Best WordPress Hosting
 

Sándor Pállal és Tarr Bélával is dolgozott Fassbinder múzsája

Az akkor Németországhoz tartozó felső-sziléziai Königshüttében (ma a lengyelországi Chorzów) született valószínűleg lengyel eredetű, elnémetesedett családban. A második világháborúban besorozott apja Olaszországban esett hadifogságba, és csak 1948-ban térhetett haza. Schygulla és anyja akkor már Münchenben éltek, ahová 1945-ben menekültek, miután Lengyelországhoz került szülőföldjükről kitelepítették a németeket. Apa és lánya idegenek maradtak egymásnak, ami mély nyomot hagyott a kislányban.

Az iskolában hamar felfigyeltek jó fogalmazóképességére; arra biztatták, hogy írjon. Tizenévesen Édith Piaf sanzonjai iránt lelkesedett, érettségi után művészettörténetet tanult Párizsban, ahol egy évig au pair is volt. Hazatérve Münchenben germanisztikát és romanisztikát hallgatott, illetve színi tanulmányokba kezdett. Megismerkedett Rainer Werner Fassbinderrel, aki 1967-ben az általa alapított Action-Theater tagjai közé hívta a szlávos arcú Hannát. A rendezőt követte a a brechti színjátszás elveit követő Antitheaterbe is. Minden hagyományt felrúgó előadásaik nagy visszhangot keltettek, sokszor botrányt kavartak.

Első közös filmjük az 1969-es A szerelem hidegebb, mint a halál volt. Fassbinder 1982-ben bekövetkezett haláláig 42 filmet forgatott, Schygulla 1972-ig egy kivételével az összesben szerepelt. Fassbinder, a német filmművészet egyik legmeghatározóbb és legellentmondásosabb alakja olyan kérdéseket boncolgatott, mint a történelemhez és a politikához fűződő viszony, a társadalmi értékek miatt megsemmisült emberi kapcsolatok, az érzelmi és lelki válságok. Számára Schygulla volt „a” színésznő, akinek számos hatásos nőfigurát írt.

Újabb díjat nyert Buda Flóra Anna 27 című filmje

A 11 perces animációs film májusban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjat kapott, júniusban pedig az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon is díjazták, Les Arcs-ban 15 másik alkotással versenyzett a rövidfilmes szekcióban.

Az animációs kisfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. Az önéletrajzi ihletésű alkotás hangmérnöke Lukács Péter Benjámin volt. A 27 bejutott abba a 15 produkcióból álló mezőnybe is, amelyből az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kiválasztja majd a rövid animációk Oscar-jelöltjeit.

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik. Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

Két díjat nyert a Magyarázat mindenre Franciaországban

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik. Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

A hivatalos versenyprogramban versenyzett  Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmje (a rendezővel idén februárban beszélgettünk, kritikánk a filmről itt olvasható), nyolc másik – egy litván, egy holland, két belga, egy görög, egy német, egy francia és egy svéd– alkotással. Az öttagú zsűri, amelynek elnöke Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező volt. A díjakat Adonyi-Walsh Gáspár vette át.

A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve, a Jeunesse nevű kategóriába vetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatják be. Mindkét filmet áprilisban mutatják be a francia mozikban, míg a Magyarázat mindenre franciaországi bemutatója júniusban lesz.

Február közepétől látható a Nyersanyag című magyar film a mozikban

A történet szerint filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. Tamás, a filmrendező és társai hamar elnyerik az ott élők bizalmát. Közelebb kerülve hozzájuk felismerik, hogy a faluban nagy méreteket ölt az elnyomás. A szálak a települést vezető polgármesterhez, Gáspárhoz vezetnek, aki a legfőbb megélhetést biztosító uborkafarmot is igazgatja. Amikor a filmesek megtudják, hogy a vezető visszaél a hatalmával, a rendező úgy dönt, hogy leleplező dokumentumfilmet forgat róla. Jószándékú missziója súlyos következményekkel jár. Nagy nyilvánosságot kapott filmjével éket ver a falu ártatlan lakói közé és mindenkit veszélybe sodor.

Az alkotás feltárja a városiak és a mélyszegénységben élő falusiak közt tátongó szakadékot, a hatalommal való visszaélés mindennapi megnyilvánulásait, valamint nagyító alá veszi az értelmiségiek felelősségét és a félresiklott aktivizmus lehetséges hatásait is.

