Best WordPress Hosting
 

Az Oscar-rekorder westernkirály – John Ford

John Martin Feeney néven született 1894. február 1-jén ír bevándorlók gyermekeként a Maine állambeli Cape Elizabeth városkában. Középiskolás évei alatt tehetséges futballjátékosnak bizonyult, de a profi sportolói karriernél jobban vonzotta a szárnyait bontogató filmipar, és a showbizniszben egyre fontosabb szerepet kivívó Francis bátyjának hívására Hollywoodba költözött. Francis ekkor már Ford néven dolgozott, így ő is ezt a művésznevet választotta.

Testvére filmjeiben volt kellékes, asszisztens, forgatókönyvíró, operatőr és színész, szerepelt W. D. Griffith Egy nemzet születése című filmeposzában is, igaz, nevét nem tüntették fel a stáblistán. Francis idővel filmjei kisebb jeleneteinek forgatásával is megbízta öccsét, aki első saját filmjét 1917-ben készítette. A következő három év alatt 36 filmet forgatott, de ezek nagy része nem maradt fent teljes egészében. E filmek többségében a főszerepet Harry Carey játszotta, akivel a rendező jó barátságban állt, és később is többször feltűnt produkcióiban.

Ford 1920-ban szerződött le William Fox stúdiójához, négy évvel később itt forgatta első nagyszabású filmjét. A Tűzparipa című kétórás western óriási stábbal, óriási költségvetéssel készült – és óriási kasszasiker lett, Fordot pedig egy csapásra az egyik leghíresebb rendezővé tette. 1928-ban, a hangosfilm megjelenésekor szinte azonnal átnyergelt az új típusú filmekre, bár ez kezdetben csak hangeffektusokat és zenei aláfestést jelentett.

Ikonikus dalszövegeiben egy generáció életérzését közvetítette – Adamis Anna 80 éves

Az 1943-ban Magyarországhoz tartozó felvidéki Gútán (ma Kolárovo, Szlovákia) született, orvos apja négy gyermeke közül a legfiatalabbként. Mindössze hároméves volt, amikor családját a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében elüldözték, ő már Szentendrén nőtt fel. Gyermekkorában sokat olvasott, zongorázott, nyelveket tanult, a színház és az irodalom iránt érdeklődött. 1961 és 1967 között az Egyetemi Színpad tagja volt, 1965-től, még joghallgatóként kezdett publikálni különféle lapokban. 1967-ben diplomázott az ELTE Jogtudományi Karán, ezután rövid ideig jogászként dolgozott, tagja volt a Szerzői Jogi Szakértői Testületnek, majd teljesen a művészetek felé fordult.

Pályája kezdetén, a hatvanas évek második felében az Omega dobosa, Laux József feleségeként ő írta az együttes dalszövegeit (Gyöngyhajú lány, Ha én szél lehetnék, Tízezer lépés, Petróleumlámpa). Az Omegára 1967-ben figyelt fel a Budapesten fellépő Spencer Davis Group menedzsere, aki kéthetes angliai turnéra hívta meg az együttest. Ekkor készült az együttes első angol nyelvű, egyben legelső nagylemeze, amely Omega Red Star from Hungary címmel került az üzletekbe. Adamis Anna négy szám szövegét írta, szövegei nem a magyar dalok fordításai voltak, hanem ugyanabból a hangulatból bontotta ki őket, mint az eredetieket. Az angol album hírére az Omega itthon is lehetőséget kapott egy magyar nyelvű lemez elkészítésére, így született meg az első olyan magyar könnyűzenei album, ami egyetlen előadó számait tartalmazta. A Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, amelyen valamennyi dal szövegét Adamis Anna írta, két héten belül aranylemez lett. Még két albumon dolgozott az Omegával, majd amikor Laux és a billentyűs Presser Gábor kivált az együttesből, hogy létrehozzák az első magyar szupergrupot, a Locomotiv GT-t, Adamis velük tartott és az LGT „ötödik tagja” lett.

