Best WordPress Hosting
 

Marie Pavlenko: Én vagyok a napod

Nekem ez a könyv volt a Napom azon a néhány napon át, míg olvastam. Annyira melengető, szeretni való, ragyogó, friss és kedves, jó humorú, hogy kedvencem lett. Ifjúsági regény pedig, de szerintem éppen ezért is fantasztikus, mert annyira meg tudott szólítani, annyira a magaménak éreztem, hogy teljesen mindegy volt, hogy ifjúsági történet. 

Amikor úgy adódott Déborah-nak éreztem magam, újra átéltem az utolsó, érettségi előtti évet a középiskolában, a feszültséget, az izgatottságot, a tanácstalanságot, hogy hogyan tovább, mindjárt felnőtt leszek, mit kezdjek magammal, éppen úgy, mint Déborah. 

Ha pedig úgy alakult, akkor a szülei helyzetébe képzeltem bele magam és bárhogy is volt, fantasztikusan élveztem és átéreztem ezt a könyvet. 

Stephanie Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold!

Négy évvel ezelőtt egy különös gyilkosság foglalkoztatta egész Amerikát. Az áldozat egy gyermekét egyedül nevelő anya volt, akit mindenki kedvelt, mindenkihez kedves volt, szomszédjaival remek kapcsolatot ápolt. A megdöbbentő, hogy az egyetlen lánya ölte, azaz ölette meg. Illetve megdöbbentő lenne, ha nem derült volna ki a nőről, hogy a lányát 23 éven keresztül beteg emberként kezelte, már kicsi korától fogva tolószékbe kényszerítette, azt hazudta, hogy nem tud járni, mérgezte az ételét, szándékosan megbetegítette, megtévesztve ezzel a lányt és gyakran az orvosokat is. 

A lánya, Gypsy Rose számos alkalommal volt kórházban és több műtétet is elvégeztek rajta, mígnem egyik nap kiderült, hogy az anyja meghalt. Gypsy Rose rávett egy fiút, hogy ölje meg az anyját, miután kiderült, hogy egyáltalán nem volt beteg, az anyja találta ki az egészet és tévesztette meg az egész környezetüket. 

A szerző  köszönetnyilvánításában utal rá, hogy ez az eset ihlette a könyvét, annyi különbséggel, hogy itt nem hal meg az anya, hanem börtönbe kerül. A történet ott kezdődik, amikor 5 éves börtönbüntetésének letelte után szabadon bocsájtják. 

Mörk Leonóra: Asszonyom, édes úrnőm

 

Egy világjárvány,  egy különös lány, egy szabálytalan szerelem

Már a címe is milyen szép ennek a könyvnek!! Miután pedig meghallgattam Lassus Zsoldosszerenádját, aminek a kezdő sora a könyv címe, rendszeresen megszólalt a fejemben a könyv olvasása közben. 

Blogfaggató Debreczeny Zoltán festőművésszel

Debreczeny Zoltán képeivel Kapolcson találkoztam először, jó néhány évvel ezelőtt. Minden évben megcsodáltam őket. Legelőször élénk, ragyogó színei ragadják meg a szemet, majd mozgalmas, vidám, kedves jelenetei tartanak fogva, mert ezekre az élettel teli képekre nem elég egy pillantás, ezekbe bele lehet feledkezni, ha sokáig nézzük, mi is ott érezzük magunkat a vásznon, egy-egy szépséges és mókás kép helyszínén, a kép szereplői között. Amely szereplők megragadják a figyelmünket és valamiért ismerni akarjuk az életüket, a gondolataikat.  Ha ehhez a művész úr egy történetet is elmesél esetleg a kép keletkezéséről, megszületéséről, akkor még egy bónusz fantasztikus élményben is részünk lesz. 

Erre az élményre én jó néhány évet vártam, ugyanis vagy mindig beszélgetett valaki a képek alkotójával, aki szívesen mesél a képeiről, vagy egyszerűen csak nem volt meg a bátorságom hozzá, hogy megszólítsam. Idén azonban megtört a jég, nagyon kellemes fél órát beszélgettem a buszmegállóban kiállított képei között Debreczeny Zoltánnal, ahol megbeszéltük, hogy ezt a beszélgetést még folytatjuk, amit lentebb olvashattok.

