Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: Interjú

„A mindenség működik tovább” – Fekete Vince költővel beszélgettünk

Közzétette szerző

A magyar költészet napján mutatták be a Halálgyakorlatok című verseskötetét. A Magvető Caféban megrendezett beszélgetés után többeknek is dedikálta az új könyvét. Fiatal korában mennyire járt író-olvasó találkozókra? Ha járt, melyik a legemlékezetesebb ilyen eseménye?

Ha éppen jött valaki (vagy valakik) Kézdiszentkeresztre, a szülőfalumba, akkor részt vettem magam is vagy az iskolában, vagy a kultúrotthonban, ahol általában az ilyen találkozókat szervezték. Nem volt belőlük túl sok, úgyhogy szinte mindenikre eléggé tisztán emlékszem. Többnyire a környékről vagy Kovászna megyéből érkeztek hozzánk írók, költők, közírók, újságírók: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Ozsváth Gábor és még néhányan tiszteletüket tették a faluban valamikor a hetvenes évek közepén-végén.

Tizennégy éves koromtól aztán Kézdivásárhelyre kerültem középiskolába, az ottani 1-es számú Faipari Líceumba. Ide már, az iskolába, de a városba is, a Vigadó épületében levő ifjúsági klubba – ahol helyet biztosítottak a hasonló jellegű találkozóknak – sokkal többen ellátogattak, nemcsak a környékről, de Erdély és Románia más régióiból is. Ma már – különösen határon túl – nem túlságosan ismert nevek ezek, de akkor nekünk – a magyar szó miatt is – nagyon fontosak voltak. Közülük Kányádi Sándorra, aki Kolozsvárról jött, emlékszem a legélesebben. Elbűvölő, lenyűgöző előadó volt. Emlékezetes, maradandó élményként maradt meg bennem a vele való találkozás. Amikor már magam is írogatni, közölgetni kezdtem, személyesen is megismerkedtünk. Később egy válogatott verseskötetét is szerkeszthettem a Székely könyvtár sorozatban.  

PostPin It!

A politikai csatákat ugyanúgy megvívják az irodalom „harcmezején” is

Közzétette szerző

Milyen családból származik, hogyan telt a gyerekkora és a fiatal évei?

Pankhuri Sinha: Az indiai Bihar tartomány keleti feléből jöttem, ami nagyon közel van Nepálhoz és a Himalájához. Fiatalon, a 10. osztály után elkerültem innen, és az érettségit már Delhiben szereztem meg. Később Pune városában (Mumbaihoz közel) újságírást tanultam, majd egy tévénél kezdtem dolgozni. Éltem Thaiföldön is, de az elmúlt tizennégy évet Észak-Amerikában töltöttem. Ott szereztem meg a mesterdiplomámat, és van egy befejezetlen PhD-m is a kanadai Calgary Egyetemen. Természetesen nagyban meghatározta az érdeklődési körömet az, hogy irodalomtanárok a szüleim, sőt az anyai nagyapám, Ramjeevan Sharma Jeevan, aki amellett, hogy gazdálkodásból élt, és elszántan küzdött a szabadságjogokért, neves költőnek számított a maga idejében. Nagyon korán, már kislányként elkezdtem írni, és a naplóm a mai napig a legjobb barátom.

Miként indult az irodalmi karrierje?

PostPin It!

„A vers olvas bennünket” – Kovács Ida irodalmi muzeológus a ma is élő József Attiláról

Közzétette szerző

Múlt nyáron a Művészetek Völgyében, a taliándörögdi Petőfi Udvarban, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként előadást tartott József Attila szerelmeiről, ami egészen különleges hangulatú és emlékezetes alkalom volt. Egyrészt azért, mert a közönség szinte kizárólag fiatalokból állt, másrészt mert nagyon élénken reagáltak az elhangzottakra, vagyis úgy tűnt, ez számukra egyáltalán nem az iskolai tananyag kategóriájába esik, hanem a mindennapjaikhoz tartozó eleven valóság. És miattuk meg az ön által ismertetett sok apró életrajzi adat, érdekesség, karaktervonás révén az ifjú József Attila szinte csakugyan megjelent ott. Én pedig úgy éreztem, hogy ha ennyi tizen- és huszonéves másfél-két órán át verseket hallgat, és ezt szórakoztatónak találja, a világ sokkal jobb hely, mint gondoltam. Hogyan érte el ezt a hatást? Rutinszerűen ragasztja az irodalom iránti lelkesedését fiatalokra? Mi mindennek kell klappolnia egy efféle, motiváló alkalomhoz?

