Zenész családba születtél, édesanyád híres operaprimadonna, a dédapád pedig magyarnótaszerző volt. Mit gondolsz, mennyire volt a sorsod eleve elrendelt, genetikailag kódolt?
Hiszem, hogy az utunk előre meg van határozva, és a genetika is hatással van a sorsunk alakulására. A dédapám, Vitkay Gyula nemcsak nótaszerző volt, hanem orgonaművész és zeneszerző is, több kórust alapított és vezetett, például itt Újvidéken is a Petőfi Kultúrkörben. Az ünnepélyes megnyitón – mivel a Petőfit nemrég felújították – az ő dalát énekeltem néhány nappal ezelőtt. A lánya, Vitkay Ilona, apai nagyanyám ugyancsak zenével foglalkozott, azonkívül verseket írt, és ezeket meg is zenésítette. És persze itt van édesanyám, Vitkayné Kovács Vera operaénekes, akitől nagyon sokat tanultam.
Nem jártam napközibe, csak a kötelező évet óvodába, addig pedig vele töltöttem az időt, az operaházat tekintettem a második otthonomnak. Minden előadását tudtam fejből, felpróbálgattam a kosztümöket, a szerepeit mind végigénekeltem. Sőt, azt is tudtam, hogy ki mikor hibázott. Olyannak tűnt ez nekem, mint egy álom, egy mesevilág, és el sem tudtam volna képzeli, hogy ne ilyesmivel foglalkozzak. Arról álmodoztam, hogy balett-táncos leszek, imádtam a balettelőadásokat. Máriás Erika balettművész édesanyám kolléganője volt, egymással szemben volt az öltözőjük, és mindig bementem hozzá, csodáltam, ahogy sminkel, a ruhái teljesen elvarázsoltak, és főleg a spicc-cipő tetszett. Mivel abban az időben nagyon későn vették föl a gyerekeket a balettiskolába, nekem mindig ismételnem kellett az előkészítőt, a többiek pedig haladtak előre, mivel idősebbek voltak nálam. Ez annyira rosszulesett, hogy egy idő után hallani sem akartam többet a balettről. Később már bántam persze, anyukám figyelmeztetett is, hogy így lesz, de akkor így döntöttem. Egyébként nagyon élénk gyerekkori emlékem még anyukámmal kapcsolatban, hogy mindig tanulta a szövegeit, főzés, vasalás, még kutyasétáltatás közben is dúdolgatott. Én pedig állandóan őt utánoztam, de nemrég előkerült egy hangfelvétel, amelyen három-négy éves lehettem, és kértem, hogy ne énekeljen többet. Valószínűleg néha éreztem egy kis féltékenységet a munkája miatt, de nagyon erősen kötődtem hozzá.