Lehóczki Laura és Debreczeny Zoltán

Petrik Adrien: Szemérmetlenül jól

Nagy szeretettel és rajongással olvastam Petrik Adrienn korábbi könyveit, az Asszony és háza, A másik kert, A hideg szóda élvezete fantasztikus élményeket adott nekem néhány évvel ezelőtt.

Akkoriban kíváncsi lettem az asszonyra is, aki ennyire elvarázsolt a kertjével, a házával, aki meglepett az oldalakon egy-egy finom étellel. De akkor még úgy éreztem, hogy olyan a szerző, mint a Mátyás király meséjében az okos lány, aki adott is, meg nem is, hozott is, meg nem is.

Adrien nagyon sok mindent adott a könyveivel, de én telhetetlen voltam, még többet szerettem volna tudni róla. Nos, ebben a könyvében tulajdonképpen megkaptam. Amit megmutatott, azt nagyon őszintén és valóban szemérmetlenül teszi. 

Nicholas Sparks: A kívánság

Régen olvastam már Nicholas Sparkstól, pedig a neve nekem garancia egy jó olvasmányhoz, és ezt a megállapítást ezzel a könyvével sem cáfolta meg. Nagyszerű, érzelmes, szívet-lelket megérintő történetet találtam a nem túl sokat eláruló és nem túl jellegzetes cím alatt. 

Ez egy sztori a sztoriban történet, múlt a jelenben, melyet Maggie a világhírű fotós mesél el ifjú kollégájának, aki főnökasszonya minden régi történetét nagy érdeklődéssel és együttérzéssel hallgatja. Maggie lesújtó diagnózist kapott az egészségét illetően, a rák megtámadta a szervezetét és a kezelések nem mutatnak javulást, így a nő élete közepén visszatér fiatalkora emlékeihez és ezt megosztja a munkában nagyon rátermett fiatalemberrel.

Közeledik a karácsony, mindketten magányosan készülnek eltölteni New Yorkban, de az élet úgy alakítja a dolgokat, hogy együtt, egymásnak mesélve, néhány közös programmal és vacsorával egyikük sem marad magára karácsonyra, mintegy társaságként egymást kapják ajándékba a sorstól.

Zelei Anna: Az elveszett erdő

Hogy vannak a magyar erdők, ki fog vigyázni rájuk és van-e jövőjük?

Sajnos az alcímre a könyv elolvasása után nem tudok jó hírekkel szolgálni… A magyar erdők nincsenek jól, nem tudom, hogy tudunk-e rájuk vigyázni, illetve elég-e azoknak a szervezeteknek és magánembereknek a munkája és kitartása, hogy mentse a menteni valót.

Az előző sorokat még ama bizonyos kormányrendelet megszületése előtt írtam, most már azt írom, hogy vannak, akiknek semmi nem számít és az ökológiai és klímaválság kellős közepén hoznak egy ilyen rendeletet. Ez olyan, mintha egy égő házra egy zsák izzó parazsat öntenének és azt hinnék, hogy majd minden rendben lesz, a tűz szépen kialszik és a ház is megmarad.

120 ezren fesztiváloztak a 31. Művészetek Völgyében

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

A Művészetek Völgye történetében először tehették ki a szervezők a megtelt táblát, a csütörtöki napon ugyanis 15 000 látogatót vonzottak a programok. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján a 10 nap alatt 120 000 látogató volt, akik 2000-nél is több program között válogathattak, 40 helyszínen és 3 településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Jövőre 2023. július 21-30. között találkozunk. 