Amikor kollégáimmal a témaválasztáson gondolkodtunk, abból indultunk ki, hogy nyári fesztiválon leszünk, amelyen sok fiatal szokott részt venni. Így sejthető volt, hogy ha a „József Attila és a nők” témakört választjuk, nem nyúlunk nagyon mellé. Iskolai anyag, a versei ott vannak a diákok keze ügyében; tanulják például, hogy milyen körülmények között keletkezett az Óda vagy hogy a Gyermekké tettél hogyan kapcsolódik a Gyömrői Edit-szerelemhez.

Azon sokat tűnődtem, hogy milyen hangnemet üssek meg. Mivel irodalmi kiállítások rendezésekor és tárlatvezetések során szereztem már némi tapasztalatot, tudtam, hogy mindenképpen el kell kerülnöm a lexikoncikkek vagy a tankönyvek száraz stílusát. A stand upos hangvétel a magánéletben sem áll tőlem távol, ezért annak könnyed változata mellett döntöttem.

PostPin It!

„Semmi sem fog változni, amíg a mi szakmánk nem kap annyi megbecsülést újra, mint amennyit régen kapott” – Interjú Király Attilával

Közzétette szerző

Az ország egyik legismertebb szinkronhangja – ezzel a titulussal jelenik meg az interjúnk apropóját is jelentő Café Marylin, egy igazán rendhagyó rövidfilm névtelen főhőse. E hang tulajdonosa a mi valóságunkban Király Attila, a jelző pedig nem is alaptalan. Tom Hardy és Terrence Howard állandó, Johnny Depp és még megannyi hollywoodi sztár visszatérő magyarhangjával beszélgetünk karrierről, […]

The post „Semmi sem fog változni, amíg a mi szakmánk nem kap annyi megbecsülést újra, mint amennyit régen kapott” – Interjú Király Attilával appeared first on Filmtekercs.hu.

PostPin It!

„Na, hát ezért érdemes!” – Gimesi Dóra könyvheti emlékei

Közzétette szerző

Mikor járt először a könyvhéten? Emlékszik, milyen kötetet vitt haza? Kitől kért dedikálást?

Szegedi lány vagyok, a Vörösmarty téri „nagy könyvhéten” gimnazista koromban jártam először, édesanyámmal. Nagy rajongója voltam akkor Faludy György munkásságának – a mai napig szeretem –, ezért óriási öröm volt, hogy dedikálta nekem a Faludy Tárlata – Reneszánsz költészet kötetét. Azt hiszem, motyogva elmondtam neki, hogy a nagymamám egyik legkedvesebb könyve a Villon-kötet, amit megörököltem tőle és én is betéve tudom… vagy csak el akartam mondani? Nem emlékszem. A dedikálás mindenesetre biztosan megtörtént, a dátuma 2003. Anyukámmal azóta minden évben egymásnak is veszünk egy-egy friss könyvheti könyvet, ezt a szokást a mai napig tartjuk. 

Kivel beszélgetett volna szívesen, de nem merte megszólítani? Mármint látogatóként, és mit kérdezett volna tőle?

PostPin It!

Ragályi Elemér filmezés helyett könyvet ír

Közzétette szerző

Vállaltan személyes családi történetek sorakoznak a Mancikám, Déneském és még sokan mások című kötetben. Választhatta volna azt is, hogy fikcióként tárja ezeket a közönség elé. Miért tartotta mégis fontosnak a személyességet?

Úgy

éreztem, hogy talán ez az egyetlen dolog, amit meg tudok írni, éppen a könyvben

PostPin It!

„A régi ruhák zöme 34-36-os méretű volt, sokat változtak a nők az elmúlt száz évben”

Közzétette szerző

Ha valaki klasszikus, kosztümös tévéjátékot rendez, akkor marad némi mozgástere, hogy újrafogalmazza a hagyományt? Vannak ki nem mondott szabályai, normái a tévéjáték-rendezésnek?

A tévés produkciók jóval kisebb költségvetésből készülnek, általában több a visszatérő belső helyszín, kevesebb bennük a látvány és az akció, de ami a rendezést illeti, nincs igazi különbség. Pont annyi munkát kell beletenni, mint egy nagyjátékfilmbe.