Az LGT első öt lemezén ő írta a dalok többségének szövegét, köztük olyan örökzöldekét, mint az Ezüst nyár, a Kotta nélkül, az Álomarcú lány, az Ő még csak most tizennégy, a Ha a csend beszélni tudna. Az LGT első két angol nyelvű albumát is ő jegyezte, a második lemez 12 dalának angol szövegét 10 nap alatt írta meg – saját bevallása szerint szeret angolul dolgozni a nyelv tömörsége és merészsége miatt. Az együttessel való együttműködés eredménye az 1973-ban bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical is. A több mint négyszáz előadást megélő, itthon és külföldön is számos változatban játszott darab emelte be a rockzenét Magyarországon az úgynevezett polgári színjátszás hagyományai mellé, a dalok, köztük a Vinnélek, a Menni kéne, a Ringasd el magad, az Arra születtem önállóan is slágernek számítanak. 1975-ben ugyancsak a Vígszínházban mutatták be a szintén Presserrel közös, Harmincéves vagyok című zenés darabot, amely hol szatirikus, hol lírai szövegeivel sajátos szemszögből láttatja a magyar történelmet.

Gyerekek, álmok, mesék – Bruno Bettelheim 120 éve született

Jómódú bécsi zsidó családban látta meg a napvilágot egy fakereskedő fiaként. Bettelheim a bécsi egyetemen művészettörténetet és pszichológiát hallgatott, de 1921-től, amikor apja gerincvelő-sorvadásban megbetegedett, nemzetközi kereskedelmi tanulmányokat is folytatott. Apja halála után vezette a családi vállalkozást, ám a bölcsésztudományokkal való foglalatosságot sem adta fel. Lelkes híve volt Freudnak, foglalkozott a művészetpszichológia pszichoanalitikus irányú megközelítésével, majd a gyermek fejlődéspszichológiájával.

1938-ban ledoktorált, speciális érdeklődési területe az érzelmileg sérült, főleg autista gyermekek kezelése volt. Ausztriát még abban az évben megszállták a németek, Bettelheimet előbb Dachauba, majd Buchenwaldba deportálták, lágerélményeiről Az egyén és a tömeg viselkedése szélsőséges helyzetekben című tanulmányában számolt be. 1939-ben amerikai segítséggel kiszabadult a lágerből, és az Egyesült Államokba utazott, a Chicagói Egyetem tudományos munkatársa lett. 1942–44 között az illinois-i Rockford College docense volt, hallgatói valósággal rajongtak az irodalom, a filozófia, a művészetek, a pszichológia területén egyaránt otthonosan mozgó tanárért.

1944-ben, immár adjunktusként visszatért Chicagóba, ahol kinevezték a Sonia Shankman Ortogenikus Iskola igazgatójává, a posztot 1973-ig töltötte be. A kísérleti jellegű bentlakásos iskolában 6 és 14 év közötti, súlyos érzelmi zavarokkal küzdő, de átlagos vagy átlag feletti értelmi képességekkel rendelkező gyerekekkel foglalkozott, az intézmény lett az autista gyerekekkel folytatott munkájának központja is.

Waldorf-tanárnak készült, focicsapat alelnöke lett – 75 éves Robert Plant, a Led Zeppelin frontembere

Robert Anthony Plant 1948-ban West Bromwichben, a Birmingham melletti bányavidéken jött a világra, gyermekkorát Halesowen és Kidderminster környékén töltötte. Hamar érdeklődni kezdett a rádiókban sugárzott rock and roll zene iránt, tízévesen Elvis Presley szeretett volna lenni, 14 évesen pedig már különböző blues bandákban énekelt. Szívesen olvasott misztikus és fantasztikus regényeket, érdekelte walesi-roma származása, valamint a családi kirándulásokon látott kastélyok és a hidak története. Ekkor lett kedvenc írója a földije, J. R. R. Tolkien, akinek A Gyűrűk Ura című regénye Plant sok szerzeményét inspirálta. Zenei tehetségét – állítása szerint – zongorán, hegedűn és harsonán játszó nagyapjától örökölte.

Kiskamaszként Stourbridge fiúgimnáziumába járt, a könyvelőképzéssel is megpróbálkozott, de a blueszene iránti szenvedélyes rajongása végleg a zenei pálya felé terelte. Tizenhat évesen elköltözött otthonról, hogy a saját útját járja. Alkalmi munkákból élt, útburkolóként és áruházban is dolgozott. Közben több együttesben énekelt, a Crawling King Snakesben zenélt először együtt iskolatársával, John Bonhammel, a Led Zeppelin későbbi dobosával. 1966-ban Plant belépett Bonham Band of Joy nevű zenekarába.

