Gyerekként nem szerette az irodalomórákat…
Talán nem tartottam érdekesnek a tananyagot vagy a tanáraimat.
Gyakran irodalomtanárként sem tartom érdekesnek az anyagot, a saját óráimat, és
Archívum címkék: költészet
„Azt keresem, amiért lelkesedni lehet” – Fenyvesi Orsolya költővel beszélgettünk
Hiszel a
varázslatban?
Abszolút!
Egy véget nem érő folyamat – Interjú Fekete Richárd költővel
Szekszárdon tanítasz, amely számos kiemelkedő irodalmi személyiség, köztük Babits és Mészöly Miklós szülőhelye. Hogyan jellemeznéd az ottani kulturális életet?
11 éve tanítok Szekszárdon, ami azt jelenti, hogy általában heti két napot töltök a városban. Azt tapasztaltam, hogy Szekszárd Magyarország legkisebb megyeszékhelyeként kulturális téren körülbelül ugyanazt tudja, mint a hasonló méretű vagy valamivel nagyobb városok (kicsit talán kevesebbet). Hat évig éltem Kaposváron, két éve Veszprémben lakom: sok az átfedés. Kontrasztot a nagyobb vidéki kulturális központokkal látok: Pécsett születtem, a bölcsődétől a doktori képzésig mindent ott végeztem – az ottaniakhoz képest Szekszárdon értelemszerűen kevesebb a kulturális inger.
Valószínűleg nem véletlen, hogy a város (és a régió) kiemelkedő írói – Babits, Mészöly, Illyés, Baka, Lázár – életük legnagyobb részét nem helyben élték le. Mindazonáltal izgalmas, szigetszerű intézmények és programok vannak Szekszárdon: ott működik Magyarország egyetlen német nyelvű színháza, fontos irodalmi esemény a Mészöly Miklós Egyesület által szervezett év eleji emléknap, és még inkább a nyári Szekszárdi Magasiskola, ráadásul infrastrukturálisan talán kevésbé mutatós, ám intuícióit tekintve nagyon vagány megyei könyvtár működik a városban (cicájuk, Sári a könyvtár arca – ennél aligha kell több). A borkultúra Villányéhoz mérhető, a közeli Gemenc pedig egészen különleges látnivaló.
„Az első ünnep egyedül” – Fekete Richárd Módosítás című kötetéről
Ugyan melyikünk nem ismeri az érzést, milyen elhagyatva lenni, egyedül maradni? Ahány szerelem, annyiféle szakítás, s ezt ki így, ki úgy éli meg. Az elválást gyakran a társas magány érzése előzi meg, a teljes egyedüllét ideje viszont több-kevesebb fájdalommal jár.
A Módosítás című kecses kötet nem véletlenül kapott éjfekete borítót.
A három ciklusból felépített versgyűjtemény ennek a traumának a finom, míves megjelenítésével indul. Az első részt egy páros rímben íródott, Ünnep című, hosszabb lélegzetű poéma vezeti fel. Közismert pszichológiai jelenség, hogy a magunkra maradást a nagyobb ünnepek idején viseljük a legnehezebben, a gyász érzetét a család széthullása idézi elő. Tárgyvesztésnek is nevezi ezt az emóciót a tudomány, és ilyen szenvedéssel leginkább karácsony alkalmával találják szemben magukat a szinglivé vált felek. A lelki erő próbatétele arról szól, hogyan lehetséges, lehetséges-e egyáltalán túlélni.
„A mindenség működik tovább” – Fekete Vince költővel beszélgettünk
A magyar költészet napján mutatták be a Halálgyakorlatok című verseskötetét. A Magvető Caféban megrendezett beszélgetés után többeknek is dedikálta az új könyvét. Fiatal korában mennyire járt író-olvasó találkozókra? Ha járt, melyik a legemlékezetesebb ilyen eseménye?
Ha éppen jött valaki (vagy valakik) Kézdiszentkeresztre, a szülőfalumba, akkor részt vettem magam is vagy az iskolában, vagy a kultúrotthonban, ahol általában az ilyen találkozókat szervezték. Nem volt belőlük túl sok, úgyhogy szinte mindenikre eléggé tisztán emlékszem. Többnyire a környékről vagy Kovászna megyéből érkeztek hozzánk írók, költők, közírók, újságírók: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Ozsváth Gábor és még néhányan tiszteletüket tették a faluban valamikor a hetvenes évek közepén-végén.
Tizennégy éves koromtól aztán Kézdivásárhelyre kerültem középiskolába, az ottani 1-es számú Faipari Líceumba. Ide már, az iskolába, de a városba is, a Vigadó épületében levő ifjúsági klubba – ahol helyet biztosítottak a hasonló jellegű találkozóknak – sokkal többen ellátogattak, nemcsak a környékről, de Erdély és Románia más régióiból is. Ma már – különösen határon túl – nem túlságosan ismert nevek ezek, de akkor nekünk – a magyar szó miatt is – nagyon fontosak voltak. Közülük Kányádi Sándorra, aki Kolozsvárról jött, emlékszem a legélesebben. Elbűvölő, lenyűgöző előadó volt. Emlékezetes, maradandó élményként maradt meg bennem a vele való találkozás. Amikor már magam is írogatni, közölgetni kezdtem, személyesen is megismerkedtünk. Később egy válogatott verseskötetét is szerkeszthettem a Székely könyvtár sorozatban.