A kritikus hangvételű filmet a Junior Prima díjas Boross Martin rendezte, akinek ez az első játékfilmje. A Stereo akt színházi társulat vezetője 2017 óta foglalkozik filmezéssel, az elmúlt hat évben a Remake_Bodony című dokumentumfilmet, valamint a Kelet-európai randevú és a Promenád című rövidfilmeket készítette el.

Buda Flóra Anna kisfilmje felkerült az Oscar szűkített listájára

Buda Flóra Anna 27 című animációja májusban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjat kapott, júniusban pedig az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon is díjazták. Az animációs kisfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. Az önéletrajzi ihletésű alkotás hangmérnöke Lukács Péter Benjámin volt. A 27 most abba a 15 produkcióból álló mezőnybe jutott be, amelyből a filmakadémia majd kiválasztja a kategória Oscar-jelöltjeit.

A tíz kategória, amelynek Oscar-esélyeseit közzétették: a dokumentumfilm, a rövid dokumentumfilm, a nemzetközi film, a smink és haj, a hang, az eredeti filmzene, eredeti filmdal, rövid animációs film, kisjátékfilm és a vizuális effektus, számolt be róla a Variety.com.

A nemzetközi filmek rövid listáján szintén 15 produkció szerepel, a magyar nevezés, Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs játékfilmje nem került fel a listára. Idén 88 ország nevezte kiválasztott filmjét a nemzetközi filmes kategóriában.

Tavasszal forog Enyedi Ildikó új filmje

A német–francia–magyar koprodukcióban, Csendes barát munkacímen készülő mozifilm a németországi középkori egyetemi város, Marburg botanikus kertjében játszódik, három szálon fut, és fontos szerepet kap benne egy idős fa, amelyet Dél-Amerikából hoztak át Európába. Az Enyedi Ildikó forgatókönyvéből készülő film a valóság ingatag természetére világít rá bemutatva gondolkodásunk gyökeres megváltozását a növények, állatok és emberek kapcsolatáról.

„A magányos, messziről ide telepített fa már lassan kétszáz éve figyeli a körülötte folyó életet – növényit, állatit és emberit egyaránt. Három pillanatot választottunk ki ennek a fának a hosszú életéből. Három időszakot és három embert – mindhármuk élete szorosan kapcsolódik ehhez a fához. Mindhárman koruk gyermekei, így mindhárman valami egészen mást, egészen máshogy érzékelnek a világból – mert az a bizonyos szilárdnak és örökkön változatlannak hitt valóság tünékeny és változékony. És, bár főhősünk, a fa nem történetekben él, mi készítők és nézők igen. Az ember történetmesélő állat. Három történet, három kor (1908, 1972, 2020) és három sors, három magány, három vágy a kapcsolódásra. Grete, Hannes, Tony mindhárman megtalálnak valamit ebben a kertben, ennek a fának a tövében, ami egész hátralévő életüket megváltoztatja” – árulta el új filmjéről Enyedi Ildikó.

A Csendes barát munkacímen készülő mozifilm vezető producere Reinhard Brundig, koproducerei Mécs Monika (Inforg–M&M Film), Nicolas Elghozi (Galatée Films) és Meng Xie (Rediance). A forgatás 2024 áprilisában kezdődik, és több évszakon át tart majd.

A sárba ragadt szekér és Isten ereje

Jó, hogy van, ami változatlan – a Hulló levelek közben ez járt a fejemben. Nagy-nagy hálával gondoltam erre, főleg a főhősnő asztali rádiójából (!) megszólaló, az oroszok embertelen ukrajnai bombázásairól tájékoztató híreket hallva. Lelki füleimmel már hallani vélem a kritikákat, hogy Kaurismäki folyton önmagát ismétli: karakterei filmről filmre lépkednek, stíluselemei untig ismertek, és a cselekményszövés terén se várjunk tőle nagy meglepetéseket. Woody Allen jutott róla eszembe, meg az a sok okosság, amellyel „a régi, a nagy mestert” össze szokták hasonlítani a maival, aki már csak utánozza, amit „a régi, a nagy, az igazi” csinált. Pedig talán csak annyi történt, hogy önmaga maradt. Vagy hogy ők ketten olyan filmesek, akiket éppen előszeretettel választott hőstípusaik, témáik, „manírjaik” és szemléletmódjuk tesz megkülönböztethetetlenné.