Fotó: Sípos József

Kristin M. Furrier: A társalkodónő

 

Emma Watton: 

Istenem, 16 éves vagyok, miért kell ilyen nyomorban tengődnöm? Az apám büszkeségébe halunk bele mindannyian. Az egy dolog, hogy elszegényedett, mert nem jól intézte a dolgait, de miért nem kér segítséget a testvéröccsétől. Ha kérne, akkor nekünk sem kellene nemes úrikisasszony létünkre nélkülöznünk. Milyen élet az, amelyben két ruhám van, egy ünneplő és egy hétköznapi? A hétköznapit már nem lehet többet foltozni, mert a folt hátán is folt van. Az ünnepit meg nem vehetem fel hétköznap. Az anyám kidolgozza a lelkét is, a két testvérhúgomról nem is beszélve. Apám nem vesz emberszámba bennünket, mert ha nem így volna, tenne valamit, nem hagyná, hogy ennyit dolgozzanak szerencsétlenek. Én még hallgassak is, megfogadott Lord Evans társalkodónőnek a lánya mellé, hogy ne unatkozzon szegény. Nem értem én ezeket a gazdag fehércselédeket, mindenük megvan, tele a szekrényük ruhákkal, gyönyörű a szobájuk, annyiféle ételt ehetnek, amennyit csak bírnak, elég kinyitni a szájukat és máris mindent megkapnak.

Naszvadi Judith: Rejtélyes vakáció

Gyerekként imádtam a nyári szüneteket. Biztosan tudom, hogy ezzel nagyon sokan voltunk még így és ma is sok gyerek érzi azt, hogy  az iskola legjobb része a vakáció. Ilyenkor több idő van arra, amit évközben a tanulás miatt kicsit háttérbe kellett szorítani és olyan tevékenységekre is, amik évközben szóba sem jöhettek. Ilyen volt nekem az olvasás, amikor megkezdődött a vakáció, heti rendszerességgel jártam a könyvtárba és hoztam-vittem a könyveket. Rengeteget olvastam, de emellett az is belefért a napokba, hogy a falun élő nagymamámnál nyaraljak, ahol az utcabeli gyerekekkel bejártunk ungot-berket, azaz a falunak minden zegét-zugát és érdekes dolgokat fedeztünk fel és még érdekesebb dolgok történtek velünk.

Ezért is imádtam Naszvadi Judith könyvét, mert hősei ugyanúgy töltik a nyári szünetet, mint amit én őrzök az emlékeimben, ez nekem kedves és nosztalgikus,  a mai gyerekeknek pedig érdekes és izgalmas. A  rejtélyes vakáció pedig arra utal, hogy azért itt nem egyszerű napokra lehet számítani, nem egy unalmas nyár elé néznek hőseink.

Botond, Nándi és Kata fantasztikus vakációjáról szól ez a nagyon hangulatos és mozgalmas ifjúsági regény. A három barát mindhármuk otthonában eltölt egy-egy hetet, ezáltal mi is megismerjük lakóhelyüket, három települést, ami számomra az egyik legnagyobb élménye volt a könyvnek. Szerencsére ma már könnyedén rá tudtam keresni a google-ban ezekre a helyekre, és miután Judit leírása alapján elképzeltem, annyira kíváncsi lettem, hogy meg is kerestem őket és alaposan áttanulmányoztam mindent. 

Christy Lefteri: Az aleppói méhész

Ha mindent magunk mögött kell hagyni, egyedül a szeretet tarthat életben

Ez a könyv egy fantasztikus érzelmi és földrajzi utazás. Szívszorító, fájdalmas és reményteljes. A bevándorlás sajnos nagyon aktuális lett az utóbbi években, bennünket is, országunkat is érinti, mindenkinek megvan erről a szomorú jelenségről és arról, ahogyan az ország vezetése kezeli a helyzetet a véleménye. Ez könyv megmutatja azt a részt, amit mi nem látunk. 

Megmutatja azokat a borzalmas eseményeket, amiért az emberek kénytelenek elhagyni szeretett hazájukat, szeretett otthonukat és akár családtagjaikat is hátrahagyva elindulnak egy jobb élet, de leginkább az élet reményében az ismeretlenbe és csak bizakodni tudnak sorsuk jobbra fordulásában.

A visszaszámlálás elkezdődött:

két hét múlva indul a 31. Művészetek Völgye

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja 2029 programmal és 40 helyszínnel várja a látogatókat három településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 22. és 31. között. Régi-új helyszínekkel, fesztiválkedvencekkel, színházi bemutatóval, irodalommal, újcirkusszal, sőt operával is találkozhatunk az idei Völgyben. 