Felmerült a kreatív csapatban az, hogy a ruhákat és az enteriőrt steampunkosra vegye, hogy a film a TikTok-generációt is könnyebben megszólítsa?

PostPin It!

Na, most kezdődik az írói pálya! – Beszélgetés Tasnádi Istvánnal és a fiával

Közzétette szerző

Most töltöd be a

tizenhármat, ami majdnem egybeesik a gyereknappal. Hogyan ünnepelsz?

Tasnádi Dani: A foci az egyik hobbim. Nem játszom, csak drukkolok. Két klubot nagyon kedvelek: az angol Wolverhamptont, ez egy kisebb csapat, és az olasz Internazionalét. A szülinapom alkalmából apukám megszervezte, és kimentünk Udinébe egy Inter-meccsre. Óriási volt a stadion, hatalmas élmény volt a mérkőzés, 2:1-re nyertünk, és a góloknál az olaszokkal egymás nyakába ugráltunk. Imádom őket, a kedvenc népem! Megtaláltuk a városban az Inter csapatbuszát, és a szálloda előtt a focisták nevét kiabáltuk, hogy jöjjenek ki, de végül csak a szállodaigazgató jelent meg, hogy csendesedjünk le.

PostPin It!

Ahol az E.T.-t is síri csendben nézik – Exkluzív interjú Kurta Nikével a cannes-i filmfesztiválról

Közzétette szerző

A cannes-i filmfesztiválon láttad először a Hajszálrepedést. Hogy tetszett?

Nagyon élveztem, hogy el tudom engedni a kritikus, önreflektív nézőpontot és a történet hatása alá kerülhetek. Az alakításom bírálata helyett a filmet figyeltem. Izgalmas volt követni, hogy egy párkapcsolati krízisről mesélő helyzet hogyan nyílik ki egy univerzálisabb, egzisztenciális kérdést boncoló, létszorongást vizsgáló narratíva felé. Elképesztően büszke vagyok magunkra! Nagy öröm egy ilyen színvonalú filmmel részt venni egy ilyen színvonalú filmfesztiválon.

A film egy szakítástörténetet mutat be. Milyen lelki folyamaton mentél keresztül a forgatások során?

PostPin It!

„Minket, anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták” – Szittya Emil emlékezete

Közzétette szerző

A Buharovok (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) Szittya Emil álomgyűjteményéből és csavargásainak történetéből kiindulva, Erdődi Katalin dramaturggal kiegészülve dolgoznak a projekten. Nándorral beszélgettünk a tervekről.

Mielőtt

rátérnénk a díjra, muszáj rákérdeznem, hogy volt-e mostanában problémátok az

PostPin It!

„A költészet számomra csúcstámadás, a bukás megkísértése” – Beszélgetés Fehér Renátó költővel

Közzétette szerző

A nemrég megjelent Torkolatcsönd című köteted elolvasása után azon gondolkoztam, hogy milyen viszonyban vagy a képzőművészettel. Szoktál kiállításokat nézni? Ha igen, az mennyire hat a költészetedre?

Érdekes, hogy ezt mondod, mert a képzőművészeti hatások a Holtidény című második kötetemre talán direkten is jellemzőbbek voltak. Ott feltűnt Eugene Carrière, Otto Dix, Francis Alÿs, David Černý, Edward Hopper, és a példák szélessége is mutatja, hogy esetleges volt az inspirációs szüret. De az alkotói figyelmemnek persze szorosan részei a képzőművészeti benyomások továbbra is. Például korábban is érdekeltek Gerhard Richter munkái, de a 2021-es Valós látszat című kiállítása a Nemzeti Galériában, az az élmény nagyon szoros kísérője lett a Torkolatcsönd befejezésének, miközben a blur vagy elhomályosító technika eleve módszere volt a könyvnek.

De a társművészeti hatások tekintetében a kortárs (komoly)zene, ennek a kísérletezése, a zene költészetté fordíthatósága még erősebben érdekelt: Kurtág Györgynek a Beckett-művei, Balogh Máténak a kommunikáció lehetőségeit körüljáró darabjai, irodalmi „adaptációi”, Eötvös Péter szirén- és Esterházy-operája szóltak folyton a fejemben, hozzájuk olvastam John Cage csend-írásait. De itt említhető a The Caretaker monstrum lemeze, az Everywhere at the End of Time is.