Nagyon vártam ezt az új találkozást, és évtizedes ismerősnek kijáró örömmel üdvözöltem Kaurismäkit. Nehéz leírnom azt a meghatódást és ujjongást, amit amiatt éreztem, hogy nem változik, és hogy ebben egyszerre van dac és humor. Önirónia. Karel Čapeknek ahhoz az öreg nyomozójához hasonlít, akit hiába buzdít a fiatal kolléga új módszerek alkalmazására, ő még csak elgondolkodni sem hajlandó az ötleten. Miért kellenének új módszerek, ha a régiek beváltak? Mi indokolná a tiktokozó nagymamák „korszerűségére” vonatkozó általános lelkesedést? Miért kellene mindenáron haladni a korral?

A Hulló levelek első félórájában azt hittem, hogy a cselekmény a múltban játszódik, annyira retrónak tűnik benne a környezet, a berendezés, a tárgyak és a viszonyok (köztük az emberiek is). Idővel kiderül, hogy mobiltelefonjuk azért már van a hősöknek, de valljuk be, ezzel túl nagy kockázatot nem vállalt a rendező: mobil már a 2002-es A múlt nélküli emberben is lehetett volna (és persze nem volt). Hollandiai nővérem kábé tízéves késéssel vett magának okostelefont, és itt-ott még ma is láthatunk nyomógombos „butafon”-tulajdonosokat, vagyis lehet, hogy sok esetben csak fáziskésésről van szó.

A gondolkodó zseni, akinek a filmje Törőcsik Marinak cannes-i díjat ért

Jómódú, de később elszegényedő budapesti polgárcsaládba született 1934. augusztus 2-án. Először az irodalom világában próbálta megtalálni helyét, 1957-ben magyar-történelem szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és rövid ideig tanított. A művészet iránti vonzalma a kibontakozó filmes klubmozgalomba vitte, melynek hamarosan egyik közismert alakja, előadója lett. 1960-tól a Medicina Könyvkiadó lektora, majd a Magvető Kiadó szerkesztője volt, Zimre Péterrel filmforgatókönyveket írt, amelyekből egy válogatás meg is jelent Sértődött utazás címmel. Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1968-ban rendezőként végzett, majd a Mafilmhez szerződött.

Első jelentősebb visszhangot kiváltó filmjét a Balázs Béla Stúdió keretében 1971-ben forgatta Prés címmel. A három évvel később készült Végül című játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, egy évvel később a touloni fesztiválon a legjobb rendezés díját vehette át. A hetvenes évek elején kezdődött közös munkája és barátsága Koltai Lajossal, aki számtalan filmjének operatőre volt és máig Maár Gyulát tartja mesterének.

Végül című 1974-es játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, illetve a touloni fesztiválon legjobb rendezés díját. Maár Gyula 1976-ban rendezte a Déryné, hol van? című alkotást, a főszereplő Törőcsik Mari (a rendező felesége) a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját.

Miniszterelnök a cigarettafüst mögött

Helen Mirren, aki Izrael első és eddig egyetlen miniszterelnök asszonyának szerepét játssza Guy Nattiv új filmjében, mindent megtett, hogy emlékezetes alakítást nyújtson, ám egy ezer sebből vérző forgatókönyvvel még ő sem tudott csodát tenni. A politikusnő egyik szál cigarettáról gyújt a másikra a szemünk előtt, s közben annyira szorong, hogy a néző is egyre rosszabbul érzi magát, de ennyivel persze nem lehet megrajzolni egy ember portréját. A filmben nemigen beszélnek, Golda is alig szól, ha meg igen, akkor csak politikai ügyekről, ráadásul a vakolatnyi smink kevés érzelem kifejezését teszi lehetővé, így nem igazán látjuk a lelki változásokat a színésznő arcán. Egy összetört, apatikus, beteg embert szemlélünk, akinek mondatai sokszor ellentmondanak a képnek, amelyet a film róla sugall. Persze az is elképzelhető, hogy ez a koncepció része volt, de ami kevés, az kevés.