A 31. Művészetek Völgyében a Panoráma Színpadon fellép a 30Y, az Anna and The Barbies, az Aurevoir, a Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Budapest Bár, a Carson Coma, a Csík zenekar, Dés László, az Elefánt, az Esti Kornél, a hiperkarma, a Margaret Island, a 30 éves Parno Graszt, a Ricsárdgír, a Szabó Balázs Bandája és a Vad Fruttik is.

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve

Ritkán olvasok skandináv krimiket, sőt egyáltalán krimiket is, de időnként azért a kezembe kerül egy-egy és legtöbbször jó élmény. Ez a krimi éppen ilyen volt, az a fajta, amit szeretek, nem csupán a bűntény és a nyomozás van a középpontban, hanem viszonylag alaposan megismerjük a történetben szereplő embereket is. Azért írtam, hogy viszonylag, mert volt néhány szereplő, akit szívesebben megismertem volna még jobban, de a történethez és az események megértéséhez, nyomon követéséhez végül is elég volt, amit olvasóként kaptam. 

A kisváros egyik házában holtan találják az idős Sven Hagströmöt. Méghozzá saját fia találja holtan, aki hosszú évek óta, két évtizede nem látta az apját, nem is járt szülővárosában, ugyanis fiatalkorában elkövetett, azaz bevallott egy gyilkosságot.

A fiatal, eltűnt lány, Lina Stavred meggyilkolásában vallotta magát bűnösnek, az ugyancsak fiatalkorú Olof, akinek ezután el kellett hagynia otthonát, senki nem tudta, hová tűnt, mi lett vele. Legelsőként természetesen őt gyanúsítják a gyilkossággal, főként, hogy úgy tűnt, a gyilkosság felfedezése után el akarta hagyni a helyszínt, az apja házát.

Bondoró IV. Utcaszínház Fesztivál

Az idén végre eljutottunk a Bondoró Fesztiválra, igaz, csak néhány órára. Ez a néhány óra viszont megerősített bennünket abban, hogy jövőre is vissza kell térnünk, lehetőség szerint akár mind a három napra. Nagyon rajongunk Kapolcsért, nem csak a Művészetek Völgye miatt, ahová évtizedek óta – most már mondhatjuk így – visszajárunk, hanem magáért a vidékért, a tájért, többször kirándultunk a környékre a fesztiválszezonon kívül is, és minden alkalommal más-más élményt adott.

Ez igaz a Bondoró Fesztiválra is. Abban a néhány órában, amit június 11-én, egy szép napsütéses, szombati napon, kora délután ott töltöttünk, elöntött bennünket egy nagyon kellemes otthonosság-érzés, egy meghitt, pihentető hétvége-hangulat, ahol még remek programokat is találhatunk. 

Az idei évben a Bondoró tovább bővítette a fellépő nemzetek listáját, így még nemzetközibbé vált a 2022-es fesztivál, érkeztek belga, flamand, ukrán, cseh és osztrák művészek, valamint orosz, lengyel, spanyol, román és szerb fellépők is színesítették a programot.

Barbara Cantini: Halálka és Stéphanie: Savanyú uborka csokoládéval

 Barbara Cantini: Halálka

A történet, amin meghalsz a nevetéstől

Szerencsére nem haltam meg (upsz, tudom, nem túl jó poén, de annyira adta magát…:D), de nagyon jól szórakoztam és nagyon szerettem ezt a történetet. Halálka, a zombilány a szívembe lopta magát, pedig sosem szerettem a zombis történeteket, sem könyvben, sem filmben. 

Donna Freitas: Rose Napolitano kilenc élete

Van egy olyan mondás, hogy egy nő két dologért tesz meg mindent. Hogy legyen és hogy ne legyen gyereke. Emlékeim szerint én mindig is szerettem volna gyereket. Gyerekeket. Egészen pontosan azt is tudtam, hogy hármat szeretnék. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen ezt éreztem. Akkoriban nehezen értettem volna meg, hogy valaki miért nem akar gyereket, de ismeretségi körömben nem volt ilyen, ha igen, akkor valahogy sosem került szóba, ha valakinek azért nem volt gyermeke, mert nem akart.