PostPin It!

„Lehet velem számolni a zenés színházon kívül is” – Beszélgetés Borbély Richárd színművésszel

Közzétette szerző

Egy ősbemutatónál mekkora felelőssége van a főszerepet játszó színésznek?

A színészeknek minden bemutatónál nagy felelőssége van, egy ősbemutatónál viszont ez megsokszorozódik, hiszen rajtunk múlik, hogy a darabról milyen véleményt alakítanak ki a nézők, meddig marad repertoáron és az ősbemutató után lesznek-e belőle újabb bemutatók. Tulajdonképpen rajtunk múlik a mű további sorsa, és ez minden közreműködőre felelősséget ró. A tizenötödik Kazinczyja egy egészen speciális főszerep, hiszen végig a színpadon van, így vagy úgy, de benne van a történetben.

Egy főszereplőnek a hátán kell vinni a darabot, rengeteget számít, hogy mi milyen állapotban vagyunk, és ez erre a helyzetre hatványozottan igaz. Olyan alapot kell megteremtenünk, amire a kollégák és a közönség is rá tud csatlakozni. Ahogy rajtunk keresztül a nézők ismerkednek a darabbal, úgy mi is még csak tanuljuk az előadás hatását, de azt érzem, hogy megérinti őket a történet, a magyar történelem sokak számára teljesen ismeretlen szelete, a zene, tehát azt merem mondani, hogy szeretik a nézők A tizenötödiket. Vannak helyzetek, amikor kifelé játszom, olyankor rá-rápillantok a közönségre, és átélést, feszült figyelmet látok. A tizenharmadik című jelenet az aradi vértanúkról szól, annak a végén soha nincs taps, mindig a mély megrendülést érzékelem.

PostPin It!

„Szeretnénk, ha Magyarországon is ismertté válna Csipike története”– Beszélgetés Murányi Sándor Olivér íróval

Közzétette szerző

Honnan eredt az ötlet, hogy Fodor Sándor meséjéből operát írjatok?

Csipike, a törpe Erdélyben nagyon ismert és népszerű mesefigura, de Magyarországon csak kevesen ismerik. A Coopera és Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes barátom, a készülő mű művészeti vezetője keresett meg az ötlettel, hogy a Fodor Sándor által írt kedves és tanulságos, természetközeli Csipike-mesékből alkossunk olyan operát, ami egyszerre szól gyermekekhez és felnőttekhez, műélvezetet nyújt minden generáció számára. Szeretnénk, ha Magyarországon is ismertté válnának ezek a nagyon is aktuális történetek.

Mitől váltak ma is aktuálissá ezek az 1980-as években írt mesék?

PostPin It!

A Ferrari-világ szívébe bejutott egy magyar író

Közzétette szerző

Maranello kicsi, de a Ferrari nagy

Olaszországban létezik két elég kicsi, ám annál híresebb város. Az egyik a Vatikán, a pápák székhelye, a másik pedig Maranello, a Ferrari otthona. Luigi Zironi polgármesterrel beszélgettünk erről a kiemelt státuszról, mennyire van náluk kolbászból a kerítés (is). (Méhes Károly író Maranellóban járt.)

– Ez egy különös szimbiózis – kezdte a 48 éves városvezető a fejtegetését. – Ezen a kis településen itt van nekünk egy nagy hagyományokkal rendelkező, hírneves gyár. Már szinte az egész város a Ferrarira épül, vagyis köréje, mert a gyár egyre csak növekszik. Nyilván, ez a kapcsolat nem csupán fizikális, hanem nagyon is lelki, hogy úgy mondjam, szívbéli. A maranellóiak, ha a Ferrariról beszélnek, csak úgy mondják: – Mi…, mintha ők is ennek a széles kiterjedésű családnak a tagjai lennének, noha nem mindenki dolgozik a Ferrarinál. Általános vélemény az is, ha a Ferrariról van szó, akkor egyben Maranellóról is szó van, és persze Olaszországról. Egyszóval, mi nagyon büszkék vagyunk a Ferrarira, ami persze egyfajta felelősséget is ró ránk.

PostPin It!