1968 nyarán a rhythm and bluest a pszichedelikus hangzással vegyítő Yardbirds gitárosa, Jimmy Page válság miatt átalakított együttesébe énekest keresett. Így talált rá egy birminghami fellépésen Plantre, aki a Jefferson Airplane Somebody to Love című számával énekelte be magát Page bandájába. Plant közben megházasodott, feleségül vette Maureen Wilsont, akitől egy lánya és két fia született.

Lexikonja az ellenőrzött tudás jelképe – Friedrich Arnold Brockhaus 200 éve halt meg

1772. május 4-én született Dortmundban. A gimnázium elvégzése után, apja kívánságának engedve, inasként szolgált egy düsseldorfi kereskedőházban. 1793-ban beiratkozott a Lipcsei Egyetemre, ahol rövid ideig nyelvészetet és irodalmat hallgatott. 1795-ben angol árukkal kereskedő üzletet nyitott szülővárosában, üzletét előbb Arnheimbe, majd Amszterdamba helyezte át. Itt nyitott 1805-ben könyvkereskedést Rohloff és Tsa. néven, a Brockhaus nevet Németországba visszatérve vette fel.

1808-ban Lipcsében megvásárolta az 1796-ban indult, de csődbe ment Conversations-Lexikon kiadási jogát. 1818-ban vállalkozását is Lipcsébe költöztette, hogy ott folytathassa a lexikon soron következő köteteinek kiadását. Cége néhány évtized alatt valóságos nagyüzemmé nőtte ki magát: több száz embert foglalkoztatott, a könyv-, lap- és lexikonkiadón túl saját, technikailag korszerű nyomdával, betűöntödével, kötészettel és terjesztőhálózattal rendelkezett.

A teljes Conversations-Lexikon első kiadásával 1811-ben készült el. Kiadói célja az ismeretek és a kultúra terjesztése volt, igazodva a polgárság széles művelődési igényéhez. A mű kezdettől nagy fontosságot tulajdonított a tudományok népszerűsítésének, az információgazdagságnak és a bőséges, jó minőségű illusztrációknak. Lexikonjában a legújabb források felhasználása mellett szakmai részleteket tárgyaló címszavak is szerepeltek, lehetőség szerint közérthető stílusban, lényegre törő megfogalmazásban kifejtve. Az enciklopédiát Wiesbadenban adták ki, és sok hasonló mű modellje lett. Címszavait a rövid, informatív szócikkek mintapéldájának tekintik. A Brockhaus név csak a 15. kiadás után jelent meg az enciklopédián. A 15. kiadású Nagy Brockhaus húsz kötetben hagyta el a nyomdát, kiegészítéssel, 1928–35 között. A 18. kiadás 1986–96 között készült összesen harminc kötetben, mintegy 21 ezer oldalon. A 21., egyben az utolsó nyomtatott kiadás 2006-ban jelent meg: több mint 24 ezer oldalt tett ki, és háromszázezer szócikket tartalmazott.

Találmánya világszenzáció volt, mégsem szabadalmaztatta

Báró vásárosnaményi Eötvös Loránd Ágoston Budán látta meg a napvilágot, apja, báró Eötvös József író, politikus akkor éppen az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. 1865-ben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, de közben Petzval Ottónál matematikát és fizikát tanult, és Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. 1867-ben felhagyott a joggal, és a heidelbergi egyetemen megkezdte természettudományi tanulmányait.

1870-ben summa cum laude eredménnyel doktorált, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára volt, huszonöt évesen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1883-ban pedig rendes tagja lett. 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője, majd a Fizikai Intézet első igazgatója, 1891–92-ben a pesti egyetem rektora, 1889–1905 között a MTA elnöke volt. 1894–95-ben vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre, emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget.

A kapillaritást vizsgálva kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek. Az 1880-as évek végétől a Föld gravitációs terét vizsgálta, a gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg a nevét világhírűvé tevő torziós ingáját, amely Cavendish és Coulomb eszközeinek továbbfejlesztett és hasznosítható változata. A horizontális variométernek elnevezett műszer voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett vízszintes mérlegkar, egyik végén egy rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal. A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik, a csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.

