Best WordPress Hosting
 

Könyvek gyerekeknek

Három könyvet szeretnék ebben a bejegyzésben ajánlani, kettőt a kisebbeknek, egyet pedig a már olvasni tudó, alsó tagozatos gyerekeknek. Bár ez utóbbit is lehet közösen olvasni, a szülő felolvashatja akár esti meseként is a már kisiskolás gyerekeknek, vagy ez fordítva is lehet, az olvasni most tanuló, vagy frissen megtanult iskolás gyerekeknek nagyon jó gyakorlási lehetőség a kisebb gyerekeknek írt mesék olvasása, mert biztosak lehetünk abban, hogy a szöveg egyszerű és könnyen olvasható. 

Vadadi Adrienn: Barkamesék

Az erdei születésnap

Ecsédi Orsolya: Juli vagyok, könyvmoly

Igazi könyvmoly könyv! Egy könyvmoly lányról szól, aki imád olvasni, aki a könyveiben él, aki kissé szétszórt és elvarázsolt, az osztálytársai gúnyolják is furcsa természete miatt, ezért nem is sikerült magának barátokat szerezni az iskolában.  

Miközben csak annyira furcsa ő, mint amennyire az olvasó, nehezen barátkozó fiatalok furcsák. Bár az igaz, hogy a 17 éves Juli azt állítja, hogy a valódi fiúkban nincsen semmi izgalmas és romantikus, nem kelhetnek versenyre a regények férfi alakjaival szemben. Ezt a gondolatát meg is osztja a padtársául kapott Dumával, aki arról kapta a nevét, hogy nagyon sokat beszél, minden témáról hosszan tud értekezni és mindenről van véleménye. Még Julit is meglepi, de időnként könyvekről is. 

Juli kedvenc hobbija az antikváriumdarálás, ami azt jelenti, hogy sorra járja az antikváriumokat, csak azért, hogy megsimogassa, kézbe vegye, megszagolja, kinyissa a könyveket, mert pénze az  nem nagyon van vásárolni. Egyik nap egy új és nagyon furcsa antikváriumot talál, ahonnan egy különleges könyvvel távozik. Több okból is különleges, először is azért, mert nem pénzzel kellett fizetnie érte, hanem nagyon különös fizetőeszközt kért tőle az ott dolgozó fiatal lány.

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap

Kazuo Ishigurotól egy könyvet olvastam eddig, a Ne engedj el… volt az első, és ez volt most a második. El kell kezdenem sorban elolvasni a könyveit, mert a szerző stílusa nagyon megtetszett, valamint az is, ahogy szőtte ennek a történetnek a fonalát.

Azt gondoltam olvasás közben, hogy majd többet megtudok, majd kiderülnek a dolgok, jönnek az infók, hogy milyen évben járunk, mi ez a világ és miért vannak a Robotbarátok, de éppen csak egy apró pici leheletnyi infót kaptam mindig, és egyszer csak beláttam, hogy igazából nem is érdekel. Annyira érdekelt viszont Klara és Josie közös élete, de legfőképpen Klara lelkivilága és gondolatai, hogy faltam a lapokat.

Klara esetében persze furcsa lelkivilágról beszélni, hiszen Klara egy robot. Egy RB – robotbarát, olyan robot, akiket gyerekek mellé vesznek meg társnak, gyerekfelügyelőnek és boltban lehet őket megvásárolni. Ez már önmagában különleges, de Klara a robotok között is különleges, ugyanis ő egy kíváncsi robotlány, akit érdekelnek az emberek, érdekel a külvilág és meg akarja érteni az őt körülvevő világot.

Tim Seldin – Lorna McGrath: A Montessori-szemlélet a mindennapokban

Gyakorlati útmutató önálló, kreatív és boldog gyerekek neveléséhez

A Montessori-szemlélet mindig is érdekelt, de azóta még jobban odafigyelek a hasonló témájú könyvekre, mióta elolvastam Laura Baldini: A tanítónő című könyvét, ami Maria Montessori életéről szól, aki kitalálta és kifejlesztette ezt a módszert és terjesztette el szerte a világban. 

Ezért ma már a világ nagyon sok pontján találunk Montessori intézményeket, amelyekre általában a nyugalom, a rendezettség és a szépség a jellemző. A Montessori módszer egyik legfontosabb alappillére a gyermekek tisztelete.

Maros András: Sorsolják a kaszinótojást

Mikor még olvasásra várakozott a könyv a polcomon, többször is elgondolkodtam azon, honnan jöhetett ez az egyáltalán nem megszokott cím. A könyv olvasása közben természetesen kiderült, és zseniális jelenet volt, amelyben szerepelt ez a címadó mondat! 