Mindenáron mesélni – Interjú Szelestey Bianka rendezővel

Közzétette szerző

Hogy tisztult ki, hogy filmezéssel szeretnél foglalkozni?

Nem egy konkrét pillanatról tudok beszélni, inkább folyamatnak nevezném. Gyerekként is érdekelt a vizualitás, az oviban is rajzoltam délutáni alvás helyett. Sokáig inkább képzőművészeti irány volt a fejemben. A szüleim elképesztő mennyiségű mesekönyvet, regényt olvastak fel nekem, apukám esténként diafilmeken vetített Grimm-meséket. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy kialakult bennem a mesemondás iránti vágy.

Egy időszakban sokat utaztam a nagymamámmal, és ezek az utazások azzal teltek, hogy meséket szőttem mindenféléről. Eleinte a mamámnak mondtam el ezeket, aztán egy idő után mindenkinek, aki egy fülkében utazott velünk a vonaton. Ez az erős mesélési inger később novellaírásban manifesztálódott, aztán a gimnáziumban elkezdtem színjátszókörbe járni. Akkor azt gondoltam, színész leszek, de egyre inkább körvonalazódott, hogy az érdekel, képekben hogy mesélnék el egy adott történetet – így volt ez már a mesélés, írás, aztán a színpadi játék során is. Ezek löktek ebbe az irányba, nem tudom ezt egy momentumra visszavezetni, hatott rám minden, ami körülvett.

PostPin It!

„Szenvedélyesen szeretek prózát írni” – Beszélgetés Jánoki-Kis Viktóriával

Közzétette szerző

„Merészen maiak” – olvasható az írásaidról a fülszövegben. Mitől lesz valami mai és mitől merész?

A novelláim maisága talán abban rejlik, hogy olyan élethelyzeteket igyekszem ábrázolni, amelyek napról napra körülvesznek bennünket, mindannyiunk számára ismerősek. A Piros fazékban például egy külföldön élő családtag hazaérkezését mesélem el, a Vodkaszóda egy túlhajszolt emberről szól, aki magánéleti gondjai miatt pszichológushoz fordul, az Álmacskacápában pedig olyan kisfiút látunk, aki életében először száll föl repülőgépre. Ezekkel a szituációkkal szerintem bárki könnyen tud azonosulni. A merészség abból fakad, hogy olyan szereplőket választok, akik rendhagyó sorsukkal magukban hordozzák a dráma kibontakozásának lehetőségét, és emiatt a legbanálisabbnak tűnő élethelyzetek is megtelnek sűrű feszültséggel, és eljutnak a katarzisig.

Az írás nem mindig volt első helyen a mindennapjaidban. Fel tudod

PostPin It!

Bucsi Mariann, a Thassoson élő írónő titokzatos élete

Közzétette szerző

A különleges írói stílussal rendelkező, kissé titokzatos Bucsi Mariann írónőt egy rendhagyó interjúban kérdezte több ismert és elismert ember, így közelebbről is megismerhetjük a szerző életét.

A tavaly debütált, nagysikerű Ébredés regény írója a görög Thassos szigetén él, és alkot. A közelmúltban jelent meg Érintés címmel második kötete, amely azonnal belopta magát az olvasók szívébe.

Gurubi Ágnes, a nemzetközi sikereket elért Szív utca szerzője:

PostPin It!

„Judit rock and roll arc” – Szőke Abigél színészi és emberi útkeresésről

Közzétette szerző

A besúgó szocreál környezetbe repíti vissza a nézőt, amelyben te egy szigorú apa és egy engedékenyebb anya tinédzsereként feszegeted a határokat. Milyen családból jössz?

Érzékeny környezetben nőttem fel: mind családi, mind iskolai szempontból burokban. A Waldorf-suliból kikerülve aztán meglepetések értek. A színiakadémia, amelyre mentem, régi vágású, konzervatív oktatást folytató intézmény. Kemény volt, de azt hittem, hogy ez a normális: ha színész szeretnék lenni, akkor ez az útja. Elhitették velem, hogy vagy beilleszkedem és iszonyúan akarom, vagy kiesek. De kiesni is nehéz volt, mert a tanárok, ha valaki elment, saját kudarcnak élték meg, és mindent megtettek, hogy ez ne történjen meg. Mindenkinek más az útja az érettségi után, nekem ez volt. Két év után felvettek az SZFE-re.

Elképesztően

PostPin It!