„Szép Ernő – voltam…”

Otthonról hozta lelkében az emberszeretetet. Apja, a sovány fizetésű, falusi zsidó tanító soha nem engedett egyetlen koldust sem üres kézzel távozni házuk küszöbéről. Pedig megjelentek ott sokan. Reggelente átment a fűszeresboltba váltani, hogy legyen krajcárja minden kéregető számára. Az alamizsna mellé kézfogás is járt, s ahogy Szép Ernő írja: a „Békességnek a szent nyelven ejtett neve”. És még a tanítóné-főzte cibere is: korpacibere, céklacibere egy karéj kenyérrel. Ha pedig némelyik vándor pénteki napon kopogtatott be hozzájuk, ott fogták szombatra is, vasárnap hajnalig. Tornácon, pitvar földjén, mindig volt hol hálni.

Hajdúszoboszlón járt elemibe, az izraelita iskolába, a gimnáziumot Debrecenben kezdte el, aztán Mezőtúron folytatta magántanulóként. Még nem volt húszéves, amikor Budapestre került. Az esztendővel azelőtt megjelent első verskötete jó belépőnek bizonyult hírlapírói körökben, mert a Budapesti Naplónál kapott állást, és csakhamar az Est munkatársa lett. Gyorsan felfedezte a fővárosi életet – nemcsak megismerte, bele is szeretett. Figyelte az utcáit, az embereit, és lírai hangvételű, sajátos stílusú tárcákban tudósított történeteikről,  mindig olyan pontossággal- fontossággal, mintha – írja Tandori Dezső – kenyeret tenne az asztalra. Még béke volt, és a pesti közönség szeretett szórakozni, ő pedig sanzonokat írt a Cabarett Bonbonière műsoraiba, Medgyaszai Vilma az ő dalaival lett közkedvelt sanzonett. Babits is felfigyelt a halk szavú költő eszményi realizmusára, a Nyugat befogadta, Adyval kötött barátságot, Kosztolányi  is becsülte.

Olvasmányos író – mondta ugyancsak Tandori, a Járok-kelek, megállok című, 1984-ben a Kozmosznál kiadott Szép Ernő vers- és prózagyűjtemény összeállítója a kötetvégi tanulmányában. Szép Ernő Petőfin tanult egyszerűséggel írt versei, regényei olvasmányosak, ám könnyedségükben mégis ott egy olyan életfilozófia, ami naivitásában is lenyűgöző. Jól ismerte a szegénységet, sokat írt róla, róluk, sokszor mulatságost is, de soha nem a nyomorúságot nevette ki, hanem a szegénység megcsúfolását, a vékonypénzű, de kivagyiságra törő úrhatnámságot. Erről szólnak a drámái – a Patika, a Május, a Vőlegény, a Lila ákác –, amikor megcsalatik az ínség, amikor a nyomort maguk a nyomorultak árulják el. A hazugságot, az álságot pellengérezte ki, meghatódásba humort is vegyítve, hogy elviselhető legyen a könny.

Kathy Bates, aki tökélyre vitte a reménytelenség megjelenítését

A Tennessee állambeli Memphisben született három lánytestvér közül a legfiatalabbként, egyik Írországból kivándorolt őse Andrew Jackson elnök orvosa volt. Bár Kathleen néven anyakönyvezték, Kathynek vagy Katnek szólították, mert éppúgy, mint a macska (angolul cat), minden helyzetben mindig a talpára esett. A dallasi Southern Methodist Egyetemen angol irodalmat tanult, majd hirtelen elhatározással drámaszakos lett. A diplomaosztó után New Yorkba költözött, de a nagyvárost gyűlölte, rövid időre ott is hagyta. Eleinte pénztárosként, pincérnőként tartotta fenn magát, a filmvásznon 1971-ben Milos Forman Elszakadás című komédiájának egyik nyúlfarknyi szerepében debütált. Színpadi áttörését 1976-ban a Vanities című darabnak köszönheti, amely három texasi lány felnőtté válását követi nyomon.