A könyv a 90-es évekbe repít el bennünket, a szerző saját élményéből származik az az alapötlet, miszerint a történet hőse, egy huszonéves fiatalember, András, néhány napot egy kínai üzletben dolgozik. Sofőrnek jelentkezik Mr. Ceng álláshirdetésére, és nagyon megörül, amikor őt választja a kínai bolt üzletének a tulajdonosa. Furcsállja ugyan, hogy bár sofőrnek vették fel, mégis ő az, akit fuvaroz a a főnök és nem fordítva, majd első nap rögtön egy közös árubeszerzésre indulnak.

A  könyv öt nap története, öt olyan napé, amelyben hősünkben remény támad, hogy talán sikerül egy jól fizető, megbízható állást találnia, míg kitalálja, hogyan tovább. Jelentkezzen-e pszichológus szakra az egyetemen, vagy inkább nem. Ezen a nagyon fontos eldönteni valón kívánt elmélkedni a nyugodt sofőrállása közben. 

Trogmayer Éva: Frida és Gubanc Budapesten

Ez a könyv két ember tökéletes együttműködésével valósult meg, mert Egervölgyi Lilla illusztrátornak is hatalmas szerepe van abban, hogy a könyv egy szépséges albumnak is tekinthető, illetve pontosan az, egy szépséges album, egy nagyon kedves, bájos, jól kitalált mesével, amiben ezeken kívül nagyon sok ismeretterjesztő és történelmi információt találunk, főként gyerekeknek címezve, de felnőttként is sok érdekességet találtam, ami új volt nekem. 

Annál is inkább, mert jelenleg 200 km-re élek a fővárostól, de régebben ez a távolság még ettől is több volt, ezért legtöbbször egy izgalmas kiruccanásnak tekintjük, ha Budapestre kell utaznunk és mindig csak egy-egy kis szeletét nézzük meg, amerre éppen dolgunk van. 

Amikor koncerteken, kiállításokon, különböző programokon járunk ott, természetesen megnézzük, ami a közelben van, ismerem és láttam már a város főbb nevezetességeit, de a könyv olvasása közben, az jutott eszembe, hogy nagyon érdekes lenne igazi turistaként végigjárni Budapestet, amikor csak arra szánjuk az időt, hogy megnézzük a Gubanc által bemutatott nevezetességeket, ahogy Frida is megismerte sorban a főváros csodáit és a hozzá kapcsolódó érdekes történeteket.

Carsten Henn: A könyvsétáltató

Ismét egy könyv, amiben főszerepet játszanak a könyvek. Vagy inkább a könyvek közvetítette érzelmek és a segítségükkel kialakult kapcsolatok. Úgy gondolom, minden könyvmoly örömmel olvas olyan könyveket, amelyek könyvekről szólnak, vagy könyvesboltban, könyvtárban játszódnak.

A könyvsétáltatóról fogalmam sem volt, hol játszódik és hogy tulajdonképpen mi takar a könyvsétáltatás, de mindenképpen felcsigázta a kíváncsiságomat. 

Egy kedves, bájos történet, melyet nem is nagyon tudok egyik előző olvasmányomhoz hasonlítani, annyira eredeti és egyedi Carl Kollhoff, azaz a könyvsétáltató.

Maja Lunde: A Nap őrzője

Maja Lunde neve nekem már garancia. Egy szép, érzékeny, megható és lelket simogató élményre, a Hónővér is ilyen volt. Az Évszakok tetralógia második kötete A Nap őrzője, és míg a Hónővér a telet hozta el nekünk, ebben a könyvben a tavasz, az újrakezdés bír nagy jelentőséggel.

Ami pillanatnyilag elveszett. És nem csak a tavasz, hanem minden évszak. A kiskamasz Lilja a nagyapjával él, egy szürke, állandóan nedves, esős, sötét világban, melyben sosem süt a nap.

Légrádi Gergely: Alkalomadtán

“Néha jó, ha nem emlékszel mindenre. Ha tudsz felejteni. Magad mögött tudod hagyni  a nehezebb, fájóbb emlékeket. Vagy legalább halványítani tudsz rajtuk.”

Mi van akkor azonban, ha nincsenek emlékeid? Csak nagyon rövid időszakra visszamenően, és azok is homályosak, megfoghatatlanok, mert felnőttként nem sok mindenre emlékszik az ember kisgyermekkorából, kell hozzá a szüleinek, nagyszüleinek, családjának az emlékezete, akik mesélnek, emlékeznek, ezáltal teszik szinte saját megélt emlékké a gyermekkori anekdotákat, baleseteket, sztorikat és élményeket. 

Ha valakinek nincs ilyen támogató családja, akkor gyökértelenül érzi magát és keresi az emlékeket, keresi az életét, a gyökereit, a megértést a szülei iránt.