A film életrajzi alkotásnak tehát gyenge, de a közel-keleti konfliktust sem igyekszik megértetni a nézővel. Aki nem komoly előismeretekkel érkezik a moziba, csak annyit fog átlátni abból, amit néz, hogy ha Izrael elveszíti ezt a háborút, letörlik a térképről. Azzal nem nagyon foglalkoznak az alkotók, hogy kiknek a célja volt ez, és miért támadta meg az országot 1973. október 6-án, a jom kippuri ünnep előestéjén Szíria és Egyiptom. Azt közlik velünk, hogy az izraeli titkosszolgálat csak az utolsó pillanatban értesült az akcióról, aminek eredményeként későn kezdték meg a mozgósítást, s hogy az összecsapás elején Izrael vesztésre állt, majd valami érthetetlen csoda folytán mégiscsak megnyerte a háborút. Ennél azért többet is ki lehetett volna fejteni, hiszen jól bevált filmes eszköztára van egy ilyen bonyolult történelmi helyzet érthető elmagyarázásának.

A mostani közel-keleti konfliktus temérdek hasonlóságot mutat az ötven évvel ezelőtti háborúval, és nemcsak az októberi dátum vagy amiatt, hogy a hírszerzés mindkét alkalommal későn jelzett, hanem azért is, mert Izraelt meglepetésként érte a jól összehangolt támadás. A jom kippuri háború egyik legizgalmasabb kérdése éppen az, hogy Izrael miért nem számított rá. A politikai és a katonai vezetés hibája miatt? Vagy azért, mert a háborút megelőző győzelmek túlságosan elbizakodottá tették? Vagy az ország népe végre egy kis nyugalmat szeretett volna, és ezért struccpolitikát folytatott? Mivel a film semmit nem közöl Szíria és Egyiptom háborús motivációjáról és céljairól, megmarad bennünk annak érzése, hogy propagandafilmet látunk.

A Magyarázat mindenre a Les Arcs-i Filmfesztivál versenyprogramjában

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik. Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

A hivatalos versenyprogramban versenyez Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmje (kritkánk itt olvasható), nyolc másik – egy litván, egy holland, két belga, egy görög, egy német, egy francia és egy svéd–- alkotással. A Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat péntek este adja át az öttagú zsűri, amelynek elnöke Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező.

A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve, a Jeunesse nevű kategóriába vetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatják be. Mindkét filmet áprilisban mutatják be a francia mozikban, míg a Magyarázat mindenre franciaországi bemutatója júniusban lesz.

Csirkének öltözve gyűjtött színi tanulmányaira Brad Pitt

William Bradley Pitt az Oklahoma állambeli Shawnee-ban született. Középiskolásként többféle sportot űzött, tagja volt az iskolai önképző körnek és a színjátszó csoportnak. A Missouri Egyetemen újságírást tanult, de igazi vágya a filmezés maradt, és mivel erre Missouriban nem volt lehetősége, úgy döntött: oda utazik, ahol a filmek készülnek. Két héttel a diploma megszerzése előtt otthagyta az egyetemet és Los Angelesbe költözött. Színi tanulmányainak költségeit a legkülönfélébb munkákkal teremtette elő: fuvarozott sztriptíztáncosnőket, pincérkedett, óriás csirkének öltözve reklámozott étteremláncot.

Az 1980-as évek végétől tévésorozatokban szerepelt, 1987-ben a Dallasban is felbukkant. Első főszerepét A Nap sötét oldala című amerikai–jugoszláv koprodukcióban kapta, de nem sokkal a forgatás befejezése előtt kitört a délszláv háború. A leforgatott anyag nagy része eltűnt, és csak tíz évvel később került elő, a filmet is ekkor mutatták be.

Az áttörést 1991-ben a Thelma és Louise sármos stoppos fiúja hozta meg számára (a szerepért versenyben volt az akkor még szintén ismeretlen William Baldwin és George Clooney is). Egyetlen jelenete sztárrá tette, de a szépfiú kategória ellen lázadt, s két olyan filmet is elvállalt, amely a kritikusoknál és a mozipénztáraknál is megbukott. A csorbát 1992-ben a Robert Redford rendezte Folyó szeli ketté című drámában köszörülte ki, majd következett 1994-ben a vegyes fogadtatásban részesült Interjú a vámpírral és a Szenvedélyek viharában című dráma, amelyért először jelölték Golden Globe-díjra. A Hetedik című bűnügyi thrillerben egy fiatal detektívet játszott, Terry Gilliam 12 majomjában pedig egy látomásoktól gyötört elmebeteget – ezért az alakításért megkapta a Golden Globe-díjat és Oscarra is jelölték.

