszélgetés enyhén spoileres. Hosszú időn át készült a Műanyag égbolt. Hogyan telt […]

The post „Ez a történet nem arról szól, hogy megmentjük a világot és mostantól minden jó lesz” – Interjú Bánóczki Tiborral és Szabó Saroltával, a Műanyag égbolt rendezőivel appeared first on Filmtekercs.hu.

Műanyag égbolt (White Plastic Sky) 2023

Eredeti cím:White Plastic SkyMűfaj:animációs / sci-fiRendező:Bánóczki Tibor, Szabó SaroltaZene:Christopher WhiteJátékidő:110 percA film forgalmazója:Forum HungaryHazai mozi bemutató:2023. március 30.

Műanyag égbolt film leírása

Egy állatok és növények nélküli nem túl távoli jövőben, ahol az emberiség túlélésének kegyetlen ára van, egy férfi minden szabályt áthág, hogy megmentse a felesége életét.

Nyolclábú felügyelő és a rejtélyek rejtélye (Inspector Sun y la maldición de la viuda negra) 2022

Eredeti cím:Inspector Sun y la maldición de la viuda negraMűfaj:spanyol animációs filmRendező: Julio Soto GurpideZene:Fernando VelázquezJátékidő:90 percA film forgalmazója:Vertigo MediaHazai mozi bemutató:2023. március 23.

Nyolclábú felügyelő és a rejtélyek rejtélye film leírása

A bogarak világában a pókok a rendőrök és bűnüldözők. Itt tevékenykedik Nyolclábú felügyelő, akinek végre sikerül kézre kerítenie régi ellenfelét, egy mesterbűnözőt. Amikor jól megérdemelt pihenésre indul San Franciscoba, útja során váratlanul újabb bűnügyet kell megoldania. A repülőn egy rejtélyes eset történik, Nyolclábú felügyelő pedig ismét akcióba lendül. Ám a rejtélyek rejtélye nagyobb kihívást jelent számára, mint azt elsőre gondolta volna.

Az indián ember tragédiája – Kojot négy lelke

A teremtett világ szépségeit talán az olyan természeti népek látják legtisztábban, mint amilyenek az észak-amerikai indiánok voltak. Az őslakos kultúra előtt egy új, színvonalas magyar animációs darab, a Kojot négy lelke tiszteleg. Valahol az észak-amerikai prérin utolsó mentsvárként áll egy hegy, melyen még egy indián rezervátum őrzi a régi világ emlékét. Életterüket azonban a modern […]

The post Az indián ember tragédiája – Kojot négy lelke appeared first on Filmtekercs.hu.