Philip Steele: Földrajzi felfedezések atlasza

A világ legkiválóbb felfedezői

Látványos interaktív térképek

Ez a könyv a szépséges borítójával hívta fel magára először a figyelmemet. Annyira különleges ez a grafika, hogy az olvasottak előtt, közben és után, még hosszú ideig tudok szemlélődni és gyönyörködni Christian Gralingen grafikus mértani pontossággal megrajzolt karaktereiben, a térképekben, és a felfedezők útvonalaiban.

Mester Györgyi: 44

Mester Györgyi novelláskötetei nekem olyanok már, mint egy régi, jó ismerős. Szeretem a szerző közvetlen, egyszerű stílusát, amellyel leírja meglepően végződő történeteit.

Talán már írtam más novelláskötete esetében is, hogy gyakran eszembe jutnak Road Dahl Meghökkentő meséi, amikor Györgyi írásait olvasom. Nemrégiben olvastam az Állati című könyvét, amelyben minden történetét állatok köré szőtte, nem ritkán meglepő csavarral.

De még mindig tud meglepetést szerezni, ugyanis ennek a kötetnek a fülszövegében meglepve láttam, hogy Mester Györgyi rendőrként dolgozott egykor, tehát nem áll távol tőle a krimik és bűnügyek világa.

Kate Hewitt: Szerelem a múltból

Mindig örülök, amikor egy olyan új szerzőt találok, akitől még addig nem olvastam, de egy jó olvasmányélmény után boldogan fedezem fel, hogy van még jó néhány könyve. 

Így vagyok most Kate Hewitt-tal, nagy lelkesen már elő is jegyeztem két további könyvét a könyvtárban. 

A Szerelem a múltból a már jól bevált két idősíkon játszódik, van a jelen és volt a múlt, amelynek a szálai a történet végére összeérnek, és így előfordulhat, hogy a múlt egy kicsit vagy nagyon, megváltoztatja a jövőt. Azoknak az embereknek a jövőjét, akiket megismerhetünk ebben a könyvben, és bizony nagyon rájuk fér egy kis változás, mert mindannyian küzdenek a múlt démonaival.

Krizsán András – Somogyi Győző: A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete

Talán furcsának tűnhet, de évek óta gyűjtögetek házakról készült rajzokat, festményeket, egyszerűen rajongok értük, én magam is szeretem őket lerajzolni, lefesteni.

Ezt a könyvet azért is szerettem volna nagyon, mert a második fele tele van szebbnél szebb, régi házakról, kerítésekről, ajtókról, ablakokról, házszámokról, tájakról és növényekről készült fekete-fehér rajzokkal, amely rajzok Somogyi Győző munkái. 

Amikor már kigyönyörködtem magam ezekben a rajzokban, alaposan szemügyre vettem mindent, természetesen el is olvastam, amit ezekről a házakról, a Balaton-felvidék építészetéről tudni érdemes és nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. 

Hétvári Andrea: Kis Tündérkönyv

Minden, amit a tündérekről tudni szeretnél!

A tündérek köztünk élnek. Biztos mindannyian találkoztunk már olyan kedves, segítőkész emberekkel, akik jót tettek velünk, és azt mondtuk utána: egy tündér volt ez az ember! 

Vagy ránk száll egy pillangó, ránk mosolyog egy kisgyermek, részesei vagyunk egy szívet melengető pillanatnak, részt veszünk egy olyan eseményen, ami még hónapok múlva is megmelengeti a szívünket, vagy kapunk valakitől egy olyan dicséretet, vagy mondatot, ami megváltoztat bennünk valamit. Szeretném azt hinni, hogy ez mind-mind a tündérek műve. 

Julianna Margulies: Napsugárlány

Egy rendkívüli élet

Szeretem az életrajzi köteteket, ezért örömmel láttam, amikor megjelent Julianna Margulies memoárja, aki bár több híres filmben és sorozatban is szerepelt, én csak a Vészhelyzetben láttam, de abban minden epizódban. 

Julianna nemcsak remek színésznő, hanem nagyszerű mesélő is, hamar el is felejtkeztem arról, hogy ki is ő, mert a gyermekkoráról olvasva olyan érzésem volt, mintha egy kalandos és fordulatos regényt olvasnék. 

Margit Benes-Oeller: A klímabarát kert

Környezetünk természetes klímaberendezése

Ez a könyv eredeti nyelven 2020-ban született, de sajnos 2022-ben még aktuálisabbá vált. Most már talán azok is belátják, hogy nagy a baj, akik eddig tagadták, nem látták tragikusnak a dolgokat. Hogy nekünk, embereknek nagyon sok mindent kell tennünk a környezetünkért, élőhelyünkért, hogy még sok-sok év múlva a leszármazottaink is itt élhessenek. 