Bergman „norvég angyala” olyan jól megtanulta a nyelvet, hogy sokan svédnek hitték

Tokióban született, ahol repülőmérnök apja éppen dolgozott. Néhány évig Kanadában is élt, mielőtt a család hazatért Norvégiába. A visszahúzódó, érzékeny lány imádta a filmeket (kedvencei közt volt Vittorio De Sica Csoda Milánóban és Chaplin Rivaldafény című alkotása), az iskolai színielőadásokon egy személyben volt író, rendező és főszereplő. Londonban folytatott színi tanulmányai után a stavangeri színházban állt először a világot jelentő deszkákra az Anna Frank naplója előadásában.

A hatvanas évek elején az oslói Nemzeti Színház tagja lett, ekkoriban kötött barátságot svéd kolléganőjével, a Bergman-filmekben szereplő Bibi Anderssonnal. A svéd rendező felfigyelt hasonlóságukra, és forgatókönyvet írt számukra, az 1966-ban forgatott Persona című filmben a svédül még nem beszélő Ullmann néma szerepet kapott, de így is képes volt az érzelmek sokaságának kifejezésére. Később aztán annyira megtanulta a nyelvet, hogy sokan nem norvég, hanem svéd nemzetiségűnek tartják.

Ezzel a filmmel kezdődött szoros szakmai és magánéleti kapcsolata Bergmannal, akivel 1965-től öt éven át együtt éltek, tőle született egyetlen gyermeke, az íróként sikeres Linn Ullmann. Bergmannal tíz filmet készített, köztük a hatvanas évek végén a művészet és társadalom kapcsolatát, az alkotó ember küzdelmét ábrázoló trilógiát (Farkasok órája, Szégyen, Szenvedély), amelyben a gyenge, ingatag férfiakkal szemben a nők jelentik a megnyugvást, a biztos pontot és az erőt. 1967-ben dolgoztak először és utoljára együtt színházban, Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című színművében.

A színész, aki sose hal meg

Budapesten született, de az akkor Sztálinvárosnak nevezett Dunaújvárosban nőtt fel, amelynek később díszpolgára is lett. Iskoláskorában több versmondóversenyeken indult, tizenkét évesen kiérdemelte a Sztálinváros legjobb ifjú szavalója címet. Miután családja visszaköltözött Budapestre, a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, azonban a Színház- és Filmművészeti Főiskolára csak második felvételije után került be. 1968-ban szerzett diplomát – Esztergályos Cecília, Molnár Piroska és Harsányi Gábor is osztálytársai voltak.

Tanulmányai befejeztével a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, melynek egészen 1993-ig tagja volt, bár néhány évet a pécsi Nemzeti Színházban, illetve a budapesti Nemzeti Színházban is eltöltött. Kaposvári évei alatt olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Zsámbéki Gábor, Babarczy László, Ascher Tamás, és olyan színésztársai voltak, mint felesége, Pogány Judit, Jordán Tamás, Lázár Kati, Lukáts Andor, Csákányi Eszter és Máté Gábor. A kaposvári évek után egy évadot a veszprémi Petőfi Színházban töltött; 1995-től a József Attila Színház vendégművésze, 2002-től 2005-ig művészeti vezetője volt.

Több mint két évtizeden át az ország egyik legfoglalkoztatottabb színházi színésze volt, aki mind drámai, mind komikus szerepekben remekelt. Emlékezetes alakítást nyújtott mint Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Zuboly (Shakespeare: Szentivánéji álom) és Orgon (Moliere: Tartuffe). Emellett – a teljesség igénye nélkül – játszott a: Godot-ra várvában, a Liliomfiban, A revizorban, a Sirályban, Az ügynök halálában, illetve a A mi osztályunkban. A hajnali részegség című darabban Karinthy Frigyest alakította, Nyáry Krisztián Így szerettek ők felolvasószínház-sorozatában pedig Móricz Zsigmondot. Móricz 1924–25-ös naplójából állította össze 2013-ban a Napló-szilánkok című önálló estjét, majd egy évvel később az író két egyfelvonásosát vitt színre Jelenetek 2 házasságból címmel, amelyben rendezőként és szereplőként is közreműködött.