A politikai csatákat ugyanúgy megvívják az irodalom „harcmezején” is
Milyen családból származik, hogyan telt a gyerekkora és a fiatal évei?
Pankhuri Sinha: Az indiai Bihar tartomány keleti feléből jöttem, ami nagyon közel van Nepálhoz és a Himalájához. Fiatalon, a 10. osztály után elkerültem innen, és az érettségit már Delhiben szereztem meg. Később Pune városában (Mumbaihoz közel) újságírást tanultam, majd egy tévénél kezdtem dolgozni. Éltem Thaiföldön is, de az elmúlt tizennégy évet Észak-Amerikában töltöttem. Ott szereztem meg a mesterdiplomámat, és van egy befejezetlen PhD-m is a kanadai Calgary Egyetemen. Természetesen nagyban meghatározta az érdeklődési körömet az, hogy irodalomtanárok a szüleim, sőt az anyai nagyapám, Ramjeevan Sharma Jeevan, aki amellett, hogy gazdálkodásból élt, és elszántan küzdött a szabadságjogokért, neves költőnek számított a maga idejében. Nagyon korán, már kislányként elkezdtem írni, és a naplóm a mai napig a legjobb barátom.
Miként indult az irodalmi karrierje?
„A vers olvas bennünket” – Kovács Ida irodalmi muzeológus a ma is élő József Attiláról
Múlt nyáron a Művészetek Völgyében, a taliándörögdi Petőfi Udvarban, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként előadást tartott József Attila szerelmeiről, ami egészen különleges hangulatú és emlékezetes alkalom volt. Egyrészt azért, mert a közönség szinte kizárólag fiatalokból állt, másrészt mert nagyon élénken reagáltak az elhangzottakra, vagyis úgy tűnt, ez számukra egyáltalán nem az iskolai tananyag kategóriájába esik, hanem a mindennapjaikhoz tartozó eleven valóság. És miattuk meg az ön által ismertetett sok apró életrajzi adat, érdekesség, karaktervonás révén az ifjú József Attila szinte csakugyan megjelent ott. Én pedig úgy éreztem, hogy ha ennyi tizen- és huszonéves másfél-két órán át verseket hallgat, és ezt szórakoztatónak találja, a világ sokkal jobb hely, mint gondoltam. Hogyan érte el ezt a hatást? Rutinszerűen ragasztja az irodalom iránti lelkesedését fiatalokra? Mi mindennek kell klappolnia egy efféle, motiváló alkalomhoz?
Amikor kollégáimmal a témaválasztáson gondolkodtunk, abból indultunk ki, hogy nyári fesztiválon leszünk, amelyen sok fiatal szokott részt venni. Így sejthető volt, hogy ha a „József Attila és a nők” témakört választjuk, nem nyúlunk nagyon mellé. Iskolai anyag, a versei ott vannak a diákok keze ügyében; tanulják például, hogy milyen körülmények között keletkezett az Óda vagy hogy a Gyermekké tettél hogyan kapcsolódik a Gyömrői Edit-szerelemhez.
Azon sokat tűnődtem, hogy milyen hangnemet üssek meg. Mivel irodalmi kiállítások rendezésekor és tárlatvezetések során szereztem már némi tapasztalatot, tudtam, hogy mindenképpen el kell kerülnöm a lexikoncikkek vagy a tankönyvek száraz stílusát. A stand upos hangvétel a magánéletben sem áll tőlem távol, ezért annak könnyed változata mellett döntöttem.
Ismét verseket hallgathatunk a vonatra várva
Szombattól
ismét versek szólnak a Balaton-menti vasútállomásokon. A Balatonalmádi Aranyhíd
Polgári Egyesület Vers a peronon című kezdeményezése keretében magyar költők műveit
„A költészet számomra csúcstámadás, a bukás megkísértése” – Beszélgetés Fehér Renátó költővel
A nemrég megjelent Torkolatcsönd című köteted elolvasása után azon gondolkoztam, hogy milyen viszonyban vagy a képzőművészettel. Szoktál kiállításokat nézni? Ha igen, az mennyire hat a költészetedre?
Érdekes, hogy ezt mondod, mert a képzőművészeti hatások a Holtidény című második kötetemre talán direkten is jellemzőbbek voltak. Ott feltűnt Eugene Carrière, Otto Dix, Francis Alÿs, David Černý, Edward Hopper, és a példák szélessége is mutatja, hogy esetleges volt az inspirációs szüret. De az alkotói figyelmemnek persze szorosan részei a képzőművészeti benyomások továbbra is. Például korábban is érdekeltek Gerhard Richter munkái, de a 2021-es Valós látszat című kiállítása a Nemzeti Galériában, az az élmény nagyon szoros kísérője lett a Torkolatcsönd befejezésének, miközben a blur vagy elhomályosító technika eleve módszere volt a könyvnek.