Már az utolsó utáni pillanatban is benne vagyunk, de a remény még mindig ott van bennünk, hogy megállíthatjuk a pusztulást. Vagy legalábbis lelassíthatjuk.

Sólyom Anna: Macskabár

Nincs szükség hét életre – ebben az egyben is boldog lehetsz

A napokban Sopronban nyílt egy macskakávézó, remélem, mihamarabb meg tudjuk látogatni. Ezt a könyvet pedig nemrég olvastam, és eszembe jutott, hogy még készült róla bejegyzés. Pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szeretnék elmenni a macskakávézóba. Nekünk kutyáink vannak, de sok évvel ezelőtt volt egy cicánk, Kormi.

Nagyon jó lesz élőben is megtapasztalni, hogy vajon a kávézó cicái ránk se hederítenek, vagy odajönnek hozzánk egy kis simogatásra, amire amúgy nem is nekik van szükségük általában, hanem annak az embernek, akihez odamennek. 😉

Mollie Tunitsky: Alacsony FODMAP-diéta kezdőknek

Hétnapos terv a jobb emésztésért

Receptekkel az IBS tüneteinek legyőzésére

Mielőtt belekezdenénk a könyv olvasásába, érdemes tisztában lennünk a legfontosabb információval. Mi is az az IBS? Irrátibilis bél szindróma, ami az emésztőrendszer működésének zavara, mely olyan krónikus panaszokkal jár, mint a hasfájás, a puffadás és a rendszertelen székelés (hasmenés, hasfájás).

Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás

Kell egy csapat 3. 

A Banyavész és Nyanyacraft után megérkezett a Sárkányugatás is. Nagyon örülök, hogy újra találkozhattam az előző két kötetből megismert talpraesett, kedves és vicces főszereplőkkel, akik ismét belevetették magukat a kalandokba.

Zizu, Anka és Báti ismét nagy kihívással, pontosabban három nagy kihívással szembesülnek ebben a kötetben, ugyanis meg kell találniuk egy sárkányt, vagyis egy kutyát, aki pusztító sárkánnyá változhat, ha nem bukkannak rá időben, meg kell menteni a kórházban lévő Lóri bácsit az idősek otthonától és meg kell találniuk Kábelest, aki egyrészt magányos, másrészt megfagyhat a hidegben, harmadrészt pedig segíthet megtalálni Ulrikot, a sárkányt, vagyis a kutyát. 

Blogfaggató Orsival és Norbival

Ha nem jártatok még a Káptalantóti Liliomkert piacon, akkor mindenképpen vegyétek fel az “Egyszer látni kell” listátokra ezt a Balaton-felvidéken található, nagyon egyedi hangulatot árasztó piacot, ahol  mi első látogatásunk alkalmával szinte tátott szájjal sétáltunk végig. Nem is sétáltunk, lebegtünk és repkedtünk egyik sátortól a másikig, próbáltuk befogadni azt a sok szépséget és érdekességet, gyönyörű kézműves portékákat és házi finomságokat, amiket láttunk. Aztán rendszeres visszajárók lettünk. Bár 150 km-re van a lakóhelyünktől, 2-3 havonta elmegyünk és örömet okozunk magunknak ezzel az élménnyel.

És persze általában ilyenkor meg is lepjük magunkat és egymást valami szépséges és elbűvölő dologgal, amiből találunk itt bőven. Egyik nagy kedvencünk Cserépkuckó Orsi és Norbi színektől és formáktól harsogó, elvarázsoló standja, ahol legelső vásárlásunk egy nagyon bájos tányér és egy teás csésze volt. A csésze hamar elköltözött tőlünk a lányunkkal együtt, amikor elkezdte felnőtt életét, de jó néha ott, nála viszontlátni, a tányér viszont még megvan és én azt gondoltam, hogy azt magamnak vásároltam, de egyre többször vettem észre, hogy mindenki azt veszi ki elsőként magának a szekrényből, így azóta beszereztem még kettőt, de úgy érzem még néhány szín hiányzik belőle. Vannak dekorációs tárgyaink is tőlük, nagyon imádjuk őket, és mindig van valami következő, amit kinéztem és legközelebb szeretnék megvásárolni. 

Amikor Kapolcson, a Művészetek Völgye Fesztiválon jártunk volt szerencsénk új otthonukban meglátogatni őket Taliándörögdön és belesni a műhelyükbe is, látni, hogyan készülnek gyönyörűséges tárgyaik, amelyeket szinte sértés tárgyaknak nevezni, mert mindegyiknek lelke és kisugárzása van.