Folyamatosan dolgozott, de karrierje döcögve haladt előre, mert ahogy ő maga mondta: „soha nem voltam természetes szépség, mindig súlyproblémával küszködtem”. 1981-ben jelölték először a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjra, az évtized végére egyre több kedvező kritikát kapott színpadi alakításaiért. A kamera előtt tévés szappanoperákban szerepelt, majd 1978-ban a Dustin Hoffman főszereplésével készült Próbaidőben láthatta a közönség. A színésszel később 1990-ben a Dick Tracy című gengszterfilmben is együtt játszott. Partnere biztatást jelentett számára, mint később mondta: „Arra gondoltam, hogy ha Dustin Hoffmant, aki nem igazán szívtipró típus, főszerepekkel keresik meg, akkor a nők között akár még én is megtörhetem a jeget.”

Karakterszínészként lett ismert, aki az átlagtól elütő, különös jellemek alakítására szakosodott, szinte tökélyre vitte a reménytelenség megjelenítését, talán mert korai éveiben ő is hajlamos volt a depresszióra. Eggyé vált a szereppel, saját érzéseivel és tapasztalataival töltötte meg. Nem ijed meg saját érzéseitől, még akkor sem, ha azok kellemetlenek, hanem elemzi és felhasználja őket.

Claudio Abbado: nemcsak művészetre, hanem emberségre is tanított

1933. június 26-án született Claudio Abbado, minden idők egyik legnépszerűbb karmestere.

Milánói zenészcsaládban jött a világra. Szülővárosa konzervatóriumában, majd a bécsi zeneakadémián tanult; ekkoriban kötött barátságot növendéktársával, a szintén világhírű dirigenssé vált Zubin Mehtával. 1958-ban Triesztben lépett először a karmesteri pálcával kezében a pulpitusra, 1960-ban már a milánói Scalában is bemutatkozott. Három évvel később New Yorkban megnyerte a Dimitri Mitropoulos karmesterversenyt, első díjként öt hónapig vezényelhette a New York-i Filharmonikusokat. 1965-ben hatalmas sikerrel debütált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, ahol a Bécsi Filharmonikusok élén Gustav Mahler monumentális Ezrek szimfóniáját dirigálta. A világhírű zenekarnak 1975-től volt vezető karmestere, a salzburgi fesztivál élén 1994 és 2002 között művészeti igazgatóként állt. 1966-tól rendszeresen dolgozott a Londoni Szimfonikusokkal, 1979–1987 között vezető karmesterként; 1982–1986 között a Chicagói Szimfonikusok vezető vendégkarmestere is volt. 

Szívén viselte a fiatal muzsikusok pályáját, igazi tanítómester volt, ifjúsági zenekarokat alapított – 1978-ban javaslatára jött létre az Európai Unió Ifjúsági Zenekara. 1986-ban megalapította a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart, 2004-ben a bolognai Orchestra Mozartot.

George Michael ma lenne 60 éves

Georgios Panayitou néven született Londonban ciprusi görög apa és angol anya gyermekeként. Az iskolában kötött barátságot Andrew Ridgeley-vel, akivel Executive néven zenekart alapított. A jamaicai eredetű ska zenét játszó formáció nem sok vizet zavart, ám a két fiatal kedvét ez nem vette el. Az együttes feloszlása után Wham! néven kettesben folytatták, és 1982-re sikerült lemezszerződést kijárniuk egy kis független kiadónál. Első kislemezük csak a 105. helyig jutott, de 1983-ban már a Culture Club és a Duran Duran riválisaként emlegették őket. Első albumuk, a Fantastic Angliában felkerült a tízes listára, az 1984-es második lemez, a Make It Big pedig még nagyobb dobásnak bizonyult: a Last Christmas, a Careless Whispers és a Wake Me Up Before You Go-Go kellemes melódiáit az egész világon szerették, a Wham! mindenhol telt házas koncerteket adott.

1985 tavaszán első nyugati csapatként léphettek fel a kommunista Kínában, útjukról dokumentumfilm készült.

Az előnyös külsejű, jellegzetes hangú és zeneszerzői vénával is megáldott George Michael azonban többre vágyott, ami a Wham! végét jelentette, útjaik Ridgeley-vel 1986-ban egy telt házas Wembley-koncerttel váltak szét.