Novák Péter: Egyre nehezebben viseljük a városi lét okozta tüneteinket

Mondhatjuk, hogy a népi kultúra szépségei és értékeinek mentése köszön vissza az új műsorodban?

Pontosan, némiképp kitágítva mindezt, mert nem feltétlenül a már nem létező vagy újrahasznosított paraszti kultúra szépségeit mutatjuk meg, hanem egyáltalán a vidéki létét és létezését. Úgy vélem, városi lét okozta tüneteinket egyre nehezebben viseljük, ezért a nagyváros, a metropolisz természetellenes közegében alternatíva kell. Mintát szeretnénk mutatni, de nem feltétlenül azzal a szándékkal, hogy mindenki hagyja ott a városokat, mert ez naiv gondolat lenne, és a vidéknek se tenne jót. Inkább egy olyan tanulási folyamat részvételére invitáljuk a nézőt, amelyben példákat láthatnak arra, hogy a bemutatott mikroközösségekben élők hogyan tartják tiszteletben egymást és miként fektetnek nagyobb hangsúlyt az egymásrautaltság és az átláthatóság okán született értékekre. Sok mindent importálhatunk ezekből a nagyvárosi létezésbe, hiszen a bérház lakói is közösséget alkotnak és egy erkély is lehet az általunk ültetett növények otthona. Lehetünk figyelmesebbek az embertársainkkal és vigyázhatunk a környezetünkre; járhatunk bringával, átgondolhatjuk az értékeinket, hiszen azok a rendszerek, amelyeket létrehoztunk, romokban hevernek, roskadoznak és mindjárt a fejünkre esnek.

Hol és hogyan zajlott a műsor forgatása? Mi alapján választottátok ki a helyszíneket, a szereplőket?

A év legjobb tíz mozifilmje

1. A sziget szellemei (Martin McDonagh, január 26.)

Az első filmen nem kellett sokat gondolkodni. Bár tavalyi alkotásról van szó, a hazai mozikban idén januárban mutatták be. Martin McDonagh remek drámaíró, és jellemző rá, hogy nem kell a szomszédba mennie, ha a végsőkig akarja fokozni a feszültséget. Azok a legjobb filmjei, amelyekben az ember már nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, de úgy érzi, hogy mélységes igazságok tárulnak fel előtte. Ez a film arról szól, hogy mi történik, ha a szeretet helyét egyik pillanatról a másikra átveszi a közöny. Colin Farrell és Brendan Gleeson kettőse nem ismeretlen a mozinézők számára (gondoljunk csak a legendás kultfilmre, az Erőszakikra). Ezúttal is rácsodálkozhatunk, hogy vannak, akik filmszínésznek születtek.

A filmről itt írtunk.

Hivatása: folyómentő

A folyómentés mint mára elsődleges hivatása kapcsán felvetődik a kérdés, hogy miként vélekedik a szemétről és a szemetelési kultúránkról általában?

Az emberiség nagyon kevés időt kapott arra, hogy megtanuljon együtt élni azzal a rengeteg csomagolóanyaggal, ami körülvesz minket. Ahhoz képest, mennyi időnk volt arra, hogy megtanuljuk például a fával való együttélést, a műanyagokkal ugyanerre csak nagyon kevés időt kaptunk, így nem is igazán tudjuk, hogyan bánjunk velük. Egy tanulási folyamat legelején vagyunk. És ez nem csak a fogyasztók hibája, hiszen olyan mértékben kapjuk ezeket a természetre káros termékeket és tárgyakat, hogy nem tudtunk még hozzájuk alkalmazkodni. Csak reménykedni lehet abban, hogy ezen lehet változtatni. Ahol azt látjuk, hogy nem szemetelnek, ott minden esetben nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, az emberek meggyőzésére, amit az egyetlen útnak tartok.

A külföldi, még javarészt autentikus kultúrájúaknak tartott kiemelt turistaparadicsomokban is az tapasztalható, hogy óriási szemétmennyiség halmozódik fel. Míg néhány korosztállyal korábban még eldobható, természetes eredetű hulladékuk volt, az mára kicserélődött, éppen ezért meg kell tanítani az embereket az újfajta hulladék kezelésére. A kókuszdió héja még lebomlott a kiskert végében lévő szemétkupacon, és ugyanígy nálunk is, az étkezési hulladékot felhasználtuk a kertekben, a háziállatok etetésekor. Általában másként kell gondolkodnunk a saját hulladékunkról?