Most már megértem azokat a nőket és férfiakat, akik nem szeretnének gyereket. És nem azért, mert én bármit is megbántam, de most már tudom, hogy a gyermeknevelés sok lemondással, nehézséggel, fájdalommal jár, mindamellett, hogy az élet legszebb pillanatait adja nekünk. 

Rose Napolitano pszichológiaprofesszor azoknak a nőknek a körébe tartozik, akik nem szeretnének gyermeket. A könyv címe Rose Napolitano életeire utal, amelyek a mi lett volna, ha… változatok. Mindegyik élete ugyanúgy kezdődik. Férjével Luke-kal azon vitatkoznak, hogy Rose nem szedi a terhességi vitaminokat. Rose soha nem szeretett volna gyereket, ezt meg is mondta Luke-nak szerelmük kezdetekor, ezt a férfi elfogadta és megértette.

Linn Skåber: A szívem egy bezárt bódé

Kamaszmonológok

Nemrég olvastam ennek a könyvnek a “párját”, melynek hasonlóan eredeti és különös címe van, a Ma négykézláb akarok járni. Korban ahhoz a könyvhöz állok közelebb, de mivel én magam is voltam kamasz és kamaszgyermekeim is voltak és még jelenidőben is van, ez a könyv sem hagyott hidegen. 

Hasonlóképpen gyönyörűen illusztrált, mint a felnőttmonológok, a képek nagyon megteremtették azt a hangulatot, azt a bizonytalanságot, kíváncsiságot és várakozást, amit a kamaszok éreznek magukban. Az érzések bizonytalanságát és a felnőttlét bizonytalanságát, merre tartanak, mit szeretnének, mi lesz belőlük, ha egyszer felnőnek. 

Jessica Bruder: A nomádok földje

Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség

“Vannak, akik hajléktalannak nevezik őket, de az új nomádok elutasítják ezt a címkét. Hajlékkal és közlekedési eszközzel is rendelkeznek, így másik szót találtak magukra: háztalanoknak nevezik magukat.”

Ezt a könyvet már a megjelenésekor felfedeztem magamnak, nagyon kíváncsi voltam rá, és tervezem majd a filmet is megnézni. Először azt gondoltam, hogy majd azután írok róla bejegyzést, ha megnéztem, de mégsem, mert nem akarom, hogy befolyásoljon és nem akarom összehasonlítgatni sem a könyvet és a filmet. 

Virginie Grimaldi: Ha az élet citrommal kínál

A szerző első könyvére teljesen véletlenül bukkantam a könyvtárban, és viharos sebességgel olvastam el. A másodikat, a Merci, nagyik!-at már tudatosan kölcsönöztem ki ezután, ennek a könyvnek a megjelenését pedig már nagyon vártam. Megérte várni, nem csalódtam, kedvenc lett. Mint ahogyan Virginie Grimaldi és bekerült a kedvenc szerzőim közé, akinek az új megjelenéseit nagy izgalommal és szeretettel várom majd a jövőben. 

Ha az élet citrommal kínál… Mi jut eszünkbe erről a címről? Pl. az, hogy ha az élet nem egyből édes és szuper, hanem kicsit savanykás és szomorú, akkor is próbáljunk helytállni és kihozni belőle, amit csak tudunk.

Vagy azt, hogy a savanyú is lehet jó, mert hozzáedződünk a nehézségekhez, és a későbbiekben jobban értékeljük a jó és szép dolgokat. Vagy azt, hogy megtanulunk küzdeni, hogy ne legyen az a citrom savanyú, esetleg még savanyúbb, és az idő múlásával észrevesszük, hogy nem is az, hanem friss, üde, színes. Vagy azt is beláthatjuk, hogy bennünket citrommal kínált, de mást lehet, hogy sz@rral és akkor a citrom még mindig sokkal jobb.