A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő – 120 éve született George Orwell

Eric Arthur Blair néven látta meg a napvilágot 1903. június 25-én az akkor brit uralom alatt álló indiai Motihariban, ahol apja az Indiai Polgári Szolgálatnál dolgozott. A család néhány évvel később Angliába költözött, Orwell iskoláit bentlakásos magánintézetekben végezte, majd 1917-től királyi ösztöndíjjal az Eton College hallgatója volt. Tanulóéveinek leteltével belépett a birodalmi rendőrséghez, s öt évig Burmában teljesített szolgálatot. 1927-ben otthoni szabadsága alatt úgy döntött, hogy nem tér vissza a szolgálatba: egyrészt mert már kamaszkorától kezdve író akart lenni, másrészt pedig ebben az időben kezdte megismerni és elutasítani azt az imperializmust, amelynek szolgálatában állt.

Leszerelését követően kötelességének érezte, hogy felfedezze az egyszerű, hétköznapi emberek Angliájának világát: szobát bérelt a londoni Notting Hillen, innen járta be az East Endet, hogy megismerje a város szegényeit. 1928-ban egy párizsi munkásnegyedben lakott, itteni tartózkodása alatt két, azóta elveszett regényt írt, közben konyhai kisegítőként edényt mosogatott. 1929 végén hazatért Angliába, ahol tanítással és komlószedéssel keresett pénzt, s közben rendületlenül írt. 1933-ban jelent meg első könyve Csavargóként Párizsban és Londonban címmel, immár George Orwell szerzői néven (Orwell egy suffolki folyó, szüleinek otthonától délre.)

A következő három évben neve egyre ismertebbé vált, tanított, recenziókat írt és egy könyvesboltban dolgozott. Burmai napok című regénye az Egyesült Államokban jelent meg, mert az angol kiadó attól félt, hogy a könyv sértődéseket okozhat Burmában, majd napvilágot látott Egy lelkész lánya és a Hadd repüljön a kukoricalevél című műve.

Weöres Sándor, akit az Isten is költőnek teremtett

Édesapja huszártiszt és földbirtokos volt, nagyszebeni szerb családból származó édesanyja négy nyelven beszélt és szépen zongorázott. A kisfiú tőle örökölte a művészetek iránti fogékonyságát, hétévesen már Shakespeare műveit bújta. Elemi iskoláit Pápán és Csöngén végezte, gimnáziumba Szombathelyen, Győrött és Sopronban járt, itt is érettségizett. Gyenge tanuló volt, ám költői tehetsége korán megmutatkozott, verseit a Pesti Napló és a Pesti Hírlap is közölte. Ezek közül az Öregek című annyira megtetszett Kodály Zoltánnak, hogy megzenésítette, Kosztolányi pedig így méltatta a 16 éves fiút: „Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen”. A Nyugatban először 1932-ben jelent meg Weöres-vers, és még a szigorú ítész, Babits Mihály is lelkesen üdvözölte az ifjú költőt.

Az érettségi után apja csöngei birtokán dolgozott, majd a pécsi egyetemen jogi, később földrajzi és történelmi tanulmányokat folytatott, diplomát végül filozófia-esztétika szakon szerzett. Filozófiai doktorátusát 1939-ben szerezte meg, disszertációját A vers születése címmel írta. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is.

Első verseskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg, a következő évben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, ebből finanszírozta észak-európai és távol-keleti útját. 1941-től a pécsi Városi Könyvtár vezetője és a pécsi Sorsunk folyóirat társszerzője volt. A Nyugat 1941-es megszűnése után a Magyar Csillag, a Válasz, később a Diárium lapok közölték írásait.

Keleti Márton, akinek a legnézettebb magyar filmet köszönhetjük

Keleti Márton 1905. április 26-án született Budapesten. Pályafutását 19 évesen színházi segédrendezőként kezdte a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) Sebestyén Géza mellett; drámai művek, zenés darabok és operák színre állításában és a látványtervezésben is részt vett. Az 1930-as évek elején, a hangosfilm megjelenése után Fejős Pál és Vajda László asszisztenseként tanulta ki a filmkészítés mesterséget. Néhány év múlva önállósította magát, és már első filmje, az 1937-ben forgatott Torockói menyasszony című vígjáték elnyerte a közönség tetszését.

Keleti rövid idő alatt a legkedveltebb rendezők közé emelkedett, vidám filmjeire tódultak a nézők. Ilyen volt a Csathó Kálmán kisregényéből filmre vitt Te csak pipálj, Ladányi és a Borcsa Amerikában, ennek külső felvételei New Yorkban készültek. Ezután több év kényszerű szünet következett, származása miatt 1939-től nem dolgozhatott, csak a második világháború után jutott újra lehetőséghez.

