Best WordPress Hosting
 

Amerikai folyóirat díjazta a magyar költőt

Pál Dániel Levente Tears are the Pus of the Soul (A könny a lélek gennye) című verse hozta el a Musepaper című amerikai irodalmi lap legutóbbi versenyén a díjat, költészet kategóriában. A vers korábbi változata megjelent a szerző Az Úr nyolcadik kerülete című kötetében. Az angol fordítást Poleczky Adrienn és Dominic Ward készítette. A szerző később ezt a változatot írta át verssé, majd adta be az amerikai lap versenypályázatára.

A Musepaper rendszeresen hirdet irodalmi pályázatokat próza, esszé és vers kategóriákban, hitvallásuk szerint az olyan szövegeket részesítik előnyben, amelyek ki mernek mozdulni a komfortzónából és feszegetik a határokat, ráébresztik az olvasót fontos társadalmi vagy emberi kérdésekre.

A negyed évszázada működő lap pályázataira több ezer pályamű szokott érkezni, a zsűri vakon dolgozik, név és más adatok nélkül kapja meg az irodalmi szövegeket, ilyen módon az irodalmi szöveg önmagáért áll ki, kerül kiválasztásra, kap díjat.

Kalandra fel! – Átadták a KMI 12 harmadik évadának okleveleit

Szentmártoni János írta egyszer, hogy azt szeretné, ha a politikusok nemzetstratégiai ágazatként kezelnék az irodalmat. Emlékszem, akkor mosolyogtam a nemzetstratégiai ágazat kifejezésen, mert szinte gyermeki hitet, már-már naiv bizakodást éreztem belőle kicsendülni. Annak reményét, hogy az irodalom a művelői körén túl is igazán fontos lehet. Noha – ki tudja, mióta már – állandóan azt halljuk, hogy nem fontos. Valamikor talán az volt, de az sok évtizede lehetett. Az író és a költő pedig még sokkal nagyobb embernek számított, akinek magas helyekről kérdezték a véleményét, és biztos lehetett benne, hogy komolyan is veszik, amit mond. Úgy érezhette, hogy érdemben hozzászólhat a világ dolgaihoz, és hatással lehet rájuk.

A hangoló zenészeket, a kivetítőn pergő irodalmi klipeket, a gyülekezőket és a színpad előtt készülődő közreműködőket figyelve körülbelül öt perce ülhetek a Petőfi múzeum dísztermében, amikor egyszer csak rájövök, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei igazgatósága, az élén éppen Szentmártonival „nyilvános összeesküvésbe” von be ma este, és éppen az „irodalmi nemzetstratégia” ügyében. Minden erre utal: az, hogy komolykodva gálaestnek nevezik a mai alkalmat; az, hogy idén először rendeznek ilyet; az, hogy műsorral körítik az oklevelek átadását; és főleg az, hogy itt ma minden az alkotókról és az irodalomról szól. Bármilyen szerényen, izgulósan várakoznak is, ez az este az övék, és a nagyra hivatottságukat akarja a lelkünkbe vésni.

Pilinszky annak idején egy interjúban elárulta: fiatalon azt hitte, hogy a költők általában éhen halnak. Később aztán nagyon meghatotta, hogy neki nem ez a sors jár: egyre elismertebb lett, kedvére írhatott-pihenhetett a szigligeti alkotóházban, utazhatott, időről időre nemzetközi költőfesztiválok vendége volt, fordítani kezdték a verseit külföldön. Megtapasztalta, hogy költőnek lenni nem magányos bolyongás, hanem szellemi körhöz kapcsolódás, valahova tartozás, valami társadalmi értelemben is helyeselt és fontosnak tartott tevékenység, amelynek képviselőit becsben tartják.

Pál Dániel Levente: „Amilyen vagy, azzal neki vagy, és úgy és azért szeret”

Talált kutyus volt, kóborolt az utcán, egy jótét lélek befogadta, majd amikor kiderült, hogy se csip, se gazdi, hiába plakátolta ki városszerte, senki nem jelentkezett érte, felrakta hát a Facebookra, mindenféle találtkutya-csoportokba, kell-e valakinek, mert ő sajnos nem tud még egy kutyát felnevelni a lakótelepi lakásában. 