Nemcsak a kávét, a színházat is szereti John Malkovich

Egy Illinois állambeli kisvárosban született – apai ágon horvát, anyai ágon francia, német, skót és angol vér csörgedezik az ereiben. Tizenévesen folkzenét játszott, tagja volt az iskolai focicsapatnak, végül a színház mellett kötelezte el magát. Egyetemistaként Chicagóban színházat alapított Steppenwolf Theatre néven; a társulatnak színésze, rendezője és díszlettervezője is volt, és itt ismerte meg későbbi feleségét. Hamarosan az off-Broadway színházaiban léphetett fel, harmincéves korában megkapta az Obie-díjat, 1985-ben pedig a tévés szakma legnagyobb kitüntetését, az Emmy-díjat vehette át Az ügynök halála című Arthur Miller-dráma televíziós változatáért.

Első jelentős filmszerepét 1984-ben a Hely a szívemben című drámában kapta, amiért rögtön Oscar-díjra jelölték. Ugyanebben az évben szerepelt a Gyilkos mezők című, a vörös khmerek Kambodzsájában játszódó filmben. Első főszerepét 1987-ben Steven Spielberg A nap birodalma című háborús filmdrámájában kapta. A nagy áttörést a következő évben a Stephen Frears rendezte Veszedelmes viszonyok hozta meg számára, ebben az intrikus és cinikus nőcsábász Valmont grófot alakította. Malkovich és a női főszereplő, Michelle Pfeiffer között a valóságban is viszony szövődött, amelyre a színésznek ráment a házassága. Magánéleti válságából a Bernardo Bertolucci rendezte Oltalmazó ég húzta ki: a forgatáson ismerkedett meg második feleségével, akivel immár több mint három évtizede élnek együtt.

A kaméleonnak tartott, sokarcú Malkovich a legkülönfélébb karaktereket öltötte már magára. Leghitelesebb alakításai sokak szerint az „ördögi”, különlegesen neurotikus és megszállott figurák. Volt már szellemileg visszamaradt vándormunkás (Egerek és emberek), az amerikai elnök életére törő pszichotikus bérgyilkos (Célkeresztben – ezért kapta második Oscar-jelölését), egyszerre Dr. Jekyll és Mr. Hyde (A gonosz csábítása). Megszemélyesítette a filmrendező Michelangelo Antonionit (Túl a felhőkön), a festőművész Gustav Klimtet (Klimt), a diplomata Talleyrand-t (a Napóleon című tévésorozatban) és VII. Károly francia királyt (Szent Johanna) is. Szerepelt kosztümös kalandfilmben (A vasálarcos), akciófilmben (Con Air – A fegyencjárat), társadalmi drámában (Elcserélt életek), volt CIA-ügynök (Égető bizonyíték), és játszott vígjátékban (Kubrick menet). Igazi különlegességnek számít a A John Malkovich-menet című szürreális alkotás, amelynek szereplői Malkovich agyában találják magukat (a saját magát alakító színész a filmért elnyerte a New York-i Filmkritikusok díját). A Transformers-akciósorozat harmadik része, illetve a Red és a Red 2 kedvéért a könnyedebb filmes műfajok területére is elkalandozott.

Mogorvák szövetsége

A Valami madarakban, amely a legrégebbi filmes hagyományokig nyúl vissza, Szacsvay László jutalomjátékát láthatjuk. Gondolhatunk például Charlie Chaplin 1921-es, A kölyök című opuszára, de sok másra is, amelyekben idős ember és kamasz vagy sokszor gyerek először háborúzik egymással, majd összeszoknak, sőt barátság alakul közöttük, és együtt már képesek szembeszállni akár az egész világgal. Ez ebben a filmben is megtörténik, de az sokkal fontosabb, hogy közben lelki fejlődésen mennek keresztül.