1945-ben ő rendezte a világháború utáni első magyar játékfilmet Bródy Sándor A tanítónő című drámájából. A filmgyártás államosítása után ő lett az egyik legtermékenyebb rendező, aki minden műfajban magabiztosan és otthonosan mozgott. A könnyedség mellett nagy szakmai biztonság jellemezte, csalhatatlan érzékkel válogatta és irányította a színészeket. Komolyabb tárgyú és felhőtlenül szórakoztató alkotásaival is a legszélesebb közönséget célozta meg, de soha nem az olcsó siker érdekelte. Olyan, máig népszerű filmeket készített, mint a Janika, a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel, A csodacsatár (ebben Puskás Ferenc is szerepelt) és a Mágnás Miska – utóbbi 1948-as elkészülte óta tízmillió nézőjével a legnézettebb magyar film. A vígjátékok mellett komolyabb tárgyú filmeket is készített, Mikszáth Kálmán regényeiből a Beszterce ostromát és a Különös házasságot, Erkel címmel életrajzi filmet a magyar nemzeti opera megteremtőjéről, a Himnusz megzenésítőjéről.

William Golding, A Legyek Ura szerzője 30 éve halt meg

Anglia legnyugatibb megyéje, Cornwall egyik kis falucskájában, St. Columb Minorban született 1911. szeptember 19-én. Apja iskolaigazgató volt a délnyugat-angliai Marlborough-ban, fia is itt végezte iskoláit. Golding 1930-tól az oxfordi Brasenose College-ban tanult, szülői nyomásra először két éven keresztül természettudományt, majd saját elhatározásából angol irodalmat. Ekkoriban már maga is írogatott, de 1934-ben publikált első kötete, egy versgyűjtemény minden visszhang nélkül maradt. 1935-ben, a diploma megszerzése után egy kis wiltshire-i színház dramaturgja lett, de belekóstolt a színészetbe és a rendezésbe is. 1939-ben Salisburyben, a Bishop Wordsworth’s Schoolban kapott tanári állást, angolt és filozófiát tanított.

A második világháború idején a haditengerészetnél szolgált cirkálókon, rombolókon, aknaszedő hajón, szemtanúja volt a Bismarck német csatahajó elsüllyesztésének. 1944-ben részt vett a normandiai partraszállásban is. A háború után visszatért Salisburybe tanítani, és itt is maradt egészen 1960-ig.

Negyvenhárom éves volt, amikor megjelent első regénye, A Legyek Ura, amely egy lakatlan szigetre vetődött maroknyi angol iskolásfiú elvadulását, embertelen, barbár ösztöneinek felülkerekedését ábrázolja megrázó erővel. A különös történet fogadtatása azonban korántsem volt egyértelmű: a Faber and Faber Kiadó lektora lesújtó véleménnyel volt a kéziratról, vacaknak, unalmasnak és értelmetlennek, képtelen és érdektelen képzelgésnek tartotta. Amerikában viszont óriási sikert aratott a regény, Golding világhírű lett, művét 1962-ben a neves angol rendező, Peter Brook filmesítette meg.

A kisiklott emberi sorsok írója: Joyce Carol Oates

New York államban, Lockportban született, anyai ágon magyar felmenői is voltak. Élénk képzeletéről már óvodás korában számot adott: még nem tudott írni, ezért kitalált történeteit lefestette és lerajzolta. Az iskolában aztán magával ragadta az olvasás öröme, első és legmélyebb irodalmi élménye az Alice Csodaországban volt, később Faulkner, Hemingway, Dosztojevszkij művei hatottak rá.

Első írógépét tizennégy évesen kapta, attól kezdve ontotta írásait.

Az érettségi után előbb a Syracuse-i, majd a Wisconsini Egyetem angol szakán tanult, 19 évesen első díjat nyert a Mademoiselle című lap kifejezetten nőknek szóló írópályázatán. 1961-ben lediplomázott, és ugyanebben az évben feleségül ment egyik iskolatársához, Raymond J. Smith-hez, akivel a texasi Beaumontba, majd 1962-ben Detroitba költöztek. Az iparváros nagy hatással volt az írónőre, ott szerzett élményei több könyvében is megjelentek.