A nagytarcsai Auchan parkolóban szállt át az autómba. Az első ijedtsége pár óra alatt feloldódott, és elfoglalta a helyét a kanapé sarkán, ahonnan azóta is lesi a történéseket. Nagyon le volt soványodva, a tekintete viszont egyszerre volt kíváncsi és kihívó. A tartása merész és tettre kész. 

Erős találgatások vették körül, hogy milyen fajta lehet, amerikai staffordshire terrier és magyar vizsla keverék vagy dél-afrikai Rhodesian Ridgeback (afrikai oroszlánkutya). Amíg kölyök volt, a mentalitása mindhárom fajtát megidézte: vizslás volt a vadászó, figyelmes finom mellső lábtartás, a labdázhatnék, a fáradhatatlan apportírozókedv, „sztafis” a telipofájú vigyor és folytonos bunyózhatnék, „ridzses” a fej oldalra biccentése, a fülmimika és a játékba hívó terpeszben előre-hátra-oldalra szökdelés. Állatorvos, tréner, tapasztalt kutyás ismerős másra tette a voksát. Aztán ahogy nőtt-növekedett, kiegyeztünk abban, hogy hiába nincs ellentétes szálirányú szőrtaréj végig a gerince vonalán, ő bizony egy ridgeback, mindenestül, hibája meg a génjeiben van: ha tenyésztő rakta ki, ez lehetett az oka, nem hozta tökéletesen a fajtajelleget, kis hibás volt, nem kellett. 

Megrendítő csönd és a tengerpart szobrai – a Nemes Nagy Ágnes-turné Cassinóban és Nápolyban

Az Università di Cassino e del Lazio Meridionaléban Tóth Krisztinával találkozhattak az egyetemi hallgatók, ahol az írónőt Mariarosaria Sciglitano, a Pixel című kötet fordítója mutatta be, aki ismertette a könyv struktúráját, és felhozott néhány fordítói problémát is. A beszélgetést Amedeo di Francesco professzor vezette. A programon Komlóssy Gyöngyi, a Római Magyar Akadémia munkatársa az olasz–magyar művészeti kapcsolatokról, míg Pál Dániel Levente a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomnépszerűsítő munkájáról és a Continental nemzetközi irodalmi lapról mesélt a hallgatóknak.

A jó kétórás esemény a magyar irodalomra, a magyar irodalom olaszországi megjelenésére fókuszált, olyan szerzőket idéztek meg az előadáson a kortárs vendég mellett, mint Szabó Magda, Márai Sándor és a száz éve született Nemes Nagy Ágnes.

A telt házas eseményen az egyetem Aula Magnájában fogadták a magyar küldöttséget. „Olyan volt maga a program, ahogy az ember elképzeli, hogy egy nagy, európai író megérkezik egy egyetemre. Az intézmény vezetősége mellett a diákok is előre készültek a Tóth Krisztinával való találkozásra. Előre megfogalmazták a kérdéseiket, átgondolták az irodalommal és fordítással kapcsolatos gondolataikat, amit a pulpituson egyesével tehettek fel a magyar szerzőnek” – mesélte Pál Dániel Levente.

„Mozdíthatatlan függönyök” – Nápolyba érkezett a Nemes Nagy Ágnes olasz turné

Szabó Magda, Kosztolányi Dezső, Jékely Zoltán műveikben foglalkoznak a délolasz várossal, Márai Sándor pedig 1948 és 1952 között, emigrációja alatt élt itt, lakóhelyét, a Posillipo negyedet a nápolyi Rózsadombnak hívta.

Nemes Nagy Ágnes az 1947/48-as ösztöndíjával járt Nápolyban. A költőnő Fák című versében megtalálható Mozdíthatatlan függönyök kép akár ennek az állomásnak a mottója is lehetne, hisz a nap folyamán nemcsak egy versfordító szemináriumon találkozhattak ezzel a sorral a hallgatók, hanem az esti, nagy sikerű Egy másik Róma előadáson is, ahol a díszlet meghatározó elemét fehér, áttört csipkefüggönyök és áttetsző kristályok adták.

Nápoly Nemes Nagy Ágnes mitológiájának része: nemcsak a várost látta és ismerte, de az olasz kultúra is kézzelfoghatóvá vált számára a helyszíni tapasztalással.