Nem tartja magát nyelvzseninek, holott hétéves korában már nyolc nyelven beszélt, de szerinte csupán szerencséje volt, hogy olyan környezetben nőtt fel, ahol megtanulta, „hogy mindenkivel másképp kell káromkodni és veszekedni”. A magyar anyanyelvvel szinte egyidőben sajátította el a románt is, kisgyerekként a német nevelőtől a németet, ráadásul több dialektusban, később a Romániában maradt orosz tisztek gyerekeitől az orosz nyelvet is megtanulta. Úgy véli, gyerekkorban egyszerűen „letöltődik” a nyelvtudás, a tehetségen csak annyi múlik, hogy vannak, akik gyorsabban tanulnak nyelveket, mások lassabban, de gyerekként mindenki képes több nyelvet jól elsajátítani. Általában serdülőkorban bezáródik a „nyelvablak”, és már csak strukturálisan tudunk nyelveket tanulni. Benedek Dezsőnek – mint mondja – azzal volt szerencséje, hogy négy különböző nyelvcsaládból származó nyelvet tanult meg már kiskorában: a magyart, a románt (latin), a németet (germán) és az oroszt (szláv), ezért könnyebben tudott további nyelveket is elsajátítani.
Ezt a „könnyebben” szintet úgy képzelje el a kedves olvasó, hogy Benedek Dezső például tizenhat éves korában a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban talált egy 670 oldalas könyvet, A japán nyelv grammatikai szerkezete volt a címe, és mivel nem kölcsönözték ki senkinek, naponta bement az olvasóterembe, és tizenhét füzetbe kimásolta az egész kötetet. Mire befejezte, tudott japánul, bár még senkivel sem volt alkalma beszélni ezen a nyelven. A kiejtést a BBC Világszolgálatának japán nyelvű műsorai és filmek párbeszédei alapján gyakorolta. Egyetemista volt, amikor a haverjaival sörözött az állomás kocsmájában, ahol meglátott egy ázsiai fickót hatalmas hátizsákkal és rajta egy japán zászlóval.
– Szóba elegyedtünk, kiderült, hogy világutazó, aki épp Bulgáriába akart menni, de egy bukaresti buli után rossz vonatra szállt fel, és fogalma sincs, hol van. Ekkor beszélgettem életemben először japánul – idézi fel nevetve. – Láttam, hogy nagyokat néz, ha megszólalok, mondtam is neki, hogy javítson ki, ha nem jól mondom a dolgokat, de csak bólogatott, hogy minden helyes. Ez így ment egy darabig, aztán azt kérdezte, kitől tanultam japánul, mert ez olyan archaikus nyelvhasználat, hogy talán még a dédapja sem beszélt így. Kiderült, hogy egy nagyon régi, Meiji-kori japán nyelvet sikerült megtanulnom. Mutattam, hogy írni is tudok, és hüledezett, hogy ők ilyen írásjeleket már nem használnak. Egy hónapig nálunk maradt, így gyorsan megtanultam a kortárs nyelvváltozatot is.