Nevét aszteroida, képmását a norvég korona őrzi

Bergenben jött a világra egy skót eredetű családban, apja az ottani angol konzul volt. Zenekedvelő családban nevelkedett, zongorázni hatévesen anyjától tanult. Tizenöt évesen egy családi barát tanácsára a lipcsei konzervatóriumba küldték, ahol zongorát és zeneszerzést tanult – de szavai szerint „ugyanolyan ostobán végzett, mint ahogy odakerült”. A hagyományos komponálást idejétmúltnak és fullasztónak találta, és mindenáron szakítani akart vele. Zongoristaként első szólókoncertjét 18 évesen Karslhamn városában adta, egy évvel később szülővárosában is fellépett, a többi közt Beethoven Patetikus szonátájával. 1863-tól Koppenhágában élt, barátságot kötött a fiatal Rikard Nordraakkal, a norvég himnusz zeneszerzőjével, aki Grieghez hasonlóan minden iránt lelkesedett, ami norvég – legyen az saga, hegy, fjord, avagy a falusi emberek.

A zeneszerző 1867-ben megnősült, énekesnő unokatestvérét vette el és hamarosan megszületett lányuk. Ezek az események inspirálták egyik legnépszerűbb művét, a romantikus a-moll zongoraversenyt, amely azonnal hatalmas sikert aratott. A folytatás azonban elmaradt, bár mindenki ezt várta tőle, Grieg nem írt több zongoraversenyt. A darabról, amelyben keveredik a líra, a norvég folklór és a virtuozitás, elragadtatással nyilatkozott Liszt Ferenc is, akivel 1870-ben Grieg Rómában személyesen is megismerkedett, s akinek később több darabot is dedikált.

Edvard Grieg és a felesége.

Cormac McCarthy-adaptációk – A hiábavalóság szavai

A Cormac McCarthy regényeiből készült filmek nem csupán a déli gótika jegyében demitologizált vadnyugatról, hanem az enyészetre ítélt emberiségről is átfogó – de nem mindig tökéletes – képet adnak.

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az amerikai próza egyik legfontosabb képviselője, Cormac McCarthy. A regényeiből készített adaptációkról először a Filmvilág 2015 áprilisi számában írtunk.

Hol rezzenéstelen arcú westernhős, hol vakációzó romantikus – Gregory Peck

1916. április 5-én született a kaliforniai La Jollában. Szülei válása után, ötéves korától nagyanyja nevelte, akivel rendszeresen jártak moziba. Egyik első filmélménye az Operaház fantomja volt. Tanult a katonai akadémián, majd orvosi tanulmányokat folytatott, két évig színiiskolába járt, emellett rádiózott és kikiáltó volt az 1939-es New York-i világkiállításon.

Első színpadi szerepét 1941-ben kapta, egy év múlva már a Broadway színpadán debütált. Hamarosan Hollywoodba is hívták. A szikár, jóképű, markáns vonású színész 1944-ben felejthetetlen alakítást nyújtott A mennyország kulcsa és A dicsőség napjai című filmekben, abban az évben első alkalommal jelölték Oscar-díjra. A közönség új kedvence akkoriban szokatlan módon egyik stúdióval sem szerződött, maga választotta ki a szerepeit, majd 1948-ban önálló céget alapított.

1946 és 1949 között még háromszor jelölték a legjobb férfi alakítás Oscar-díjára. Ekkoriban forgatott filmjei közül emlékezetes az Alfred Hitchcock rendezésében készült Elbűvölve, amelyben Ingrid Bergman volt a partnere, A Paradine-ügy és a King Vidor rendezte Párbaj a napon című western – utóbbi azon kevés filmek egyike, amelyben negatív hőst játszott. Sikert aratott a Korda Zoltán által forgatott A Macomber-ügy, a Tizenkét órakor magasan című háborús alkotás, valamint a Hemingway műve nyomán készült romantikus A Kilimandzsáró hava is. Az ötvenes években forgatott filmjei közül ismertebb az Őfelsége kapitánya, a Moby Dick, az emberiség pusztulását felvázoló Az utolsó part, a háborús Navarone ágyúi és – természetesen – a William Wyler által rendezett Római vakáció.