Érdekes, hogy mind az idős férfinak, mind a kamaszlánynak azt kell megtanulnia, hogy rajta kívül is léteznek emberek a világon. Mert a filmnek az az alaphelyzete, hogy a környezetükben élő emberek nagy részét mindketten elutasítják. Röviden szólva utálnak mindenkit, aki él és mozog. És még ennél is több hasonlóság is van köztük. Egyrészt mindketten lázadnak a környezetük és a sorsuk ellen. Másrészt mindkettőjüknek kicsúszott a lábuk alól a talaj: otthontalanná váltak. A lány, akit Kizlinger Lilla alakít nyers szókimondással, nem érzi otthonának a lakást, ahol él, mert az anyja idegen férfiakat visz haza, akikről messziről látszik, hogy lókötők. Inkább az idősek otthonának raktárában alszik, amelyben közmunkásként, büntetésből kell dolgoznia. Szacsvay Lászlót minél morgósabbá válik, annál jobban a szívünkbe zárjuk.

Kizlinger Lilla és Szacsvay László a Valami madarak című filmben. Fotó: Nagy Marcell

Az Egy zuhanás anatómiája filmtörténeti remekmű

Manapság nem sokszor készül olyan krimi, amelyben a bűncselekmény kiderítése az izgalmas, nem pedig az üldözéses akciójelenetek. Az olyan film még ritkább, amely egyrészt nyomozás története (vajon megölte a feleség a férjét, vagy baleset történt), másrészt olyan dráma, amely egy párkapcsolat problémáiba enged betekintést. Pedig ez a dramaturgiai párosítás remekül működik.

Jó példa erre Justine Triet filmje, az Egy zuhanás anatómiája. Végig fenntartja a feszültséget és a figyelmet, ám az alkotói szándék nem az, hogy a néző valamiféle különleges rejtély megfejtésén fáradozzon, hanem az, hogy jellemző párkapcsolati konfliktust mutasson be. Eközben azt is látjuk, hogy sem a férfit elvileg segítő pszichológus, sem a társadalmat képviselő ügyész nem tanúsít empátiát a válságban lévő család iránt.

A filmben tulajdonképpen nem is egy, hanem két nyomozás zajlik. Az egyik arról szól, hogy történt-e gyilkosság, a másik pedig azt próbálja kideríteni, hogy a mai ember miért nem tudja megoldani a párkapcsolati problémáit. Ez utóbbi oka pedig a másik ember folyamatos hibáztatása. Ezt a kérdést társadalmi szintre emeli a film, és a felelősségáthárítás sokféle változatát vonultatja fel. Hangfelvételről halljuk, hogy a férj temérdek dolog miatt haragszik a feleségére, és viszont. Az ügyész azért hibáztatja a nőt, mert (szerinte) rossz döntésekkel zátonyra vitte a férjével való viszonyát, és nem volt jó feleség. A pszichológus azt veti az asszony szemére, hogy a férjét okolta gyerekük balesete miatt, amelynek következtében a kisfiú elvesztette a látását. A nyomozó szerint a nő a tettes, hiszen a férfi halála előtti napon veszekedtek, és szerinte emiatt lökte ki az ablakon.

Nagy presztízsű amerikai fesztiválra kapott meghívást a Lefkovicsék gyászolnak

„Nagyon lelkesek vagyunk, hogy Amerikában, azon belül is az egyik legnívósabb nemzetközi szemlén, Palm Springsben lesz a világpremier” – mondta Breier Ádám rendező, aki személyesen mutatja be filmjét a januári fesztiválon. A filmrendezővel készített interjúnk itt olvasható.

A Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivált 1990 óta rendezik meg a kaliforniai városban, az amerikai alkotások mellett évről évre egyre jelentősebb nemzetközi filmes felhozatallal. „Az első perctől kezdve azt éreztük, hogy a filmünk az amerikai fesztiválokon találja majd meg igazán a nemzetközi közönségét. A Lefkovicsék gyászolnak se nem egy klasszikus művészfilm, se nem egy kommersz vígjáték, hanem valami a kettő között, így egy amerikai indie film lehetne a legközelebbi rokona. Ráadásul Palm Springs hatalmas közönséget megmozgató fesztivál, évente körülbelül 135 ezren nézik a filmeket” – nyilatkozta Breier Ádám. Az eseményre rendszeresen a legnagyobb sztárok is ellátogatnak: a 2024-es fesztivál nyitógáláján például Emma Stone, Greta Gerwig és Cillian Murphy munkásságát ismerik el, de díjazzák Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone teljesítményét is a Megtört virágok című filmért, akik természetesen ugyancsak személyesen veszik át az elismeréseket.

Breier Ádám első mozifilmjében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.