De a társművészeti hatások tekintetében a kortárs (komoly)zene, ennek a kísérletezése, a zene költészetté fordíthatósága még erősebben érdekelt: Kurtág Györgynek a Beckett-művei, Balogh Máténak a kommunikáció lehetőségeit körüljáró darabjai, irodalmi „adaptációi”, Eötvös Péter szirén- és Esterházy-operája szóltak folyton a fejemben, hozzájuk olvastam John Cage csend-írásait. De itt említhető a The Caretaker monstrum lemeze, az Everywhere at the End of Time is.
A hetedik író – Király Farkas az irodalom vonzásáról
Keveseket állít igazi próbatétel elé a sors, Farkas azonban hamar megkapta a maga vizsgafeladatát az élettől. Még húszéves sem volt, amikor a Ceausescu-rendszer besorozott katonájaként őrségben állt az aradi laktanya előtt. Nem először kellett ott szobroznia, de először fordult elő, hogy az utcán hatalmas tömeg tűnt föl, s ez a tömeg nem a conducătort éltette, hanem forradalmi jelszavakat skandált: „Le a diktátorral!”, „Halál a gyilkosra!”, „Mi vagyunk a nép!”
Dermesztő helyzet. A magyar srác biztosan nem akart vért ontani a rendszerért, de elég volt egy pillantás az őrség többi tagjára, hogy kiderüljön, senki nem fog a tömegbe lőni a parancs szerint. Viszont ha semmit sem tesznek, esetleg a sokaság fog rájuk támadni. Végül is itt állnak a helyőrség előtt talpig géppuskában.
Farkasnak támadt mentő ötlete: talán elég egy gesztus. Szabályosan, a mellén fekvő fegyverrel kisétált az út közepére, hogy jól láthassa a tömeg. Az emberek elhallgattak, s feszült várakozással néztek rá. Ő másodpercekig elszánt képpel figyelte a tüntetőket. Aztán, mintha semmi érdekeset sem látna, a fegyvert a hátára, szuronnyal lefelé fordította, megfordult, és visszasétált a helyére. A tömegből kirobbant a megkönnyebbülés: „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van!) – kiabálták.
A megtalált versnyelv – Interjú Mezei Gáborral
Irodalmi pályád 2007-ben
a Beni naplója című mesekönyvvel
indult, amivel kiérdemelted a Lázár Ervin meseíró pályázat és az Aranyvackor
Hiánypótló együttműködés: írók és kutatók párbeszéde a természetről
A 2021-ben induló és a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben helyet kapó Kert a köbön rendezvénysorozattal egy új csoportot célzott meg az Ökológiai Kutatóközpont. Mi volt a motivációja az össztudományi események elindításának?
Észrevehető tendencia a modern
korban, hogy az emberek többsége a különböző közösségi médiumok felületein, gyors
Szaggatott, széttrancsírozott világ – Zalán Tibor versei
Alexa Károly felvezetésként arról beszélt, hogy bár a költőt és munkásságát régóta ismeri, számára is meglepetés ez a kötet: a furcsa, természetellenes versek, a halálközeli, pusztulásközeli anyag. „A versek mintha az ihlet pillanatnyi hatására jöttek volna létre, mégis mesterien csiszoltak. Én úgy képzelem, hogy ezek éjszakai versek. Érett férfiköltészet, amely a klasszikustól a neoavantgárdig sokféle dolgot foglal magába.”
Smid Róbert irodalomtörténész hangsúlyozta: bár rangos irodalmi folyóiratokban rendre jelentek meg Zalán Tibor versei, a kötetbe rendezésre csaknem tíz évet kellett várni.
Smid Róbert
Sziveri János életművének eddigi legteljesebb gyűjteménye érhető el online
A fiatalon elhunyt vajdasági költő, író, szerkesztő hagyatéka 2018-ban került a Kertész Imre Intézet gondozásába. Március 25-től a kerteszintezet.hu honlap önálló, Sziveri János-oldalán ismerkedhetnek meg az érdeklődők az Új Symposion egykori legendás szerkesztőjének életművével és írói pályájának fontosabb állomásaival.
Sziveri János, a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója a vajdasági Muzslyán született 1954-ben, és Budapesten 1990-ben, 36 évesen hunyt el.
A költő, drámaíró, szerkesztő a műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt kortársai közül, legendája mindmáig érezteti hatását. A Kertész Imre Intézet Nobel-díjas írónk máshol el nem helyezett hagyatéka mellett Pilinszky János, Arthur Koestler, Petri György, Pressburger György hagyatékrészeit, valamint 2018-tól Sziveri János teljes írói örökségét is gondozza. Az intézet a tulajdonába került szerzői kéziratok, fotók, kiadatlan művek, valamint a szerzőkről szóló irodalmi anyagok összegyűjtésén, feldolgozásán túl céljának tekinti az alkotók szellemi örökségének ápolását, minél szélesebb körű megismertetését és személyiségük bemutatását is.